Szabad Újság, 1991. október (1. évfolyam, 190-215. szám)

1991-10-04 / 193. szám

1991. október 4. 3 A „visegrádiak” működjenek együtt Paradox helyzet alakulna ki, ha akkor, amikor a három „visegrádi” ország külön­­külön tárgyal a szabadkereskedelmi öveze­tekről az Európai Közösségekkel és a Sza­badkereskedelmi Társulással, Csehszlová­kia, Magyarország és Lengyelország kö­zött ellentétek lennének — mondotta csehszlovák újságíróknak Dariusz Ledwo­­rtrwski lengyel külgazdasági miniszter. El­mondta, hogy a küszöbönálló krakkói csehszlovák—lengyel—magyar csúcstalál­kozón a lengyel küldöttség kölcsönös meg­értést akar elérni. A lengyel—csehszlovák gazdasági és kereskedelmi együttműködésről a minisz­ter kijelentette, hogy általában csökken a kereskedelem. Feltehető, hogy az idei köl­csönös árucsere-forgalom eléri az 1,2 mil­liárd dollárt. A kölcsönös kereskedelem jövője attól függ, hogyan sikerül a két or­szágban áthidalni a jelenlegi hanyatlást Szorgalmazta, hogy alapítsanak csehszlo­vák—magyar—lengyel kereskedelmi ka­marát, amely ösztönözné a kölcsönös be­ruházásokat. Furcsa az a helyzet, hogy a csehszovák—lengyel pénzügyieteket oszt­rák bankokon keresztül bonyolítják le. Szükség lenne egy közös bank létrehozásá­ra. Már Visegrádon is szorgalmazták, hogy integrálódjék országaink bankrendszere. Krakkóban erről is tárgyalni fognak, mondta Ledworowski. Az ellenzék kivonul Tbilisziből A Gamszahurdia grúz elnökkel szem­benálló ellenzéki fegyveresek elhagyják Tbiliszit, a grúz fővárost. Ebben állapod­tak meg a grúz televízió közlése szerint a kormányellenes fegyveres alakulatok veze­tői. Grúzia legfelsőbb tanácsának számos képviselője azzal vádolja Gamszahurdiát, hogy túllépi hatáskörét. Szemére vetik, hogy átszervezte a nemzeti gárdát, belbiz­tonsági tanácsot hozott létre és rendkívüli állapotot hirdetett a fővárosban. Ezeket a döntéseket az elnök nem terjesztette jóvá­hagyásra a parlament elé. Szovjet Fehér Könyv A moszkvai Pravda Fehér Könyvet alapított, amelyben arról akarja tájékoz­tatni a szovjet és világ közvéleményét, hogyan üldöznek embereket politikai meggyőződésük miatt. A Szovjet­unióban a kommunisták nehéz helyzet­ben találták magukat és egyre több je­lentés érkezik arról, hogy a párttagok polgári jogait megsértik. Moszkvában már létrehoztak egy szervezetet a kom­munisták jogainak védelmére. A Pravda szerint bizonyos erők az augusztusi ál­lamcsínykísérletet a kommunistaellenes hisztéria felfokozására használták fel és arra, hogy utat nyissanak a törvénytelen­ségeknek, a vandalizmusnak és a más­ként gondolkodók üldözésének. A kom­munistapárti szövetség véleménye sze­rint a párt betiltása törvényellenes volt, mert ezt csak rendkívüli állapot esetén lehetne megtenni. A szövetség figyel­meztet rá, ha ma a törvényt a kommunis­tákkal szemben megsértik, holnap bár­mely mozgalom ellen törvénysértő mó­don járhatnak el. Palermo fizet és hallgat A szicíliai rendőrség felfedezett egy jegyzetfüzetet, amelyből kitűnt, hogy egy zsaroló maffia nyolcvanegy vállalatot zsarol Palermóban. A vállalatoknak ha­vonta úgynevezett „tizedet” kellett fizet­niük a maffiának, ami esetenként 100 ezer lírától több millió líráig terjedő összeget jelentett. Figyelemreméltó, hogy a jegyzetfüzet, amely segítségével erre a szerteágazó bűntényre fényt derí­tettek, 22 hónapig a rendőrség tulajdo­nában volt, de egy fiókban hevert és senki sem vizsgálta át. A most megindult vizsgálat során a nyolcvanegy zsarolt ke­reskedő és vállalatvezető közül csak né­gyen voltak hajlandók vallomást tenni. A tartósan zsarolt személyek egyike sem mert feljelentést tenni a rendőrségen. Öt személy ellen a rendőrség elfogatási pa­rancsot adott ki, köztük egy maffiózóra, aki megölt egy vállalkozót, mert nem akart fizetni a maffiának. Határozatképtelenül ülésezett a jugoszláv államtanács, mégis döntött Felújították a tengeri blokádot ___________________Szabad újság____________ A jugoszláv szövetségi hadsereg és a haditengerészet tegnap délelőtt felújította Pula, Rijeka, Zadar; Sibenik, Split, Plocse és Dubrovnik horvát kikötők blokádját A hírt a haditengerészet parancsnoksága közölte. A kikötőkbe ezerdúl ismét nem lehet befutni, sem kihajózni onnan. Az intézkedést azzal magyarázzák, hogy a horvát hatóságok és fegyvere­sek megsértették a fegyverszüneti egyezményt, továbbra is blokád alatt tartják a laktanyá­kat és támadják a hadsereget. A jugoszláv hadsereg tegnap szoro­sabbra vonta az ostromgyűrűt Dubrov­nik körül, ahol az utóbbi napokban sú­lyos harcok dúltak. A horvát rádió jelen­tette, hogy az offenzívát minden oldalról folytatják és a várost elszigetelték Hor­vátország többi területétől. A közeli kór­házakba 300 sebesültet szállítottak. Horvát jelentés szerint a hadsereg tüzér­sége polgári épületeket és a történelmi városközpont műemlékeit is lövi. ATan­­jug hírügynökség ezzel szemben azt írja, hogy a történelmi városmag érintetlen. Reseta tábornok felhívta Dubrovnik vé­dőit, hogy adják meg magukat, vagy vo­nuljanak ki a városból. A város már har­madik napja be van kerítve mind a szá­razföld, mind a tenger felől. A horvát rádió szerint a nemzeti gár­da véglegesen visszaverte a Vukovár el­leni támadásokat, amelyekben állítólag 30 harckocsi és ezer katona vett részt. A rádió szerint a páncélozott járművek kétharmadát megsemmisítették és a ka­tonák harci morálja a mélypontra süly­­lyedt. Heves harcok dúlnak Eszék és Vinkovci térségében. Lord Carrington, az Európai Közös­ségek Jugoszláviáról tárgyaló békekon­ferenciájának elnöke komolynak ítéli meg a fegyverszüneti egyezmények meg­sértését Horvátországban. Kijelentette, hogy Hágában ma újra összeül a béke­­konferencia. Feltételezik, hogy a tanács­kozás módot talál rá, hogyan tegyék ha­tékonyabbá az EK-megfigyelők tevé­kenységét Horvátországban. Belgrádban többszöri halasztás után tegnap ismét összeült a jugoszláv állam­elnökség. A tegnapi ülésről is többen hiányoztak, úgyhogy a tanácskozás hatá­rozatképtelen volt. Csak az úgynevezett „szerb tömb” képviselői voltak jelen és meghívták a hadsereg vezetőit is. Megfi­gyelők szerint a katonai vezetők jelenlé­te arra enged következtetni, hogy általá­nos vagy részleges mozgósításról akar­nak dönteni az államtanácsban. Ezt tá­masztja alá a belgrádi Borba című lap cikke is, amely éppen a mozgósítás lehe­tőségével magyarázza, hogy az államta­nács tagjainak többsége nem vesz részt az ülésen. A jugoszláv államelnökség ülésén úgy döntött, hogy „átveszi a szövetségi Barikádok Haitiben A haiti elnököt megdöntő katonai puccs ellen a lakosság barikádok építé­sével válaszolt a fővárosban. Aristid el­nök Washingtonba repült, hogy megsze­rezze az Amerikai Államok Szervezeté­nek támogatását. Az AÁSZ egyhangúlag olyan határozatot fogadott el, amely kö­veteli Aristid elnök visszatérését és a demokrácia felújítását Haitiban. A har­mincnégy tagállamot arra kötelezték, hogy szakítsák meg gazdasági, katonai és diplomáciai kapcsolataikat Haitivel, amíg a katonai junta hatalmon lesz. Az Egyesült Államok háromszáz—négyszáz tengerészgyalogost küldött a kubai Gu­antanamo támaszpontra, akiket a Haiti­ban élő amerikaiak kimenekítésére akar bevetni. A nyolcezer amerikai elszállítá­sáról még nem döntöttek, de a tenge­részgyalogságot állítólag csak az evakuá­lás lebonyolítására vetnék be. Bush amerikai elnök nem zárta ki, hogy több­­nemzetiségű haderőket is küldhetnek Haitire. Az űrben lett apa Nyolc és fél órával a Szojuz TM-13 űrhajó indulása után született meg Franz Viehböck osztrák űrhajós kislánya egy bé­csi klinikán. Az örömhírt az apa tegnap tudta meg. A kis Carina Maria 3,16 kilós és 48 centiméteres. A névadást a szülök a Föld és az űrhajó közötti rádiókapcsolat segítségével beszélték meg. Az űrhajó egyéb­ként közeledik a Mir űrállomás felé, a le­génység egészséges és jól érzi magát parlament bizonyos jogköreit”. Ezt a döntést azzal indokolták, hogy az or­szágot súlyos háború fenyegeti. Ezt a belgrádi televízióban Branko Kostic, a jugoszláv államtanács alelnöke jelen­tette be. Az államtanács tegnapi ülé­sén elutasította azt a törekvést, hogy az országba bármilyen formában is külföldi haderőt küldjenek ki. Az ilyen erőt a jugoszláv vezetés agresszomak minősítené. Stipe Mesic, az államtanács elnöke, aki nem vesz részt az ülésen, úgy nyilat­kozott, hogy Horvátország elnyeri füg­getlenségét akár fegyverekkel, akár fegy­verek nélkül kell azt kivívnia. A kérdés csupán az, mondotta Mesic, milyen áldo­zatok árán sikerül ezt elérni. Tudjman A hét elején Tóth Károly, a Függet­len Magyar Kezdeményezés főtitkára kétnapos hivatalos látogatást tett Svéd­országban. Találkozott a Mérsékelt Ko­alíciós Párt, Liberális Párt és a Cent­rumpárt képviselőivel. Svédországban a szeptember 15-i vá­lasztásokon a jobboldali koalíció győ­zött, és gyökeres változások várhatók a belpolitikai életben. Erről és a pártközi kapcsolatok elmélyítéséről tárgyalt az FMK főtitkára Stockholmban. Tóth Károly a látogatásról elmondta: „Svédországban gyökeres változások várhatók a gazdasági életben. A svédor­szági szociális modellnek, úgy tűnik, ha­tárt szabott az adók nagymértékű növe­kedése és az állami irányító, illetve ellen­őrző hivatalnokréteg felduzzasztása. A közép- és kisvállalatok szinte teljesen versenyképtelenné váltak Európában, és már tavaly komoly veszélybe került a . Az aradi vértanúk emléke Aradon vasárnap, október 6-án emlékeznek meg az 1848—49-es szabadságharc után kivégzett 13 aradi vértanú halálának 142-ik év­fordulójáról. Az aradi római katoli­kus templomban misét tartanak, délben pedig a vesztőhelyen, a vár közelében tartanak istentiszteletet, majd megkoszorúzzák az emlék­művet. Az aradi kultúrpalotában este emlékműsori rendeznek. A megemlékezéseken több romániai magyar politikai párt és szervezet, valamint politikamentes egyletek is részt vesznek. Képviselteti magát Magyarország bukaresti nagykövet­sége is. A megemlékezést a Romá­niai Magyarok Demokratikus Szö­vetsége szervezi ^ SZŐKE LÁSZLÓ, Csíkszereda^ horvát elnök levelet intézett Bush ame­rikai elnökhöz, amelyben azt kéri, hogy az USA küldjön ki megfigyelőket Hor­vátországba. A levélben azt írja, hogy a szövetségi hadsereg Horvátország ellen támadást készít elő. Hasonló levelet kül­dött Lord Carringtonnak is, amelyben kéri, hogy az EK tárgyalja meg béke­­fenntartó erők kiküldésének lehetőségét Horvátországba. Az Adria kőolajvezeték igazgatósá­gán Zágrábban közölték, hogy Sisak és Vrgin Most között negyven kilomé­teres szakaszon még mindig szerb fegyveresek tartják megszállva a veze­téket. Az említett szakaszon öt át­eresztő csap van, amelyeket szeptem­ber 14-én zártak el. Csehszlovákiának az Adria vezetéken idén 2,5 millió ton­na kőolajat kellene kapnia. A horvát­országi tárolókban elegendő a kőolaj, csak a megszállt szakasz üzemen kívül helyezése miatt nem szállítható Cseh­szlovákia és Magyarország felé. gazdaság. A jobboldali pártok előretöré­se gyakorlatilag ennek a helyzetnek a visszhangja a választópolgárok körében. A svéd pártokat rendkívül aggasztja a Közép-Európában jelentkező naciona­lizmus. Kifejtették, hogy számukra a bel­ső stabilitással rendelkező egységes Csehszlovákia jelent garanciát arra, hogy a svéd tőke megjelenjen az ország­ban. Ami a pártközi kapcsolatokat illeti, első ízben találkoztam a három párt kép­viselőivel. Rendkívül nagy érdeklődést tanúsítottak mozgalmunk iránt. Lennart Rohdin, a Liberális Párt képviselője ki­fejezte reményét, hogy a Liberális Inter­­nacionáléban és más nemzetközi fóru­mokon egyaránt szorosan együtt tudunk majd működni a jövőben. A Centrum­­párttal a mezőgazdaság és a ökológia területén várható jó együttműködés.” AZ FMK SAJTÓSZOLGÁLATA Dobrovsky neheztel Lubos Dobrovsky csehszlovák védel­mi miniszter befejezte angliai látogatá­sát. Tárgyalásai után kijelentette: „Nagy-Britanniában ismét bebizonyo­sodott, hogy igen nehéz meggyőzni a NATO-tagállamokat, legyenek rugal­masabbak az európai veszélyeztetettség újraértelmezésében. Sajnálom, hogy is­mételten azt kell hallanom: gyakorlati­lag nem lehet megvalósítani, hogy a NATO felelősséget vállaljon Közép- Európa országainak biztonságáért”. A brit külügyminisztériumban Dobrovsky szerint úgy’vélik, hogy az európai hely­zetelemzések új megközelítése csak 10—15 év múlva érvényesül, de ez már késő lehet. A kölcsönös katonai kap­csolatokról azonban Dobrovsky kedve­zően nyilatkozott és számos tapasztalat átvételét helyezte kilátásba. A Krezevic család Trpin szerb községben 14 éves fiát siratja. A gyermeket a Horvát Nemzeti Gárda támadása során ölték meg (Telefotó: ÓTK/AP) Az FMK főtitkára svéd jobboldali pártokkal tárgyalt Bővülő kapcsolatok BUDAPESTEN tárgyalt Anton Vavro szlovák miniszterelnök-helyettes és Jozef Dan ft) Szlovákia pénzügyminisztere. A Ku­pa Mihály magyar pénzügyminiszter meg­hívására Magyarországon tartózkodó szlo­vák miniszterek a reformfolyamatokról, a privatizálás menetéről és a költségvetés kérdéseiről tárgyaltak. A MAGYAR parlament gazdasági és környezetvédelmi bizottsága a Vavrouáek­­javaslatokkal kapcsolatos állásfoglalásról tárgyalt. Keresztes Sándor magyar környe­zetvédelmi miniszter véleménye szerint végleges egyezményre a dunai vízlépcső ügyében hat hónapon belül kerülhet sor. Hasonló a véleménye a környezetvédelmi bizottság elnökének is. A SZOVJETUNIÓBAN három köz­társaság — Belorusszia, Kazahsztán és Üz­begisztán — már aláírták a gazdasági únió­­ról szóló dokumentumot. A negyedik aláíró nyilván az Orosz Föderáció lesz. Romániában a múlt héten lezajlott bányásztüntetések 320,5 millió lei kárt okoz­tak a gazdaságnak. Ezenkívül a Világbank leállította a 300 millió dolláros kölcsönt, amelyet a román valuta konvertibilitásának meggyorsítására kellett volna kiutalni. L engyelországban a polgári védelem azt tervezi, hogy Szilézia lakói kö­zött ötvenezer gázálarcot oszt szét. A vidé­ken igen súlyos a környezet szennyeződése és a gázálarcokkal akarják megvédeni az embereket egy esetleges baleset következ­ményei elől, ha valamely üzemben ártalmas anyagok kiszivárgására kerülne sor. Svédországban a parlament Carl Bildtet nevezte ki az új kormány elnö­kévé. A negyvenkét éves politikus a konzer­vatív Mérsékelt Koalíciós Párt vezetője. BUdt vezeti négy jobboldali párt tömbjét Hatvan év után ő az első konzervatív politi­kus, aki svéd kormány élén áll. Amerikai diplomaták véleményét közli az U. S. News and World Report dmű hetilap. Eszerint Csehszlovákia még ebben az évben széthull. A vélemények szerint a szlovákok elutasítják a szövetség mai for­máját és a népszavazás után kihirdetik a függetlenséget Franciaországban dső olvasat­ban a nemzetgyűlés elfogadta a katonai szol­gálat lerövidítéséről szóló törvényt Francia­­országban ezentúl a kötelező katonai szolgá­lat 12 hónapról 10 hónapra csökken. N émetország a legnagyobb len­gyelországi beruházó—a német cégek már 152 millió dollárT ruháztak be. Az összes külföldi beruházások összege elérte a 670 millió dollárt. A német vállalatokon kívül jelentős beruházásokat eszközölnek az amerikaiak és a svédek is. Az IRODALMI NOBEL-DÚAT idén Nadine Gordiner dél-afrikai írónőnek ítél­ték oda. Gordiner a fajgyűlölet dien írt regé­nyeket, jelentős tisztséget tölt be a Pen Club­ban és műveit húsz nyelvre fordították le. Londonban kiadják Václav Havei életrajzát, amelyet Michael Simmons neves újságíró, A vonakodó elnök” címmel írt. A szerző 1987 óta ismeri HavelL A BIZTONSÁGI TANÁCS ismét tár­gyalt az Irak elleni gazdasági szankciókról. A BT-nek hatvannaponként kell e kérdés­ről tárgyalnia, és most újra úgy döntött, hogy továbbra sem könnyíti az Irak elleni szankciókat, mert az ország néhány fontos fdtételt nem teljesített Az ALPOKBAN talált 4400 éves mú­mia mégis olasz tulajdon — állapította meg egy szakértői vegyesbizottság, mert a lelet színhelye olasz területen volt A múmiát most az ausztriai innsbrucki egyetemen vizsgálják. Genscher német és Baker ameri­kai külügyminiszter washingtoni tárgyalása­ik során felszólították a NATO-l hogy ve­gye fel a kapcsolatokat a volt Varsói Szerző­dés tagállamaival, ezen belül a Szovjet­unióval is, és legyen segítségére ezeknek az államoknak a demokrácia fejlesztésében. INDIA legfelsőbb bírósága megfosztot­ta mentelmi jogától az Union Carbide ame­rikai vállalatot és 470 millió dollár kártérí­tésre ítélte. A vállalat fióküzemében Bho­pal ban 1984-ben 45 tonna mérgező gáz került a környezetbe, aminek következé­ben 3700 ember vesztette életét és több mint félmillió lakos egészsége károsult. A hét éve tartó per elején még 3 milliárd dollár kártérítést kértek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom