Szamos, 1902. március (34. évfolyam, 18-26. szám)

1902-03-20 / 23. szám

nagyobb iskolateremtőn folyt le. Lelkesítő beszé det Magoss Ferencz ref. lelkész tartott, többen hazafias költeményeket szavallak ; a szavalatok közül kiemelendő Kádár Károly tanító szavalata, mely művészi színvonalon állott. Dicséret illeti a ref. énekkart is, mely közben-közbeu alkalmi darabokkal lelkesítette a nagyszámú, közönséget. * Gyászhir. Özv. Győry Józsefné sz. Éder Mária úgy a maga, mint az összes rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel tudatja sze­retett férje Győry József kereskedőnek, 1902. év márczius 18-áu, d. e. fél 11 órakor életének 64-ik, boldog házasságának 26-ik évében hosszas szenvedés után történt gyászos elhunytár,. A megboldogult hült tetemei f. hó 20-án d. u. 4 órakor fognak az ev. ref. egyház szertartásai szerint, a Csokonay-utcza 8. számú gyászházból, a vasút melletti sirkertbe örök nyugalomra té­tetni. Szatmár, 1902. márczius hó 18-án. Áldott legyen emléke! * Hivatalvizsgálat. Majos Károly anya­könyvi felügy. miniszteri biztos közelebbről há­rom napon át vizsgálta meg tüzetesen a nagy­bányai állami anyakönyvi hivatalt s a mint a vizsgálati naplóban jelezte, az anyakönyvvezetők eljárását általában nem csak helyesnek, de ki váló dicséretre érdemesnek találta. * Vetésből Ardelean Vazul gk. lelkész annak kijelentésére kért fel minket, hogy az it­teni kir. törvényszék által elitéit Ardelean György lelkészszel nem azonos. Ez a lelkész nem Szá­mos-dobon lakik ; itt apósa, Csordás Mihály a lelkész; az elitéit Biharmegyében Négerfalván lelkészkedik. Szívesen helyt adtunk a kérelemnek. * Miniszteri rendelet. A pénzügyminisz­ter az összes pénzügyigazgatóságokhoz intézett rendeletében kimondja, hogy az ideiglenes adó mentességben részesülő újból telepitett szőlő- területekre az általános jövedelem 20%-os pót­adó kivetése is mellőzendő. Erről a városi adó­hivatalok, valamint az összes községi és kör- jegyzöségek körrendeletben értesültek. * Izraelita leány áttérése. Megható ünne­pélyességgel ment végbe e hó 16-án vasárnap dé­lután a németi ev. ref. templomban Fridmann Máli 18 éves izr. vallásu leánynak megkereszte- lése. A keresztelést Inczédy Márton ev. ref. s. lelkész végezte, a keresztszülői tisztet pedig Sáf­rány Lajos és neje vállalta el. * Talált tárgyak: egy asztali villa, egy csomó vászon, egy arany nyakék. egy kis gyermek gallér, egy arany óra függő, igazolt tulajdonosának a ren­dőrségnél kiadatik. * Eljegyzés. Klein Andor milotai nagy- birtokos tegnap jegyezte el Schwartz J akab élesdi birtokos és gyáros leányát, Margitot. * Kivonat az 1890. I. t.-cz. 107. §-ából. A közúton való hajtásnak és kitérésnek a forga­lom biztonsága érdekében szabályzására a kő* vetkezők állapíttatnak meg : a) minden jármü­vei balra kell hajtani, szembejövő járműnek balra kell kitérni, az előtte haladónak pedig jobbról kell eléje kerülni; b) hidakon más járműnek eléje hajtani tilos; c) udvari, katonai, posta és tűzoltó, valamint mentő-jármüveknek minden más, akár szembejövő, akár azokkal egy irány­ban haladó jármű feltétlenül kitérni tartozik; d) oly utakon, melyeken akár az útpálya kes- kenysége. akár más okból csak egy járt nyom létezik, az a) alatti elvek megtartásával Jüres jármű a személyszállítónak vagy terheltnek — szemléyszállitó a súlyosan terheltnek — egyenlő jármüvek közül a lejtőről lefelé jövő a felme­nőnek egészen, végre egyenlő minőségűek és sik pályán egymásnak fél nyomszélességre kitérni tartoznak. Az ezen szakasz határozatai ellen vé­tők 40 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel bün­tetendők. Kiadta Tankóezi, h. főkapitány. * Szatmár-erdődi h. é. vasút. Vasutunk a Szatmárhegyen való nyaralást a viuczelléreknek gazdájukkal való minél sűrűbb közvetlen érint­kezését megkönnyítendő, a következő menet dij- mérsékléseketléptette életbe, 1. Idény-bérletjegye­ket ad ki arczkópes igazolványnyal kapcsolatban 2, 3 és 4 hónapra, a melyek azonban hónapról- hónapra is válthatók és a hóuap bármely nap­jánál kezdődhetnek. A b írlet első hónapjára semmiféle kedvezmény nincsen, a ki azonban a lejárt egy havi bérletjegyét a lejárat után 3 napon belül nálunk bemutatja, az a következő hónapokra már 3Ű°/0, a 3-ik hónapra 45% és a 4-ik, vagy esetleg még azutáni hónapokra 60% engedménynyel kapja a bérlet-jegyet s a kik pedig 2, 3 vagy 4 hónapra egyszere váltják ki bérletjegyüket, azok még további kedvezmény­ben részesülnek. Táblázatosösszeállitásbau tehát: Szatmár Gőzfürész, Szamoshid és Kis-Lippa, Eiő­: cser Sza! márhegypiacz között: 1-ső hóra II. o. 20 K 80 f, III. o. 16 K 80 f; 2 ik hóra II o. 17 K 30 f, III. o 11 K 80 f; két hóra egy­szerre váltva II. o. 41 K 50 f, Hl. o. 28 K: 3-ik hóra II. i). 13 K 60 f, III. o. 9 K 20 f ; három hóra egyszerre váltva II. o 54 K 70 f, III. o. 36 K 80 f; 4-ik hóra II. o. 9 K 90 f, III. o. 6 K 60 f; négy hóra egyszerre váltva II. o. 64 K 10 f, III. o. 43 K. Szamoshid, Népkert és Kis-Lippa, Előcser, Szatmárhegy-piacz között: 1 ső hóra II. o. 26 K, III. o. 18 K ; 2-ik hóra II. o. 17 K 20 f, III. o. 12 K 60 f; két hóra egyszerre váltva II. o. 43 K 60 f, III. o. 30 K; 3 ik hóra II. o. 14 K 20 f, III. o. 9 K 90 f; három hóra egyszerre váltva II. o. 57 K 50 f, III. o. 39 K 50 f; 4-ik hóra II. o. 10 K 40 f, III. o. 7 K 20 f; négy hóra egyszerre váltva II. o. 67 K 40 f, III 0.46 K30 f. 2. Mérsékelt vinczellór jegyeket ad ki ugyancsak arczképes igazolványnyal kapcsolatban (s az ehez szüksé­ges arczkópet kinél-kinél egy alkalommal saját költségünkön készíttetjük) 20 jegyet magában fogialó füzetben, de csakis a Kis Lippa, Előcser, Szatmárhegy-piacz közötti vonalrészre és III-ad osztályra. Egy ilyen 20 jegyből álló füzet 6 K; 60 fillérbe fog kerülni. A vinozellért tartó sző­lősgazdáknak is nagy érdeke, hogy vinczeilérjük gyakran bejöhessen Szatmárra a folyó munkák­ról jelentést tenni, azok további folytatására utasítást kérni, gyümölcsöt, zöldséget a háztar tás szükségére behozni stb. és igy, ha vinczel- lérek szegényebbje nem tudná a 6 K 60 fillért egyszerre kifizetni, bizonyára a szőlősgazdák fogják azt nekik előlegezni. * Kimutatás a nőegyleti kosárka gyűjtés ről. (Folyt.) Dr. Gross Henrik 84 fi, Deák Kál­mánná 130., Szentiványi Gáspárné 2.10., Ker- tészffyné 2 K, Scheiber 27 fi, Lővy Miksa 2 K, Dr. Vajay Károlyné 5 K 20 fi, Tankóezi Gyu- láué 1.20, Jókey Ilona 1.25, özv. Nagy Elekné 72 fi Kölcsey Ferenczné 60 f, Kovács Leóné 6d f, Tombory Virgilné 60 fi Nuszer Dezsöné 40 f, Toperczer K.-né 52 fi Neuwirth Nándorné 1 K, Ruprecht .antalné 66 fi Szent Iványi Chris­tine 1.20, Novák Lajosné 1.40 f, Dr. 51 f, Ke­rekes Dániel 1.12, Dr. Papolczy Gyuláné 2.50, Dr. Lengyel Márton 2 K. Népbank 1.39, Posz- vék Nándor 1.30, Bakó ígnáczné 2 K, Sulyok Antalné 2.10, Kótai Lajosné 2 K, Osváth Ele- mérné 46 f, Kovács Erzsébet 1.50, Fogarasi Sándornó 1 K, Galba Lajosné 2.92, Dr. Makár Károlyné 7.34, Molnár Mihály 1,14, Dr. Nagy Barnáné 3.4G, Nyárády Lászlóné 2.05, Rezutsek A. 1.58, Kir. ügyészség 1.58, Domokosné 1.07, özv. Papp Zsigmondné 1.12, Gőzmalom 2 K, Bakó Giziké 22 K 60 f, Püspöki iroda 4 K 12 f, Biki Károlyné 1.16, Majos Károlyné 2.72 Unger Gézáné 50 fi összesen 161 K 44 fillér. Mely összeg vételét, midőn nyilvánosan nyug­tatom, a gyűjtőknek és kegyes adakozóknak a nőegyesület hálás köszönetét tolmácsolom. Szat- már, 1902. márcz. 13. — Biki Károly, n. e. pénztárnok. * A „Népkonyhának“ adakoztak: (folyt.) Kóródi Mihályné 3 K, Mayer Miksa, Preisender, Schvertasek, Kováts, Grünvald, Mudrin, Gábor, Kozma Kálmán, Soós János, Lipcsoi, Szalovecz, Mayer Ferenczné, Mayer Ferencz, özv, Jurács- kóuó, Fischer Fanni, Dr. Egryné, Jászai Jenőné, Fried Sámuelné, Oláh Mihály, Szimoniszné, Fischbein Sámuel, Gerey Sándorné, N. N., özv. Kaufman Jónásnó 1 1 K. Többen 4 K, Aszta­los József kertész 1 zsák murkot, 1 zsák kolom­párt és 1 véka hagymát, Kaufman I. 20 kg. paszuj, Varjú Sándornó, Köpeczyné, Nemesné zöldséget adtak. Dr. Biró Elemérné és Grün- feld Lipótnó úrnők gyűjtő ivón 96 K, Dr. Tö­rök, Blum László 10 — 10 K, Reiter Adolf és Róth ezég 5 K, ifj Freund Samuné 6 K, bér. Kováts Ágostonná, Friederné, Hirsch Miklósné, Losonczi József, D \ Weisz Károly 4—4 K, Krausz Fülöp, Klein Feri, Havas Miklós 3—3 K, Rorhüch Sámuel, Lengyel Károly, Weisz Albert, Dr. Papolczy Gyuláné, Steinberger Test. Braun Albert, Julin Józsefné, N. N. Steinber­ger Éliás, Páskuj Teréz, N. N., Lengyel Eudróné, Lengyel Imre 2 — 2 K. (Folyt, k ) * A munkás népesség foglalkoztatása. Az utóbbi évek kedvezőtlen termelési és gazdasági eredméuyeinek a vállalkozási és ipari viszonyokra gyakorolt bénító hatásának ellensúlyozása érdeké­ből a kereskedelmi minisztérium a törvényhatósá­goknak figyelembe ajánlotta, hogy azon közúti munkálatok, melyek 1902. évi költségelőirányzataik keretében kilátásba vétettek, a mennyiben azok végrehajtása tekintetében sem törvényes akadály, sem fedezeti nehézség fenn nem forog, lehetőleg mielőbb kezdessék meg s akként folytattassák, hogy a kora tavasztól a nagyobb mezei munkák beálltáig terjedő s az ily jellegű munkákra legal­kalmasabb időszak e czélra felhasználható s a munkakereső lakosság munkához és keresethez juttatható legyen. Továbbá a vasúti állomásokhoz vezető, valamint a községi közlekedési közutakon a megállapított érdekeltség s végül a községi köz­dűlő közutakon a községok által teljesítendő azon munkák, a melyekre az illető érdekeltség s a köz­ségek fedezettel rendelkeznek és a végrehajtási mun­kálatok, a jelenlegi súlyos viszonyok enyhítése ér­dekében foganatosíttassanak. Terményárak. TERMÉNY Szatmaron frtlkr | frt. kr. Buesien f" ikr.|frtlki Tiszta búza ...............• 8 30 8 45 9 50 9 65 Kétszeres.....................• 7 25 7 20 —­­— Rozs..............................• 6 50 6 60 7 45 7 55 Árpa............................• 5 50 5 60 6|10 6 20 Zab..............................■ 6 25 6 30 7 70 7 95 Tengeri ..... 5 00 515 5 15 5 25 Kása................................. 6 70 680 4 50 5 — Fehér paszuly............... 61 0 620 — — —­Tarka n .................. _!_ _ _ ­— — — Szilva........................... 16 ­18 -­— — „ füstölt .................. — j-­— ' * — — Repcze . . ............... í — — — Krumpli zsákja . . . uj 120 1 40 —­­Szalonna. .... r)H-­67 — — — — Szerkesztői üzenet. Szatmári Kör. Bpest. — Jövő számunkban. Üdvözlet! (Szerk.) Felelős szerkesztő: Dr. HantZ Jenő. Fődolgozótárs: Ferency János. Lap-kiadótulajdonos: Litteczky Endre. Bérbe kiadó. Deák-tér 7. sz. háznál 1 bolt és egy lakás 3 szobával, az udvarban 4 szoba konyha bérbe kiadó. Úgyszintén Árpád utcza 28. sz. háznál több lakások kiadók. — Értekezhetni ott hely- beu Halmi János tulajdonossal. Értesítés! A „Szatmári Takarékpénztár Egyesület“ az 1000 koronás és azonfelüli 4 hónapos Mólját 6 százalék kamat mellett számitolja le. ft szatmári taHaréltycnztár egyesület. Deák-tér 9. sz. alatti _____ üzlethelyiségekben _____ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ In geket, nyakkendőket. . kalapokat, nap- és eső­ernyőt rendkívül olcsón . lehet beszerezni .... Gallérokat 10, kézeliöt 25 krért Bor kesztyű (női v, férfi) 25 kr. Férfi harisnya 16, női 25 kr. Női ezérna kesztyűt 16 kr... Női selyem kesztyűt 26 kr... Sok ezer más czikk vá­sárolható hasonló olcsó ... ár mellett . . . ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ Deák-tér 9. szám alatti üzlethelyiség, az újonnan épült ,,V igád ó<( szomszédságában van.

Next

/
Oldalképek
Tartalom