Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)

1977-06-25 / 25. szám

1977. június 25.

SZABAD FÖT.DMOVES,

15

Példás

vadászgazda

Már szürkült az ég alja, amikor Šamorin (Somorja) és Cilistov (Csölösztő) között a töltés hátán találkoztam Kozmér Feri bácsival. Vállán puska lógott, kezében póráz, amin éppen a kétéves vadászebet vezette; — Sétáltatom — mondta, s már akart is menni tovább, de megkértem, hogy meséljen valamit önmagáról, vadászélményeiről.

így tudtam meg, hogy Feri bácsi gyermekkorában nagyon szeretett körvadászatokra járni. Ugyanis a földbirtokosok ünnepnapokon hajtó-Feri bácsi a kétéves vizslával.

(A szerzó felvétele)

vadászatokat rendeztek, „gyilkolták“ a vadat, mulatoztak. Akkor még ő sem gondolta, hogy ha felnő, vadászengedéllyel rendelkezik majd. A felszabadulás elhozta számára is a gyermekkori álmot, mely 1952-ben valóra is vált.

Feri bácsi 1947-tól (az államosítástól) erdei munkásként dolgozott, öt évvel később az illetékes szervek is értékelték szorgalmát, hozzáértését az erdőműveléshez, s ha nem is rendelkezett erdészeti szakiskolával, erdésznek léptették elő. Akkor kérdezték meg tőle először, hogy tud-e bánni a vadászfegyverrel, mert miféle erdész lenne belőle puska nélkül? Ugyanis akkortájt még lenézték az olyan erníészt, aki puska nélkül járta az erődöt. Persze mondanom sem kell, riportalanyomra nem volt szükséges ráerőszakolni a vadászfegyvert. (Tehát járta az erdőt, vállán puska lógott.) Mint „újdonsült“ vadász nem esett abba a tévhitbe, — mint napjainkban egyes fiatal vadászok —, hogyha felbukkan a vad, nyomban rá kell lőni! Nem! Feri bácsi együtt érzett a vaddal. Nem csoda, hiszen Citistov, a kis falu, közvetlen az erdő mellett terül el. Csupán a Duna húzza a határt: ez itt csehszlovák, az ott meg magyarországi erdő. A szarvasok nem ismernek országhatárokat. Mennek az úgynevezett „szag“ után. Folyó, folyam, áradat nem riasztja víszsza őket. Tavasszal párt kell választani! És bömbölve meg is verekednek érte. A fiatal vadász tanúja volt a szarvasok párválasztásának is. Egyegy tömeges verekedés után az erdei tisztás, rosszul felszántott földhöz hasonlít. Vérfoltok, letört agancsok maradnak a párválasztás színhelyén. Van olyan szarvasbika is, mely ugyan elvánszorog az összecsapás helyéről, ám a verekedésben kapott sebeit nem képes túlélni.

A sok vadászélmény közül csupán egyet említek, amelyre Feri bácsi még ma is szívesen gondol vissza. Még 1954-ben történt. (Itt meg kell jegyezni, hogy abban az időben a vadásztársaságok szarvasra nem, vagy csak nagyon ritkán kaptak lövési engedélyt.) Egyik este a főerdész magához hívatta és tudtára adta, hogy területükön egy szarvasbika kilövését engedélyezték. Ezért másnap hajnalban a „füzes“ szélén találkoznak. Ogy is történt. Csakhogy a főerdész nem egyedül, hanem egy piešťanyi orvossal érkezett. Feri bácsi tehát csak arra kellett, hogy megmutassa, höl lehet a legszebb bikát elejteni. Fájt is ez neki, hiszen ő eteti télen az állatokat... Ezért hamarjában eltökélte, hogy olyan területre vezeti az orvost, ahol a szarvasok csak nagyritkán tartózkodnak. Fél napon át bizony hiába kószáltak a fák között, egyetlen vad sem akadt puskavégre. Délután három órakor azonban az orvos egy bikát pillantott meg.

Nyomban vállához emelte a fegyvert és célzott. Feri bácsi ezt látva, gyorsan a zsebébe nyúlt, elővette zsebkendőjét, s meglengette a feje fölött. E furcsaságot a bika észre is vette, s a lövés pillanata előtt pár tizedmásodperccel nagyot szökellt. Az orvos pedig levette a vállához emelt fegyvert, s röstelkedve mondta: „Én vagyok a hibás, nem vártam ki eléggé!“

Kozmér elvtárs 1960-ig dolgozott mint erdész. Utána édesapja nyomdokába lépett, s azóta mint gátőr tevékenykedik. A šamorínl vadásztársaságnak is 1960 óta tagja. Vadászgazdának 1972-ben választották. A fiatal vadászok szeretik, tanácsait mindenkor megszívlelik. Egyszerűen példakép a vadászok körében.

Ovary Péter

Aktív tagok

A milanovcei (nagykéri) vadásztársaság tagjai ez év tavaszán kilencszáz darab fát és bokrot ültettek ki az apróvad védelmének érdekében. Továbbá, az egyesület minden tagja kötelezettséget vállalt, hogy nyolc munkaórát ledolgozik a most épülő kultúrháznál; ezt már ötven százalékban teljesítették.

Az új vezetőség jól kezdi munkáját. Arra törekednek, hogy tervüket minden tekintetben teljesítsék. Legközelebbi feladatuk volt, hogy a már hagyományossá vált vadászbált a lehető legjobban megrendezzék. Gyurcsek Ilona

A nagy „család"

A vojkai „Duna" vadásztársaság területét 934 hektáron erdő borítja; a mezőgazdasági terület pedig 1364 hektár. Az erdő a vadászat szempontjából nem valami ideális, különösen délen, ahol hosszában a Duna határolja, de a terület többi részét is a Duna ágvize veszi körül, így a legkisebb áradás is bajt okoz. Több esetben előfordult, hogy a vadászok mit sem sejtve délután felültek a magaslesre, de a váratlan áradás miatt hazamenet már csizmaszárig érő vízben gázoltak.

Ami a mezőgazdasági területet illeti, sokkal jobb a helyzet, annyiból is, hogy az erdővel határos, ezért jobbak a vadnevelés feltételei. Ez abból is kitűnik, hogy míg az apróvadból rendszerint teljesítik a tervet, sőt túl is szárnyalják, addig az erdei nagyvadas területen ezt nem mindig sikerül elérni. Így az idén sem. Igaz, részben saját hibájukból, de sok egyéb tényező is közrejátszott.

Kilövési tervük tizenkilenc db szarvas volt, ebből kilenc bika és hét tehén, majd három borjú. Négy bika és két tehén kilövése nem sikerült. Ezt azzal indokolták, hogy a bőgés Ideje alatt ugyan lehetett volna valamit kilőni, de később már csak kímélendő egyedek maradtak a területen. Így a leadási tervet teljesítették, de a vadászok részére csak „kóstoló“ maradt vadhúsból; s ezt kissé fájlalták.

Az őzek jobbára a mezőgazdasági területeken tartózkodnak. Tervük tíz bak, nyolc suta és négy gída lelövésére szólt, amit maradéktalanul teljesítettek.

A vaddisznó lelövési tervébe egy kis hiba csúszott; ugyanis a tervezett hét darab helyett mindössze egyet sikerült puskavégre kapni. Volt több is a területen, de a szerencse ezúttal elpártolt a nimródoktól. Mint említették — környékükön a vaddisznó átmeneti vad. Az árvíz elriasztja őket a területről, inkább csak ősszel érkeznek meg, amikor már „csemegézni“ lehet a határban.

Hogy is állnak az apróvaddal? Nyúlból az elmúlt esztendőben 370 db-ot terveztek, melyből lelövésre 270 db-of, fogásra pedig száz db-ot szántak. Nos, a valóságban száz db helyett 117 db-ot fogtak és adtak le, és 270-et lőttek, és 148 db-al 588 kg mennyiséget adtak le. Nem mondható el mindez a fácán múlt évi eredményeiről, amikor is a tervezett 300 db helyett csak 244 db-ot sikerült lelőniük. Ennek következtében 118 db-ot 133 kg összsúlyban tudtak eladni. A hiányt az áradások rovására írják. Az áradás következtében sok fészekalj tönkrement az ártéri területeken.

Említésre méltó, hogy vérfrissítés céljából az idén tavasszal 250 db fácáncsibét vásároltak és engedtek szabadon a legalkalmasabb helyeken. Ha összehasonlítjuk ezeket a fácánokat a helybeli fácánok súlyával, akkor meg kell mondani, hogy az előbbi, tehát a vásárolt fácánok tizenöt-húsz dkg, sőt még ennél több súlykülönbséggel rendelkeztek. Ezért elhatározták, hogy többször fognak vásárolni, mert nagyon gazdaságos és kifizetődő.

Annak ellenére, hogy minden óvintézkedést elkövetnek — gondolok itt a három vadőrre, akik lelkiismeretesen védik a vadat, a kaszálás előtt kutyákkal fésülik át a terepet, stb. — mégis úgy tűnik, mintha kevesebb mezei állat lenne a területeken, mint a korábbi években.

— Az erdőt az állami erdészettől, a mezőgazdasági területet pedig az az efsz-től béreljük — mondta a vadászgazda. — Jó kapcsolatot alakítottunk ki az illetékesekkel. Bármikor készek vagyunk az egyes mezőgazdasági munkáknál besegíteni, főleg ott, ahol azonnali segítségre van szükség. Például tavaly a cukorrépa betakarításánál több mint hatszáz órát dolgoztunk le, melynek fejében hulladéktakarmányt kapunk az állatok téli etetéséhez.

Tíz etetőnk van a nagyvadak részére, tizennégy fácán etetőnk, továbbá tizennégy sózóval rendelkezünk. Építettünk huszonkét magaslest, cserkésző utakat, hogy minél biztonságosabbá tegyük a vadászatot.

Taglétszámunk huszonhat, főleg fizikai dolgozók és fiatalok, de van öt nyugdíjasunk is, akik éppúgy dolgoznak a szervezeten belül, mint a fiatalok, vagy talán még jobban, hiszen az idejükből kitelik. Közülük is kiválik Horváth Józsi bácsi, aki már nyolcvanhárom éves, de neki mindegy, hogy a körvadászatokon utolsónak vagy elsőnek indítják, mert még soha nem mondta, hogy fáradt.

Egyszóval nagyon összetett ez á vadásztársaság, olyan mint egy nagy család. Szocialista szellem hatja át ezt a jól megszervezett vadásztársaságot. »w SAFARIT JÓZSEF

A kis horgász nagy élménye

Végre eljött a várva várt nap. A tanulók ünneplőbe öltözve igyekeznek az Iskola felé. Megszólal a csengő. Ebben az Iskolai évben utoljára. A diákok nyugtalanul várják az osztályfőnök érkezését.

Nagy ünnep ez a mai. Ilyenkor még a virgoncabb gyerekek is elcsendesednek. Almaikat szövögetik, a vakációra gondolnak. Így volt ez Lacival is, aki Bratislavában lakik. Jól érezte magát a fővárosban, de szíve csücskében falura vágyott, ahová soksok emlék fűzte. A falu mellett méltóságteljesen hömpölygő» a Vág. Most is, amikor az osztály tanulói halkan, de annál lelkesebben mesélik egymásnak nyári terveiket. Laci képzeletében megjelenik az új horgászbot, amit a jó bizonyítványért ígértek a szülei.

Végre bejött a tanár. Kezében a tanulók bizonyítványával. A diákok egyenként lépnek a katedrához. A tanár búcsúszavai, s az utolsó diák távozása után bezárják az osztály ajtaját.

Laci otthon örömmel mutatta a Jeles bizonyítványt. Amikor édesapja átadta a vadonatúj horgászbotot, az új orsót, a hozzá tartozó szilónt, horgokat, bukókat, majdnem sírvafakadt örömében. Hiszen eddig csak pecázóval horgászgatott, s most ilyen komoly Kiszerelést kapott, aminek még egy felnőtt horgász is örülne. Két nap múlva ott állt a nagyállomáson a felszereléssel együtt, s türelmetlenül várta a vonat indulását.

A vonat eltndult. ismerős tájak suhantak, sárga gabonaföldek maradtak el a vonat mögött. Végre beértek a célállomásra. Fürgén ugrott le a vonatról. Tüdeje kitágult ahogy megszívta magát a falusi levegővel, s vidáman, fütyörészve indult a nagyszülők háza felé.

Bundás kutya farkcsóválva, vidám vakkantással üdvözölte a jövevényt. A vézna, sápadt gyermek megváltozott. A kertben, a ház körül végzett munka megedzette, a szabad levegő kiplrosította arcát, a folyönál töltött napok lebarnították bőrét. Csak az bántotta kissé, hogy érdemleges hal nem akadt az új horogra, mintha idegenkedtek volna tőle. Keszegek,

kilós, másfélkilós pontyok is akadtak, de nagyobb nem akart a horogra kerülni, ő azért kitartóan járt horgászni. Bízott a szerencsében.

Még este elkészítette a felszerelést. A nagymama pedig finomra főzte a tavalyi kukoricát. Minden a legjobban elkészítve, csak éppen az időt nem lehetett kiszámítani. Az eget esőfelhők takarták, s ha nem is szakadt, de jól szemerkélt az eső.

A Váglioz érve vizsgálgatta a vizet. Kereste a legalkalmasabbnak látszó helyet. Végül azon a részen állt meg, ahol a part ki volt rakva sziklakövekkel, hogy védje az alámosástól. A felcsalizott horgok a vízben pihentek, ő pedig az esőcseppek helyén létrejött buborékokat figyelte, hogy meddig bírják magukat tartani a hullámokon. Nem sokáig tartott ez a szórakozás. Erős kapás volt éppen az új felszerelésen. Majdhogynem a Vágba csúszott a készség, de még Idejében elkapta, s egyúttal be is vágott. Érezte, hogy most szép hal akadt a horogjára. Még szerencse, hogy a fék jól volt beállítva, különben a huszonötös zsinór nem bírt volna ellentállni. Most már csak azon idegeskedett,

jól ül-e a horog. Elkezdte a hal fárasztását. A húzásból érezte, hogy ekkora hallal még nem volt dolga. — Csak nyugalom, semmi kapkodás — bíztatta önmagát. Előbb vagy utóbb meg kell adnia magát. A folyó medre ezen a szakaszon aránylag tiszta volt, ezért elakadástól nem kellett tartania, csak a part közelében. A hal szerencsére a Vág közepe felé tartott. Egyszer ki is ugrott a vízből, s a kis horgász nyolc-tíz kilósra tippelte. Még nagyobb izgalom fogta el. Remegett a lába. Saját magát bíztatta nyugalomra. Végre a hal fáradni kezdett. Közelebb és mindig közelebb került a parthoz. Egy-két kirohanással még próbálkozott, de sikertelenül. Egyszer-kétszer még pipáztatta a levegőn, így a hal ereje szemlátomást fogyott. Mikor megmutatta aranysárga hasát, már gyerekjáték volt alámeríteni a szákot és biztonságosan kimeríteni . Igaz a tíz kiló helyett csak öt kg-os halat fogott, de ez is szép eredmény, a mai viszonyokhoz mérten. Öröme határtalan volt, mert először fogott ilyen nagy halat.

Adamcsík Ferenc

Versenyeredmények

A Szlovákiai Horgászszövetség Központi Bizottsága vándorzászlajáért meghirdetett szocialista versey 1976. évi eredményeit a közelmúltban hirdették ki. A szövetségi szocialista verseny már öt esztendeje sikeresen elősegíti a Szlovákiai Horgászszövetség II. kongresszusa határozataiból eredő feladatok teljesítését. A versenyt a múlt évben a Horgászszövetség megalakulásának 50. évfordulója jegyében hirdették meg. A versenybe a helyi szervezetek hetvennégy százaléka bekapcsolódott. A bratislavai helyi szervezet, első ízben, valamennyi városkerületi szervezetét benevezte a versenybe. A versenyt a Horgászszövetség kerületi és a Bratislava városi bizottsága ' titkárainak értekezletén értékelték.

Az értékelő bizottság az előterjesztett bizonylatok alapján az alábbi sorrendet állapította meg;

Valamit tenni kellene!

I. A podbrezovái helyi szervezet 218.6 szerzett versenypont alapján megkapta a Szlovákiai Horgászszövetség Központi Bizottságának Vándorzászlaját, továbbá 10 ezer korona jutalmat, és a dicsérő oklevelet.

II. A dobšinai helyi szervezet a 202 versenypont alapján 6000 korona jutalmat és dicsérő oklevelet szerzett.

III. A ružomberoki helyi szervezet 19B pontot szerzett, amiért 4000 korona jutalmat és dicsérő oklevelet kapott.

Gratulálunk a szocialista verseny győzteseinek, többi részvevőjének pedig sok sikert kívánunk a verseny idei és a következő időszakában.

Tibor Pokor ný, a SZHSZ KB-а kulturális szakosztályának vezetője

Június elsejével végétért a horgásztilalom. Sporthorgászaink mosolygó arccal, horgászfelszerelésükkel mennek ki a nyári hajnalba. Reményekkel telve vágnak neki az útnak, hogy „megszállják“ a folyópartokat, a sporthorgászok számára kijelölt halastavak partjait. Legtöbbjük előtt megjelenik az aranysárga pikkelyes, amit talán az első napon sikerül szerencsésen kifogni. Csak meglegyen a mérete, az • a bizonyos harmincöt centi, ami az általános méret. Vannak esetek, amikor a helyi körülményektől függően ezt a mércét lejjebb, vagy feljebb állítják, ami nem baj, csak kapjanak a pontyok. Az alföldi vizekben horgászőknak a nyári hónapokban a ponty a leggyakoribb haluk, mert ezekben a vizekben a legkönnyebben elérhető, habár a folyók szabályozása, a víztárolók által felfogott vízmennyiség nem kedvez a ponty természetes szaporulatának. Május végén, június elején, amikor a víz hőmérséklete közel járt a tizenhét-húsz fokhoz, jött az áradás. A víz elöntötte a partokat, ekkor vonultak a pontyok ívásra az elöntött vizekbe. A kilogrammonként leivott 150—200 ezer ikra, ami a felmelegedett, langyos vízben négy-öt nap alatt kikel, bő utánpótlást jelentett, de ez nem elegendő. A természetes szaporodásra nem lehet számítani, ezért a horgászszervezetek tagjainak sok gondot okoz a halasítás, amit főleg a folyóvizekben előforduló mérgezések még nehezítenek. Pedig egy szép nyurgaponty, tőponty, vadponty fárasztása pótolja a horgász korai kelését. Egy vadponty kifogása az elhízott, ellustult tavi ponty kifogásánál sokkal Izgalmasabb. Míg a vadpontyok a folyók iszapjaiban keresik táplálékukat, addig a taviak mázsa számra kapják a különféle eledelt. Nem csoda hát, ha ritkán kapnak a felkínált csalira. Megnyugtató érzés, amikor egy-egy lassú folyású folyószakaszon gyakori Ugrásaikkal elárulják jelenlétüket. Könnyű sóhaj hagyja el ilyenkor a parton ülő ajkát, mért az igazi horgászélmények a folyókon születnek. Hiszen a folyók vizeiből minden ponty kifogása szinte lehetetlen. A halastavakban azonban lehetséges. Erre egy példát hozok fel.

A múlt évben úgy jött ki a lépés, hogy egymásután két halastő ellenőrző lehalászását láttam. Az első lehalászásnál akadt pár ponty a hálóba, de a másikban egyetlenegy sem. Az Ilyen halastóban a horgász akár hét számra Is hiába áztatja a szilónt, nem fog semmit. Itt nem mozog a nád, esetleg a szél mozgatja. A jól behalasitott tavakon a jó megfigyelőnek sokat mond a nád, vagy a hínár mozgása, esetleg a víz egyes helyeken való felzavarása, amiből a pontyok jelenlétéről a buborékok árulkodnak. De ml történik abban az esetben, ha Ilyen jelenségek nem „kápráztatják“ a horgászt?! Elkeseredetten váltogatja a csalit, hogy legalább egy ici-picl kapást kicsikarjon, de ez is hiábavaló. Gyakran felmerül a kérdés? Vajon sok-e a horgász és kevés a vízterület? Ez is lehetséges. A legtöbb esetben nincs kellő arány a taglétszám és a rendelkezésre álló vízterület között. Ezen a helyzeten egy kis jő akarattal lehetne javítani. Az egyik lehetőség talán az volna, ha az elgyomosodott, eliszaposodott holtágakat rendbeszednénk, behaíasítanánk. A másik pedig az, hogy az alapszervezetek tagjai létesítsenek saját keltetőket. Ha nem is túl nagyot, csak akkorát, ami biztosítaná az utánpótlást. Harmadszor pedig az, hogy kellő szigorral kellene fellépni a „fekete“ horgászok ellen. így valamit javulna a helyzet. A ponty pedig csilloghatna régi fényében minden sporthorgász szemében. _ A. F,