Szabad Szó - Libre Palabra, 1945 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1945-08-15 / 4. szám
URAK és PARASZTOK Irta: HEGY ESI JÁNOS nemzetgyűlési kéf Széles táblákba szabott grófi földeken foltosruháju szegény parasztok mérik a földet. Hevenyében faragott kicsiny karók jelzik szerte alz országban az uj honfoglalást. Sokan megdöbbenve nézik, hogy minden különleges jogászi és mérnöki előkészítés nélkül, maga a nép végzi ezt a történelmi munkát. Vannak, akik nem tudják megérteni ezt a sürgős megoldást s vannak, akik a gyors végrehajtás iramában itt-ott elkövetett hibákba kapaszkodva azt remélik, hogy még egyszer vissza lehet csinálni a dolgot. Nagyon tévednek, mert itt nem jöhet többé visszafordulás, csak előrehaladás. Százados mulasztásokat kell jóvátenni, nincsen idő a jcgi fondorlatok mérlegelésére s ha történnek is hibák, ha a földigénylő bizottságok gyakorlatlanságukban, vagy mohóságukban itt-ott túllépik is a rendelet határait, az nem lehet akadálya a rendelet végrehajtásának. Egy Megyei Földbirtokrendezö Tanács asztalára gyűlt iratokból látom a harcot a földért. Abban a megyében, n melyet “viharsaroknak” nevezünk. Ahol már az 1848-as nemzeti forradalom idején is azt mondották a parasztok, hogy: “Föld nélkül nem ér a szabadság semmit.” Ennek a megyének a minden időben kisemmizett, mostohául kezelt zsellér parasztsága ösztönösen is érezte mindig, hogy vele szörnyű igazságtalanság történik. Amikor most végre elérkezett a népellenes nagybirtokrendszer felszámolásának az idem, csak természetes folyamat, hogy ezt a felszámolást az arra legilletékesebb parasztság vette a kezébe. A nagybirtok-rendszer megszüntetésére hozott rendelet felhatalmazza erre a parasztságot. — de ettől eltekintve — felhatalmazza az az egyszerű tény is, hogy ezeket a birtokokat tulajdonosaik saját bőrüket, életüket féltve hűtlenül elhagyták. Ezeknek a birtokosoknak nagyrésze a magyar parasztság ösztönös jogérzéke szerint, eddig is csak bitorlói voltak a magyar földnek. És most mennyire fáj nekik az a sok-sok földbevert kicsiny karó. A Megyei Tanács asztalára tömegesen érkeznek a fellebbezések, a tiltakozások. Igaz, vannak közöttük indokolt, jeges panaszok is. A Földigénylö Bizottságok helyenkint nagyon felületesen olvasták el a rendeletet és bizony több esetben túlkapásba mentek. De erről nem kell beszélni, mert az ilyen jogos panaszokat úgyis orvosolják. De beszélni kell a mindenáron menteni akarók kétségbeesett csürés-csavarásáról. Vannak 1009 holdon feíslö (Budapest) lüli birtokosok, akik nem tudnak belenyugodni, hogy azé iegyen a föld, aki megműveli. Jönnek az ügyvédek és prókátoros ésszel kibúvókat keresnek a rendelet alól, hogy legalább száz hold megmaradjon. Az 1000 holdon aluli birtokosok olyan érvekkel jönnek, hogy legalább 200 holdat mentsenek. Volt “méltóságcs” urak bizonyitgat'ák, hogy nekik annyi jár, mert ők parasztoknak számíthatók. Csodálatos változása az időknek. Ezek a lumpolni járó gőgös urak és ezek az élvezetet hajhászó finom nők, akik még talán a saját tányérukat sem mosták el soha, akik mindig kiszolgáltatták magukat a mi — a parasztok — leányaival, akik még egy év előtt sértődötten tiltakoztak volna a parasztszármazás ellen, most mindenáron paraszt eredetűek akarnak lenni. A Községi Földigénylö Bizottságok viszont még a rendelet szerint visszahagyandó száz holdakra is igényt jelentenek azzal, hogy tulajdonosaik máshol kárpótoltassanak. A birtokösszeirási ivekből és az igénylők számából összeállított statisztikából látjuk, hogy .egy-egy igénylőre átlag számítva -2—3 hold föld jut. Ezzel magyarázható a rendeletén túlmenő kívánság. Ismerve az alföldi „magyar parasztság földszeretetét, azt kell mondanunk, hogy a népnek Igaza van, mert ők arra gondolnak, ha 100 hold földből ki lehet elégíteni 20— 30 embert, miért ne maradjon itt az a sok család és menjen inkább az az egy, aki a megmaradó 100 holdjával a jövőben is szálka lesz a nép szemében. Nekünk azohban, mind a megyei, mind az országos tanácsoknak magasabb szempontból, az egyetemes magyarság érdekének szem előtt tartásával kell nézni a kérdést. S ha igy nézzük — nemzetpolitikai szempontból — nem közömbös az. hosy kit telepítsünk a Dunántúlra. Köztudomású tény, hogy a Dunántúl magyarságának csökkent életerejét kihasználó svábok — titkos erőktől is támogatva — céltudatos előretöréssel hatalmas területeket hóditettak el a magyar földből- A Volksbun-d szervezkedés az tán világosan megmutatta, hogy mi volt a németek végső célja. Nekünk magyaroknak le kell vonnunk a tanulságot ebből a keserű leckéből és ezeket a területeket viszsza kell hóditanunk a magyarság számára. S ha akár politikai, akár gazdasági szempontból nézzük a kérdést, láthatjuk, hogy nem volna okos dolog a Dunántúlra csupán úri birtokosokat telepíteni 100—100 holddal. Ellenkezőleg: oda minél több életerős alföldi magyar családot kell telepíteni. Az Uj Demokratikus Magyarországért Indított Mozgalom Lapja Szerkeszti: VÁMBÉRY RUSZTEM Fömunkatársak: Károlyi Mihály Ignotus Jászi Oszkár Kéri Pál Minden szám kapható: ALEJANDRO BARNA e HIJO MAIPU 441 Buenos Aires JURAMENTO 2384 WMmmmmmmmmmmaammmamamammmmmmmmm
