Szamos, 1913. szeptember (45. évfolyam, 201-224. szám)
1913-09-23 / 218. szám
4. oldal. S Z A M 0 S (1918. izeplamha? 29. 218. tzán. Hólyagos bimló Ugocsában. Batár ugocssmegyei községben — mint hajjmi-i tudósítónk jelenti — a hólyagos himlő jár— ványszerüleg feliépet. A községet zár alá helyesték. Szerencsétlenség az erdőben. Hohán Zakariás felsöferneaelyi erdőmunhás Avas felsófalu határában erdőirtásaaí foglalkozott s favágás közben egy hatalmas fa rádölt és agyonütötte. A bűnös pénztáros kisasszony szabadlábon. A Szamos szombati számában megírtuk, hogy Morvay Károly vizsgálóbíró letartóztatta M. Erzsikét, Medgyesi Ferenc bőrkereskedő pénztárosDÖjét, aki — mint eddig kiderült — nyolo óv alatt több, mint húszezer koronával károsította meg főnökét. A vizsgálóbíró M. Erzsikét tegnap reggel szabadlábrahelyezte. Az eljárás azonban termé-izeteten tovább folyik a pénztáros leány ellen. Á saabadlábrahely'ZŐ végzés ellen a kir. ügyészség felfolyamodott a vádtanácshoz. Pisztolypárbaj Andrásay Jenő, fehér- gyarmati járási számvevő és Nagy Kaszab Kálmán ottani földbirtokos között egy össs- szólalkozá bM kifolyólag pisztolypárbaly volt. Andrássy segédei voltak: dr. Jármy Béla képviselő és N. Szabó Tibor szolgabiró, Kaszabé: dr. Szőke Sándor ügyvéd és Kristóf FrigyeB. A párbajban — természetesen — senkisem »érölt meg. t»wga»BMiiiMiOTiPiTiii«aa^^ Eladó füszerüzlet. Egy jó hírnevű, igen élénk helyen lévő tőzsde és ital mérési joggal biró sarok fűszer üzlet, más foglalkozás miatt előnyös feltételek mellett eladó. Cim a kiadó- hivatalban. Oroszlánvadászoh. A fővárosi sajtó annak idején hasábokon tárgyalta az Oroszlánvadászat cimil szenzációs film hatását, mely ötvenszer egymásután zsúfolt házat vonzott Budapesten. Az Uránia mai slágere ez az igazán csodaszámba menő film, melynek tegnap esti bemutatása frenetikus hatást váltott ki a megjelent szépszámú közönségből. Szenzációs film s igazán élvezetet nyújtó. / Gindl cukrászata Deák-tér 5. Teasütemónyek, sajátkószitmónyü bonbonok nagy választékban. Tejszín különlegességek naponta frissen. A Magyar Hírlap Sport Albuma. A Magyar Hírlap a legelterjedtebb és legolvasottabb este megjelenő nap;lap, es évben is nagy meglepetéssel készül szolgálni karácsonyra az előfizetőinek. Minden egyes előfizetője ugyanis megkapja a Magyar Hírlap Sport Albumát, amely ftod jációs kivitelű 6s tartalmú lesz. Az Album fel fogja ölelni az összes sportágakat s ezeknek hivatott képviselői tollá bél fog hozni nagyérdekü közleményeket és ismertetéseket. Számos fényképfelvétel és rajz disziti a fényesen kiállított müvet amely a magyar nyomdaipar remeke lesz. Minden uj előfizető is, aki most negyedévre előfizet, megkapja karácsonyra a Sport Albumot. A Magyar Hirlap pontos, gyors és megbízható hírszolgálatával, érdekes politikai és társadalmi riportjaival és a napiesemónyek kimerítő és tárgyilagos feldolgozásával az első helyen áll a sajtóban. A Magyar Hirlap a fövárosban már este hat órakor, a vidéken pedig az összes lapokat megelőzve a legkorábban kapható. Előfizetési árai: egész évre 28 K, fél évre 14 K, negyed évre 7 K, egy hónapra á‘4Q K. Bérbeadó ’füszerüzlet. Szatmár egyik legjobb pontján 10 óve fent álló fűszer és osemege kereskedés engedélyekkel együtt azonnal bérbe kiadó. Szükség esetén megfe- ! lelő lakás is. Cim a kiadóhivatalban. smumsrnmem Lóherszéna, esőmentes, 1200 mm. eladó Közelebbit Gazdasági Szakiroda Szatmár. Trieur napi 85 mm. munkaképesség gél, elsőrendű gyártmány, teljesen használatlan, jutányos árban tiadó. Megtekinthető Gazdasági Szakirodánál Szatmáron. Modern fodrász üzlet! Mély tisztelettel tudatom nagyrabeostüt vendégeimmel és a t. közönséggel, hogy a Deák-tér 7. sz. alatt a Fógol-házban (Szatmári bank mellett) uj, modem berendezésű, többek kösött amerikai főietekkel, vili. aro, fej és test masszírozásra — berendezett készülékekkel ellátott — fodrász üzletemet már megnyitottam. Kérem a t. közönség szives pártfogásét Csipler* János fodrász. E kolerás időben minden háznál nélkülözhetetlen a vízszűrő készülék úgy az iváshoz, mint a főzéshez. Ennél fogva ajánlatos beszerezni a Bosenberg Sámuel-féle, ezüstéremmel kitüntetett vizszürőt, Attila- — utca 1. szám alatt. — A szerkesztő postáié. R. N. M. Vámfalu. Pásztory Árkádról Tsnkőczi Gyula főkapitány és Doma- bidy István tollából az utóbbi időben két közlemény jelent meg, melyek az ön által beadott közleményt teljesen kimerítették, igy cikkének közlése céltalan volna. "SZAMOS» Sürgős figyelmeztetési Ha illatszer, pipereszappan, kozmeticai, ara- és kézápolási, háztartási, hajápolási és általában mindenféle a kosmeticába vágó cikkeit a legjobból a legjobbakat olcsóbban a legolesóbb- nál akarja beszerezni, úgy kérje a harmadik kiadásban most megjelent „illatszer és háztartási értesítőnket“, melyet ingyen és bérmentve küld : „HEZ“ illatszer- és háztartáscikkek szaküzlete nagyban és kicsinyben — — Budapest, VIH., Losoncsi utca 13/hz. — Magyar királyi államvasutak Igazgatósága. 237263/1918 sz. F II. A magyar királyi államvasutak téli menetrendje 1913—1914. évre. A magyar királyi államvasutak vonalain és az általuk kezelt magánvasutakon f. ő. október hó 1-ón a téli menetrend lép életbe, mely a jelenleg érvényben lévő nyári menetrenddel szemben a következő lényegesebb változásokat tartalmazza: A máramarossziget — aknaszlatinai vonalon a Máramarosszigetről d. u. 3 óra 40 perckor induló és oda délntán 4 óra 39 perckor visszaérkező ldónyvonatpár megszűnik. Az Igazgatóság. (Utánnyomás n«m dijaxtatik) $ $ % Ugaros szőlőművelés & * ~ 3« 1 koronáért kapható * B H SZABADSAJTÓ 3ÓS — könyvnyomdában. — 3^ $ 3* Szatmárnémeti sz. kir. város hivata losan megállapított terményárai. I. read. II. rend korona fKmjmm míPkLAP MMVM «zerksstíftfs DÉNES SÁNDOR. TiE»BFOR SXftMOK : 373. 3S8-> A fillér. «M4 on káscpénzben íí.-ctendí ELŐFIZETÉSI DIJAK HELmiS»; N VIDÉKEN: Efy évre . . K"12 Egy évre . K 1« Miévre . . . „ S Fél évre ... f> Kegyedé»* . » 3 Negyedévre . « 8gy hónapra ». 7 Egy hónapra . 1.3# Egyes szám ára ‘helyben ..........................A fit'éKc syas szabi* ára* vidéken..........................6 ftfMu Sz ftrkeSflztÜNséy és kiadóhivatal: RáfGÖCZl-UTCrt 2G. .SZÁM (Fogieranzsy Sándor-léte ház) IDŐJÁRÁS: Változó, hűvös idő várható, főleg keleten esővel. — Sürgönyprognóds : hűvös, sok helyütt csapadék, zivatarok. Déli hőmérséklet 15‘2 C. Tiszta búza . . . .... 21-40--*-Kéts zeres ....--•-Ro zs.................. .. .. 17-1620 Árpa.................. .. .. 16-40 15-20 Zab....................... 18-— Tengeri .... 15-40 Kása ..................-•20 Paszuly, fehér . .-.60 Paszuly, tarka . .--•-Sz ilva.................. —*44 Krumpli, zsákja 2-68 Szalonna . . . . uj 1-60 Marhahús . . . . 1-— Sertéshús .... .... 1-60 1913 szopt. hó 20. TANKÓCZI, rfőkapitány.