Szabad Újság, 1993. június (3. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-09 / 132. szám
4 Szabad ÚJSÁG Gazdaság 1993. június 9. Tárgyilagos kép Szlovákiáról — ff. Nemzeti elfogultság nélkül Az Austria Bank megbízásából a bécsi és a pozsonyi gazdasági stratégiai kutatóintézet közös tanulmányt készített Szlovákiáról, a világ számára ismeretlen országról. Mivel első alkalommal történt meg, hogy tárgyilagos helyzetelemzésre tettek kísérletet a szakértők, kerülve a felesleges kommentárokat, lapunk érdemesnek és tanulságosnak tartja közre adni e terjedelmes elemzés legfontosabb adatait. Munkanélküliségi helyzet Szlovákia számára a munkanélküliség teljesen új jelenség, melyet 1990 óta kell számításba venni. A munkanélküliség 1991- es ugrásszerű megnövekedését követően az 1992-es választásokig a munkanélküliség enyhén csökkent. 1993 elejétől azonban ismét növekedésnek indult. Szlovákiában a munkanélküliség alakulását három hosszú távú tényező határozza meg:-a regionális polarizáltság;- a munka nélkül töltött időszak fokozatos meghosszabbodása (a munkanélküli állományban átlagosan eltöltött 165 nap 1992 végére fokozatosan 229 napra nőtt);- a 25 éven aluli korcsoport, illetve a középiskolát és egyetemet frissen elvégzettek magas aránya a munkanélküliek között. A legtöbb munkanélkülit'a munkahivatalok 1992 januárjában tartották nyilván (319 000 fő). A nők munkanélküliségi aránya egy százalékkal magasabb, mint a férfiaké. A szakképzetleneket sújtja leginkább a munkanélküliség. Nagyobb arányú a munkanélküliség a kisvárosokban és az ipari központokon kívül. 1991 óta nagyobb arányban növekszik a munkanélüliség a mezőgazdaság által erősebben meghatározott régiókban, ahol ráadásul sok ingázó munkavállaló lakik. Több járásban ezek a tényezők együttesen hatnak. Leginkább a Csacai, a Galántai, a Varannói, a Nyitrai, a Kassai, a Tőketerebesi és a Dunaszerdahelyi járásban. A munkanélküli segély folyósítását a Tt. 305/1991-es számú, ún. foglalkoztatási törvénye szabályozza. 1991-ben a munkanélküli segélyt 12 hónapon át folyósították. Ez az időszak 1992 januárjától kezdve 6 hónapra csökkent. 1991-ben 2,75 milliárd koronát folyósítottak segély formájában a munkanélkülieknek, 1992- ben 1,7 milliárdot. Munkanélküli segélyt 1991-ben a munkanélküliek 82,7 százaléka, 1992-ben a 33,5 százaléka kapott. Szlovákia gazdasági szerkezete Szlovákiában nincs elég nyersanyag az ipar fejlesztéséhez. Barnaszenet Handlovában, Lignitet Novákyban, magnezitet Rozsnyón bányásznak, kisebb vasérclelőhelyek, réz- és kőolajlelőhelyek akadnak még az országban. Az energiatermelés nagyrészt a vízi erőművektől függ (a Vág folyón), illetve az apátszentmihályi, távlatilag pedig a mohi atomerőműtől. A szlovák ipar nagy része a második világháborút követően épült ki. Ennek a következménye a vegyipar és a gépipar túlsúlya, mely főleg a keleti nyersanyagimport feldolgozásán alapult. A háború utáni beruházások Közép-Szlovákiában elsősorban a fémmegmunkálásra és a gépiparra-fegyvergyártásra összpontosítottak. Garamszentkereszten ekkor létesült az alumíniumkohó, Niznában az elektronikai üzem (Tesla). Kelet-Szlovákiában a vegyipart építették ki (Strázské, Homonna), illetve a kassai vasművet hozták létre. Nyugat-Szlovákiában szintén a vegyipar jutott szerephez (Senica, Vágsellye), Érsekújvárban a gépipar. Változatosabb gazdasági struktúrája csak Pozsonynak volt és van. Bár az ipar minden régióban a legfontosabb ágazatnak számít, egyes régiók - főként az ország déli részén - átlagon felüli mértékben foglalkoznak mezőgazdasági termeléssel. Az állami mezőgazdaságban és a szövetkezeti földművelésben 1991-ben az aktív munkavállalók 5,53 százaléka dolgozott, míg 1990-ben még a 9,22 százaléka. Az ipari foglalkoztatás részaránya e régiókban 1990-ben pl a Rimaszombati járásban 28,99 százalék volt, 199\-ben 30,23 százalék. Rendkívül magas a mezőgazdaság részaránya a Dunaszerdahelyi - 1990-ben 17,47; 1991- ben 19,62 % -, a Rimaszombati - 40,94, ill. 17,28 % -, a Tőketerebesi - 16,97, ill. 15,57 % -, a Kassa-vidéki - 15,46, ill. 13,85 % -, a Pozsony-vidéki - 14,68, ill. 12,14 % -, a Komáromi -12,06, ill. 10,35%-és a Galántai 11,06, ill. 10,20 %-járásban. Mivel a mezőgazdasági termelés nagyobb mértékben esett vissza a rendszerváltást követően, a mezőgazdaságtól jobban függő régiókat nagyobb arányú munkanélküliség sújtja. Foglalkoztatási szerkezet -1000 főben ágazat 1989 1990 1991 1992 ipar 830 813 692 636 mezőgazdaság 304 294 236 építőipar 258 251 218 166 belkeresked. 229 229 178 216 iskolaügy 176 173 159 kultúra 36 35 20 egészségügy 135 135 129 pénzügy 7 9 12 biztosítás 2 3 3 munkavállalók összesen 2492 2459 2151 2100 Ágazati szerkezet Szlovákiában 1992-ig az ágazatokat ún. termelő és nem termelő ágazatokra osztották. Az ipart ezen belül további 19 ágazatra, illetve 81 alcsoportra. Csak 1992-ben került bevezetésre a fejlett világban honos ún. NACE-rendszer, ennek következtében a tanulmány adatai nem alkalmasak arra, hogy más piacgazdaságok adataival összehasonlítsák őket. Az iparban (beleértve a bányászatot is) a munkavállalók kb. egy harmada dolgozik (31,9 %) a mezőgazdaságban 10,8 %. 1992- ben az országban a legfontosabb ágazat a fémmegmunkálás (15,2 %) és az élelmiszeripar (14,5 %) volt. A százalékban kifejezett adat az ipari össztermelésben kitett hányadot jelenti. A gépipar, a vegyipar, a kőolajfeldolgozás, a villamos áramtermelés, a víz- és gáztermelés nem érte el az ipari össztermelés 5 százalékát. Az exportban a fémmegmunkálás vezet 26,6 százalékkal, utána a gépipar (16,5 %), a vegyipar (11 %) következik. Öt százalék feletti eredményt ért el az ország összkivitelében az élelmiszeripar (5 %) és a textilipar (8 %). Az élelmiszer-feldolgozás a hazai piacot veszi célba. A 14 főnél több alkalmazottat foglalkoztató ipari üzemek termelékenysége kb. 20 százalékkal csökkent átlagosan. Ennek ellenére 1992 második félévében, illetve utolsó negyedévében bizonyos élénkülési jelek mutatkoztak. Az utolsó negyedévben a reális ipari termelés 6,8 százalékkal növekedett. Vállalati szerkezet 1990 óta a tőkehiány és a privatizációs folyamat elhúzódása miatt a Szlovák Köztársaságban az ipari szerkezetváltás nem zajlott le a kívánatos mértékben. Nagyobb változásokra majd csak a nagyprivatizáció befejezését követően lehet számítani, amikor az ipar szerkezetét döntően az új tulajdonosok határozhatják meg. A szlovák iparban lényegében csak a vállalatok nagysága változott meg. 1987-hez képest, amikor Szlovákiában összesen 1345 ipari vállalat volt, 1991 végére ezek száma 3660-ra nőtt. Az új üzemek, illetve a nagy üzemekről levált és önállósult új vállalatok a kis és közepes nagyságúak közé tartoznak. A 100 főig foglalkoztató üzemek száma az 1987-es 129-ről (9,6 %) 1991 végére 1524-re (41,6 %) nőtt. A magánszektor a nemzeti jövedelem 21 százalékát állította elő 1992-ben (1991-ben 15%). Az ágazatok alapján a magánszektor legnagyobb arányban a belkereskedelemben (59,3 %), a szolgáltató szektorban (45,1 %), a közúti szállításban (36,6 %) és az építőiparban (32 %) volt jelen. A magánszektor az iparban 9,5 %-ot, a mezőgazdaságban 21,3 százalékot tett ki. A magánvállalkozások legtöbbje korlátolt felelősségű társaság, illetve részvénytársaság. (folytatjuk) Feldolgozta: -ts-Kommentár egy tárgyilagosnak mondott adathoz Mennyi is a magángazda? A külföld számára készült gazdasági elemzés egyik állítása szerint a szlovák mezőgazdaságon belül 21,3 százalékot tesz ki a magánszektor. A szerzők nem térnek ki rá, mit értenek magánszektoron, azt jelzik csupán, hogy adataikat a Szlovák Statisztikai Hivatal kimutatásaiból vették át. Nos, hogy a számok világa különös világ, a statisztikáké pedig még inkább az, annak bizonyítására álljon itt néhány további, már idei adat ugyanennek a hivatalnak a mezőgazdaságra vonatkozó kimutatásaiból. A gondolkodó embernek elég lehet ahhoz az összehasonlításuk, hogy logikus következtetéseket vonjon le belőlük - önmaga „tárgyilagosságának“ megőrzéséhez. A statisztikai hivatal 1993. február 1-jén készült felmérése szerint kiderült, hogy Szlovákiában a mezőgazdasági földterület 3/4 részét továbbra is a földműves szövetkezetek, 1/5-ét pedig az állami gazdaságok művelik meg, s csak nagyon lassan növekszik a más kereskedelmi társaságok által (pl. kft., részvénytársaság) megművelt területek aránya. A magánszektor alig kapcsolódott be a felmérésbe, de a telekkönyvi hivatalok adatai szerint nem egészen száz hektárt műveltek magángazdák. 1993. február 1-jéig 107 842 tulajdonos nyújtott be jogigényt földje kiadására, ebből 106 680 a magánszemély (tehát egyén). A legtöbb igénylő a szövetkezetektől kéri vissza földjét (67,7 %). Az állami gazdaságokhoz 29,1 % nyújtott be ilyen igényt. A viszszaigényelt földterületek össznagysága 144 976 hektár, ami a szlovákiai mezőgazdasági földterületnek 6,7 százaléka. Az egy főre eső átlagosan visszaigényelt terület 1,34 hektár. KeletSzlovákiában ez az érték 1,09 ha, ezt az igénylők 22 %-a kéri, Nyugat-Szlovákiában 1,6 ha fejenként (az igénylők 40 %-a), Közép-Szlovákiában 1,2 ha fejenként (az igénylők 37,9 %-a). A restitúciók keretében összesen 98 096 hektár földet adtak már vissza 72 472 igénylőnek. Ebből 86,9 százaléknak kevesebb, mint két hektárt. Ötven hektár feletti földterületet Szlovákiában mindössze 95 egyén kér vissza. Haszonbért a földjéért 351 461 tulajdonos kér, az ő földjeik összterülete 745 788 hektár. Érdekessége e dolognak, hogy a haszonbéres viszony ellenére valós bérleti díjat csak 172 ezer főnek fizetnek. A Vágbesztercei járásban például egyáltalán senkinek nem fizetnek haszonbért, holott 7460 tulajdonost tartanak nyilván. A Svidníki járás 2163 nyilvántartott tulajdonosa közül csak kettő kap haszonbért. A nyugat-szlovákiai tulajdonosok legtöbbje gabonában kapja a bérleti díjat. Kárpótlásként egy főnek fizettek ki Szlovákiában 170 ezer koronát; a többiek gabonában, vetőmagban, szarvasmarhában, sertésben, kisebb arányban gépekben, illetve épületekben kapták vissza vagyonukat. Ebből is látható, hogy a mezőgazdasági transzformáció Szlovákiában nem és nem akar megszületni. Szövetkezeteink nagy része továbbra is vígan gazdálkodik a máséból, s bár most a legtöbb helyen már pontosan tudják, kinek mekkora vagyonrésze van a „közösben" - akkor is, ha nem alkalmazottja vagy tagja a szövetkezetnek -, e vagyon teljes felélésére rendezkedtek be. Hogy utána mi lesz a faluval, arra manapság szinte senki nem gondol. N.Gy. R. Ki hogyan vetett, majd úgy is arat? (Farkas Ottó felvétele) Koncepció lesz - pénz csak módjával Többéves várakozás után végre napvilágot látott az agrár- és élemezéspolitikai koncepció. Legalizálására a kormány igene után már csak a parlamentnek kell rábólintania. Június folyamán valószínűleg ez is megtörténik, és azt követően már semmi sem akadályozza meg, hogy az alapelveket fokozatosan átültessék a gyakorlatba. Ha a fogyasztók oldaláról elemezzük az agrár- és élelmezéspolitikai alapelveket, akkor akár meg is nyugodhatunk. Biztonságot jelent számunkra, hogy élelmiszer-ellátásunkért az állam felelősséget vállalt. Feladatul adta (önmagának) annak biztosítását, hogy az alapvető élelmiszer-szükséglet 90 százalékát idehaza termeljük meg. A lakosság egészségügyileg kifogástalan élelmiszerekhez jusson, és olyan mennyiségben, amely összhangban van az ésszerű táplálkozás alapelveivel. Ennél szebbet, kellemesebbet jelen helyzetünkben aligha ígérhetne bárki, kérdés persze, hogy mindebből majd mennyi lesz a valóság. Elsősorban a termelők számára reménykeltő, de a fogyasztók számára sem lényegtelen, hogy az állam a mezőgazdaság és az élelmiszeripar zökkenőmentes működését szervezési intézkedéseivel is segíteni fogja. Ügyel arra, hogy a meglévő szellemi és termelési kapacitások ne maradjanak kihasználatlanul, és ugyancsak pozitívan értékelhető, hogy valamennyi vállalkozási forma azonos lehetőségeket kap az érvényesülésre. Sokat segíthet a formálódó agrárpiaci rendtartás is, így aligha akad, aki a kilátásba helyezett szabályozás ellen tiltakozna. A közvetlen és közvetett módon szabályozott agrárpiac, a kvóták, a garantált árak, piacvédelem az indokolatlan behozatal ellen mind megannyi intézkedés, amely az ellátás kiegyensúlyozottságát szolgálja. Egyrészt biztonságot ad a földműveseknek, hogy amit megtermeltek, azt el tudják adni, a fogyasztót pedig megkíméli a nagyarányú áringadozásoktól. Más kérdés, hogy mit szólnak a koncepció további részéhez azok, akiket elsősorban érint, a földművesek. Nem titok, őket első helyen az a pénz érdekli és mentheti meg, amit a termékeiket felvásárlóktól és feldolgozóktól a jelek szerint egyhamar nem kapnak meg. Sem közvetlenül az adósoktól, sem közvetve: az állam, pontosabban a bankok bevonásával. Ehhez jön még, hogy a földművesek nem számolhatnak egyszeri és érezhető támogatással, csupán fokozatos segítséggel. Mivel nemcsak ők szegények, hanem az állam is pénzhiánnyal küszködik, a hiányzó pénzeszközök pótlásában nem jöhetnek számba olyan megoldások, amelyek a költségvetést terhelik. Az elkövetkező két évben a földügyi reszort különböző gazdasági eszközökkel, árakkal, hitelekkel és kamatokkal, adókkal stb. akar segíteni a földműveseknek, a lehetőségektől függően, fokozatosan. A lehetőségek sorából a felvásárlási árak sem maradnak ki, de ezek közvetlenül csak olyan mértékben épülhetnek be a termékek fogyasztói árába, amit a lakosság bevételeinek növekedése elbír. Egy-egy árrobbanás a fogyasztás újabb és újabb csökkenését eredményezné, ez pedig további problémákat jelentene a termelők számára. Nem vitás, ez is bizonyos segítség, olyan, amelynek keretében azt a keveset osztják el, ami van. Kérdés azonban, hogy a mezőgazdasági üzemek milyen része tudja kivárni, és milyen intenzitású termelés mellett. Főleg ha engedni kell a Nemzetközi Valutaalap kívánságainak, és az állami költségvetésből előirányzott jelenlegi segítség mértékét is csökkenteni fogják. Mivel a pénzügyminiszter szerint a földművesek adósaik fizetési kötelezettségeinek azonnali és egyszeri banki átvállalásával aligha számolhatnak, s egyelőre a kilátásba helyezett támogatási alap és a „zöld gázolaj“ is kérdéses, a földművesek számára valóban csak egy lehetőség marad. A fokozatos javulásba való beletörődés, és az ennek kivárására való berendezkedés. Aligha kerülheti el az érdekeltek figyelmét, hogy minden termelő megmentésével - mivel eme egyszerűen nincs pénz - az új koncepció sem számol. Az első figyelmeztetés tavasszal jött, amikor egyes üzemek már nem kaptak pénzt. Ez most a további, és alighanem a végső figyelmeztetés, hogy ott, ahol az objektív okokon túl belüzemiek is mélyítik a válságot, ez utóbbiakat az üzem következetes belső átalakításával szüntessék meg. A gondokat, szegénységet ezzel sem zárják házon kívül, csak elviselhetőbbé teszik. Úgy is mondhatnánk, hogy esélyt adnak önmaguknak a jobb kivárására. Mert igaz, hogy a csődtörvény elméletileg akár a mezőgazdasági üzemek 90 százalékával szemben érvényesíthető, viszont mihelyt kivonják az adósságból a 2,8 milliárd korona bértömegadót, ez a százalékarány leszűkül, a további közvetett segítséggel pedig újabb üzemek menekülnek meg a csődeljárástól. így valóban az a logika lehet időtálló, amely kényszerből elfogadja a rossz helyzetet, de nem engedi meg, hogy az üzem sereghajtó legyen, amelyet a vég elsőként ér utói. EGRI FERENC
