Szabad Újság, 1992. november (2. évfolyam, 246-270. szám)

1992-11-26 / 267. szám

1992. november 26. Kultúra A lefegyverző tisztaság képviselője ÁPR/LY LAJOS Az idén éppen negyedszázada, hogy meghalt Áprily Lajos, századunk egyik nagy magyar költője, a termé­szet énekese. - Nem láttam ember­ben lefegyverzőbb tisztaságot - mondotta róla a festő Kondor Béla négy évvel a költő halála után. - An­gyal-tiszta volt és ebből az angyal­tisztaságból magas költészetet csi­nált. Csak aztán el ne felejtödjön, hogy ilyen költő is létezett! Ha más ürügy nem akad, az elhalá­lozás vagy a megszületés évfordulói adnak alkalmat egy kis újbóli életmű­mustrára. Ezt tesszük mi is, megje­gyezve, hogy a költő az idén már százöt esztendős lenne, mert 1887- ben született, tiz évvel hamarább, mint Fábry Zoltán. Áprily Brassóban látta meg a napvilágot, 1909-ben a kolozs­vári egyetemen szerzett német-ma­gyar szakos tanári oklevelet. Még eb­ben az évben Nagyenyeden lett tanár, s ott tanított 1926-ig. Ekkor átköltözött Kolozsvárra, ahol a református kollé­gium tanára lett, majd 1928-tól az Erdélyi Helikon szerkesztője. Életében a nagy sorsfordulatot az 1929-es esztendő jelentette, ekkor te­lepült át Magyarországra. Itt ismét ta­nári és szerkesztői munkát vállalt, majd 1943-ban visszavonult Viseg­­rád környékére, ahol a Mogyoró-hegy aljában lévő kis házában élt. Ott vé­szelte át a háborút, s később is ot‘ töltötte az év nagyobb részét, egészen 1967-ig, a haláláig. Kedves hegyeinek tövében, a visegrádi temetőben nyug­szik, a völgyet pedig, ahol Erdély után új otthonra talált, ma Áprily-völgynek hívják. A völgy bejáratánál emlékosz­lopba vésett sorai fogadják az arra­­járót. Nem kell sokáig játszanunk a szá­mokkal, hogy megállapítsuk: Áprily ke­rek tíz évvel a hírhedt dunai vízlépcső­­rendszer építésének megkezdése előtt halt meg. Még szerencse, hogy nem láthatta saját szemével a Dunaka­nyar pusztulását, a szépséges Viseg­­rád közelében folyó iszonyatos rom­bolást. Lehet viszont, hogy éppen ez a barbárság késztette volna újabb köl­temények írására, melyek akkoriban legfeljebb kéziratban terjedhettek vol­na az olvasók között. Kondor Béla, a tragikusan korán elhunyt zseniális festőművész Áprily­­ról alkotott véleménye tökéletes. Már 1981-ben, az összegyűjtött szövegeit közreadó kötet fülszövegében olvas­­hajtuk: „Veszélyesen bonyolult vilá­gunkban Áprily Lajos egyszerűsé­ge, embersége már-már létszükség­let, akár a tiszta levegő. Költészete egyszer az ősi jaj hangján sikolt, máskor a fegyvertelen öröm gyön­géd hatalmával hódít, a szilárd sze­lídség törvényének vág utat romok és kételyek között a lélekig, mely meleg fénye után igazodhat az el­elboruló időben.“ A műfordító és tanulmányíró Áprily­­ról most nem ejtünk szót, bár remekelt itt is. Ízelítőül álljon itt egy kis részlet a Parajdi nosztalgia című prózájából, amely az emberi létezés egyik leg­szebb megnyilvánulása a világiroda­lomban: ......Csodálatos szeptemberi napok következtek. Az ég, a gyermekkori nyarak szabadságízű levegőege, a havasi nefelejcsek és klematiszok kék színével virradt rá, s a kosbor meleg lilájával alkonyodott. Ha kiállt a tornácra, látta, hogyan népesednek meg lent a mogyoróbokros oldalak a falu csemegét kereső gyermekeivel. Itt-ott a pásztortanyák körül, lapos kö­veken rozsdavörösre fényesedett, kő­vel zúzott mogyoróhéjak hevertek. Ko­rán kelt, sűrű tejet ivott, s elkezdte telhetetlen ölelkezését a természettel. Végighalászta a zúgó vizeket, és esté­re holtfáradtan érkezett haza zsákmá­nyával, a tátott szájú, pettyes pisztrán­gokkal, amelyeket elnevezett a vizek leopárdjainak. Felkúszott a legmaga­sabb kőre, s gyermekes virtusból le­hozta róla a legszebb tiszafát. Tisztá­sokon dobogó szívvel és halkított lé­legzettel figyelte meg az esti őzek játékát. Kergetőző mókusokban elgyö­nyörködött, a fekete harkály sikoltása messze csalta. Kéregből kászút rög­tönzött, és teleszedte messzire illato­zó havasi málnával, máskor meg egészségtől duzzadó, fiatal hiribgom­­bákkal tért vissza a kunyhóba. Heve­sebb déli napsütésben belevetette magát a vízesések tajtékjába mezíte­lenül, s a halra leső vízirigók sebes bukkanásait figyelte. A patak kiöblösö­­dő helyein lapos köveket keresett, szöktetett vele, s ha sikerült, őszintébb örömöt érzett, mint egy-egy szépnek mondott vers után. Lélekvizeket zava­ró újságot hetek óta nem látott, az irodalom új élete s a kritikai hozzászó­lások nevetséges relativitású értékelé­se nem érdekelte. Ha olvasni akart, fehér polcáról Plafont vagy Homéroszt és az Antigonét vette kézbe, s ilyen­kor, csodálatos szépségű napok vé­gén himnikus tisztasággal és lelkese­déssel fakadt fel benne az életöröm: Ember vagyok! Milyen jó, hogy én vagyok az Ember!...“ (batta) ELTE TTK Levelezőhal Igató-alapítvány A magyarországi továbbtanulás iránt érdeklődők figyelmébe A magyarországi továbbtanulás gondolata továbbra is igen népszerű és kecsegtető lehetőség a szlovákiai ma­gyar középiskolások körében. Sajnos, ez a lehetőség egyre elérhetetlenebbnek tűnik, mivel a magyarországi egyetemi felvételik most már igen komoly követelménye­ket támasztanak a felvidéki diákokkal szemben, és azonos elbírálásban részesülnek magyarországi kollégáikkal. És ugyebár az anyaországi és a hazai oktatás színvonala között a közeledés ellenére még mindig mutatkozik némi eltérés. Az eleve hátrányos helyzet mérséklésére nyújthat némi reményt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Ter­mészettudományi Karának (ELTE TTK) kezdeményezése, melyre egy riport kapcsán figyeltem fel, amely a budapesti Petőfi Rádió 1992. november 16-i délelőtti Napóra című adásában hangzott el. A kar oktatói egyetemi felvételi-előkészítő levelező tanfolyámot indítanak, melynek célja a Budapesttől távo­labb élő végzős középiskolások egyetemi, főiskolai felvé­telire való felkészítése. A levelező tanfolyam érdekessége, hogy nemcsak az ELTE karaira és tanszékeire való bejutást könnyíti meg, hanem segíti a felvételire való felkészülést minden típusú magyarországi egyetemre és főiskolára. Ennek megfelelően matematika, fizika, kémia, biológia, magyar nyelv, történelem, angol nyelv, német nyelv (a rádióriport alapján a teljesség igénye nélküli felsorolás) felvételi tantárgyakból segíti a felkészülést. A levelező tanfolyamra jelentkezők 15 borítékban nehézségi fokozatokra és időre lebontva kapják meg postán a feladatcsomagokat, melyek a felvételi időpontjá­hoz közeledve konkretizálódnak. A borítékok a feladatok megoldásához is adnak útmutatást. Az adott tantárgyak oktatóival telefonos konzultáció is lehetséges a megadott időpontban és telefonszámon. A félév során két alkalom­mal terveznek személyes találkozót, konzultációs napot az oktatók a hallgatókkal. A levelező tanfolyamot egy alapítvány hívta életre, ezért a részvételi díj csupán 4100 forint. A tanfolyamra decem­ber végéig lehet még jelentkezni, de jobb minél hamarabb, hogy ne zsúfolódjon össze a tananyag. A tanfolyam fél évig tart. Részletesebb információkat a tanfolyam szerve­zői a jelentkezés után adnak. A hírt a Szlovákiai Magyar Pedagógus Szövetség veze­tőinek figyelmébe is ajánlanám, hogy ők is vegyék fel a kapcsolatot a szervezőkkel. Talán egy általuk ismert úton egy másik alapítvány mérsékelni tudná a felvidéki diákok költségeit. Jelentkezni Írásban a következő címen lehet: ELTE TTK Levelezőhallgató-alapítvány, Múzeum körút 6-8, Gólya­vár, 1088 Budapest. (Telefon: 00 361/266-34-32) SZÁRAZ DÉNES Érték és értékrend a magyar irodalomban Ezzel a címmel rendeztek konfe­renciát a Kolozsvári Egyetem Magyar Filológiai Tanszékén. A rendezvényen nemcsak romániai, hanem magyaror­szági. e térség más országaiban élő, sót nyugat-európai irodalomtörténé­szek is részt vettek. A kommunista diktatúrák bukása után az irodalomtörténetírásnak és ezen belül a magyar irodalomtörténet­írásnak is el kell végeznie a szüksé­ges önvizsgálatot. A húszadik századi magyar irodalom értékelésében főleg olyan kérdések szorulnak felülvizsgá­latra, mint a magyar irodalomkritiká­ban és -történetírásban a közelmúlt­ban érvényesülő, az esztétikáin kívüli - etnikai, ideológiai - kritériumok le­­vetkőzése, s annak feltárása, hogy ennek következtében végül is hogyan viszonyul a magyar irodalom sajátos értékrendje az európai irodalom érték­ítéleteihez, milyen kérdések merülnek fel az anyaországon kívüli magyar irodalmak értékeinek eddigi megítélé­sében, és egyáltalán hol helyezhető el a magyar irodalom a világiroda­lomban A plenáris ülésen három dolgozat hangzott el: Veres András A közpon­tosított értékrend érvényesítésének kísérlete és kudarca a negyvenes­ötvenes években, Schulcz Katalin A kiegyezéskeresés esélyei a hatva­nas években, valamint Varga László A többértékűség bizonytalansága a hetvenes években című előadása A továbbiak közül kiemelném Dá­­vidházi Péter Költő és kritikus egy személyben: Arany János, Korompay János Erdélyi János Berzsenyi-képé­nek változásai, valamint Nyilasi Ba­lázs Előítéletek és igazolatlan pre­misszák című előadását. Igen fontos és aktuális kérdések kerültek tehát megvitatásra Úgy ér­zem, hogy ez a konferencia fontos lépést jelent a magyar irodalomtörté­­netirásban, elsősorban a magyar iro­dalomtörténeti tankönyvek megújítá­sában. Végül pedig arról is említést kell tennem, hogy a konferencia megszer­vezéséért elsősorban Cs. Gyimesi Évának, Kiss Mihálynak és a kolozs­vári Magyar Filológia Tanszék iroda­lomtörténészeinek jár köszönet KÁBÁN ANNAMÁRIA Szabad ÚJSÁG 5 Thália - Bukarestben is Színház a színházban; egy fiktív próba a színpadon, amelyben a szereplők - a színész, a színésznő és a rendező - késő esti kínlódását követhetjük figyelemmel, akárcsak az egyfelvonásos negyedik szereplője, a takarítónő, aki akarat­lanul részese lesz a sztorinak, groteszk és nevettető helyze­teket idézve elő. Doru Motoc „Szöveg mindenek előtt“ című darabjából lassan kibontakoznak azok az okok, amelyek a szerzőt a színpadi mü megírására késztették; a rendezóuralom olyan szélsőséges helyzeteket produkál, amelyeket csak egy kívülálló, esetünkben a takarítónő tud feloldani. Beszélgetésünk a fellépés után készült a bukaresti Thália színjátszó csoport tagjaival egy amatőr színházi találkozón. Daniela Tomescu: 1989 decembe­réig Bukarestnek hozzávetőlegesen 70 amatőr színjátszó csoportja volt. Ezek egynegyede a legszigorúbb mér­cét is elbírta. E csoportok egy részét anyagilag és morálisan a vállalatok és intézmények szakszervezeti csoport­jai támogatták. Ezenkívül a kulturális intézményeknek, művelődési házak­nak is működtek csoportjaik. A 89-es rendszerváltás után Buka­restben sajnos nem maradt több négy-öt amatőr színjátszó csoportnál, amelyeket a nehézségek ellenére együtt tartott a színház iránti szenve­délyes szeretet és az egészséges kö­zösségi szellem, s nem utolsósorban közönségük, amely a nem csekély napi gondok mellett igényli művészi tevékenységüket. A túlélők egyike a Thália színjátszó csoport, amelyet a múltban a Vasúti Tervező- és Kutatóintézet patronált, és amelyet ma a bukaresti Alkotások Háza finanszíroz. Alapítói és tagjai egytöl-egyig az említett kutatóintézet tervezőmérnökei. A társulat Constan­tin Gheorghiu, az Odeon színház mű­vésze irányítja, oktatja. Mircea Bucur: A Vasúti Tervező- és Kutatóintézet színjátszócsoportja 1978-ban jött létre, külső nyomásra, ugyanis akkoriban kényszeríteni lehe­tett az úgynevezett kulturális munkára. A véletlen úgy hozta, hogy az alapító­tagok beleszerettek ebbe a tevékeny­ségbe, és azóta is, leszámítva néhány személycserét, lelkesen tevékenyked­nek a színjátszócsoportban. Az első darab, amelyet társulatunk bemutatott, Victor Eftimin „Világvége“ című drámája volt. Az, hogy a társulat tagjai végül beleszerettek a színház­ba, nagyban köszönhető Constantin Gheorghiu rendezőnek, a valamikori Ginlesti színház művészének, aki nemcsak szakmai, de emberi nagysá­gát is megmutatta nekünk, bensőséges családdá kovácsolva társaságunkat. Az alapozással kezdte, és mindazt az ismeretet átadta nekünk, amit a Szín­­művészeti Intézet hallgatói kapnak ta­nulmányaik folyamán: beszédtechni­ka, mozgástechnika, mimika, színház­­történet stb. Minden túlzás nélkül állít­hatjuk, hogy a teremtményei vagyunk. Ftodica Sava: Ahogy a kollégám említette: a rendező a mi színház és színjátszás iránti szeretetünkből hozta létre azt a minőséget, amellyel immár büszkélkedhetünk. Még egyszer hangsúlyozom, hogy amatőrök va­gyunk, és egyikünk sem akar színészi karriert csinálni. A rendezőnk egyben lelkiatyánk is, ezért van az, hogy nem érezzük a fáradtságot a hosszúra nyú­ló próbák után és szívesen áldozzuk fel szabadidőnket. Ha valaha kény­szerből jelentünk meg egy-egy hazafi­as szólamoktól csöpögő rendezvé­nyen - ahol mi különben nem tettünk semmiféle lelkiismereti engedményt, és ezt tiszta szívvel és büszkén állít­hatjuk - ma minden kívülről jövő un­szolás nélkül tevékenykedünk. A rendező számára mindannyian egyformák vagyunk, nála nincsenek fő- és mellékszerepek, mindenkiből igyekszik kihozni a maximumot. Ezt a próbákon belénk ivódott egyenlősé­get aztán a mindennapi életünkben is kamatoztatjuk. Együtt járunk kirándul­ni, közösen szilveszterezünk, megün­nepeljük egymás név- és születés­napját, családi barátságok szövődnek - és ez így nagyszerű. Amíg az Alkotások Háza fel nem ajánlotta segítségét, valamint a próba­termet, egyik kolléganőm lakásán pró­báltunk, mert a legmostohább körül­mények között is - színházat akartunk csinálni. Valamennyi előadásunkkal részt vettünk országos versenyeken és szinte mindegyikkel díjat is nyertünk. De a szívünket leginkább a közvetlen munkatársaink tapsa, elismerése me­lengette - ez minden díjnál többet ért. Nicolae Sisin: Nagy örömmel jöt­tünk el a magyar amatőr színházak első találkozójára. Egyikünk sem be­szél magyarul, mégis nagy élvezettel néztük előadásaikat. Mimikájuk, játé­kuk, mozgásuk, hanglejtésük elárulta, miről is van szó, mit képviselnek a szereplők a színpadon, és mit akar közölni a szerző a nézőkkel. És ott ülvén a magyar közönség között, rá­döbbentünk arra, hogy a kultúrának, a művészetnek nincsenek határai. A magyarországi meghívottak szintén úgy nézték végig a mi előadásainkat, hogy nem értették nyelvünket. Az utó­lagos beszélgetésekből kiderült, hogy pontosan megértették, miről is van szó, és melegen gratuláltak. Én hi­szem, hogy ez a fesztivál is közelebb hozott minket, románokat és magya­rokat, bár állítom, hogy a bukaresti értelmiséget nem sikerült megfertőzni a nacionalizmus vírusaival. BALÁZS F. ATTILA- BÁRDOS GÁBOR ALAIN DELON ma Pozsonyba érkezik Mi sem akartunk hinni a szemünknek, amikor Alain Delon sajtótájékoztatójára kaptunk meghívót. Pedig tévés körökben már régóta suttogják, hogy „bomba“ készül a nézők számára, a Welcome and TV Kft. jóvoltából. A lényeg az, hogy ma délelőtt kilenc órára a pozsonyi repülőtérre várják az 57 évesnek mondott francia filmcsillagot. Miután a Danube Szállóban elfoglalja lakosz­tályát, az Istropolisban vesz részt a szilveszteri tévécsemegének szánt Game show-ban. A produkciót mindenekelőtt a Skoda Mladá Boleslav Rt. finanszírozza. A műsor alcíme: Szenvedélyes pillanatok Jozef Lauferrel, melyet havonta egy alkalommal tűz majd műsorára a Szlovák Televízió. A pozsonyi tévé történetében „mamutlépés“ egy ekkora sztár közreműködése. Egyes lapok szerint Szlovákia „láttatása" szempontjából sem elhanyagolható. Meglátjuk. (hó) v______________________________________________________________________,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom