Szabad Földműves, 1983. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)

1983-04-09 / 14. szám

1983. április 9.

.SZABAD FÖLDMŰVES

A Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásban a községi krónikák vezetésének módszertani irányítását — a járási nemzeti bizottság kulturális osztálya megbízásából — a Csallóközi Múzeum végzi. A múzeum dolgozói első lépésként az egész járásban felmérték a krónikafrás helyzetét. Erre az alapos felmérő értékelésre 1977- ben került sor. Az év folyamán sikerült a múzeumban minden krónikát áttanulmányozni és értékelni, tartalmi s formai szempontból egyaránt. Az értékeléseket írásban Is eljuttattuk a nemzeti bizottságokra. Személyes találkozásaink, módszertani látogatásaink során is mindig megvitatjuk mind a nemzeti bizottság tisztségviselőivel, mind a • krónikák vezetőivel e Jelentős kortörténeti dokumentum rendszeres vezetésének fontosságát.

Már az ellenőrzés első fokán tapasztaltuk, hogy a néhány szép példa, pontos, precíz krónikavezetés ellenére sok a hiányosság, fogyatékosság és szabálytalanság a krónikairásban. A hiányosságokat kiküszöbölendő, a Csallóközi Múzeum 1978-bau módszertani segédanyagot adott ki, „Módszertani útmutató a krónikairáshoz“ címmel. E kétnyelvű kiadvány röviden és közérthetően foglalja össze a krónikafrás küldetését és legfontosabb alapelveit. Hangsúlyozza, hogy a krónika, mint afféle társadalmi napló, megörökít minden jelentős eseményt, ami a jelenben történik. A krónikásnak hűen és tárgyilagosan kell leírnia a város vagy község fejlődését, mint a szocialista épltömunka mozzanatát. A múlt eseményeiről való reális kép megalkotásához a krónikaírónak át kell tanulmányoznia a nemzeti bizottságok és az egységes földművesszövetkezetek levéltári anyagát; nem támaszkodhat csupán a szóbeli információkra. A múzeumok gyűjteményeiben levő dokumentumok Is nagy segítséget nyújthatnak a krónikaíróknak a múlt eseményeinek hiteles értékelésében és feldolgozásában.

Az útmutató hangsúlyozza, hogy a krónika hivatalos dokumentum, amelynek mindig a nemzeti bizottságon kell lennie. Lapjait előre meg kell számozni, beírni az eső oldalra, mikor vették használatba, lepecsételni, és aláíratni a nemzeti bizottság tisztségviselőivel. A krónikát csak az előre feldolgozott és a nemzeti bizottság tanácsa által jóváhagyott szöveg bemásolása céljából tarthatja magánál a krónikás. Ügyelni kell, hogy ne kerülhessen avatatlan kezekbe, és ne Írhassanak bele semmit a tanács jóváhagyása nélkül. Ha a krónikairással új vezetőt bíznak meg, vezetését

célszerű a saját rövid életrajzával kezdeni.

Az útmutató megjelenésével mind a nemzeti bizottságok, mind a krónikaírók nagyobb figyelmet fordítanak az egyes községekben e fontos feladat teljesítésére. A múzeum dolgozói pedig kétévenként legalább egyszer alaposan átellenőrzik az összes krónikát. (Egyik éven a járás egyik felében, majd a következő éven a másik felében történik az ellenőrzés.) A módszertani ellenőrzések során a nemzeti bizottságok tisztségviselőivel és a krónikásokkal folytatott beszélgetések módot és lehetőséget biztosítanak az előforduló hiányosságok kiküszöbölésére és a felmerülő problémák megvitatására.

A nemzeti bizottságokkal való jó együttműködés eredményeképpen az utóbbi évek sorún egyre csökkent a krónikát nem vezető, és állandóan növekedett a krónikát kiválóan vezető községek száma. Ügy érzem néhány sorban érdemes az elismerés hangján említést tenni azokról a községekről, amelyekben az elmúlt évek során a legjobb eredmények születtek a krónikaírás terén;

Dunaszerdahelynek naplószeröen írt, tartalmas krónikája van. Az eseményeket összefoglaló módszerrel rögzíti s témák szerint csoportosítja.

Felsőpatonynak (Horná Potöü) jó. részletes, sokszínű, minden fontos mozzanatról tudósító krónikája van.

A pozsonyeperjesi (Jahodná) krónika nagyszerűen megszerkesztett dokumentum. Minden szempontból követi a krónikaírás legfontosabb alapelveit. Betartja a kronológiai sorrendet és tárgyilagosan taglalja a községben zajló életet.

Az egyházkarcsai (Kostolné Kraöanjr) jó, ügyes, minden szempontból megfelelő krónika. Színes, gazdag tartalmú, részletesen ismerteti a falu szellemi és gazdasági életének minden fontosabb mozzanatát.

Mihályfán (Michal na Ostrove) mind tartalmilag, mind szerkezetileg jó krónikát vezetnek. A krónika figyelme kiterjed a község életének egészére, alapos feldolgozásban mondja el az eseményeket. Részletesen tárgyalja a jelen gazdasági életét, a falu szocialista fejlődését, kultúráját és a múlt szokásait.

A padányi (Padáü) krónikáról elmondhatjuk, hogy minden szempontból kitűnő, nagyszerűen megszerkesztett írás. A régebbi eseményeket dokumentumok és visszaemlékezések alapján írja le, a jelen történéseiről pedig naplószerűen ír.

A patasi (Patuchy) krónika legnagyobb erénye, hogy Igen részletesen beszámol a mozgalmi munkáról, a párt megalakulásáról, a tüntetésekről és sztrájkokról.

Tárnok (Trávnik) községnek k«ü nőén megszerkesztett, áttekinthető és kiváló stílusban írt krónikája van. A krónikás figyelme kiterjed mindenre ami lényeges, fontos történés a faluban.

A nagyabonyi (Veiké Blahovo) jól

megírt és történelmi források alapján megszerkesztett krónika. A történelmi áttekintés mellett részletesen beszámol a természeti viszonyokról is. Figyelme kiterjed a művelődéstörténeti és néprajzi adatközlésre is.

Nagymagyar (Zlaté Klasy) községnek nagyon jól megszerkesztett, kitűnő stílusban írt, alapos, tartalmas krónikája van. Figyelembe veszi az időbeni sorrendet éppúgy, mint a gondolati, tartalmi egységet.

A várkonyi (Vrakúö) krónika az eseményeket eredeti dokumentumok alapján összefoglaló formában írja le. Hiteles képet ad a község népszokásairól, a népi életmódról és a munkásmozgalom történetéről.

E szép eredmények mellett vannak sajnos olyan községek is, ahol mind a mai napig nem sikerült a krónikaírást beindítani. Igaz, hogy e községek száma évről évre csökken — az utóbbi néhány évben pl. Egyházgellén (Holice na Ostrove), Nagyszarván (Rohovce), Nyárasdon (Topofníky) és Nagymegyeren (Čelovo) kezdték el a krónikaírást —, de még mindig van a járásban hat község: Baka, Blahová-Bellová Vés, Bős (Gabőlkovo), jányok (Janíky), Medve (Medveďov) és Nyárad (Topolovec), ahol nincs krónika.

Reméljük, hogy a nemzeti bizottságokkal karöltve ezekben a községekben is sikerül beindítani, megszervezni a krónikaírást és fokozatosan bepótolni a sok-sok éves lemaradást. Szeretnénk, ha 1985-ig az utolsó fehér folt is eltűnne a krónikaírás szakaszán. Ehhez elsősorban a község vezetőinek, a nemzeti bizottságok tisztségviselőinek kell tudatosítaniuk, hogy a krónikaírás — a jelenkor hű dokumentálása és az utókor számára való átmentése — fontos és semmi mással nem helyettesíthető társadalmi feladat.

Dr. MAG GYULA, a Csallóközi Múzeum igazgatója

»Síi

Létra a nagyvilágba... Tóthpál Gyula felvétele

A MATESZ áprilisi műsorterve

április 9. -r Fülek (Firakovo): Szeretve mind a vérpadig

április 10. — Ipoly nyék (Vinica): Szeretve mind a vérpadig

április 13. — Nagykér (Milanovce): Zűrzavar

április 14. — Somorja (Samorín): Zűrzavar

április 15. — Komárom (Komárno): Zűrzavar II. repr.

április 16. — Csata (Cata): Zűrzavar

április 17. — Csenke (Čenkovce): Zűrzavar

április 20. — Párkány (Štúrovo): Szeretve mind a vérpadig

április 21. — Érsekújvár (Nové Zámky): Szeretve mind a vérpadig

április 22. — Csicsö (Ciéov): Szeretve mind a vérpadig

április 23. — Zsigárd (Žiharec): Szeretve mind a vérpadig

április 24. — Szőgyén (Svodín): Szeretve mind a vérpadig

április 28,— Komárom (Komárno): Zűrzavar III. repr.

április 29. — Ekecs (Okoő): Zűrzavar

Megjegyzés: Valamennyi előadás 19.30-kor kezdődik.

я vashídon áthaladva, az országúiról a faluba kanyaróik dott be a szekér. Magasan felrakva bútor, ágynemű,

*■ zsákok, ruhák és még sok minden volt rajta. A bakon piros arcú fiatalember ült. Mellette Idősebb, ötvenen túli, bizonyára az apja lehetett.

— Megjöttek az új lakókI — kiabálták a gyerekek és utánuk futottak, otthagyva a libákat a patak melletti réten.

Megnézték Okét a felnőttek ts. Már várták őket, persze nem tárt karokkal, csupán amolyan kíváncsisággal. Nem tudta senki, kik Ok, s mi lakik bennük? Ugyanis pár hete terjedt el már a híre, hogy az elhunyt Róthné* házát messziről jött idegenek vásárolták meg. A néni .városban lakó örökösei nem tartották szükségesnek, hogy a falusi házat megtartsák maguknak. Eladták inkább. Pedig a családnak múltja volt itt. A nagyapjuk vagy a dédapjuk negyvennyolcban földet is kapott, egy egész házhelyet. Most azonban a nagyanyó elhunytával elszakadt az utolsó szál is, mely őket még a faluhoz kötötte.

Mindez a harmincas évek elején történt. Akkor még messze volt az, amt ma már közeinek tetszik. Ötven kilométerre is lehet a falu, ahonnan a lakók most ideköltöznek. A falusi emberek nem jártak még akkor autón, buszon. Jobbára gyalog vagy szekéren közlekedtek. Ezért nem ismerhette őket senki, nem jártak arrafelé, ahol Ok eddig laktak.

Meglátván őket, különböző vélemények hangzottak el róluk.

— Nem lehetnek valami szegények — alakult ki a közös nézet —, hiszen házat, pár hold földet vásároltak, és hát

lovaik ts vannak.

Tehát rögtön a módosabbak közé sorolták Okét. Megjöttek aztán az asszonyok is, amikor már párszor fordult a szekér, s elhozták többi holmijukat, állataikat ts. Az anyjuk ktkeményltett ingben, cifra népviseletben járt. Szlovák emberek voltak. A fiatalok meg már „világjártak“. A fiatalember húszegynéhány éves, viszont már Belgiumban dolgozott, bányában, ahogy később elmesélte. Felesége, takaros menyecske, nemrég ugorhatta csak át a húszat. Már 0 ts Franciaországban dolgo zott, mielOtt férjhez ment volna. Bizonyosan ott spóroltak össze némi pénzt a ház és föld vásárlásához. Hiszen abban az Időben sok ember vándorolt ki, hogy munkát találjon, kenyeret keressen a családnak.

Volt még egy leányuk ts, aktt egy év sem telt bele, már itt adtak férjhez. A lakodalom szertartása más szokásokkal fűszerezve zajlott le, mint itt volt szokásban. Így aztán a falu apraja-nagyja mind ott volt a lakodalomban. Kt vendégként, ki csak úgy, az udvaron bámészkodva. Sok ismerősük volt már akkor, és mindenkinek jutott egy kts kóstoló ételből, Italból, még a ,/iemhivatalosaknak“ ts.

No, de mindezt megelőzően annak rendje és módja szerint lezajlott a régi lakók és az új jövevények Ismerkedése. A fiatalember egy, alighanem belgíumbOl hozott, tölcséres gramo font tett ki vasárnap délután az ablakba. Hamarosan szebbnél szebb szlovák és magyar nóták töltötték be az utcát, igaz,

ktssé recsegve, de mit számít az? Egy-kettőre ott is volt a falu apraja-nagyja. Mire a nap lenyugodott volna, a lányok, legények már táncra is perdültek. Akkor hozta ki Lukács (mert ez volt a nevej a gyöngyházgombos harmonikát. Ekkor már előkerültek az üvegek is, poharak koccantak, s bennük Noé nedűje megoldotta a nyelveket, megpecsételte a barátságof. Sorban zendítettek rá a magyar és szlovák nótákra, népdalokra. Az új családot tehát teljes bizalommal befogadta a falu.

Dolgos hétköznapok következtek. Szántottak, vetettek Ok is, mint a többiek. Kapáltak, kaszáltak, ahogy a dologtevés sorrendje megkívánta. Nehéz volt akkor a paraszti munka. Annak is, aki a nagybirtokon béresként, napszámosként dolgozott, annak is, aki a saját földjét művelte. Az emberek hajnalban keltek, megetették a jószágot, nappal a határban dolgoztak, este ismét éhesen várták őket az állatok. Két mai

munkanapnak ts megfelelt az akkori „egy műszak“! A vasárnap délutánok voltak a kikapcsolódások, amikor a házak előtt összejöttek Itt-ott a falubeliek hogy kicsit elbeszélgessenek. No, meg a téli esték, amikor hol Itt, hol ott összegyűltek a szomszédok, rokonok, barátok. Az asszonyok, lányok fontak, tollat fosztottak, a férfiak kukoricát morzsoltak, beszélgettek. Az idősebbek katonaélményeiket mesélték. A legények meg a lányokat figyelték az ablakon keresztül. Nézték, kinek hogy perdül az orsó a kezében, kinek jár űgyesebeben a keze a tollfosztásban. Egy-egy lány elpirult olykor, ha észrevette, hogy valamelyik legény hosszabban rajta felejtette a szemét. Később persze a legények is bejöttek. Harmonlkáztak, dalol tak, a végén táncra is perdültek a lányokkal, asszonyokkal.

Szépek és vidámak voltak azok az esték. Az emberek sokkal közelebb voltak egymáshoz, mint manapság...

Lukács itt ts csakhamar kitűnt sokoldalúságával. Mindenhez értett az égvilágonI El is nevezték nemsokára „ezermesternek“. Ügyességén kívül sok más jó tulajdonsága is volt. Szerette a zenét, a társaságot, a jó borocskát. Szántott, vetett, mint más, a két kehes lován, amelyek közül az egyik a bal, a mástk a jobb szemére volt vak, így egybefogva kölcsönösen kiegészítették egymást. Dehát előtte nem volt lehetetlent Belgiumban bányagépeket is kezelt már. Itthon aztán minden munkába belefogott. Fúrt, faragott, még a lovakat is megpatkolta, ha szükség volt rá. Tehát a szakmunkákban is jára tos volt. Egyszer készített egy kukoricadarálót is, régi malomkövekből (mellesleg a sógora molnár voltj, de úgy, oly szakszerűen összeeszkábálva, gyalulatlan fából, Inkább drótozva, mint csapolva, kitámogatva, hogy csodájára jártak a falubeliek. (Mellesleg még ma, ötven év után is megvan, még lehet is darálni rajta. Valamikor értékes darabja lesz a helyi múzeumnak!)

Hiába, akt ezermesternek születik, nem ismer lehetetlentt Hasonlóan készített egyéb gépekezeteket, szerszámokat ts. S amikor a faluban már két hegedű volt, a tanítónak és a bíró fiának, hogy teljes legyen a zenekar, készített egy harmadikat. ö lett a kontrás a bandában. Festék vagy pác éppen nem volt kéznél, így a hegedűt tintával mázolta kékre, s odaadóan ctncogott rajta a farsangi batyu-bálon. A fentieken kívül hivatásszerűen végzett még néhány mesterséget a faluban. Igaz, iparengedély és adóbevallás nélkül. Ilyen volt például a borbélykodás ts.

Amikor a faluban elterjedt a híre, hogy ehhez ts ért, családi borbélynak fogadta őt a falu szatócsa. Minden hónapban megnyírta és megborotválta az öreget. Kicsinosította a feleségét és a leányukat ts, mert azok ugyebár már akkor „bubt-frizurát“ viseltek. No és persze a fiuk sem maradhatott kt. S mindezen szolgáltatásokért a fizetés összesen egy féldeci pálinka volt, aminek akkor egy korona volt az ára.

Kevés volt ez bizony már akkor ts. Ne csodálkozzunk, hogy gyorsan elege lett a jelképes fizetséggel honorált szakmunkából. Hamarosan ki is fundálta a megoldást, hiszen egy ezermesternek ezerféle az esze járása is. A legközelebbi meghíváskor elővette azt a régi, rozsdás nyírógépét, amellyel tavasszal a borjak lebenyén a szőrt szokta nyírni, ha szükség volt rá. Aztán szokás szerint illedelmesen bekopogott a szatócsékhoz.

A fiú fején kezdte az „ipart“. Nekieresztette a rozsdás gépet, amely zakatolva hatalmas barázdát szántott a homlokától egészen a tarkójáig. /Kopaszra nyírták még annak idején a gyerekeket.) A fiú szűkölni, majd hangosan üvőlteni kezdett. Apja, anyja együttes erővel próbálta leszorítani a székre, ne hogy valahogy klugorjon a borbély keze alól. De mihelyt a nyikorgó masina ismét belekapott a fiú dús fürtjeibe, inkább tépve, mint vágva őket, mégis sikerült elmenekülnie. Futásnak eredt, keresztül a kerten, patakon. Meg sem állt annak túlsó partjáig, ahová már nem tudtak a vízen keresztül érte menni.

Következett a szatócs. Mire megnyírta, megborotválta (ez utóbbit mellesleg miskároló borotvával) az Is beleizzadt kínjaiba. Hasonló viszontagságok közepette készült el a hölgyek frizurája is.

Az inkvizícióval felérő fodrászkodás végeztével reszkető kézzel mérték ki neki a szokásos járandóságot, a féldeci sztlvóriumot. ö pedig szépen megköszönte, s mint akt lói végezte dolgát, elköszönt és hazaballagott.

S csodák-csodája, többé nem hívták a szatócsékhoz családi borbélykodásra... Ki tudhatja, miért?

TIPARY LÁSZLÓ

A krónikaírás fontosságáról és színvonaláról