Szabad Földműves, 1980. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1980-02-09 / 6. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1980. február 9. МЫяИ. nartenkürt NYÉNYE (NENINCE) labdarúgócsapata tavaly nem tudta valóra váltani tervét. Pontszámban elmaradt a várttól, sőt, játékban is. Főként idegenben ment gyengén a nyényeieknek: A sok vereség — házon kívül — bizony lesújtó, sovány mérleg. Amilyen lesújtó a csapat idegenbeli azereplése, annyira értékes a hazai teljesítménye. A hazai pálya tehát továbbra is megmaradt oroszlánbarlangnak. Nyényén pedig nincsen válság. A közönség továbbra is támogatja csapatát, a szakvezetés pedig tervszerűen igyekszik építeni a jövő együttesét. A helyi labdarúgók a tavaszi idényt a kiesési zónában kezdik. Éppen ezért beszélgetésünkben, melyet a szurkolókkal, játékosokkal és vezetőségi tagokkal folytattunk, többször visszakanyarodtunk ehhez a nagyon rázós témához. 0 Nem tartanak attól, hogy középszerűségbe vész csapatuk, s kénytelen lesz búcsút venni az első B- osztálytól? — tettük fel a kérdést Mackó Vincének és Fekete Bélának e csapat két hűséges szurkolójának. — A kiesés lehetősége adott, de teszünk ellen. Sajnos, a bajnoki év nem úgjf sikerült, ahogyan terveztük. Attól nem félünk, hogy a kiesés sorsára jutunk, játékosaink tehetségesek. A tehetség azonban csak akkor ér valamit, ha a pályán mindenki egyformán hajt, s ha kell gürcöl. Reméljük, hogy tavasszal már érvényre jut az az alapelv, amelyet mi szurkolók régóta emlegetünk: Mindenki, mindenkiért. 0 Mi a lemaradás okát az Idegenben nyújtott gyenge teljesítményben látjuk. Talán valamiféle kisebbségi érzete van a szebb napokat is megért helyi labdarúgóknak? i— Sajnos, ilyenről is beszélhetünk: Vette át a szót Gyapjas József vezetőségi tag. A kishitűség kialakulásában a játékvezetők részrehajló bíráskodása is közrejátszott, játékosainkkal ma már egyszerűen nehéz elhitetni, hogy van mit keresnünk az ellenfél pályáján. Csapatunk idegenben is többre képes. Megsemmisítő súlyos vereséget sehol sem szenvedtünk. Bőven akadtak helyzeteink, de ez önbizalommal baj volt. Ha az utóbbit helyre billentjük, akkor tavasszal sikerül javítanunk helyzetünkön. És itt kell arról is szót ejte-Csak így tovább! A dunaszerdahelyl (Dunajská Streda) járási pártbizottság elnöksége e hónap tizenhetedikén, a nyugatszlovákiai kerületi spartakiád előkészítésének törzskara pedig huszonnegyedikén megtárgyalta a járási spartakiád előkészítésének féladatait, jelenlegi állását. Az előkészületekről, eddigi lefolyásáról és a további feladátokról Horváth István, a Csehszlovák Testnevelési Szövetség dunaszerdahelyi járási Bizottságának titkára tájékoztatott. Beszélgetésünkkor elmondotta, hogy a járásban az előkészületek még 1978 szeptemberében megkezdődtek. Az ünnepélyes megnyitóra december 27-én került sor, amikor „A dunaszerdahelyi pohárért“ elnevezésű nemzetközi asztaliteniszverseny zajlott. Ebben az Időszakban a szövetség különös figyelmet fordított a tömegsport jellegű versenyek szervezésére. Az 1978/79-es versenyidőszakban ilyen sporteseményekre harminchétezer négyszázhuszonhárom versenyző nevezett be a járásban, 1979 második felében pedig tizenháromezren vettek részt sportversenyeken. A spartakiád gyakorlatainak betanítása tavaly augusztus 27—30-án kezdődött az oktatók első összpontosításával. Az iskolai gyakorlatok betanítása szeptember első felében indult be. Sajnos, a női és férfi gyakorlatok begyakorlása csak később, október második felében kezdődött. Ennek ellenére az egyes gyakorlatok elsajátítása jó ütemben halad, s az előkészületekkel az illetékes ellenőrök is elégedettek. Viszont bírálható az egyes vezető beosztású dolgozók hozzáállása a spartakiád előkészületeihez, a feladatok elvégzéséhez. Néhányuknál nem talált megértésre a spartakiád eszmei mondanivalója, küldetése. Ezért történhetett meg, hogy a szervezési kérdéseknél, az egyes feladatok megoldásakor a járási törzskar dolgozói nehézségekbe ütköztek. így például néhány helyen a tornaterem hiánya okozott gondot, máshol sok erőt követelt a gyakorlatozok toborzása, másutt a sportpályák előkészítése a gyakorlatozásra. Jelenleg a sportversenyek helyi versenyei zajlanak. A közeljövőben huszonkét tömegsportrendezvény lesz, melyek közül kiemelkedik majd az úttörő, ifjúsági és felnőtt olimpia jánünk, hogy még mindig gvatra nálunk a helyzetkihasználás. Ha ehhez még hozzáveszem, hogy legeredményesebb játékosunk Kuzma Zoltán saját tehetetlenségünkből kifolyólag Nagykürtösre (Veľký KrtíS) igazolt, akkor szinte elmondtam mindent. Támadó játékunk, és a középpályás sor teljesítménye ősszel nem volt az, amit joggal vártunk. О О О A csapat irányítását az alapozás megkezdése előtt Simkó Iván mérnök személyében új edző vette át. A segédedzői teendőket a csapat yolt aktiv jatékusa, Siket László tölti be. — Én a falu színeiben sohasem lazsáltam. Minden mérkőzésen hajtottam. Számomra még ma is próba a sport, a labdarúgás. Önmagam próbája. A labdarúgás értékrendszerének egysége a gól vagy a gólok. Tavaszra már ilyen szellemben gondolkozó gárdát küldünk pályára: Idegenben is. A középmezőnyben akarunk megkapaszkodni. Olthnn a nagyoknak is méltó ellenfelei akarunk lenni, idegenben pedig a megszerezhető pontok egyharinadát be kell gyűjteni — vázolta a szakvezetés elképzeléseit Siket László segédedző. О О О — A sport, s a labdarúgás is olyan mint az iskola. Az iskolában sok függ a tanítótól, a labdarúgásban pedig az edzőiül, — vallják a csapat gerincét képező játékosok: Kálazy László középhátvéd, Cvengler József és Csipkár László középpályás, valamint a csapat benjáminja a tizenhétéves középcsatár Vrsko Jozef. ooo Azért tudnak ezek a fiúk focizni. Suttogja a presszó szomszéd asztalánál néhány szurkoló. A suttogás vállveregető zöngéjét bizonyára a játékosok is hallották. Hő fedi a korszerű nyényei sportpályát. A hálóktól megfosztott kapukon a köd képez képzeletbeli hálót. A szertár sarkában heverő lasztik gólukról álmodnak. Futballcipők stuplija csókolja a dombra vezető irtás jegét: Erőt gyűjtenek a helyi labdarúgók. A presszó asztalainál egy reményteljes tavaszi idény terveit szövik a szurkolók. „Futbóliában“ olyan játékról álmodnak, melynek ritmusa és sok-sok gólja lesz. —C s i b a— rási döntője, a rátermettségi jelvényért meghirdetett verseny döntője és más tömegmegmozdulás. A turisztikai rendezvények közül kiemelkedik a Dukla Bratislava — Praha Országos Spartakiád Staféta, amely a járás területén február 16— 17-én halad keresztül. Ezt megelőzi február 15-én a járási Csillag Staféta. A Csehszlovák Spartakiád ’80 első bemutatója a dunaszerdahelyi járásban lesz megtartva. Először a körzeti bemutatókra kerül sor, május elsején Somorján (Samorín) és Nagymegyeren (Galovo), május harmadikén pedig Diőspatonyban (Orechová Potóü) és Nyárasdon (Topofníky). A járási fellépésre május 9—10-én kerül sor a dunaszerdahelyi sportpályán. Ezeket a bemutatókat április hónapban tizenhat helyi spartakiádfellépés előzi meg, melyek a következőképpen alakulnak: április 20-án Bakán, Gellén (Holice), Szarván (Rohovce), Légen (Lehnice), Nový Zivotban és Pozsonyeperjesen (Jahodná), április huszonhatodikán Zlaté KÍasyban, Felsőpatonyban (Horná Potôň), Bősön (Gab- Clkovo), Csilizradványban (Cílizská Radvan) és végül április 27-én Várkonyban (Vrakúü), Ekecsen (Okoč), Felbáron [Horný Bar), Vásárúton (Trhové Mýto) és Csallóközcsütörtökön (Štvrtok na Ostrove). Az előkészületek még javában folynak, sok még a tennivaló. Egy ilyen nagyszabású országos rendezvény megszervezése rengeteg munkával, problémával jár. De megéri a fáradságot, ha arra gondolunk, hogy mindezek után szemet gyönyörködtető látványnak leszünk a tanúi. Farah Valéria r~ Több év rendezői tapasztalatából most kezdem megérteni, hogy a műkedvelő színjátszásnak olyan szerepe van — s méginkább lehetne — a hazat magyar kultúra fejlesztőében, mint a Vágnak a Duna életében. Segít az önmegújításban, s véd az eliszaposodástól — nyilatkozta Juhász Béla, az ipolynyéki (Vinica) színjátszók rendezője. Évtizedekkel ezelőtt Fábry Zoltán gondolata, a Vox Humana jegyében a kultúra lelkes, újat akaró csapata kezdte Ipolynyéken a színjátszást. Járták, és azóta is járják az Ipolymenti falvakat. Színházi előadást sosem látott emberekkel ismertették meg a hazai és a külföldi szerzők színpadi üzenetét. Dossziék, fényképek >— beszélgetésünkhöz szükséges adatok — között válogatunk. A Tollfosztó, Kecsketej, Antignne és a többiek, Bor, Csikós, Végállomás és a többi színmű bizoidénykezdés előtt — semmivel sem pótolható érzést jelent az, hogy új dologba kezdhet. Fáradságos munka ez. Néha úgy tűnik, hogy abbahagyom, elfogyott az erőm. De mégsem hagy nyugton az érzés, hogy rendezői munkámban a megszokás, a rutin jelei kezdenek mutatkozni. + Nemcsak hagyományában, hanem jelenében is a mezőgazdasági életforma jellegzetes ezen a vidéken. A közönség társadalmi rétegződése A színpad varázsa nyitja a Thália feladványaként vállalt elkötelezettséget és lelkesedést. * A felszabadulás után ebben a faluban is meglódultak a napok. Az idő kereke új ritmust parancsolt a kultúrának is. A színjátszás hagyományai, a mindenható deszkák iránti vágy szelleme azonban tovább gyűrűzött, nem süllyedt a múltba, nem olvadt az emlékek hátterében meghúzódó szürkeségbe. Hóval takart utca. A lámpák gyenge fényt árasztanak. A háttérben meghúzódó dombok, korszerű házak, a hóban lépegető lábak. A műkedvelő színjátszók próbára indulnak. A kulisszák közé zárt színpadot ^elszabadult indulatok, gátat vesztett gondolatok, lángoló és megfékezhetetlen érzelmek töltik meg. A szereplők igyekezete, lelkesedése feszültséggel tölti meg a légkört, A próba lebilincselő szuggesztív hatását szövetkezeti dolgozók, munkások, értelmiségiek és diákok produkálják. A próba után kérdésekkel halmoztuk el a fiatal rendezőt. — Magányos óráimban emlékezni próbálok az elmúlt évek megragadó perceire: arcokra, jelenetekre, egy mondatra, egy szóra. Ez mindenért kárpótol. Kárpótol a fáradozásért, s tartalommal tölti meg az eltöltött visszahozhatatlan időt — filozófus tömörségével fogalmazott a kultúra elkötelezett „napszámosa“. + Mi késztette arra, hogy az aktiv szereplés után rendezést is vállaljon? i— Röviden azt felelhetném: Eljön az idő, amikor az érett emberben felsejlenek a gyermekkori élmények. Gyermekkorom nagy „színházi“ élményét a Tollfosztó című színmű jelentette. A felszabadulás után ez volt a falu első kulturális eseménye. A kultúrára szomjazó sokaság között én is ott szorongtam, s másnap csillogó szemmel, büszkén tekintettem fel tanítómra, a nagysikerű színmű rendezőjére. Rendezői pályafutásom esztrádműsorok, rövidebb jelenetek rendezésével kezdtem, s .így jutottam el az igényesebb szmpadi feladatok megoldásáig. Az ember számára — minden szempontjából van-e olyan sajátosság, amit figyelembe kell venni a rendezőnek? — Tapasztalataim azt Igazolják, hogy a közönség Ízlése szerinti rendezés jelentősége szinte felbecsülhetetlen. A közönség egy speciális tartalmas irányba vonzóiik jobban, nem pedig о kopott, rozsdás, ma már keveset mondó népszínművek irányába. Szeretik az olyan előadásokat, amelyekben fantáziájuk szárnyalhat, kevésbé méltányolják viszont a száraz, bölcselkedő színmüveket. Ügy gondolom, hogy nekünk az egyénhez' kell többet és alaposabban szólnunk, az ember erkölcsi formálásáról kell gondoskodnunk. ♦ Milyen a helyi színjátszók alkotó közérzete? Hogyan oldották meg az igényesebbre való törekvést stílusban és szemléletmódban? Hogyan dolgoznak együtt a régiek és az újak? — Műkedvelői színjátszásunk is állandő forrásban, erjedésben és fejlődésben van. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a hagyományokat megóvjuk és továbbfejlesszük. Társadalmi életünk dinamikusan fejlődik, s ehhez nekünk is igazodnunk kell. Rendezőt munkám Dobos Sándor segíti, de nagy támogatást nyújt Varga Tibor, a Bratislava! Konzervatórium hallgatója is. Minden évben olyan színművet tűzünk műsorra, amely többféle rendezői megoldást tartalmaz, s mondanivalója a ma emberének szól. Az embert a közösség formálja: véleményem szerint elsősorban a munka. A közös virrasztások, beszélgetések, fogadalmak és viták a törzsgárdát úgyszólván egy családdá formál-1 ták. A régiek — Mics Károly, Molnár László, Dankő László, Getier János —< élete úgyszólván összefonódott a színpad varázslatos lüktetésével, és a műkedvelő szinten folytatott színjátszás néhány alapvonásával: Tettekkel* szenvedéllyel, reménnyel és néha aggodalommal. A tehetséges fiatalokat TótK Zsuzsa, Szabó Teréz, Szabó László és a többiek — úgy irányítom, hogy átélhessék azt az élményt és boldogságot, amely a régieknek osztályrészül jutott. Pontosabban fogalmazvaj ne csak átélhessék — ez úgy hangzik, mint valami ajándék —, hanem képesek legyenek azt kiharcolni. ♦ Az utóbbi években milyen színművek domináltak műsortervükben? — Kamodi László, Lovicsek Béla és Siposs Jenő színműveit részesítettük előnyben. Ám nem szeretnénk megfullasztani egy-egy évadot, a hagyományokra hivatkozva. Műsorpolitikánkat a színművek diktálta aktualitások: határozzák meg, tehát elhatároljuk magunkat az erőltetett koncepcióktól. ♦ A hazai színpadon kívül hol szerepelnek a legszívesebben? — A járásban hálás és műértó közönség van, Kelenyén (Klenany), Nagycsalomián (Veľká Čalomia), Lyukanyényén (Nenince) és Terbegecen (Trebušovce). A többi faluba is szívesen megyünk, szinte mindenhol hálás közönség fogad bennünket. * összegezve elmondhatjuk, hogy az ipolynyéki színjátszók minden igyekezete arra irányul, hogy olyan hatásos, a szó legnemesebb értelmében vett előadásokat produkáljanak, amelyek az első pillanattól az utolsóig lekötik a közönség figyelmét, amelyekben a néző számára egyetlen szó sem vész kárba: Tiszta, szép és értelmes színpadi beszéd hassa át előadásaikat. Csiba László ДШ&М ■ 1 Hagyományőrzők Gyímesi lakóház. A napokban Halász Péter agrármérnökkel — a néprajzkutatás megszállottjával — beszélgettem. Húsz éve foglalkozik Erdély néprajzának és az ottani nép életének kutatásával. Erdély faival még napjainkban is őrzik a legkezdetlegesebb háztípusok formáit. Fából építkeztek, s érdekes a bútorok elhelyezése is, melyeket a szoba földjébe ástak be. A tűzhelyek füstje a kürtőn keresztül távozott a padlástérbe, s onnan a háztető nyílásain át jutott a szabadba. A házak két részbői álltak. A belépő először az ereszbe jutott, onnan pedig a lakószobába. Erdélyben Jellegzetesek az úgynevezett szórványtelepülések is. Gazdálkodásuk ezerkilencszázhatvanig — a közös gazdaságok alakulásáig — igen kezdetleges volt. Nem ismerték a két- és háromnvomásos vetésforgó rendszert, s a gabonát sarlóval aratták és kézzel csépelték. Ugyancsak ismeretlen volt számukra a szőlőoltás és a szőlőprés is. A szőlőt még napjainkban Is teknőben, lábbal tapossák. Majdnem minden falunak meg volt a sajátos árutermelése, a közeli városokat zöldséggel és gyümölccsel látták el. Állattenyésztésük szintén jó hírnévnek örvendett: Lovaik és teheneik messze földön keresettek voltak. Népviseletük nagyon szép, különösen a nagykapusi, amely élénk, sok népi motívummal díszített. A mezőségi népviselet még a tatárjárás idejéből maradt fenn, s azóta is hordják az asszonyok a fekete alapszínen, piros apró virágokkal díszített jellegzetes ruháikat. Erdély romantikus, vadregényes táján hagyománytisztelő emberek élnek: megőrizték néphagyományaikat. HOFER LAJOS чн?я
