Szabad Újság, 1993. augusztus (1. évfolyam, 5-8. szám)
1993-08-11 / 6. szám
1993. augusztus 11• sz. SZABAD ÚJSÁG 5 Legyen vége az emberirtásnak! Nők — egymásért Vághosszúfalu 880. születésnapja Meddig lesznek béketűrők a falubeliek? Nemrégiben a budapesti Gellért Szálló adott otthont a Közép-kelet-európai Kereszténydemokrata Akadémia Kereszténydemokrácia Európában — Párbeszéd a nők között elnevezésű tanfolyamának. Ennek a rendezvénynek a tanácskozásain részt vett Reiter Krisztina, az Együttélés Politikai Mozgalom kassai területi irodájának vezetője. Megkértük, foglalja össze tapasztalatait. — A tanfolyam az előadásokat leszámítva, kerekasztal-beszélgetések formájában zajlott. A hölgyek, akik a nyugat-európai országokból érkeztek, kereszténydemokrata politikai pártokban működnek. Érdekes jelenség, hogy Nyugat-Európában a poltikai pártok mellett általában mindenütt léteznek női szekciók. A választók nagyobb része, országonként változó arányban, 51-től 60 százalékig, nő. Ezenkívül a párttagság nagyobb része szintén asszony. A férfiak, felismerve ennek jelentőségét erősen odafigyelnek a pártprogramok megfogalmazásakor, illetve a választási kampány idején, mi az, amivel a nőket meg tudják nyerni. Ilyenkor értékelődnek föl a női szekciók. Miután a két fél megállapodott, és elfogadta a párt programját vagy a kampány alapelveit, a nők és a férfiak — az adott párton belül — teljes összhangban folytatják politikai tevékenységüket. A „belső harc” a két szekció között megszűnik. Egyik előadónk. Marlene Lenz, az Európai Parlament tagjai, az Európai Kereszténydemokrata Párt Női Szekciójának elnöke volt. Lenz asszony egy „háromgenerációs”, politikával foglalkozó és abból élő családból származott Ez minden mondatán és nyilatkozatán meglátszott. Egy-egy találó megjegyzésével le tudta szerelni az indulatokat vagy a feminista túlzásokat. A nyugati országokban élő hölgyek évek óta foglalkoznak asszonytársaik problémáival. A közép- és kelet-európai országok asszonyai viszont egészen más gondokkal küszködnek, mint nyugati társaik. — Budapesten ez a különbözőség milyen módon nyilvánult meg? — A három és fél nap alatt érezhető volt, hogy külön sínpáron haladunk. A nyugat-európaiaknak az a gondja, hogy a munkanélküliek táborának 60-80 százalékát a nők alkotják, akik nem tudnak elhelyezkedni. Ok szeretnének dolgozni, de nem tudják megvalósítani önmagukat, nem tudják kibontakoztatni egyéniségüket. s ezért szürkének, egyhangúnak érzik életüket. Egészen másképp látják a gyermeknevelést is. Az ö álmuk. hogy legyenek óvodák és bölcsődék. Mi viszont ismerjük a saját körülményeink között működő óvodákat, bölcsődéket vagy a „megőrzőként" működő napközi otthonokat, s ezért pont az ellenkezőjét óhajtjuk. Ebben a kérdésben a közép—kelet-európai országok küldöttei között nagy volt az egyetértés. Mi a háziasszonyt és az édesanyát a társadalom teljes értékű tagjának kívánjuk elismertetni, és szerintünk ezt a munkát anyagilag is honorálni kellene, de erre országainkban nincsen lehetőség, mert a szocializmus béklyóiból szabadult államok gazdaságilag gyengék. Mégis otthon szeretnénk nevelni gyermekeinket, mert az állami intézményekkel rosszak a tapasztalataink. A németországi küldöttek sérelmezték, hogy törvény tiltja a nők éjszakai műszakban való alkalmazását. Ennek a rendelkezésnek az eltörlését kérik, mivel így elesnek az éjszakai műszakért járó pótléktól, s ez a nyugdíj nagyságánál is meglátszik. Természetesen az abortusz kérdését is érintettük. A legtöbb nő — még ha ezen a területen is sok a bizonytalanság — mivel kereszténydemokrata beállítottságú volt, arra hajlott, hogy ha nincs komoly szociális vagy egészségügy i ok. akkor a magzatelhajtást nem szabad engedélyezni. — Kik vettek részt a konferencián? — A nyugat-európaiakat Luxemburg. Írország, Németország és Franciaország küldöttsége képviselte. Európa szegényebbik felét észt, litván, albán, román és horvát, valamint az RMDSZ és a vajdasági magyarok képviselték. A legnépesebb a vendéglátók küldöttsége volt, amelyet a Magyar Demokrata Fórum és a Kereszténydemokrata Néppárt női szekciói képviseltek. Hogy el ne felejtsem, egy-egy bolgár, lengyel és szlovák küldött is jelen volt. Az utóbbi Viera Michalková orvos, a Kereszténydemokrata Mozgalom fizetett alkalmazottja volt. A szlovákiai belpolitikát illetően teljes volt az egyetértés közöttünk. — Amikor azonban a kisebbségi helyzetet ismertettem, már rossz néven vette tőlem, hogy megemlítettem a keresztnevek anyakönyvezésének gyakorlatát, az anyanyelv használatának korlátáit, az alternatív iskolák ügyét, és egyáltalán iskoláink kiszolgáltatott voltát. Furcsállotta, hogy másodrangú állampolgárnak tartjuk magunkat, holott az alkotmány első sorai ezt világosan hirdetik. Négyszemközt igyekeztem vele tisztázni gondjainkat. De visszatérve az általánosabb tapasztalatokhoz, az utódállamokból érkezett küldöttek pártokat képviseltek ugyan, de lényegében karitatív nőegyletekben tevékenykednek. Az egyik este találkoztunk a Magyarországon működő nőúnió elnökhelyetteseivel. Magyarországon megalakult a Magyar Nők Uniója, amelynek tagja az MDF és a KDMP női szervezete, azután a Magyar Vállalkozó Nők Szövetsége és a Magyar Értelmiségi Nők Szövetsége. Úgy érzem, hasznos lenne számunkra is, ha az Együttélés mellett megalakulna a női szekció. Ez ügyben a nyugat-európai asszonyok támogatásukról biztosítottak bennünket. El kell még mondanom, hogy teljesen más gondokról számoltak be a horvátországi és vajdasági asszonyok. A megrázó eseményekről, amelyek ott zajlanak, mindenki tud. De egészen más volt az ő szájukból hallani mindezt, mint a tévé képernyőjén látni az eseményeket. Az a hihetetlen. kilátástalan szomorúság, ami szavaikból áradt, nem adható vissza szavakkal. Nagyon is megalapozottak voltak a kérdéseik: meddig tűri el ezt még Európa!? Meddig tudja még elviselni a XX. század európai embere, hogy lakhelyétől néhány kilométerre emberirtás, öldöklés folyjon!? — Valóban abszurd helyzet, hogy míg egy nyugat-európai asszony óvodáról és éjszakai műszakról álmodozik, addig — amint az dokumentálható — balkáni társának, a többszörösen megerőszakolt asszonynak csecsemője levágott fejét nyújtja a szerb katona, hogy szoptassa meg. Miért nem tárják a borzalmakat a világ elé? — A horvát küldött elmondta, 40 kilométerre lakik a frontvonaltól, éjjel-nappal hallja a lövöldözést és ágyúzást. Ha van pénze, elutazhat a világ bármelyik pontjára, de nem látogathatja meg hatvan kilométernyire lakó szüleit. Negyedik hónapja nincs róluk híre. A háború partizánjellege miatt „pókhálószerűen” folyik az öldöklés, mely háztól-házig terjed. így Horvátországban, de külföldön sincsenek átfogó, konkrét információk a történtekről. A hírek ugyan terjednek, de mindenki úgy véli, ha egy szadista mészárlásról hall, biztos a fele sem igaz, mert míg az információ eljut hozzá, azt kiszínezték. És egyáltalán, ez nem lehet így igaz, mert ember ilyet nem tesz. A horvátországiak úgy érzik, ha nyilvánosságra hoznák a képanyaggal alátámasztott borzalmas dokumentumokat, akkor elsősorban a horvátokat sokkolnák, és az öldöklés még nagyobb méreteket öltene. Egy ilyen tanácskozás persze nem sokat tehet az esztelen borzalmak ellen, mégis megfogalmaztunk egy nyilatkozatot, amely felszólítja a világ nőszervezeteit, hassanak oda, legyen vége az emberirtásnak, és felkérik őket, hogy vegyenek részt a humanitárius segély biztosításában. A jelenlegi szerb vezetés ugy anis azt a taktikát alkalmazza, hogy igyekszik kiéheztetni a Vajdaságot. Sem étel, sem gyógyszer nem jut el többek között a magyarokhoz. így kívánják „megoldani" a kisebbségi kérdést. Csak remélhetjük, hogy' Európa nem sokáig fog ölbe tett kézzel üldögélni. (balassa) Vághosszúfalu neve valóban találó — egyetlen főutcája beláthatatlanul hosszú. A Vág parti kisközség nyugalmát először a morvák háborgatták, majd a túróéi premontrei kolostor tulajdonaként a török ostromolta a helységet. Az Osztrák-Magyar Monarchia széteséséig az esztergomi érsekség fennhatósága alá tartozott de még ezt követően sem lelt igazán nyugalomra. A porták hátsó udvarából látni a vágseílyei vegyi óriás, a Duslo gyárkéményeit. Még ha csak látni lehetne a szörnyeteget! Ám a mindvégig béketürö vághosszúfalusiak kedvezőtlen széljáráskor érzik és belélegzik annak mérgét is. Vághosszúfalu viszontagságos történelme ellenére „tiszteletteljes” kort ért meg, hiszen szeptemberben ünnepli fennállásának 880. évfordulóját. Legalábbis így állították a falu néhai öregjei, amikor a település eredetéről tanúbizonyságot tettek a zobori apátság oklevelében. A nyolc évszázad alatt egyre hoszszabbra nyújtózott Hosszúfalu jelenleg a Galántai járás legifjabb polgármesterét mondhatja a magáénak. I- zsóf Róbert mérnök két évvel ezelőtt került a község élére. Vajon mi okoz nagyobb gondot: a község életének törvények által korlátozott irányítása, vagy a falusiak, a helyiek alapos megismerése? — kérdeztük az ifjú polgármestert. — Inkább úgy fogalmaznék, hogy a jogi előírásokat cseppet sem könnyű feladat elfogadtatni a polgárokkal, főleg amikor azok betartását személyük elleni támadásnak veszik. Engem is gyakran az ügyeik intézése szerint ítélnek meg. Az állam pénzügyi politikája viszont arra kényszerít bennünket, hogy nagyobb figyelemmel kísérjük a helyi illetékek befizetését. Az egyszerű polgároktól függ tehát a község jövőbeni önállósága. Könnyű meghozni a törvényt, hogy tizenöt százalékkal növeljük az ingatlanadót. De ezt be is kell tudni hajtani a polgároktól! Általában az adósok listáját kapom kézhez, és egy ilyen jegyzék nem tekinthető fizetőeszköznek — vágott Izsóf Róbert a költségvetési gondok közepébe: — A községek a múltban is küszködtek gondokkal. Amelyek nem tudtak velük megbirkózni, azokat egy-egy erősebb településhez, városhoz csatolták. A közeljövőben sem lesz ez másként. A vállalkozókat arra biztatjuk, hogy kockáztassanak — ezért kívánunk létrehozni egy önálló, erős költségvetést, hogy saját bevételi források segítségével függetleníteni tudjuk magunkat az állami költségvetéstől. Sajnos, sokszor még a község képviselői sem értenek velem egyet, amikor azt hangoztatom, hogy számunkra nem az az üzlet, ha kiadunk vagy eladunk telket a kiskertészeknek, hanem az, hogyha a vásárolt területen vállalkoznak, és ingatlanadót fizetnek. Ez a község bevétele. Hosszúfalun akadnak ugyan vállalkozó szellemű emberek, ám még mindig kevesen vannak ahhoz, hogy a falu néhány tervezett beruházása valóra váljon. Kétszázezer koronáért új utat építettek, felújították a faluszéli kápolnát, renoválták a tűzoltószertárt, és új kerítést kapott a temető is, a legnagyobb gondot azonban a gáz bevezetése jelenti. — Nincsen hétmillió koronánk e célra, honnan is volna ennyi pénzünk?! Azt szeretnénk, ha a gázmüvek beruházóként segítenék a falunkat, de ehhez legalább másfél millió koronát kell a rendelkezésükre bocsátanunk. A beruházó azonban a 16 százalékos kihasználtsághoz ragaszkodik, mi pedig csak a tizenkét százalékot tudjunk biztosítani. A környezetvédelmi bizottsághoz, ezen keresztül a minisztériumhoz fordultunk támogatásért. Fűtési idényben a Duslo kéngázával keveredik a kémények füstje, és ránehezedik az emberek tüdejére. A környezetvédelmi minisztériumban fontossági sorrend alapján döntik el, mely beruházásokat támogatják. Bár szerencsénk lenne! — mondta a polgármester, aki többszöri próbálkozás után már a bankok hitelképességében sem bízhat. A községháza irodahelyiségében folytatott beszélgetésünkön részt vett Vághosszúfalu plébánosa is. így betekintést nyerhettünk a község lakosainak lelki életébe is: — A katolikus hívők száma a vallásszabadságot követően sem gyarapodott látványosan, mint ahogyan a múltban sem csökkent igazán. A falubeliek őszinte, hívő emberek. Jó a kapcsolatom az iskoláskorú gyerekekkel — mióta újra megnyílt a faluban az alsó tagozatos kisiskola, valósággal élet költözött a már-már elöregedett faluba. Ez maradásra készteti a fiatal családokat is — tudtuk meg a plébánostól, aki egyetértett Izsóf Róberttel abban, hogy a fiatalok letelepedését támogatniuk kell. — Sajnos, a jelenlegi jogszabályok értelmében családi házak építésére telket kisajátítani nem lehet, de van negyvennégy régi, lakatlan ház a községben, amelyek a tulajdonjogi viszonyok rendezése után fiatal családok otthonaivá válhatnának — tette hozzá a polgármester, akit ezután a szeptember végi jubileumi ünnepségről kérdeztük. — A 880. évfordulót méltóképpen megünnepeljük; a rendezvény három napig, szeptember 24-től, azaz péntektől 26-ig, tehát vasárnapig tart majd. Nyitásképpen futóversenyt rendezünk a falu körül, ezt követi az ünnepélyes megnyitó, amelyen részt vesznek Hosszúfalu neves, elszármazott születtek közülük említeném TIRINDA PÉTERT a Szlovák Tudományos Akadémia egykori munkatársát és a Szlovák Műszaki Főiskola pedagógusát, aki ma egy norvég cég alkalmazottja, MÉSZÁROS ATTILÁT — ő Prágában dolgozik fizikusként, TÓTH KÁROLYT a Magyar Polgári Párt titkárát és IZSÓF KÁLMÁNT a Galántai Honismereti Múzeum igazgatóját, aki az ez alkalomból megjelenő történelmi kisfüzet szerzője dr. NOVÁK VERONIKÁ-val a Vágseílyei Irattár igazgatónőjével együtt. A szombati napot a horgászok versenyével kezdjük, majd a tűzoltócsapat bemutatója következik. A futballmérkőzésen a hosszúfalusi és vecsei válogatott, illetve az öregfiúk csapata méri össze az erejét. Este a szülői szövetség bált, a sportszövetség diszkót rendez. Vasárnap az ünnepi szentmisén felavatják Hosszúfalu címerét és zászlóját. Az istentiszteleten közreműködik az Ifjú Szivek énekkara — velük a közönség még az esti műsorban is találkozhat. Megkoszorúzzuk az első és a második világháborúban elesettek emlékművét és a nagy keresztet is, amely az elhunyt, jeltelen sírokban nyugvó falubelieknek állít emléket. Az iskolás gyerekek kultúrműsora délután lesz — tudtuk meg a polgármestertől. A falut átszelő úton délutánonként autóbuszok hozzák a közeli Vágsellyéről az ingázókat, mert hiszen sokan nemcsak a vegyi óriás füstjének áldozataivá, hanem a gyár alkalmazottaivá is lettek. A takaros porták előtt elhaladva ellátunk egészen Vágvecséig — ez az egykori kisközség ma már Vágsellyéhez tartozik, és a kis családi házak helyén zsúfolt lakótelepet építettek. Vághosszúfalu és az említett „egykor-község” közötti útszakasz évről évre rövidül. A béketürő falusiak viszont remélhetőleg továbbra is törekedni fognak az önállóságra. Miért is ne? Hiszen 880 év bölcsességével kötelességük is őrizni a leghosszabb falu határait. SZÁZ ILDIKÓ A Rozsnyói járásban, a gömöri Lice nemrég ünnepelte első írásos említésének 750. évfordulóját. Majoros Katalin polgármester a település történetét ünnepi beszéd keretében ismertette: A murányvölgyi magyar kisközséget, mely a nyelvhatáron fekszik, 1243-ban említik először. IV. Béla a Bebekeknek adományozta, majd a XV. században a pálosok birtokolják. Őket az esztergomi érsek követi. A XVIII. században a Csernyus-család birtokába került a község — valószínűleg Ők építették a felső kastélyt. Római katolikus templomát 1829-ben emelték. A település lakosságának egy része a két háború közti gazdasági válság miatt külföldre távozott. Először malomturbina látta el 110 voltos árammal a falut, majd 1951-ben rákötötték az országos hálózatra. A Csemadok 1952-ben alakult meg a községben, és az apró település tánccsoportja többször szerepelt sikerrel külföldön is. Kultúrházuk építése félbemaradt, mert 1962-ben építkezési tilalommal sújtották a falul: megkezdődött a mellétéi gát építése, amit szintén félbeszakítottak. Ha a kormányzat a gát befejezése mellett döntene, a liceiek búcsút vehetnének szülőfalujuktól. Batta István bányamérnök a közeli vasérclelőhely történetéről beszélt, ahol néhány tucat licei kapott munkát. A vörösvasérc bányászata leállt, mivel a kitermelés és a kohósítás ma már nem gazdaságos az alacsony vastartalom miatt. Többen helyesléssel fogadták Czakó József pedagógus javaslatát, miszerint a község a közelgő honfoglalás évfordulóját azzal ünnepelje, hogy újra megnyitja a magyar iskolát, az 500 lakost számláló településen. Ahogy a falu krónikásától megtudtam, a magyarokon kívül 60-65 szlovák, és 230 roma él Licén. Majoros János, 68 éves készséges kísérőm elmondta, hogy 1967-ben lett a falu krónikása. A krónikát azóta is hűségesen írja — magyarul. A krónikást a gondokról faggatom. Egyik sérelmük, hogy a jolsvai plébános jár le misézni — szlovákul. A hívek magyarul válaszolnak, imádkoznak és énekelnek. Korábban egy fiatal árvái szlovák pap szolgált náluk, aki Krasznahorkán magyarul is megtanult, de sajnos el kellett mennie, pedig a falu megszerette és ragaszkodott hozzá. A jubileumi ünnepség résztvevői mindenesetre büszkén ünnepelték a nem mindennapi évfordulót. S ha tesz bennük elegendő optimizmus, kitartás és közösségi széliem, közös erővel megtalálják a kivezető utat a gondok útvesztőjéből is.-bz-Murány-völgyi ünnepség Lice 750 éves
