Szabad Földműves, 1978. január-június (29. évfolyam, 1-25. szám)
1978-03-11 / 10. szám
1978. március 11. SZABAD FÖLDMŰVES Csehszlovák asztronauta: Vladimír Remek (Folytatás az 1. oldalról) a sport. Többször is eredményesen szerepelt az ifjúsági sportjátékokon. Gyermekkorában nagy hatással voltak rá a munkásosztály és a hadsereg forradalmi hagyományairól szóló könyvek, szovjet íróknak a Nagy Honvédő Háború eseményeit, a szovjet nép hősiességét megörökítő művei. Ennek hatására érett meg benne az az elhatározás, hogy hivatásos katona, a csehszlovák néphadsereg tisztje lesz. A Košicei Katonai Pilótafőiskola hallgatója lett. Elsajátította a szuperszőnikus vadászgépek kezelését. Jó képességű, fegyelmezett pilótaként értékelték. Négyéves tanulmányai elvégeztével hadnaggyá avatták. A zvolení légi alakulatnál kezdte meg szolgálatát, ahol í950-ben apja is szolgált. Az alakulat egyébként az első csehszlovák vegyes légihadosztály első csehszlovák vadászrepülő-ezrede harci hagyományainak méltó folytatója. Szolgálati beosztásában is tanulmányozta a marxizmus-leninizmus klasszikusainak műveit, teljesítette pártfeladatait és segített a SZISZ munkáiban is. A fiatal hadnagy gyakran látogatott el iskolába, elbeszélgetett a fiatalokkal hadseregünkről, a légierőről és országunk védelméről. Saját életével szemléltette, milyen széles lehetőségeket nyújt a csehszlovák néphadsereg a parancsnoki kar fiatal tagjainak. A közelmúltban öt indiai államban és egy szövetségi területen tartottak helyi parlamenti választásokat. Ez nem rendkívüli esemény, mégis feltűnést keltett, hogy két tekintélyes déli államban Indira Gandhi asszony és kongresszuspártí hívei nyerték meg a választásokat. Nemcsak a tavaly tavasszal váratlanul hatalomra tört jobboldali reakciós Dzsanata Pártot parancsolták maguk mögé, hanem a Kongresszuspárt hivatalos, régi vezetőségével szemben azt is igazolták, kit követnek a tömegek. Az összesen 80 millió lakosú Andhar Pradesh és Karnataka államról van szó, melyben most Indira Gandhi pártja döntő győzelmet aratott. Miután januárban szakadás következett be a független India történetében évtizedekig kormányzó Kongresszuspárt soraiban, a? idei helyi választásokat amolyan politikai barométernek vélik, mely hozzávetőlegesen megmutatja, hogyan alakulnak a politikai erők Indira Gandhi tavalyi választási veresége és a kormány éléről való távozása óta. Ha tekintetbe vesszük, hogy a Dzsanata párt hatalomra jutása óta örökösen zaklatta a volt miniszterelnök asszonyt, képtelen, a legtöbb esetben nem bizonyítható vádakkal meghurcoltatta, börtönnel fenyegette s egyébként is mindent megtett Indira Gandhi tekintélyének és a családi hagyományok folytán is kialakult nimbuszának aláásására, akkor a mostani helyi választások eredményei Indira Gandhi pártjának nagy győ■jnntos nemzetközi tanácskozás ■ színhelye volt a múlt héten Budapest. Tíz szocialista ország testvérpártjainak ideológiai és nemzetközi kérdésekben illetékes központi bizottsági titkárai folytattak háromnapos tanácskozást. A budapesti értekezleten pártunkat VASIL BILAK, a CSKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja, a KB titkára, a küldöttség vezetője, továbbá JAN FOJTlK és JOSEF HAVLtN elvtárs központi bizottsági titkárok képviselték. A szovjet testvérpárt küldöttségének vezetője BORISZ PONOMARJOV elvtárs, az SZKP Politikai Bizottságának póttagja, a KB titkára volt, tagjai: MIHAIL ZIMJANYIN és KONSZTANTYIN RÜSZAKOV, a KB titkárai. A budapesti tanácskozáson a Bolgár KP, Csehszlovákia Kommunista Pártja, a Kubai KP, a LEMP, az MSZMP, a Mongol Népi Forradalmi Párt, az NSZEP, a Román KP és az SZKP képviseltette magát, megfigyelői minőségben jelen volt a Vietnami KP képviselője. A tanácskozás munkájában részt vettek a testvérpártok központi bizottságainak illetékes osztályvezetői és osztályvezető-helyettesei. A tanácskozásról kiadott közlemény megállapítja, hogy a részvevők tájékoztatták egymást pártjaik eszmeipolitikai munkájáról. Véleményt cseréltek az e területen kifejtett közös tevékenységükről és az időszerű nemzetközi kérdésekről. Megelégedéssel állapították meg, hogy gyümölcsöző a testvérpártoknak a tájékoztatás, a propaganda, a társadalomtudományok, az oktatás és a kultúra terén kialakult sokoldalú együttműködése, s kifejezésre juttatták eltökéltségüket annak továbbfejlesztésére. Az A pilóta- és parancsnokapa tapasztalatai arról győzték meg Vladimír Remeket, hogy nem elégedhet meg a repülőfőiskolán elvégzett tanulmányaival. Kétéves gyakorlat után a Szovjetunióba, a ^Gagarin Repülőtisztképző Akadémiára küldik. Az előkészítő tanfolyam elvégzése után 1972. szeptember 1-én újból iskolapadba ül; négy év igényes tanulmány állt előtte a Gagarin Repülőtisztképző Akadémián. Tanulmányai során alakulatánál végzi * a gyakorlatokat, és a reábízott feladatok teljesítése során nagyon jól tudta érvényesíteni gazdag elméleti ismereteit. A katonák és a tisztek körében nagy érdeklődést keltettek a szovjet pilótákról és a szovjet emberek épitőmunkájáról tartott beszámolói. Vladimír Remek kiváló tanulmányi eredményt ért el. Szabad idejében régi kedvtelésének hódolt — olvasott és repülőgép modellezésével foglalkozott. Tagja volt az akadémia atlétikai és labdarúgó-csapatának. Tudatosította, hogy otthonától távol hazáját képviseli, amely lehetővé tette, hogy megvalósuljanak gyermekkori álmai és magas fokú képesítést szerezzen. 1975-ben Vladimír Remek megkapta „A Haza szolgálatáért“ kitüntetést. Kiváló eredménnyel fejezte be a Gagarin Repülőtisztképző Akadézelmeként könyvelhetek el. Természetesen egy olyan, sok tekintetben európai számára rejtélyes országban, mint India, óvatosan kell kezelni a tényeket, nem vethetjük el a sulykot. Ugyanis az említett két déli állam mindenkor a Kongresszuspárt bázisa volt, s ezt akarta most a Dzsanata Párt megszerezni. ViszQnt feltűnő, hogy a szavazók itt Indira Gandhi szakadár kongresszuspártra adták szavazataikat, holott a párt ha-Déli ellenszél? gyományos szárnyának ülnöke, Brahmananda Reddi is innen származik, Andhra Pradesben született. Mivel magyarázható a tömegek pálfordulása? Kétségtelenül nagy szerepet játszottak benne érzelmi motívumok. Indira Gandhi, aki kormányelnöksége idején mélyenszántó reformokat jelentett be és ezek megvalósítása érdekében a kemény kéz politikáját hirdette meg a gazdagokkal, az indiai társadalom meglehetősen hangadó társadalmi osztályával szemben, tavalyi választási bukása után visszavágás áldozata lett. Határozottan szenvedő alanya' a politikai életnek. Mivel a Dzsanata Párt egyes pártok tevékenységének körülményeit figyelembe vevő együttműködés hozzájárul a közös érdeklődésre számot tartó kérdések kidolgozásához, a szocialista országok vívmányainak, bel- és külpolitikájának népszerűsítéséhez. A tanácskozás részvevői áttekintették a Nagy Október 60. évfordulójával kapcsolatos ünnepi események tapasztalatait. Hangsúlyozták annak szükségességét, hogy a jövőben is megünnepeljék a munkás- és forradalmi mozgalom, a szocialista országok népeinek jelentős évfordulóit, így többek között 1979-ben a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa megalakulásának 30. évfordulóját. Az NSZEP és a Kubai KP képviselői tájékoztatták a részvevőket arról, hogyan kívánják a jövő évben köszönteni az NDK megalakulásának 30. és a kubai forradalom győzelmének 20. évfordulóját. A részvevők nagy figyelmet szenteltek annak a szerepnek, amelyet a mai nemzetközi politikában a tömegtájékoztatási és propagandaeszközök betöltenek. Hangoztatták: ezek az eszközök arra hivatottak, hogy pozitívan járuljanak hozzá az enyhülés elmélyítéséhez, a fegyverkezési hajsza megfékezéséhez, a leszerelésért vívott harchoz, a népek közötti bizalom erősítéséhez, a különböző társadalmi rendszerű országok sokoldalú, kölcsönösen előnyös együttműködésének fejlesztéséhez. Megkülönböztetett figyelmet fordítottak a fegyverkezési hajsza folytamíán folytatott tanulmányait. Az akadémiáról kapott értékelés többek között megállapítja, hogy kiválóan elsajátította a marxista-leninista elméletet, az elméleti tantárgyakat és a gyakorlati kiképzést Is. A Gagarin Repülőtiszti Akadémia diplomájával Vladimír Remek főhadnagy felelősségteljes funkcióba lépett alakulatánál.- Röviddel azelőtt a szovjet kormány felhívta az Interkozmosz-programban együttműködő szocialista országokat, hogy vegyenek részt az űrrepülésekben. Az űrhajósjelöltek kiválasztását 1976 júliusában kezdték meg a csehszlovák néphadsereg szuperszónikus repülőgépet irányító pilótái közül. A rendkívül igényes kiválasztás során a több tucat jelölt közül kettőre esett a választás. Az egyik Vladimír Remek volt, akit 1976 novemberében feladatai példás teljesítéséért a csehszlovák nemzetvédelmi miniszter századosi rangra emelt. Nagyra értékelték erkölcsi, politikai tulajdenságait, kiemelték megfontoltságát, azt a képességét, hogy rugalmasan és helyesen reagál a váratlan helyzetekre, gyorspn elsajátítja a kiképzés új elemeit, szilárd és elvhű, fizikailag edzett és pszichikailag kiegyensúlyozott. öthónapos hazai tartózkodás után Vladimír Remek százados újból a Szojvetunióba utazott és 1976 decemberében társával együtt megkezdte az előkészületeket az űrrepülésre a Gagarin Ürhajósképző Központban. Rendkívül nagy felelősségérzettel teljesítette feladatait. és az őt támogató konzervatív, reakciós csoportosulások semmi jelét nem mutatják annak, hogy beváltanák választási ígéreteiket, melyekkel bizonyos csoportokat, sőt tömegeket a maguk oldalára tudtak állítani a tavalyi választási kampányban, a választók már kezdik elfelejteni, hogy Indira Gandhi sem váltotta be, vagy tudta beváltani a maga összes haladó ígéreteit. Más kérdés, hogy ml akadályozta törekvéseit. A helyi választások eredményeit, Illetve kihatását most tehát így körvonalazhatjuk: a kormányzó Dzsanata Párt elvesztette a választók bizalmát (ezért soraiban radikalizálódás várható). Indiában ugyanis veszélyes dolog ígérni és nem teljesíteni, mert annyira élteti a tömegeket a reformvágy. A maharadzsák barátaitól pedig csak puszta ígéreteket várhatnak, mást semmit. Másodszor Indira Gandhi ellenfelei saját pártjának soraiban is erkölcsileg politikailag alulmaradtak, Gandhi asszony tekintélyét erősbíti az a tény, hogy a „szocializmushoz való visszatérést“ követeli, vagyis a kormányzása alatt megvalósult haladó reformintézkedésekhez való visszatérést, beleértve erőteljesebb politikát is a vagyonos osztályokkal szemben. A párt hagyományos szárnya ezt ellenzi, s miután ezek a politikusok felsültek, Reddi pártelnök már le is köszönt tisztségéről. Gandhi asszony sem tagadja, hogy a következő lépés a kettészakadt párt újraegyesülése lehet. fásából és fokozásából, az új típusú tömegpusztító fegyverek — köztük a neutronbomba — kifejlesztéséből származó veszélyekre. Az említett lépések jelentősen akadályozzák a nemzetközi kapcsolatok további normalizálását. A tanácskozáson részt vevő pártok síkraszállnak a hatékony — mindenekelőtt a nukleáris fegyverekre vonatkozó — leszerelési intézkedésekért. Minden nép számára halaszthatatlan létfontosságú ügy, hogy kudarcba fulladjon a NATO-országok reakciós köreinek és más konzervatív erőknek a leszereléssel szemben megnyilvánuló ellenállása. A tanácskozás részvevői kifejezték pártjaik szolidaritását a kommunisták és más haladó, forradalmi, nemzeti felszabadító erők, minden nép igazságos harcával. Ez a harc az erőszak és az agresszió imperialista politikája ellen, a népek szabad akaratnyilvánításának megakadályozására irányuló kísérletek meghiúsításáért, a nemzeti függetlenségért, a szuverenitásért, a határok sérthetetlenségéért, a népek szabad, külső beavatkozástól mentes önrendelkezési jogának tiszteletben tartásáért, a társadalmi haladásért, az egyenjogú nemzetközi együttműködésért folyik. A tanácskozás részvevői határozottan elítélték a kommunistaellenes kampányokat, az imperialista, reakciós körök azon mesterkedését, hogy meghamisítsák a szocialista országok politikáját és beavatkozzanak belügyeikbe. Hangsúlyozzák, hogy törekedni kell az összes kommunista1 és munkáspárt te-A BELGRÁDI TALÁLKOZÓ zárószakában, lapzártakor élénk vita folyt 16 nyugati állam szövegtervezetéről, melyet a dán küldöttség terjesztett elő, s amelyet a vita folytatódása ellenére már elfogadottnak tekintettek. Ezek szerint a találkozóról rövid, háromoldalas közleményt adnának ki egyebek között azzal az indítvánnyal, hogy hasonló típusú európai biztonsági és együttműködési találkozót két év múlva, 1980. február 19-ére hívjanak össze Madridban. Megállapítják, hogy Belgrádban hasznos és alapos véleménycsere volt a helsinki záróokmány megvalósításáról, az enyhülés folyamatának elmélyítéséről. A Szovjetunió és a többi szocialista ország számos konkrét javaslatot tett a fegyverkezési hajsza beszüntetésére, a gazdasági, a tudományos, a műszaki, a kulturális és az egyéb természetű együttműködés fejlesztésére. Á TASZSZ kommentárjában ehhez hozzáfűzte, hogy a szocialista országok küldöttségei továbbra is mindent megtesznek a találkozó konstruktív befejeződéséért, jóllehet a nyugati küldöttségek elutasították a mindenre kiterjedő szovjet tervezetet, amely jó alapul szolgált volna a záródokumentum kidolgozására. GENFBEN, a Nemzetek Palotája kongresszusi termében a múlt héten ülésezett a nemzetközi és nemzeti nem-kormányszervezetek leszerelési értekezlete. Négynapos tanácskozásán tekintélyes személyiségek a fegyverkezési verseny veszélyeiről és a leszerelés lehetőségeiről vitáztak, s megfogalmazott állásfoglalásaikat majd május végén az ENSZ-közgyűlés leszereléssel foglalkozó rendkívüli ülésszaka elé terjesztik. KlNÄBAN 1975 óta először összeült az országos népi gyűlés, vagyis a parlament. Hua Kuo-feng, az államtanács elnöke beszámolójában igen behatóan foglalkozott a „négyek bandája“ elleni harccal, mely súlyos erőpróbát jelentett Kína életében. A jelenlegi fő feladatként is a „négyek bandájának“ leleplezéséért és bírálásáért folyó küzdelmet jelölte meg, mint az általános konszolidálódási folyamat szerves részét. Ezzel egyidejűleg „az első nagy proletár kulturális forradalom“ sikeres befejezéséről beszélt. Felvázolta az 1976—1985. évi gazdaságfejlesztési tervet. Állást foglalt a kínai hadsereg korszerűsítése mellett, hogy „készen álljon új háborúra“. Külpolitikai téren ismételten állást foglalt Mao Ce-tung „három világ“ elméletének, mint a kínai külpolitika fő vonalának folytatása mellett. Elsődleges fontosságú feladatként jelölte meg a lehető legszélesebb nemzetközi egységfront létrevékenységéről, a szocialista országok népeinek munkájáról, valamint az üj társadalom építésében és együttműködésük fejlesztésében elért sikereikről szóló tárgyilagos tájékoztatás bővítésére. A felszólalók aláhúzták: fontos, hogy széles körben népszerűsítsék a szocialista országok építő erőfeszítéseit a nemzetközi biztonság megszilárdítására, arra, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezlet minden részvevője következtésen és maradéktalanul megvalósítsa a helsinki záróokmány ajánlásait. Hangoztatták: meggyőződésük szerint az enyhülés elmélyítésének, a béke és a biztonság megszilárdításának fontos feladata valamennyi érdekelt fél közös erőfeszítése. Ennek érdekében hasznosítani kell azokat a pozitív tapasztalatokat, amelyeket a különböző társadalmi rendszerű, kis és nagy államok együttműködése terén szereztek. A tanácskozás részvevői megerősítették pártjaik eltökéltségét, hogy elősegítik az európai kommunista és munkáspártok 1976. évi berlini konferenciáján kialakított állásfoglalás teljes és következetes valóra váltását. Egyidejűleg a Kubai KP megerősítette, hogy a jövőben is mindent megtesz a latin-amerikai és a karibi térség országai kommunista pártjainak havannai tanácskozásán elfogadott megállapítások érvényesítőért. A tanácskozás tárgyszerű, baráti légkörben, az egyenjogúság, a kölcsönös tisztelet és az internacionalista szolidaritás szellemében zajlott le. hozását a szuperhatalmak hegemonlzmusa és mindenekelőtt a Szovjetunió ellen. A kínai országos népi gyűlés új magas rangú tisztségviselőket erősít meg funkciójukban. A káderpolitikái döntéseket később hozzák nyilvánosságra. A KÖZEL-KELETI HELYZET alakulásával kapcsolatos eseményeket legfőképpen Szadat elnöknek a Palesztinái Felszabadltási Szervezettel való nyílt szembefordulása, továbbá Atherton amerikai külügyi államtitkár közveítő ingajárata jellemezte. A Begin-kormány legutóbbi döntése, melynek értelmében nemcsak nem számolják fel, hanem tovább erősítik a megszállt arab területen létesítet Izraeli félkatonai településeket, ismét kiélezte az egyiptomi—izraeli viszonyt. Kairó szerint Izrael eltökélt szándéka, hogy semmibe veszi a nemzetközi jogot és az ENSZ határozatát. EGY DIKTATOR DINASZTIA várható „trónfosztásáról“ érkeznek hírek a messzi latin-amerikai Nicaraguából. Diákok és más társadalmi rétegekből összetevődő tüntetők nyíltan követelik Somoza elnök lemondását. Nicaraguában már régóta érlelődnek a oplitlkai robbanás feltételei, s különösen kiéleződött a helyzet a közelmúltban Chamorro ellenzéki újságíró meggyilkolása után. A merénylet hátterében ugyanis a Somoza család állt. A nemzeti gárda a múlt héten valóságos utcai harcokat vívott a diákokkal és a dolgozó tömegekkel, s ez túllépte a megszokott utcai csetepaték kereteit: halálos áldozatai is voltak az öszszecsapásnak. A lakosság elégedetlensége jó alapot ad a már évek óta gerillaharcot folytató sandinista felkelőknek arra, hogy tömegbázist építsenek ki és a lakosság részvételére támaszkodva harcoljanak a Somoza család uralmának megdöntéséért. Kétséges, hogy Anastasio Somoza az 1981- ben esedékes választásokig fenn tudja-e tartani uralmát, kitölti-e megbízatási idejét, mert a jelek szerint személyéről már Washington is lemondott' és csak az egész földrészre kiható nagyobb robbanás elkerülése végett támogatja még egy ideig Somozát. A fellendülés útján Szófiában szerdán közzétették a Bolgár Állami Statisztikai Bizottság jelentését az 1977. évi bolgár népgazdasági terv teljesítéséről. A mezőgazdaság kivételével a népgazdaság valamennyi ágazata teljesítette tavalyi tervét, s ez lehetővé tette a lakosság életszínvonalának további emelését. Az 1976-os szinthez viszonyítva a nemzeti jövedelem 6,3 százalékkal, az ipari termelés 6.8 százalékkal, a munkások és alkalmazottak bérből származó jövedelme 1,9 százalékkal, a lakásépítés 13,1 százalékkal növekedett. A mezőgazdaság termelése a rendkívül kedvezőtlen időjárási viszonyok következtében 6,3 százalékkal csökkent. A szocialista országok részesedési aránya a bolgár külkereskedelemben 1977-ben pontosan 80 százalék volt. A Szovjetunió részesedése a teljes bolgár külkereskedelemben 55,6 százalékot tett ki. Ezzel egy időben sikeresen fejlődtek Bulgária külgazdasági és külkereskedelmi kapcsolatai a nem szocialista országokkal is. Bulgária lakossága 1977 végén elérte a 8 millió 825 ezer főt. Egyértelműen állítható, hogy Bulgária gazdasági fejlődésére rendkívül kedvező hatással van a Szovjetunióval és a KGST többi tagállamával való gyümölcsöző együttműködés. Az, hogy Bulgária aktív szerepet tölt be a nemzetközi kooperáció, a szocialista gazdasági integráció fejlesztésében, amely a testvéri szocialista országok közötti nemzetközi munkamegosztásra épül. —in— IDEOLÓGIAI TITKÁROK NEMZETKÖZI TANÄCSKOZÄSA A békéért és a leszerelésért л s