Szabad Földműves, 1984. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
1984-07-28 / 30. szám
1984. július 28. .SZABAD FÖLDMŰVES. I fi tüzet ültetni kel 40 *■ ■■ t ■ Titkár elvtársi A dunaszerdahelyl Járást földrajzi helyzeténél fogva nem érintette közvetlenül a felkelés szele. Nem tükröződik ez a körülmény kedvezőtlenül tevékenységükben, pél dánl taglétszámuk feltehetően alacsonyabb voltának következtében? — A kérdés va-I lóban Jogos, hiszen Közép- és Kelet- Szlovákiában a Felkelés egész családokat érintett, s a fegyveres ellenállás Is értelemszerűen elsősorban erre a vidékre korlátozódott. Viszont magyar nemzetiségű partizánok Is részt vettek ezekben a harcokban, s később sokan közülük Dél-Szlováklában telepedtek le. Emellett itt is volt helyt ellenállómozgalom, számos embert deportáltak a németek ezekről a területekről, fgy a túlélők aránylag szép számban tömörültek körünkbe. Ma összesen öt alapszervezet tevékenykedik a Járásban, mégpedig Dunaszerdahelyen, Somorján (Samorín), Nagymegyeren (Calovo), GabEfkovón és Légen (Lehnice), amelyek 220 tagot tömörítenék. Jók a kapcsolataink a Nemzeti Front szervezeteivel, az Iskolákkal, üzemekkel, vállalatokkal. Főleg az alapiskolákkal való együttműködésünket emelném ki: a pionírok körében nagy népszerűségnek örvendenek a veterán pártharcosokkal, volt partizánokkal folytatott beszélgetések A Nemzedékek találkozója mottó Jegyében rendezett összejöveteleken szintén rendszeresen részt veszünk. Egyéb vállalásaink kö zül elsősorban azt említeném meg, hogy a mezőgazdaságnak nyújtott hagyományos segítség mellett — szénabetakarítás, aratás, gyümölcsszedés — közel ezer társadalmi munkaórát szántunk az elesett hősök sírjainak. emlékműveinek gondozására. ■ Köztudott, hogy a mai fiatalok közül kevesen értik Igazán az 1941— 1945 közötti események világtörténet mi Jelentőségét. — ön — mint nyugalmazott katonatiszt, aki Jelenlegi tisztségénél fogva fiatalok garmadával áll közvetlen kapcsolatban — hogyan látja ezt? — Csak azt válaszolhatom: ha ez valóban így van, akkor ezért mindannyian feielősek vagyunk. A hatvanas években valahogy hajlottunk afelé: minek annyit beszélni a háborús eseményekről, tanuljunk / meg mér végre felejteni. Később aztán rájöttünk, az a fiatal, aki valóban tisztában van a Szlovák Nemzeti Felkelésnek, Illetve a szovjet hadsereg óriási áldozatokkal Járó felszabadító harcának jelentőségével, az becsülni tudja a szocializmus vívmányait, a raunká hoz való jogot, s azt a szociális biztonságot, melynek ma mindannyian részesei vagyunk. Mi éppen azért já runk szívesen a fiatalok körébe, hogv ezt a tudatot kialakítsuk bennük ■ Az élet törvénye, hogy az egy kori harcosok, ellenállók közül egyre többen távoznak el körünkből. Ez a gyakorlatban annyit Jelent, hogy 10— 15 év múlva az akkori fiatalok jóformán már csak a dokumentációs anyagon keresztül ismerkedhetnek meg történelmünk a dicső fejezetével. Jányomán forradalmi és mugkásmozgalml emlékszobát lehetne létesíteni. Mivel beszélgetésünk közben megérkezett Szlota János, az FHSZ dunaszerdahelyl városi szervezetének elnöke. őt is megkérdeztem a témával kapcsolatban. — A tagok bevonásával nagy erőfeszítéseket tettünk annak érdekében, hogy a még fellelhető emlékeket öszszegyűjtsük, megőrizzük. Természetesen az emlékőrzésnek más formái is vannak. Nemrég lepleztük le például azt a táblát, mely a Járásunkból elhurcolt 3000 zsidó származású állampolgárnak állít emléket. Alapszervezetünk a szarvai (Rohovce) művelődési központtal együttműködve egy diafonikus műsort állított össze, amely az SZNF eseményeit dolgozta fel, szlovák és magyar nyelvű kísérőszöveggel. ■ Konkrétan milyen rendezvényekre kerül majd sor a Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulója járási ünnepségeinek keretében? — kérdeztem Ismét Jozef Múökát. — A fő ünnepségekre a Járás há-Szlota János rési bizottságuk mit tesz azárt, hogy minél több dokumentum, Írásos emlék maradjon fenn az akkori eseményekről, a béke, a szabadság harcosairól? — Elnökségünk évekkel ezelőtt felméréseket végzett a kérdésre vonatkozólag. Megállapítottuk, hogy számos okmány, térkép, fegyver, írásos visszaemlékezés van még az ellenál lási harcosoknál, Illetve hozzátartozóiknál. Megalakítottunk egy három tagú bizottságot, amely már eddig is tekintélyes mennyiségű anyagot gyűjtött össze. ígéretet kaptunk a járási múzeum illetékeseitől, hogy a közeljövőben rendelkezésünkre bocsátanak egy helyiséget, ahol ebből az anyagból állandó kiállítást rendezhetünk be. Itt említeném meg, hogy a járásban tett utazásaim során gyakran tapasztaltam, hogy a falvakban, városokban — most elsősorban azokra gondolok, ahol valóban számottevő volt az ellenállási mozgalom — számos olyan helyiség áll kihasználatlanul, amelyekben egy hasonló gyűjtés Múčka Jozef rom városában kerül majd sor, ahol az előestén lampionos felvonulás lesz, másnap pedig békegyfllések, s több színvonalas rendezvény. Dunaszerdahelyen a Május L téren rendezzük meg a békemanifesztáciöt, ahol a járási párt- és állami szervek képviselői, valamint a felkelésben részt vett harcosok mondanak majd beszédet. A megemlékezés jelentőségét emel) majd, hogy testvérvárosaink — Vyškov, a szovjetunlöbell Balasov, Illetve Győr — képviselői Is részt vesznek az ünnepségsorozaton, s meghívtuk a komáromi (Komárno) szovjet helyőrség vezérkarát is. Színvonalasnak ígérkezik a kultúrműsor is: fellép egy bolgár fúvószenekar és a járás több jönevű tánccsoportja, énekkara. ★ A Szlovák Nemzeti Felkelés tüze az ellenállási mozgalom tevékenysége a mai napig is elevenen él az emberek szívében. Ezt bizonyítja a fenti beszélgetés Is. Kalita Gábor PETŐFI SÁNDOR:* Egész világ a harcmezön Egész világ a harcmezón, Csak én nem vagyok ottan, Ki harci vágyat annyiszor Éreztem és daloltam! S e vágy, e láng még most is ég, Még most sem halt ki bennem, Rohannék, és maradni kell, És nem lehet elmennem. A szégyen és a fájdalom Kettős könyűje áztat, Szivemre szállt a fájdalom, Nem, nem az: a gyalázat Oh gyermekem, oh gyermekem, Még meg sem vagy születve, S szívemre máris kínt hozál S gyalázatot nevemrel Ha megleszesz, ha élni fogsz, Ogy fogsz-e majdan élni, Hogy nevünkről elvész e szenny, Mely azt miattad éri? De az soká lesz, addig én, Leszállhatok a sírba ... - Fejfámra ne legyen nevem Sötét betűkkel írva! Jöjön csak a tavasz! a fák Zöldelni fognak akkor, Az én híremnek fája is Kizöldül a tavaszkor! Háború volt Háború volt mindig éltem Legszebb gondol at ja, Háború, hol vérét a szív Szabadságért ontja! Egy szentség van a világon, Melyért fegyverünkkel Sírunkat megásni méltó , Melyért véreznünk kell; Ez a szentség a szabadság! örültek valának Mindazok, kik más egyébért Életet áldozának. Békét, békét a világnak. De ne zsarnokkenyértől, Békét csupán a szabadság Fölszentelt kezéből. Majd ha így lesz a világon Általános béke, Vessük akkor fegyverünket Tenger fenekére. De míg így nincs: addig fegyvert, Fegyvert mindhalálig! Tartson bár a háború az Ítélet napjáig! * Halálénak körülményei a mai napig tisztázatlanok, s az is csak feltevés, hogy valóban 1849. július 31-án, a segesvári csata napján esett el. Annyi azonban bizonyos: lánglelkű, gyújtó szavú, a szabadságért életét áldozni kész költőjét veszítette el a magyarság, huszonöt éves korában. Az aJábbl történetek tulajdonképpen boszorkánymondák. A bnszorkánymondék szinte kivétel nélkül a megtréféláson, a megfélemlítésen alapulnak, de idővel kikristályosodik belőlük a tiszte valóság. így én Is két megtörtént esetet Írok le, amelyeket Oamásd (Domašal és Lekér (Hronovce) községekben gyűjtöttem, „őslakosok“ elbeszélései alapján. AKI LESZOKOTT A SZESZES ITALRÓL Az 1910 es évek elején а даramdamásdi Szklenür Lajos, több falubelivel együtt az oroszkai (Pohronský Ruskou/ cukorgyárba járt dolgozni. A mun kások minden szombaton kap tak fizetést. Sz. Lajos, amim megkapta a fizetését egyenesen a legközelebt kocsmába ment, s ott mulatgatott. Azután rend szerint éjféltájban vetődött haza, gyalogszerrel, alig néhány fillérrel a zsebében. Így ment ez jó ideig, míg aztán a felesége megsokallta a dolgot. Megkérte az egyik szomszédlát. hogy valamiképpen ijessze meg a férjét, ha szombaton Ismét ittasan jön haza. A megbízott szomszéd a kővetkező szombaton kiment a falu végén leuö ,hármas-keresztfához". ősz lévén, néhány parcellán már le volt törve a kukorica, és a kévék csomókba állítva sor/áztak a földeken. Emberünknek támadt egy ötlete s kűrtilkötözte magát kukortcakóróval, aztán lefeküdt az árokba, és várakozott. A falu toronyórája éppen éjfélt ütött, amikor a dűlőúton megjelent Sz. Lajos, maga is meglehetősen dülöngélve az ital mámorától. Az árokban fekvő embert nem vette észre, mivel azt teljesen betakarta a reá kötött kukorica-kórö, és meglehetősen sötét is volt. Alighogy elhaladt mellette, a szomszéd feltápászkodott, kiállt az út kellős közepére, és hangos dünnyögés közepette Lajos után indult. Annak, amint meglátta a félhomályban a kísértetiesen mozgó kukoricakórö-kéoét, a rémülettől a földbe gyökerezett a lába. Csak annyi ereje maradt, hogy elstkoltsa magát: — Szent Isteni... Boszorkány a keresztútont... Egy pillanat alatt kifózanodott aztán, illa berek, nádak erek, minden erejéből futásnak eredt, s meg sem állt, csak a háza kapufánál. Másnap mindenkinek elbeszélte, hogy az éjjel, a keresztútón egy boszorkánnyal találkozott. Meg ts fogadta, hogy többé soha nem megy haza éjjel, hanem még világoson. Ez a „boszorkányjárás“ egyébként csak Szklenár Lajos bácsi halála után világosodott meg, amikor a felesége mindenkinek elmesélte az Igazi történetet. „OTT A KÉT BOSZORKÁNY!“ Szintén a század első éveiben dolgozott Lekéren két asztalossegéd. Vasárnaponként szabadnapjuk volt, s ilyenkor a többi legényhez hasonlatosan a falu utcáin csatangoltak. Egy sötét, borongás őszi vasárnap estén, amint az utcán sétáltak, arra lettek figyelmesek, hogy az egyik utcasarkon vagy tíz falubeli legény beszélget. A segédek egy eperfa mögé húzódtak, és onnét hallgatták a diskurzust. Azon tanakodtak a legények, hogy vannak-e csakugyan boszorkányok, avagy nincsenek. — Ennek jó lenne a végére tárni — mondta a legbátrabbikuk. Felszólította a többieket, hogy akt a saját szemével akar a boszorkányok létéről vagy nemlétéről meggyőződni, az holnap pontban éjfélkor föjjön ki vele a temetőbe, mivelhogy tizenkettőtől egy óráig vannak a szellemjárások. A felhívásra öten jelentkeztek, vezérük természetesen a kezdeményező lett. Megállapodtak abban, hogy mindegyikük hoz magával bunkósbotot, egy nagy konyhakést a csizmaszárában, és egy zsebkést; ennyt felszerelés csak elég lesz. A találka itt tesz, holnap éjjel fél tizenkettőkor, s a menet együtt indul el a temetőbe. A két asztalos-segéd elhatározta, hogy megriaszt fák a ,bátor“ legényeket. Összetákoltak a műhelyben két óriási fabábut, szalmából fejet formáltak nekik, s az egészre hosszú fehér leplet húztak. A bábukkal a hónuk alatt ők már éjfélt tizenegy Órakor elindultak a temető felé; ott aztán az árokba húzódva lesték a bátor legényeket. Azok meg Is jelentek, amint a toronyóra elütötte a tizenkéttőt, és nagy bátran bementek a temetőbe. A két asztalos-segéd megvárta, amíg elmentek mellettük; akkor aztán felragadták a kísérteties bábukat és ide-oda ingatva őket, hangos huhogással megindultak a legények után. A legények erre hátrafordultak, és meglátva a két félelmetesen htmbálődző óriást fehér alakot, az egyikük rémülten elkiáltotta magát: — Ott a két boszorkányt.., Valamennyien hanyatt-homlok futásnak eredtek, egyenesen neki a temető drótkerítésének, amelyen egymást taposva másztak keresztül Össze-vissza szaggatva ruháikat. Másnap a nagy kalanddal persze egyikük sem mert dicsekedni, és csak később tudódott kt az egész, amikor a segédek elbeszélték. Elbeszélte: Papp Gézáné, 93 évet nyugdíjas, Lekér, 1980; és Bélák Lajos, 81 éves nyugdíjas, Damásd, 1983. Lejegyezte: PÁRÁK ENDRE \ Á Szlovák Nemzeti Felkelés augusztus végi központi ünnepségeinek előkészítésében nagy szerepet vállalnak a Fastsztaellenes Harcosok Szövetségének Járást bizottságai és alapszervezetei. Ezt tükrözi az alábbi beszélgetés is. melynek Jozef Múčka, az FHSZ dunaszerdahelyl (Dunajská Streda) Járási Bizottságának titkára és Szlota János, az FHSZ dunaszerdahelyl városi alapszervezetének elnöke szólnak eddigi munkájukról, illetve az említett ünnepségsorozat előkészületeiről. .
