Szabad Újság, 1991. október (1. évfolyam, 190-215. szám)

1991-10-07 / 195. szám

1991. október 7. 5 Szabad ÚJSÁG Az Eurolánc vezetői - emberközelben Akik felvették a harcot M II FÖLDTÖRVÉNY SZLOVÁKIÁBAN Nekik, vagy valaki másnak, de fel kellett lépniük. A Dunáért, a csallóközi emberekért, azért, hogy az államigaz­gatás által jóváhagyott környezet­­pusztítás a nyilvánosság ítélöszéke elé kerüljön. Három emberről van szó, az Eurolánc polgári mozgalom három alapító tagjáról: Ján Babejról, Somor­­ja alpolgármesteréről, Benkovics Klára idegenforgalmi szakemberről és Sárkány András mezőgazdasági mérnökről. Mindhármukat a Somorjai Városi Hivatal irodájában találom; szervezési kérdések szerepelnek a napirenden, mindenekelőtt az, ho­gyan juttathatnák el kiáltványukat a le­hető leghamarabb a Szövetségi Gyű­lés képviselőihez. Benkovics Klára fel­ajánlja, hogy holnap személyesen el­megy Prágába. Sárkány András a bősi balesetről hozza a legfrissebb híreket, amelyet a hivatalos hírközlő szervek négy napon át titokban tartottak. Meg­tudjuk, hogy a harmincöt éves vág­­sellyei munkás halálos balesetéről munkatársainak nem volt szabad be­szélniük. Az Eurolánc tagjai a kiszivár­gott hírek nyomán keresték fel a men­tőst, a tanúkat, és felelősségre vonták a hírügynökségi irodát is. Később új­ságcikkek és az ország minden tájáról érkezett levelek kupacában tallózunk Benkovics Klárával; közben azt is el­mondja, hogy úgyszólván naponta ér­keznek fenyegető levelek, telefonok is. De már szinte megszokták, hiszen idestova több mint másfél éve folytat­ják a harcot, amelyet petíciók, tö­­meggyúlések, tiltakozó akciók egész sorozata dokumentál. A három ember neve azonban 1991. júliusában vált igazán ismertté. Ekkor kezdődött el az a tüntetéssoro­zat a csatorna ideiglenes feltöltése ellen, amelyet végig ők szerveztek, s amelybe bekapcsolódott több hazai és nemzetközi környezetvédelmi szer­vezet is. Pillantsunk most tehát e há­rom név mögé, és nézzük meg köze­lebbről, kik is ők tulajdonképpen? Ezúttal elsősorban magánemberek­ként kívántuk őket megszólaltatni, ám talán természetes, hogy mindhárman előbb vagy utóbb visszatérnek a Du­nához ... Ján Babej: „Bardejovból szárma­zom; Pozsonyban végeztem főiskolai tanulmányaimat, majd a Slovnaftban kezdtem dolgozni. A feleségem csal­lóközi, így Somorján telepedtünk le 1969-ben. Az apósoméknak Csölösz­­tőn volt egy kis nyaralójuk a Duna mellett; nagyon szerettünk oda járni a gyerekekkel. Fürödtünk, játszottunk, télen korcsolyáztunk, a legszebb órá­inkat töltöttük itt a természetben. Nem csoda, hogy nekem is nagyon szívem­hez nőtt ez a táj. Amikor hozzáláttak az erőmű építéséhez, a lapok arról cikkeztek, hogy az itt élő emberek mennyire büszkék lesznek majd a szülőföldjükön kinövő betonóriásra. Mi azonban inkább aggódtunk, féltünk már akkor is. Én például a Pravdának címzett levelemben feltettem három kérdést: 1. Mi lesz a talajvízzel és az ivóvízkészlettel az erőmű beindítása után? 2. Milyen következményekkel járhat egy esetleges földrengés az erőmú körzetében? 3. Ki téríti meg a károkat, amelyeket ebben az eset­ben nem a természet, hanem maga az ember okozna? Mondanom sem kell, hogy ezeket a kérdéseket soha senki sem válaszolta meg. De visszatérve az életutamhoz: 1984-ben a Légi Me­zőgazdasági Kombináthoz kerültem, mint az egyik karbantartási részleg vezetője. 1990 július elsején válasz­tottak meg Somorján az akkori városi nemzeti bizottság alelnökévé, majd képviselő és alpolgármester lettem. Úgy érzem, befogadtak itt az embe­rek. Gyermekkoromtól fogva voltak magyar nemzetiségű barátaim, otthon is csak toleranciát tanultam ezen a té­ren, úgyhogy a somorjaiakkal is meg­értjük egymást. Itt arra is gondolok, hogy megértem, ha magyarul szólnak hozzám. S hogyan és miért hoztuk létre az Euroláncot? Egyszerűen nem nézhettük tovább tétlenül, hogy rólunk döntenek nélkülünk. A mi otthonunk­ról, biztonságunkról, életünkről van szó! Mindezt természetesen 1989 no­vembere előtt nem tehettük volna meg, de a fordulatot követően azonnal akcióba léptünk. Nagyon bízom ben­ne, hogy olyan megoldást sikerül talál­ni, amely a mi követeléseinkre is tekin­tettel lesz. A családom egyébként mellettem áll minden lépésemben, és szintén teljes mértékben támogatja az ügyet." Benkovics Klára: „Elsős gimna­zista voltam, amikor megkezdték a vízlépcsőrendszer építését. Akkori­ban nem volt más tájékoztatási forrás róla, csupán az a hivatalos maszlag, amivel etették az embereket. Felfi­gyeltem arra, hogy a csallóköziek na­gyon nagy kételyekkel fogadták az egészet. Olyasmiket kérdezgettek pél­dául egymástól: igaz-e, hogy Bodak, Vajka meg Doborgaz egyszer külön sziget lesz? Nem értettem őket, de láttam elkeseredettségüket, majd ké­sőbb fásultságukat. Pedig csak azt hallhatták, hogy ha felépül a vízmű, virágozni fog a Csallóköz, lesz idegen­­forgalom, jönni fog a pénz. A falvak új utakat, postát, orvosi rendelőt, üzletet kapnak... Közben megindultak a gé­pek és elpusztították a táj nagy részét. Bodakról származom, a Csallóközben lakom, ezért különösen fájdalmas volt ezt látnom; mint ahogy később, főisko­lás éveim alatt azt, hogy mikor haza­jöttem, egyre kevesebbet találtam a gyönyörű erdőkből. Egyébként Besztercebányán tanultam közgazda­ságtant, idegenforgalmat és szolgálta­tást. Mint idegenforgalmi szakember is csak azt állíthatom, hogy közönséges hazugság az a propaganda, miszerint a vízerőmű turistaparadicsommá vál­hatna. Az emberek nem szeretik a ve­szélyt, nem vonzza őket a beton; a ter­mészetet kedvelik, azt pedig tönkre­tették itt. Magánélet? Nyár óta annyira lefog­lal ez az ügy, hogy ilyesmiről alig lehet beszélni. Ha éjjel vagy nappal meg­­csörren a telefon, tudom, hogy Bős miatt hívnak. Lemondtam szinte min­den másfajta programot, a franciata­nulástól kezdve a barátilátogatásokig. Úgy érzem, túl sok energiánk fekszik már az egészben ahhoz, hogy ered-Ján Babej, Benkovics Klára és Sárkány András (az utóbbi saj­nos, a mikrofontól erősen takarva) a szeptemberben Dunaszerdahe­­lyen megrendezett tiltakozó nagy­gyűlésen ménytelenül érjen véget ez a harc. Úgy érzem, most kell megtennünk minden tőlünk telhetőt, mert lehet, ha elszalasztjuk az alkalmat, már késő lesz.“ Sárkány András: ,,A Duna volt nekünk, gyerekeknek a »tér«, itt füröd­tünk, a partján kerékpároztunk, ide vezettek sétáink. Az óriási pusztítást akkor kezdtem tudatosítani, amikor szemmel láthatóan sorra tűntek el a fák, egyre kopárabbá váltak a par­tok. Ezerkilencszázhetvennyolcban, amikor megkezdődött az építkezés, elsős voltam a mezőgazdasági főisko­lán. Mindannyian tudtuk abban az idő­ben, hogy nincs esélyünk közbelépni, még kevésbé nagyobb tömegeket megmozgatni a táj megmentése érde­kében. Később már mérnökként pél­dául mind a mai napig nem kaptam választ arra a kérdésemre, hogy az építők garantálják-e az értékes ivóvíz­­készlet megmaradását. Mégpedig az áramtermelés, az árvízvédelem és a folyó hajózhatóságának biztosítása nem mehet ennek, és általában a du­nai természetnek a rovására. Vagy egy másik dolog: Munkámból kifolyó­lag - hivatásos környezetvédő vagyok - tizenhét község tartozik a körzetem­be. Tudom, hogy nincs pénzük a víz­vezeték- és a csatornahálózat meg­építésére, miközben az erőmű milliár­­dokat nyel el. Magamról csak annyit, hogy négy éve nősültem, van egy három- és egy egyéves fiam. Egy ideig edzösködtem az atlétikai szak­osztályban, s a család már akkor is gyakran érezte hiányomat; most pedig már szinte nem is beszélhetek sza­badidőről. Még a lakást, amelyet nem­rég kaptunk, sincs időnk berendezni. Mégis örömmel mondhatom, hogy a feleségem - aki egyébként Beszter­cebányáról származik - megért és mindenben segít, hiszen ő is lelkes támogatója ügyünknek. A fiaim pe­dig...? Nagyon bízom benne, hogy rövidesen több időm jut majd rájuk, mint ahogy abban is, hogy együtt ismerjük meg, fedezzük fel a Dunát, mégpedig olyannak, amilyennek gyer­mekkoromban én megismertem és felfedeztem, amikor a partján hor­­gászgattam. Mert legalább annyit meg kell menteni belőle, amennyit még lehet...“ SZÁZ ILDIKÓ A törvény fontos rendelkezése a föld tulajdonjogának igazolása. Ezt a földhivatal az illetékes szer­vekkel, a résztvevőkkel és társu­lásokkal együttműködve állapítja meg az ingatlan-nyilvántartás, a telekkönyv és más jogi okmá­nyok adataiból. Ha a földrendezés kiindulási alapanyagainak feldol­gozása során valaki azt állítaná magáról, hogy a föld tulajdonosa, vagy egyéb joga fűződik a föld­höz, s ezt a jogot nem tudja meg­felelő okmánnyal igazolni (vélel­mezett tulajdonos), a földhivatal bírósági eljárást javasol. Hason­lóan jár el akkor is, ha jogvita merül fel a föld tulajdonjogáról. Ha a bíróság nem dönt az eredeti állapot regiszterének összeállítá­sáig, a földhivatal jogosultként jegyzi be a vélelmezett tulajdo­nost. Ha jogvitáról van szó, azt a személyt jegyzi be, akinek a ja­vára szól az ingatlan-nyilvántar­tásban vagy a telekkönyvben sze­replő utolsó bejegyzés, vagy az utolsó használót. A földhivatal a folyamatban lévő bírósági eljá­rásról egyben feljegyzést készít az eredeti állapot regiszterébe. A vélelmezett tulajdonos kérel­me alapján a földhivatal elismer­heti a személy tulajdonjogát, ha:- érvényes szerződést, szerző­désről vagy egyéb olyan jog­ügyletről szóló okmányt mutat be, mely szerint ő maga vagy jogelődje tulajdonjogot szerzett, s amennyiben a jogi hatállyal bíró átruházásra csak a telekkönyvi bejegyzés elmulasztása miatt nem került sor;- igazolja, hogy a társtulajdo­nosok megosztották egymás kö­zött az ingatlan használatát vagy kicserélték egymás között földjei­ket, és a tulajdonjog átruházására csak azért nem került sor, mert nem tartották meg az előírt hivata­los eljárást;-beigazolódik, hogy ő maga, vagy jogelődje birtokában volt a föld, de a tulajdonjogot igazoló okmányt nem mutathatja be, mi­vel 1. nem volt bejegyezve a te­lekkönyvi eljárás, vagy 2. mert megsérültek, esetleg megsemmi­sültek a kataszteri, illetve telek­könyvi okmányok. Ennek alapján a tulajdonjogot csak akkor lehet elismerni, ha az ügyben nem folyik bírósági eljá­rás, s ha olyan földről van szó, amelyet a vélelmezett tulajdonos használ. Amennyiben fizikai sze­mélyek - főként az egykor ma­gángazdálkodó parasztok - tulaj­donában lévő olyan földekről van szó, amelyeket mezőgazdasági vállalatok használtak, tekintetbe veszik az egyéb olyan jogi ügyle­tekről és az állami szervek olyan intézkedéseiről szóló okmányokat is, amelyek vagyonjogi kérdése­ket érintenek. Az így megállapított kárpótlásokra irányuló igények külön részt alkotnak az eredeti állapot regiszterében. A földhiva­talnak a tulajdonjog megállapí­tásával kapcsolatban hozott hatá­rozatát bírósági úton vizsgálhatja felül, akinek ehhez jogi érdeke fűződik. Ha az eredeti állapot regiszte­rének összeállítása során a földhi­vatal olyan földeket talál, amelyek tulajdonosa, esetleg annak tartóz­kodási helye ismeretlen, vagy amelynek tulajdonosa nem érvé­nyesítette jogait, és nincs folya­matban a tulajdonjog igazolására vonatkozó eljárás, az említett föl­dek tulajdonjogát a földalap gya­korolja. E földek jegyzéke az ere­deti állapot regiszterének külön részét képezi, és a községi, vala­mint a földhivatalban bárki számá­ra tíz évig hozzáférhető. A földrendezés költségeit az ál­lam általában megtéríti, de kivéte­les esetekben köteles hozzájárul­ni a résztvevők társulása is. A résztvevő azon költségeket köteles megtéríteni, amelyeket ő maga idézett elő. Meg kell még említenünk, hogy létrejött a Szlo­vák Földalap is, amely az állami tulajdonban lévő mezőgazdasági ingatlanokat, illetve azokat a föl­deket hivatott kezelni, amelyek tu­lajdonosa ismeretlen. A törvény rendelkezik továbbá az egyes vagyonsérelmek orvos­lásának módjáról is. Ezzel kap­csolatban fontos tudnivaló, hogy a konfiskáció alól az SZNT 1945/ 104. számú rendelete alapján ki­vont ingatlanokat is kiadják, amennyiben ezt az igényt már nem elégítették ki azelőtt (pl. a Megbízottak Testületének 1948- ban kiadott 26. számú rendelete, vagy az SZNT Elnöksége 1965/ 17. sz. határozata alapján.) A kon­­fiskálás alól mentesülnek és ki­adásra kerülnek a családi házak, a hozzájuk tartozó udvarokkal és kertekkel együtt. A mentesülésről a járási hivatalok határoznak, s az ingatlan kiadásakor ellátják a föld­hivatal feladatkörét is. Az SZNT 1945/104. számú rendelete sze­rinti konfiskáció alól mentesülnek és kiadásra kerülnek azok az in­gatlanok is, amelyeket a konfiská­ció bizottságának vagy a Megbí­zottak Testületének 1948. február 25-ét követő határozata alapján koboztak el. (Kivéve, ha olyan személyről van szó, akit a bíróság az SZNT 1945/33. számú rende­lete alapján elítélt mint fasiszta bűnözőt, megszállót, árulót vagy kollaboránst.) A jogosult személyeknek kiad­ják azokat az ingatlanokat is, amelyek az SZNT 1945/52. szá­mú rendelete alapján kerültek az állam tulajdonába, ha azok 1948. február 25-éig nem lettek a földre­form céljaira felhasználva, és je­lenleg is, az állam tulajdonában vannak. Az előbb említett kivétel itt is érvényes. Az 1925/224. számú törvény szerinti telepeseknek, illeltve jog­utódainak ingyenesen ruházzák át a tulajdonukban lévő, lakóhá­zakkal és melléképületekkel be­épített állami földet, beleértve a legfeljebb 0,1 hektár nagyságú házakat, udvarokat és kerteket is. Ezen személyek tulajdonába in: gyenesen ruházzák át azokat az állami tulajdonban lévő mezőgaz­dasági földeket, amelyeket hasz­nálnak és amelyekhez az említett törvény értelmében joguk van. Az átruházandó vagyon értékét a földrendezési eljárás során álla­pítják meg. Ha a korábbi hagyatékmegosz­tás során 1990. január 1 -je előtt a törvényes örökösök közül csak az egyik szerezte meg a mező­­gazdasági és erdőgazdasági föl­deket, és ezt az örököst nem kötelezték a többi örökös részé­nek a kifizetésére, vagy ha erre csak a kisajátítás, illetve a va­gyonnak a szocialista tulajdonba kerülése esetére volt kötelezve - s mindezzel a többi örökös örök­részének csökkentésére került sor -, ezt a csökkentést az állami jegyzőség ingyen rendezi az e tör­vény hatályba lépésétől számított hat hónapon belül beadott indít­vány alapján, hacsak az örökösök vagy jogutódjaik nem állapodnak meg másként. i DR. GYÖRGY ISTVÁN A természetvédők segélykiáltása (Fotó: -ss)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom