Szabad Újság, 1993. július (1. évfolyam, 1-4. szám)
1993-07-14 / 2. szám
SZABAD ÚJSÁG 1993. Július 14• sz. Gazdasági javaslatainkat is elutasítják Rólunk mondták „Bűnösök” vagyunk-e? A Kereszténydemokrata Mozgalom nagy örvendezéssel fogadja Európa Tanácsba való felvételünket. Ugyanakkor figyelmeztet, hogy az ET feltételeit maradéktalanul teljesítenünk kell. Ennek egyik szép példája, szerintük, hogy elfogadták a kereszt- és vezetéknevek használatáról szóló törvényt, amely (talán) az első európai színvonalú szlovák törvény. Ivan Simko alelnök elmondta, hogy mozgalmuk tudatosítja, a demokratikus rendszerben a többség akarata a döntő, de ugyanakkor a kisebbségi jogokat is maximálisan be kell biztosítani, és meg kell védeni. Arról, hogy parlamentünk mennyire akar európai színvonalú lenni, legközelebb a kétnyelvű helységnévtáblák ügyének tárgyalásakor győződhetünk meg. A KDM úgy gondolja, a beneäi dekrétumok eltörlése nem szükséges, hiszen azok lényegében már nincsenek érvényben. Szerintük tehát már nem vagyunk bűnösök... A kormánykoalíció kialakításán fáradozó két párt vezetője, I’.udovít Cérnák és Vladimír Meciar a pártok közötti szerződés végleges megszületéséig „úriemberi” ígéretüknek megfelelően szinte semmi konkrét dolgot sem voltak hajlandók elárulni a nyilvánosságnak. A Szlovák Nemzeti Párt is ilyen értelemben szivárogtatott ki információkat sajtótájékoztatóin. Ami a szlovákiai magyarságot érintette, a múlt héten elfogadott kereszt- és vezetéknevekről szóló törvényt illetően foglaltak állást. Anion IIrnko alelnök már a törvény elfogadásának másnapján frissiben kerek perec kijelentette, hogy a törvény ellentmond a nyelvtörvénynek. „Hoppá, hát akkor hogy is van ez?” — kérdeztem jogtudor ismerősömtől. Hmko úr elfelejtette a dologhoz hozzátenni, hogy mindig az a törvény érvényes, melyet később fogadnak el, mondta. Tehát itt nincs helye az SZNP csűrés-csavarásának, a törvényt megszavaz -Szlovákia felvétele az Európa Tanácsba közös érdem, az egész köztársaság érdeme — hangzott el a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom sajtóértekezletén. Való igaz, hogy immáron kis hazánk is tagja eme szervezetnek, de úgy tűnik, az ET szabta feltételekkel a kétnyelvű táblák használatáról már nehezebben fog zöld ágra vergődni a parlament. Katarina Tóthová igazságügyminiszter szerint falvaink és városaink semmi esetre sem viselhetik a Horthy rendszerben kitalált neveket, csak azoknak a helységeknek a neveit lehet magyarul kiírni, amelyek a szlovák név magyar fordításai... Különben Milan Seéansky figyelmeztetett arra, a falvak és városok lakosai ne képzeljék, hogy önkényesen a törvény határait átlépve, maguk döntik el ezt a kérdést. Hozzátette még, szerinte ahhoz, hogy táblák kitehetők legyenek a nemzetiség-Ellentétben a kereszténydemokratákkal a Magyar Polgári Párt amellett foglal állást, hogy igenis törölni kell a kollektív bűnösségről szóló dekrétumokat, mivel azok következtében, németek, magyarok és kollaboránsok fosztattak meg állampolgárságuktól, vagyonuktól, polgári jogaiktól. Éppen ezért ildomos lenne a kormánytól és a parlamenttől, hogy állást foglaljon az ügyben. Az MPP szerint tehát mi mind a mai napig még bűnösök vagyunk. A kereszt- és vezetéknevek használatáról szóló törvényt az MPP is háromszoros hipp-hipphurrával fogadta. Gyurovszky László, elnökségi tag ezt a törvényt a feszült szlovák—magyar viszony enyhítő momentumaként értékelte. Figyelmeztetett azonban, hogy ez a feszültség még nem szűnt meg, hiszen vannak még érzékeny pontok, mint amilyen az alternatív oktatás bevezetésének a terve, ahol dűlőre kell jutni a nagypolitikának. (vida) ták, érvényben van. Hmko azt is abszurdnak tartja, hogy a hivatalos okiratokon a neveket nem a szlovák helyesírási szabályoknak megfelelően írják majd le. A kormány szemére is vetette, hogy a törvényjavaslat előkészítésébe nem vonták be a szakértő nyelvészeket. Békülékenyebb hangnemre váltva nagyvonalúan közölte, hogy az SZNP mégis támogatja a kereszt- és vezetéknevekről szóló törvény elfogadását, mert ez volt az Európa Tanács egyik feltétele Szlovákiával szemben. Ilyen értelemben szükséges volt a törvény liberalizációja — közölte. Megható Hmko úr nagyvonalúsága, amikor a párt parlamenti képviselőinek gesztusát ily módon felértékeli. A jelenlévők viszont észrevehelték: savanyú a szőlő az egész SZNP-nek, ugyanis ezúttal olyan törvényről van szó, amelyet nem elég elfogadni és a külvilág felé deklarálni — amiben egyébként a szlovák parlament az egyik élenjáró —, hanem azt be is kell tartani. -hajdűnek nagy többségben, 50 százalékban kell laknia az adott települést. Zbigniew Brzezinski, aki igen nagy és elismert politológus, is úgy gondolja, Szlovákia a posztkommunista államok második csoportjába, azaz a jó öreg Románia és Bulgária mellé sorolandó be. No, de talán még ő is tévedhet. Legalábbis ez derül ki az igazságügy-miniszterasszony magyarázatából, miszerint Szlovákiáról elferdített és hiányos információk jutnak el a világba. így Brzezinski fülébe is, aki ezen információkból arra következtet, hogy egy kissé kacskaringósabb lesz az utunk Európa felé. Éppen ezért kér minden újságírót, hogy Szlovákia érdekében csak pontos és objektív információkat terjesszenek itthon és külföldön is. A mozgalom véleménye szerint ugyanis ez elég a pozitív Szlovákia-kép kialakításához.-vj(Folytatás az 1. oldalról) Holott egyfolytában a megegyezést, a párbeszédet, a kompromisszumokat keressük. Csakhogy ez számunkra konfrontáció, állandó kritika, ők a konszenzust és a konstruktivitást ugyanis úgy képzelik el, hogy minden kormányelképzelést szó nélkül támogatunk. Ne haragudjon, elnök úr, de bizony néha úgy néz ki a parlament, mint a kormány holdudvara vagy kiszolgáló személyzete. Olykor olyan érzése támad az embernek, mintha Szlovákiában rendkívüli állapot lenne. A házszabályzat szerint e törvényjavaslatnak 60 nappal a szavazás előtt a képviselők kezében kellene lennie, gyorsított eljárás esetén ez a határidő minimum 30 naposra módosul. Ezzel szemben a szlovák parlament szinte zokszó nélkül tűri, hogy a kormány egyik napról a másikra szavazást kér egy-egy beterjesztéséről, s szinte megnyugtató állapot az, hogy egy-egy törvény hét napig a bizottságok rendelkezésére áll. — Rendkívüli állapot ugyan nincs, de amit elmondott, az igaz. Ez ellen is hiába ágálunk, hiába mondjuk, hogy a kormány eleve megsérti a törvényt és az elfogadott házszabályt, s a kormányzó mozgalom képviselőin keresztül és többségében a Szlovák Nemzeti Párt, ritkábban a demokratikus baloldal támogatásával rá tudja kényszeríteni akaratát a parlamentre is. Ez egy jól működő, demokratikus országban elképzelhetetlen. A kormány is, mozgalma parlamenti képviselői is arra hivatkoznak, túl sok törvényt kell megalkotni az ország normális működéséhez, ezért kell felgyorsítani a törvényhozás menetét. Csakhogy a jogállam kialakításához és a jól működő államhoz jó törvényekre van szükség. A jelen helyzet viszont az, hogy szinte még életbe sem lépett a törvény, máris módosítani kell, ami ráadásul csak sokszorozza a kormány és a parlament munkáját. — Sajnos ezzel is egyet kell értenem, s csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy rendszeresen tiltakozunk az eljárás el-A hegyek lábához húzódó faluról hiába keresnek adatot a Franklin Kézi Lexikonban vagy az Új Magyar Lexikonban. Egy árva betűt sem találok. A keresést abba is hagyom, amikor az egyik lexikonban a 4000 lakoson fölüli Naszvadról mindössze annyit olvasok: nagyközség a Komáromi járásban. Temetésre jövök, távoli rokonokhoz, Gömömánásra, olyan Murányka-patak völgyi falucskába, ahol a szlovákok nagy-nagy megelégedésére már régen udvaron belülre szorult a magyar szó, sehol egyetlen magyar nyelvű felirat a faluban, pedig a száznyolcvan lakosú Gömömánáson alig él szlovák. A kicsiny református községnek már csak a temetője mutatja magyar voltát. Falukép: Nincs benne egyetlen magyar nyelvű felirat. Temetőkép: Nincs benne egyetlen szlovák nyelvű sírfelirat. Gömömánás kis fűszerüzlete a falu magyar voltára fittyet hányva csak szlovákul hirdeti: Potraviny. Az iskolai étkezde és az óvoda is szlovák feliratos. Gömömánáson már a hatvanas évek elején nacionalista nyomás áldozata lett a magyar iskola. Az autósbuszjáratokat úgy szervezte meg a többségi „jóakarat”, hogy a gömömánási szülők ne tudják Pelsőcre küldeni gyermekeiket magyar iskolába. A reggeli buszok kivétel nélkül Jolsva és Rőce felé indultak, s arra már csak szlovák iskolába szállíthatták a gyermekeket. Kicsiny református falu Gömörnánás, és sajnos, már csak a zsoltárok éneklésében van jelen egy szívvel, egy lélekkel a magyarságnak ez a kicsiny serege. Miközben gyülekezünk az udvaron, mi, végtisztességtevők, és hallgatjuk a családtagok fel-felsíró, majd hantén, de egyértelmű ellenzék ebben a parlamentben csupán a szlovák kereszténydemokrata mozgalom és mi, magyar erők vagyunk. S hiába bizonyítottuk be már többször is — például a Nemzeti Biztosítóról és az adórendszerről szóló törvényen keresztül, amelyet immár fél éve toldozunk-foltozunk, mégsem jó —, hogy a módosított törvények többségében csak fércmunkák, s inkább újra kellene kezdeni az egészet, észrevételeink falra hányt borsó. Ilyen körülmények között nem a „22-es csapdája”-e beterjeszteni a kisebbségi alkotmánytörvényt? Arra gondolok, hogy Moravéík külügyminiszter úr szerint szeptemberre el kellene készülnie a helységnévtáblákról és az egyéb információs feliratokról szóló törvénynek, amely ugyancsak az Európa Tanács ajánlásai közé tartozik, s az európai normák betartása feltehetőleg a névhasználati törvény vitájához hasonló szélsőséges érzelmeket gerjeszt mqjd. S ehhez igen komolyan hozzájárulna még az önök törvénytervezete, amely megvitatására ráadásul akkor kerülne sor, amikorra csúcsosodni látszanak a szociális feszültségek. — Szlovákiában a legjobb esetben is még két-három évig tart a recesszió, tehát annak a veszélye, hogy igényeink egosan felzokogó fájdalmát, és ruhánkon érezzük az elhunyt Ábrahám Bélát megkönnyező időt, én a csendes, komor hangulatú gyülekezésre, a meleg, együvé tartozó közösségre figyelek. Jönnek az asszonyok feketében, és megállnak a keskeny udvaron, s jön Radácsi Károly tiszteletes az éneklést segítő, folyamatossá tevő, szintén feketébe öltözött férfiak kíséretében, s mikor a pap és az éneket kezdő diktáló helyet foglalnak, felhangzik a reformátusok egyik legnagyobb és legismertebb temetési éneke: Tebenned bíztunk eleitől fogva... A felmorajló, gyászos komorságot hordozó ének egyre nagyobb erőre kap, szinte szét akarja feszíteni a keskeny udvart, fölröppen a házak fölé, száll a mező fölött, és aztán a hegyek oldalába ütközik. A diktáló most még csak énekel, mert ki ne ismerné, aki református, a kilencvenedik zsoltárt? A második versszak első sora nem az új énekeskönyv szerint zúg bele a koporsót körülülő hozzátartozók és a végtisztességtevők fájdalmába. Az énekeskönyv szerinti második versszak első sora úgy kezdődik, hogy Az embereket te meg hagyod halni. A gömömánásiak azonban így nem tudják énekelni. Csak úgy, ahogy megszokták: De az embernek, Uram, meg kell halni. Őszintén bevallom, én az új énekeskönyv szerinti változat mellett vagyok, már csak azért is, mert a hajdan, keletkezésekor kegyetlenül üldözött vallás énekeit mintha nemzeti kisebbségi sorsunkra szabták volna. Jobb lett volna Gömömánáson is úgy énekelni a második versszak első sorát: Az embereket te meg hagyod halni! Mert ahol már a hatvanas évek közelőterjesztésével ellenérzéseket váltunk ki, szinte az egész választási időszakban fennáll. Ugyanakkor nem várhatunk, mert a kormányzat részéről közben olyan döntések születhetnek, amelyek teljesen lezüllesztik kisebbségi életünket. Mert lehet bagatellizálni a névhasználat kérdését is, a helységnévtáblák elhelyezését is, de a dolgok mögé kell látni, s tudatosítani, mi minden rejlik ezen lépések mögött. Mert azzal kezdődtek a gondok, hogy néhány helyen megtagadták a magyar keresztnevek beírását, aztán nekifogtak leszerelni a helységnévtáblákat, miközben néhány helyen megtagadták magyar nyelven megtartani az esküvőt és a temetés lebonyolítását. S mivel alig tapasztaltak ellenállást, elkészítették az alternatív iskolák tervezetét, amit a miniszter kollégiuma már jóvá is hagyott, csak a kormányon múlik, mikor vezetik be. Ezek az események egy éven belül jászódtak le. Nem tudom, mi lehet a következő lépés, de adott esetben újságjaink megszüntetése, kultúránk támogatásának a megtagadása a nehéz gazdasági helyzetre hivatkozva. S aztán mondhatjuk, hogy milyen szépen, békességben élnek együtt Dél-Szlovákiában a magyarok és a szlovákok. S igaz is lesz, mert az ott lakó emberek között létezik egy kialakult erkölcsi normarendszer, ahol a magyar Máriát Máris néninek, a szlovákot pedig tyeta Markának szólítják. S közben elfogynak alólunk a jogok, s ott maradunk a jogállamnak nevezett valami kellős közepén a mindennemű helyi és egyéb hatalmasságok kénye-kedvének kitéve. Akármilyen veszélyekkel is jár, be kell terjesztenünk a kisebbségi alkotmánytörvény-tervezetet. Annál is inkább, mert mi valóban békességet akarunk Dél-Szlovákiában, s tervezetünk elsősorban a ma kialakult békés együttélés normáinak törvénnyé emelését szorgalmazza. Azt akaijuk, hogy ezt a békés, jószomszédi állapotot semmilyen hatalom ne tudja megzavarni sem nemzeti, sem szociális demagógiával. Elnök úr, köszönöm a beszélgetést. NESZMÉRI SÁNDOR pétől nincs magyar óvoda, iskola, ott egyre gátlástalanabbá arat a nemzethalál. Szülők, nagyszülők temetésen, lakodalomban, karácsonykor vagy húsvétkor még élik magyar közösségi életüket, más nyelvű iskolában nevelődött gyermekeik ellenben már képtelenek követni őket, magyar voltukban régen meghasonlottak, még nem szlovákok egészen, ahhoz szülők, nagyszülők kihalása kell, de nem is magyarok, a magyar múlt számukra dicső történelmével és gazdag kulturális örökségével már csupán kérdőjel. Erre a gömömánási vergődő állapotra utal szánakozva a kilencvenedik zsoltár harmadik versszakának első sora: Kimúlni hagyod őket oly hirtelen... Vagy a hetedik versszak számunkra nagyon is szükséges kérelme: Taníts meg azért minket kegyelmesen, Hogy rövid voltát életünknek értsük, És eszességgel magunkat viseljük! Ahogy mindezek megfordulnak a fejemben, egyszerre két koporsót látok magam előtt. A koszorúkkal, virágokkal ékesített valóságosat, a hatvanegy esztendőt tisztességben megélt, családját féltőn szerető Ábrahám Béláét, és azt az ijesztően csúf másikat, a képzeletbelit, amelybe képletesen a gömömánási magyarokat fektetik bele. S a majdani nagy falusírban — Vörösmarty Mihályunk szavaival élve — egy nemzet töredéke süllyed el... A diktáló fáradhatatlanul énekli a pappal, végtisztességtevőkkel a verssorokat, egyiket a másik után, míg be nem földelik a halottat, én meg csak állok a gyászolók között leverten, szomorúan, gyomromban és minden porcikámban a gyenge magyar tartás rettenetes csömörével. Farnbauer Gábor kapta az idei Madách-díjat A múlt hét csütörtökén a Szlovák írók Klubjában ünnepélyes keretek között átadták az 1992-es év legjobb irodalmi alkotásaiért odaítélt díjakat. Az emlékplakettel és tízezer koronával járó Ivan Krasko-díjat az első kötetes szlovák költő, Pavol II udák kapta BroskyAoyy súmrak című művéért, a Madách Imre-díjat Farnhauer Gábor érdemelte ki Az ibolya illata című könyvéért, az Ivan Frankó-díjat pedig Michal Sniiyda rutén írónak ítélték oda, aki a múlt rendszerben húsz évig nem publikálhatott (művének címe: A iio vám viníuju). További 18 szlovák és 9 magyar író, költő és műfordító kapott nívódíjat a tavaly megjelent alkotásáért. Közülük is kiemelték Rácz tíiiver és Illés Anna KarvaS-fordílásait, akik kiváló munkájukért csak azért nem kaphattak Madáchdíjat, mert — ahogy azt Peter AndruSka zsürielnök elmondta — a statútum nem teszi lehetővé a díjak megosztását. Rajtuk kívül nívódíjat kaptak még: Kulcsár Ferenc, Grendel Lqjos, Juhász R. József, Roncsol I .Ászló, Zs. Nagy Lgjos, Bodnár Gyula, Balázs F. Attila és Tálamon Alfonz. A zsűri csak a tavaly megjelent Madách, illetve Kalligram-kötetekből válogathatott, mivel más hazai magyar kiadók nem juttatták el kiadványaikat a Szlovák Irodalmi Alaphoz, jegyezte meg Peter AndruSka. Az 1992-es év legjobb magyar könyve tehát a zsűri tagjainak egyöntetű véleménye szerint Az bolya illata. Fambauer Gábor harmadik kötete ez, amely a Kalligram kiadó gondozásában jelent meg. Az értékelő elmondása szerint kivételesen inspirativ alkotásról van szó, amely bizonyára nemcsak a hazai magyar irodalmat gazdagítja majd, hanem elismerést vált ki magyarországi irodalmi körökben is. Ki tudja, talán megéljük, hogy a művet szlovákra is lefordítják — tette még hozzá Peter AndruSka. A kötet szerzőjével, Fambauer Gáborral lapunk következő számában interjút közlünk. (hó) Az SZNP elégedetlen Egy lépés előre, kettő hátra Mács József GÖMÖRNÁNÁSI TEMETÉS
