Szamos, 1902. április (34. évfolyam, 27-34. szám)
1902-04-10 / 29. szám
De hiszen nem dicsérni jöttünk téged kedves halottunk, elbúcsúzni jöttünk tőled, a dicséret szavával, a melyet életedben sem kerestél, ne zavarjuk a búcsú perczeit. Nem száll sírba veled minden, a mi jót tettél, csak erős lelked összetört porhüvelye száll sírjába, de emléked itt marad s majd az idők múltán megtisztultan megújulva — megértve a késő nemzedék által, élni fog és fenmarad örökki alkotásaidban. Majdnem negyedszázadig szolgáltad szeretett városodat, híven és igazán nagyratörö lelked álmait, nemesen érző szived egyedüli vágyát férfias munkásságod kitűzött czélját — szeretett városodnak és polgártársaidnak általad oly igazán óhajtott boldogabb napjait nem érhetted meg. Küzdöttél azért nemes elhatározással — küzdöttél és elfáradtál, pihenni térsz. Itt hagytál bennünket árván — korán távoztál el tőlünk, de életeddel példáját adtad, hogy kell a közjót szolgálni. Ott vagy már te is azok közt, a kikkel oly sokat fáradtál e város javára, — porladozó hamvaiddal gazdagítottad e helyet. Pihenj tehát — életedben úgy sem volt ebben részed — örök álmodat aludd boldogan és csendesen az általad oly nagyon szeretett szülőföldedben és álmodj a siri világban is, — e város jövőjére, szépet és jót s égbe szállott minden jóért hevülö lelked nemes buzgósága szálljon vissza szivünkbe — serkentsen a munkára, ha elfáradtunk, buzdítson, ha elcsüggedtünk. Szatmárnémeti szab. kir. város tisztikarának, a város törvényhatóságának s egész lakosságának igaz hálája és önzetlen részvéte kísér sírodhoz, — a legszebb koszorú, a melyet a polgár életével kiérdemelhet. — Emlékedet fentartják alkotásaid és megőrzi hálás kegyeletünk. Isten veled! . . . Pihenj csendesen ! . . . Hérmán Mihály polgármester elhunyta alkalmából a következő részvét-sürgönyök érkeztek : Városi Polgármester helyettes Urnák, Szatmár. Fájdalmasan vettem nagyérdemű polgár mesterünk. Hérmán Mihálynak lesújtó elhunytá- ról szóló hirt ; kérem szíveskedjék részvétemet úgy a város közönsége, valamint a gyászoló család előtt is tolmácsolni. Darányi Ignácz. Városi Tanács, Szatmár. Nagyrabecsült polgármesterük elhunyta alkalmából Nagybánya város tanácsának legőszintébb részvétemet tolmácsolom. Gellert, polgármester. Pap Géza főjegyző Urnák, Szatmár. Hérmán Mihály polgármester halála által váróinkat ért súlyos veszteség alkalmából legőszintébb igaz részvétét tolmácsolja Galba Lajos. Hérmán Mihályné. Őszinte részvéttel. Hegedűs Sándor. Hérmán Mihályné. Fogadja legmélyebb részvétünket férje halála alkalmából Nagy fájdalmában ón is oszto zom, mert nemcsak egy páratlan jó férj, hanem városa érdekeit mindig szivén hordó derék polgármesteremet vesztettem el. Főispán. Hérmán Mihályné. Mély megilletődéssel értesültem azon nagy veszteségről, melyet férjének elhunytéval Nagyságod, a város közönsége és a közügy szenvedett. Az Isteni gondviselés és a közrészvét eny- hitse nagy fájdalmát. Chorin Ferencz. Pap Géza főjegyző urnák, mint a Szatmár-Erdődi vasút alelnökének. Hérmán polgármester ur, társaságunk érdemes elnökének elhunyta alkalmából kérjük elnökünk özvegyének, családjának és a városi tanácsnak igazgatóságunk nevében mély részvétünket tolmácsolni. Szatmár-Erdődi vasút. Táviratilag fejezték ki részvétüket továbbá: Jékey Zsigmond és Domahidy Viktor országgyülési képviselők; dr, Góth Ferencz kir. ügyész és neje ; a Neuschloss-fóle részvénytársaság ; Fekete Gida kir. törvényszéki biró, mint gyámfiu; Berencsy Gábor hajdu-nánási földbirtokos; dr. Kováts Dezső Nagy-Károly ; Fazekas Béla munkácsi rendőrkapitány ; Kádas László p. ü. fogalmazó Szolnok, stb stb. Levélben : Simontsits Béla miniszteri tanácsos és neje ; Radisits György né Budapest; Kölcsey Sándorné és Bakó Józsefné Debreczen ; Wolfle Afra, az irgalmas nénék tartományi főnöknője ; özv. Halbauer Nándorné, Fejér Már ton ügyvéd, Tóth S. kir. mérnök Budapest; özv. Literáty Elekné, dr. Steinberger Ferencz apátkanonok ; özv. Szatmári Zsigmondnó; Mikár Kálmánná Simontornya; Mándy Bertalan forgalmi főnök ; dr. Novák Károly főorvos M -Sziget ; dr. Schön Hugó Zemplén vármegyn főorvosa; Popovics Tivadar Szamos-Ujvár, Pazár fürdőorvos Somolya; Héder Sándor Budapest, stb. stb. Lapunk zártakor még a következők küldtek részvétleveleket: báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter; id Ábrányi Kornélné Katona Klementin ; özv. Martinidesz Adfonzné Kh- rácsond; Galba Lajosnó Pécs; özv. Szontagh Árpádné Grötschel Emma Budapest ; Pécshy Lászlónó Nagykároly ; Kotányi Henrikné S/é- kes-Fehérvár ; Pápay Sándor tábornok Grácz ; Ludmann Gyula és Baranyay Imre ezredes, dau- dárparancsnokok. A temető en mint városunkba érkezett képviseletek vettek részt: Szatmármegyét dr. Schőnpflug Richárd tiszt főügyész képviselte. Nagykároly városát Debreczeni István polgármester és Demidor Ignácz rendőrkapitány. Az Ecsedi-láp lecsapoló társaságot Péchv László igazgató főmérnök, Papp János szakasz mérnök és Zoltán László gátbiztos. Itt voltak továbbá Hieronymi - Károly, dr. Chorin Ferencz, Unger Gusztáv, Viski Károly ! és Jeney György' táblabirák ; Böszörményi San dór és Szentiványi Gyula orsz. képviselők. Az egyesek és testületek koszorúit is ide jegyezzük fel: Felejthetetlen jó férjemnek — Róza. A leghálásabb gyermeknek — Vigasztalhatlan édesatyja. A jó testvérnek - Szerető bátyja és családja. Forrón szeretett testvér és nagybátyjának — Juliánná és Sándor. Berta és Pé'er — Isten veled. A feledhetlen jó rokonnak — Anti és családja. Jó rokonnak —- Antal Kristóf ; és családja. Kedves sógoruknak — Jani és Erzsiké. Felejthetlen sógornak — Lajos és Sán dór. Hermán Mihály emlékének — Hieronymi Károly. Felejthetlen barátjuknak — Dr. Chorin Ferencz és családja. Felejthetetlen polgármesteremnek — Főispán. Szatmárnémeti szab. kir. város törvényhatósága — Érdemekben gazdag polgármesterének. Szeretett főnökének —■ Szat- ranrnómeti szab. kir. város tisztikara. A szat márnémeti ügyvédi kamara — Hermán Mihálynak. Szeretett elnökének — A dalegyesűlet. Mindenkor nagylelkű pártfogójának — A jótékony nőegyesület. Alelnökónek - A Széchenyi Társulat. Soha nem feledünk — Biki Karoly és családja. Kegyelete jeléül — A szatmári m. kir. honvéd tisztikar. Az 5. gyalogezred szatmári tisztikara — szeretett polgármesterének Hü barátomnak — Pap Géza. Nagyrabecsiilt elnökének — A Szatmárnémeti Társaskor. Kegyeletének jeléül — A városi vámhivatal személyzete. Szeretett alelnökónek — A szatmári Kölcsey-Kör. A szatmári ev. ref. ^gyház — Szeretett főgoudnokának. Az önkéntes tűzoltó egyesület — kiváló bajnokának. A szaimári gőzmalom társulat — Érdemes igazgatósági tagjának. Nagyérdemű elnökének — Szatmári Kereskedelmi és iparbank r. t. A legnagyobb pártfogójának — A Szatmárnémeti Iparos Ifjak Köre. Dr. Papolczy Gyula és családja. Ecsedi láp társulat választmányi tagjának -— Részvét jeléül. Igazgatósági elnökének — A Szat már Erdődi h. ó. vasút rószv. társaság. A Fonciere főügynöksége — Szeretető jeléül. A Neuschloss- féle részv. társaság — Tisztviselői kara. Tisztelete jeléül — A Szatmárnémeti Pinczéregylet. Mély részvéttel — a Szatmári izraelita hitközség. Szatmárvármegye közönsége — Szatmár németi szab. kir. város polgármesterének. A dalegyesület úgy a háznál, mint a sírnál nemesen átérzett gyászdalokkal emelte a kegyelet hangját. A háznál „Zokogva zeng“ és Sötét ravatal felett.,“ a sírnál : „A halál éjszakája“ és „Aludd koporsód mélyén“ ez. gyász- daloakal vett végbucsut egykori szeretett elnökétől HÍRROVAT. Az első negyedév lejártával felkérjük lapunk mélyen tisztelt megrendelőit, hogy hátralékaikat beküldeni s előfizetéseiket megújítani szíveskedjenek. * A szatmári ref. presbyteriunx hétfőn délután tartott gyűlésén Biki Károly esperes elnök mély részvéttel terjesztette elő azokat az intézkedéseket, melyeket az egyháztanácsnak egy előbbi határozatából kifolyólag Hermán Mihály elhunyta alkalmából tett. Úgy ezen intézkedéseket, mint elnöknek amaz indítványát, hogy a nemes buzgalmu fögondnok érdemei jegyzőkönyvben örökittessenek meg, egyháztanács eg\ hangulag elfogadta, úgyszintén amaz előterjesztést is, mely szerint az elhunyt érdemeinek méltatására a közönség bevonásával a városháza nagy termében emlék beszéd tar:assék. Az elhunyt fögondnok helyébe, addig is, inig az betöltetnék, a világi fögondnoki teendők végzésére az egyháztanács Urav Géza egyháztanácsost kérte fel. ki a megbízatást elfogadván, a gyűlés feloszlott. * Színi évadunk erkölcsi és anyagi eredményéről a következőkben számolunk be: A társulat adott népszínművet 33 estén; operettet52 estén ; drámát és színmüvet, 38 estén ; bohózatot és vígjátékot 41 estén. Volt összesen 164 előadás. Újdonságok: Bor 6-szor, A mit az erdő mesél 2-szev, Csárda virága 2-szer, Sasok 3-szor, Vesta szüzek 5-ször, Mikolai biró 3-szor, Vöröstalár 1-szer, Névtelen levelek 2-szer, Flórika szerelme 3-szor, Képviselő ur 4-szer, Zsába 3-szor, Katalin 4-szer, Bottyán generális 2-szer. Vendégek voltak: Pau- íayné Adorján Berta a nemzeti színháztól 3-szor, Boros Ferike 2-szer. Szoyer Ilonka 3-szor. Karacs Imre a debreczeni színháztól 1-szer. Ábrányiné Wein Margit az operától 2-szer. Legnagyobb jövedelem volt nyers bevételben Szoyer Ilonával a Vesta szüzekben felemelt helyárakkal 471 frt. 75 kr. Legnagyobb jutalomjáték volt nyers bevétellel rendes helyárak mellett a Szilágyi Dezsőé 215 frt. 82 krral. A vendégek tiszteletdijjai : Szoyer Ilonkáé 3 este 503 frt. 92 kr. Paulayné 3 este 120 frt Boros Ferikéé 2 este 120 frt. Áb- rányinéé 2 este 250 frt. /\ szerzők jogdijai : Sasok 20 frt. Veszta szüzek 8 0 frt. Vöröstalár 20 frt. Flórika szerelme 30 frt. Zsába 40 frt. Bottyán generális ingyen. Katalin czárnő 80 frt. Képviselő ur 20 frt. A társulatnak havi fizetése 240 > frt. volt, Erre a tagok 77.67% kielégítést nyertek, tehát fizetésüknek 22.33*/0-át elveszítették. Megjegyezzük azonban, hogy e hiánynak bö fedezetét nyújtották volna azok a bérleti pénzek, a melyeket Csóka Sándor színigazgató előlegesen felvett, de a tagok közt ki nem osztott. Azon tagok azonban, akik Csókától előleget nyertek s ilyenek pedig többen vannak, éppen semmit sem vesztettek. * A megyei fiiggetleiiségipárt e hó 9-iki gyűlésén elhatározta, hogy a májusi vármegyei tavaszi rendes közgyűlésén következő tárgyaknál fog vitát provokálni: 1. A Batthyányi arczképneka közgyűlési terem részére lefestési tárgyában indítvány. 2. Az 1848. XX. t.-czikk végrehajtása tárgyában felirat a képviselőházhoz. 3. Indítvány az önállóvámterület tárgyában. 4. A II. Bákóczy Ferencz ellen 1715-ben hozott törvény megsemmisítése ügyének támogatása. 5. Indítvány az orzzággyülési képviselő választók összeirott küldöttségeinek egybe állítása tárgyában. 6. Papp Kálmán megyei várnagy elleni fegyelmi viszgálat elrendelése tárgyában indítvány. Ezen kívül Biki Károly felszólalása után a párt felháborodásának adott kifejezést a „Szatmárvármegyei Politikai Hírlapnak“ január 5-én Luby Géza pártelnök elleni piszkos támadása felett, mire elnök válaszolt és határozatba ment, hogy ez hirlapilag fog közöltetni pártjegyző utján. * A szegényügyi bizottság f. évi ápril 8-án ülést tartott, a melyen megbeszélés tárgyává tétetett, hogy a közsegélyek kiosztásánál minő ellenőrzés gyakoroltassák a tekintetben, hogy a segélypénzek rende tetésüknek megfelelőleg az egyedül illetékes egyének kezébe jussanak. E tekintetben a bizottság azon javaslatot fogadta el, hogy a havi segélyeket egy pénztártiszt ossza ki egy rendőrtiszt és az őrmester jelenlétében, a kik a személyazonosságot igazolnák s a pénz kiosztását a havi kiosztási jegyzék aláírásával tanúsítanák. Ezen kívül a segélyezettek bárczakönyvvel láttatnának el,