Szamos, 1904. június (36. évfolyam, 44-52. szám)
1904-06-16 / 48. szám
2-ik oldal SZAMOS 43. szám törlesztésére két évi időhaladékot kért, melyet a közgyűlés a gazdasági szakosztály javaslatára elfogadott A szatmárhegyi gyógyszertár épület kibővítésére a költségvetést a városi közgyűlés elfogadta és elrendelte az építkezés mielőbb való megkezdését. Az erdei termékek értékesítésére közgyűlés kimondta, hogy a jelenlegi gyakorlatot tartja fenn, mely szerint az eladott fák árai a helyszínén fizetendők. Egy dijnok állandó alkalmaztatását a gyámügyi hivatalhoz, szintén elfogadhatónak találta a közgyűlés, a mennyiben nevezett hivatalnál a nyilvántartások vezetése és ezzel járó irodai teendők ezt feltétlenül megkívánták. (Rendészeti bizottsági előterjesztések.) Kerekes Dániel felebbezését, Vörösmarty-utczán levő telkének felosztása tárgyában, nemkülönben Jenei Lajos kérelmét a Wesselényi- utczai telkének kettéosztása tárgyában, közgyűlés elfogada, de egyben utasította a tanácsot, hogy a telkek felosztására nézve módosított szabályrendeletet dolgozzon ki. (Hatósági átiratok) Esztergom vármegye átiratát, a szőlőtermelőknek boritaladó mentességére nézve, — nemkülönben Kassa sz. kir. városnak II. Rákóczi Ferencz hamvainak Kassán való elhelyezése tárgyában megküldött átiratát közgyűlés magáévá tette s kimondotta, hogy hasonszellemü feliratot küld mindkét tárgyban a kormányhoz. (Magán kérelmek.) Közgyűlés ezután Hajdú Károly rendőríogalmazónak egy havi, Fodor György levéltárnoknak hat heti, Békéssy Géza árvaszéki ülnöknek hat heti, Litteczky István számú ztnek hat heti és Raáb Sándor közigazgatási tanácsosnak egy havi szabadságidőt engedélyezett, majd pedig Pártos Samu kir. állatorvos oklevelét hirdette ki. Más tárgy hiányában a közgyűlés léi öt órakor véget ért. Két brossürről. (Kz.) A napokban két brossür látott napvilágot s keltett érdeklődést a legszélesebb körben. Az érdeklődés felett egy cseppet sem csodálkozhatunk, mert mindkét brossür szoros összefüggésben áll a nemrég elhunyt költő-király Jókai Mór életének utolsó éveivel s olyan családi iiitimátásokat visz a nyilvánosság elé, melyről már régebben — mondhatjuk, egész Magyarországon — sokat beszéltek, de amit nyilvánosság elé vinni tiltott a Jókai Mór iránt érzett nagy tisztelet s gyöngéd figyelem. Most, hogy a nemzet halhatatlan nagy költője elköltözött egy jobb hazába, előlépett Fényes László jó- nevü hiriapiró s az igazság kereséstől vezéreltetve kiadott egy röpiratot ,,Jókai Mór utolsó évei“ czim alatt, melybeD tanúvallomások alapján azt akarja bebizonybani, hogy Jókainé Grósz Bella határtalan brutális s le- alázó módon bánt az agg költővel, ki őt magához felemelte, vele nevét, dicsőségét megosztá s hogy a költőkirály életének utolsó évei, a második házasságában eltöltött idő nem csendes boldogságban, nem megelégedettségben eltöltött idő, hanem va'óságos martyromság volt. Erre a röpiratra felelt Vészi József országgyűlési képviselő s jeles hiriapiró ,,Hiénák a Jókai sírján“ czimü röpiratban, ahol Jókai verseivel, leveleivel s nyilatkozataival kívánja bizonyítani, hogy a bold., a- lanságáról szárnyra kelt hírek koholtak s hogy a Fényes László röpirata egyszerűen minden igazságot nélkülöző szenzácaió-hajhászás. E két brossür megjelenése sokkal fontosabb esemény, semhogy a felett egészen egyszerűen napirendre térnünk lehetne s a midőn a fentiekben egy néhány szóval vázolni akartuk a röpirat tartalmát, melyről azt hisszük, hegy ma már nagyon sokan ismerik, legyen szabad nekünk is egy néhány közérdekű megjegyzést tenni, nem a brossürök tartalmára, hanem annak tárgyára. Megjegyezni kívánjuk, hogy távol áll tőlünk annak bírálata, vájjon Fényes Lászlónak, vagy Vészi Józsefnek van e igazsága és pedig azért, mert nemtartjuk magunkat iletékesek- nek arra, hogy ebben arendkivül kényes kérdésben akár pro, akár contra dönt sünk, ítélkezzünk s másodszor, nem is lehetne a röpiratok tartalmából kétségtelen helyes Ítéletet formálni, már pedig ez az odiozus ügy sokkal nagyobb jelentőségű, semhogy elhamarkodott ítéletet hozni benne szabad lenne. Érezzük, látjuk, hogy a felvetett kérdésnek valahogy el kell dőlnie, érezzük, hogy ebben az ügyben a nemzetnek ítélkeznie kell, ha igaztalanok a vádak, rehabilitálni a megsértett nőt, a gyászoló hitvest, ha pedig igazak: lerántani fejéről azt az özvegyi fátyolt, melyet nem méltó, hogy viseljen Más szempont az, mi bennünket is s ó'ásra kényszerit. Az a kérdés, helyes volt-e, ildomos, tapintatos a Fényes László fellépése, tekintet nélkül állításai való, vagy valótlanságára s volt, van-e joga Fényes Lászlónak, vagy bárkinek is arra, hogy a családi élet intimnitá- sait nyomtatásban a nyilvánosság elé vigye? Különbség van a kis és nagy emberek magánélete között. A kis ember magánéletéhez senkinek semmi köze s nincs joga senkinek arra, hogy nyilvánosan pertractálja, hogy ez, vagy az boldog, vagy boldogtalan családi életet él s jogos elítélés sújtaná azt, ki megkisérlené a családi tűzhely intimitását pláne nyomtatásban a nyilvánosság elé vinni, kritika tárgyává tenni. — Más azonban a nagy emberek magánélete, pláne, ha az a nagy ember a nagyok között is a legnagyobb. Jókai Mór az egész nemzeté s a mikor Jókai Mórról beszélünk és a mikor Jókai Mórról az irodalom-történet írni fog, lehetetlen, hogy magánéletének körülményeiből, abból a környezetből, melyet családjának nevezett, kiszakítsuk, s lehetetlen, hogy az irodalom-történet, melynek kötelessége, hogy megírja az igazságot, ki ne terjeszkedjen a nagy • költő magánéletére is. Hiszen bizonyításra nem szoruló igazság az, hogy a nagy irók müvei s magánéletük szoros kapcsolatban vannak egymással s hogy a nagy irók s költők igen sok munkájáról lehetetlen lenne véleményt alkotni, ha magánéletüket nem is- mernök. A világ-irodalom története bizonyság arra, hogy a nagy emberek élete, értem a magánéletet is, a közé s hogy a köznek igen is feltétlenül joga van arra, hogy a nagy emberek életének intimitását is felkutassa s nyilvánosság elé vigye. Napóleonnak, Goethének, Heinenak s a világtörténelem és irodalom összes jeles, kiváló alakjának magánéletéről gondosan össze vannak gyűjtve az adatok a nélkül, hogy valaki e felett megbot- ránkozna, a nélkül, hogy az intimitások közlése a nagy emberek nagyságának, halhatatlanságának a legkisebb mértékben is ártana. Fényes László azzal indokolja meg fellépését, hogy gyűlöli a hazugságot s adatok alapján le akarja rántani a leplet arról az óriási hazugságról, melybe állításai szerint, Jókai életének utolsó éveit burkolták. Ez maga is kielégítő magyarázat, mert az igazságot keresni az igazságot kimondani, mindenkinek joga és kötelessége, még akkor is ha ez az igazság egyeseknek kellemetlen lenne. Mi tehát semmikópen sem tud tunk elitélőleg nyilatkozni a Fényes vállalkozásáról, mert ha igazat irt, akkor igenis parancsoló szükség, hogy az a nő, ki azzal a kiváló positióval melyre őt Jókai felemelte viszszaélt, s a ki martiromsággá tette a nagy költő utolsó éveit, elvegye méltó büntetését a nagy közönség kritikájában ; ha pedig valótlanok a vádak, akkor ismét a nagy közönségnek kötelessége védelmébe venni a nőt, védelmébe az elhagyott özvegyet s megadni neki azt az elégtételt, amit Jókai Mór özvegye a nagy közönségtől méltán megvárhat. Derüljön ki tehát az igazság. Adassák mód Fényes Lászlónak arra, hogy vádjait beigazo.ja nem a törvényt ülő bíróság előtt, a hol büntetőtörvényünk rendelkezései értelmében vádjait nem is volna szabad Mesének tartva Bibliát, Gyalázva Ur testét, s keresztet Elkövetett annyi hibát, Üzérkedett női erénnyel . . . És embertársát lopta meg, Kesztyűs kezével vért is ontott Melytől a szív borzad, s remeg ; Az ily firmáknak nincs moráljuk Ezek előtt „pénz“ a morál, A sírkövükre ez lesz bevésve ; Szépen : „Non omnis moriar“ !*) Hát már hiába, — igy van ez jól, Dicsérjenek minket kövek ; Az ma derék, a ki minél több Botrányt és viczet elkövet. Ki úszik, megy, halad az árral, Mely sok piszkot magába szed, „Irányadó körök“ nem nézik Azt — hogy van-é elég eszed ? Fejed lágya benőtt-e már jól ? Koponyádban nagy-é az agy ? Hanem csupán csak azt tekintik : Ki az apád ? ki fia vagy ? Származtál é hires Nimródtól ? Méótisz tónál ki lakott ? Eladta-é az ősiséget Apád, mit potyára kapott ? A kúriát hét szilvafával, *) Horatius hires mondása ; annyit jelent: nem halok meg egészen, azaz örökké élek ! K. E. Siroltn A regálét eladta-ó ? . . . Ezt nézi ma kenyérosztásnál Első sorban a hautvolé. Tudsz-é ügyesen udvarolni ? Fecsegsz-é sok bolondokat ? . . . Csábitottál-ó ügyességgel Nőt férjétől el már sokat ? Tudsz-ó földig te leborulni A tépett „tekintély“ előtt ? Engeded-é megölelgetni Főnökidnek a szeretőd ? . . . Ha hozzád mennek gratulálni ? E téren vagy-é te tanár ? Ha e virtusid nincsenek meg Akkor te vagy csak egy szamár Nem boldogulva e szép világon Az idő, kor hidd, eltapos Eszményiség nincs mai napság Ez a világ olyan „lapos“ ! Oly anyagi! . . . oly önző piszkos „Do ut des“ tartják, szép ez is . . A kéz, mig kéz lesz, csak kezet mos A világ élelmes, hamis. „Vicém pro vice“ ez is szép elv, Kölcsönt kölcsönnel, igy dukál, A lélek 0Í3' mély tengerében Az ész oly gyakorlott búvár, Kikutat, fürkész benne mindent, „Keresd az asszonyt“ — a szivet. Ki ezt teszi, a mestersége Annak sokszor szépen fizet. Szép nő becsókol hivatalba Ott a magasban, hidd el azt . . . Ha bájos „eper“ ajakéról Jobban meghallják a panaszt ; Mig téged az előszobában Tartanak sokszor félnapig .. . Ott hol az a „mindenható és Kegyelmes“ uraság lakik Ki elvonul hölcsészetével, És bolyong kopár tájakon, Hol nem csókdos virágokat meg Mert nincs virág — a fuvalom. Az olyan „obseurus“ egyén ma, Nyel nyálkortyot, s iszik vizet, Mért nem kapálsz? mondják kicsinylőu Hiszen a föld jobban fizet ! ? Gyönyörű elv ! ? — minő igazság ? Vesszen az, ki dologtalan, Sok hivatalnok munka nélkül Éljen ma pedig boldogan Pipákolva, és lesve azt csak : A „hivatal főnök“ — megy-ó ? Hova ? — hiszen fizet az állam Úgy is fizet jól a megye. Nem igy van-é a mai korban ? Nem igy van-é kérem alásson ; Mindenki szálljon önmagába És szive körül kaparásszon ? Saját szivünk körül babrálni Bizony, bizony nem jól esik; Fának is fáj, ha gyenge ágát Bicskával vágják, nyesik. Ily érzékeny a szív mi bennünk, Nő szivével játszani más ! . . . Elszédit a szerelmi mámor Éltet az üdv, a kéj s varázs. Nőket olykor bolonddá tenni, Megcsalni őket ezudaruí: Napjainkban ezt praktizálja Városokon s falun sok „ur“ S a luddá tett hiszékeny lányka Háta megett csak jót nevet; Nem gondolva, nem, mitse azzal A szivén vágott-ó sebet? Megmérgezve azt meg örökre, Szétszórva a menyny csillagát, Mely menyország a nő lelkében Többé oly szépen nem virít. Mert csillagi széjjel zavarva, A posványba lehullanak, S szép holdvilágos éjszakákon Elnyelik a sáros tavak ; S a lélek fényét elveszítve, Zuhan magasból lefelé . . . Oh! nők, — megsebzett szivetekkel Mondjátok csak ! — nem úgy van-é ? Midőn az Ur végezte müvét, ügy olvasám, hogy megpihent; Átgondolt múltat és jövendőt Rútnak találta a jelent. S igy szólt a teremtés reggelén : „Bánom, hogy az embert teremtóm 1“ (Kölese.) A legkiválóbb tanárok és orvosoktól mint hathatós szer: tüdőbetegségeknél, légzőszervek hurutos bajainál úgymint idült bronchitis, szamár-hurut és különösen lábbadozóknál in- — fluenza után ajánl táti k.~~~~ ~ = Emeli az étvágyat és a testsúlyt, eltávolítja a köhögést és a köpetet és megszünteti az éjjeli izadást. Kellemes szaga és jó ize miatt a gyermekek is szeretik. A gyógyszertárakban üvegenkint 4 k.-ért kapható. Figyeljünk, hogy minden üveg alanti czéggel legyen ellátva : F. Hoffman-La Roche & Co vegyészeti gyár Basel Svájcz.
