Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1973-12-22 / 51. szám

I

Vadvédelem a közös cél érdekében

Külső hatások — a vegyszerek használata, a gépesítés, valamint az öntözéses gazdálkodás — negatívan befolyásolja a vadállomány szaporodását, így a hagyományos módszerekkel már nem lehet növelni a jelnelegi állományt — ez csak intenzív tenyésztéssel, az emberi kéz aktív hozzájárulásával érhető el.

A vázolt szempontok egyúttal azt is jelentik, hogy napjainkban a téli vadvédelem mellett, egyre jobban előtérbe kerül a nyári vadvédelem tervszerű előkészítése a következő évre.

Az intenzív tenyészet, illetve a nyári vadvédelem megoldásának lehetőségei, módszerei, formái iránt a Szlovákiai Vadászok Szövetségének, šamorínl (somorjai) alapszervezeténél érdeklődtünk, figyelembe véve, hogy az efsz-ben műkö'dő alapszervezet, az efsz-ek egyesítése következtében a közelmúltban egyesült a mliečnoi [tejfalui) alapszervezettel.

Somorjai alapszervezet jelenleg 2520 ha-os vadászterülettel rendelkezik, ahol a vadfajták közül legelterjedtebb a fogoly, a fácán, az őz és a nyúl.

Bár az intenzív tenyésztés, valamint a nyári vadvédelem, a vadászoktól sok fáradozást, az alapszervezettől pedig bizonyos mértékű beruházást igényel, ez Fehér Károly elnök, és Kozmér Ferenc vadászgazda szerint ennek ellenére feltétlenül szükséges. Ennek realizálását ők az idei tapasztalatokon is okulva, a következőképpen végzik majd.

Szervezési szempontból a vadászterületet úgynevezett körzetekre osztják, s az egyes körzeteken belül 3—4 vadászt bíznak meg a vadvédelemmel, akik főképpen a kaszálás, és az öntözés megkezdése előtt fejtenek

ki aktív tevékenységet. Jó szimatú, jól képzett kutyákkal felkutatják a fészkeket, összegyűjtik a tojást, s mesterséges módon kikeltetik.

A keltetés történhet géppel, vagy kotlóssal. Szerintük az utóbbi előnyösebb, mivel a kotló kikelés után bizonyos ideig gondozza, felkarolja a fogoly- és fácáncsibéket. Ebben az időszakban fontos feladat a takarmány helyes megválasztása. Mindig olyan takarmánykeveréket alkalmazzunk, amely főképpen fehérjékben, szénhidrátokban, és vitaminokban gazdag. Ez annál is fontosabb,

mert ezekre az anyagokra az apróvad fejlődési stádiumában nagy szükség van.

Széthelyezés szempontjából oda igyekeznek visszahelyezni őket, ahonan származnak, sőt figyelembe veszik, hogy melyik területen van a legtöbb anyaállat.

Nagy gondot fordítanak a vadállomány egészségvédelmére is. Ebből a szempontból nagy jelentőséget tulajdonítanak a vérfelfrissítésnek.

Állandóan irtják a vadra veszélyes ragadozókat, melyek trófeáját minden vadász köteles a vadászgazdának bemutatni, s a vadászokat ezen a téren is értékelik. Ha elhullott állatokat találnak, ezt azonnal boncolásra küldik, s tulajdonképpen az aprólékos körültekintésnek köszönhetik, hogy környékükön például a tularémia úgyszólván ismeretlen fogalom az utóbbi időben.

Az elnök szavai szerint ők a nyári védelemhez sorolják, a megfelelő mennyiségű téli takarmány biztosítását, annál is inkább, mivel egyáltalán nem mindegy, hogy a vad milyen kondícióban telel át. A téli időszakra kb. 50 mázsa szemestakarmányt, és elegendő szálastakarmányt (szénát) biztosítanak.

A téli etetéshez már nyáron előkészítik a vadat. A tökéletesen kiszárított széna egy részét tető alatt tárolják, bizonyos részét azonban a régi etetők helyén „lábakra“ rakott boglya formájában, amelyet fóliával takarnak le.

Eljárásaik gyakorlati helyességét bizonyítja, hogy körzetükben a vadállomány száma úgyszólván állandó, vagyis a kilövés ellenére csökkenés nem észlelhető. Ä fentebb vázolt negatív külső hatások figyelembe vételével ez dicséretes.

Tevékenységüket elismerés illeti, annál is inkább, mert tudatában vannak, hogy a vadat nemcsak lőni, hanem nevelni és védeni is kell. Ezen a téren az alapszervezet fiatal vadászai is élen járnak. Szorgalmasak, aktívak. S talán az a legfontosabb, hogy egy egyesített szövetkezetben, rövid idő alatt sikerült az erőket összpontosítani, azon célok teljesítésére, amelyet a CSKP XIV. kongreszszusa a Szlovákiai Vadászok Szövetsége elé feladatul tűzött.

CSIBA LÁSZLÓ,

Samorín (Somorja)

A vad téli etetéséhez tartozik az előzetes helyhez szoktatás.

(K. Sz. felv.)

Egész hónapban folytatni kell a vad etetését megfelelő menynyiségű és minőségű takarmánnyal. Nagy hó esetén gondoskodni kell az etetőkhöz vezető utak, ösvények, vadváltók tisztításáról legalább úgy, hogy könnyebb hóekével egy nyomot húzunk az etetők felé. Figyelemmel kisérjük a vad egészségét és az etetők környékéről legalább egyszer havonta ürülékmintát küldünk a járási állatorvosi központba, kérve a minták kivizsgálását belső élősködőkre.

Felhívjuk a vadászok figyelmét arra, hogy 1974 januárjában még teljes mértékben érvényben marad a 4/1967. Zb. sz. rendelet, amely a vadászat idejét és módját szabályozza. E szerint a hasznosvad közül januárban lőhető a gímszarvas-bika és borjú, mégpedig a hónap végéig, a szarvastehén a hónap 15. napiéig, a vaddisznó-emse a hónap 15. napjáig; a nyuszt,, a nyest és a vadmacska egész hónapban lőhető, s a pézsmapocok egész hónapban fogható. К. K.

Grand Prix Brnoban

A tizenhatodik alkalommal rendezett Grand Prix Brno nagyon rangos és szívonalas skeet- és trapverseny jelentőségét nagyban emelte, hogy a Nemzetközi Sportlövő Szövetség (UIT) idén első alkalommal ajánlotta fel Európa Nagydíját, melyet ezentúl minden évben felajánl. Ez évben Brnot jelölte ki a verseny színhelyéül s a következő években más-más versenyeken nyerhető el.

15 ország 128 lövője állt lőállásba, mindenki ott volt, aki számít ebben a két fegyvernemben. Még az Egyesült Államokból és Japánból is jöttek versenyzők. A verseny színvonalára és a küzdelem kiélezettségére jellemző, hogy a müncheni olimpiai bajnok olasz Scalzona csak ötödik lett.

Eredmények:

Trap — férfiak, 200 korongra

Európa Nagydíj és Brnoi Nagydíj győztese: Hoppe, NDK 194,

Trap — Junior

Európa Nagydíj nyertese: Gruber György, Magyarország 150/139,

Brnoi Nagydíj nyertese: Gruber György, Magyarország 200/183,

Skett — Nők

Európa Nagydíj nyertese: Heszele Mária, Magyarország 150/129 (új országos csúcs), Brnoi Nagydíj nyertese:

Heszele Mária, Magyarország 200/168.-SZ—

I

A késő Őszi hajnalon, amikor elindultunk a Vágra, már dér csillogott a száradó jelben levő fűszálakon. Alkalmazkodtunk a hajnali csendhez s alig váltottunk egy két szót, mintha szentségtörés lenne ezen nyugalom megzavarása. így aztán tisztán hallatszott ha az előző napon fogott kis halak valamelyike a haltartó kiskannában fészkelődön, hogy tudtunkra adja nemtetszését szabadságának korlátozásával kapcsolatban. Nem baj, gondoltam. Addig csak bírjátok ki, amíg a vízhez 'érünk. Ott kint aztán viszonylagos szabadságot kapnak amíg valamelyik éhes csuka útjába nem kerülnek. Azután meg már úgy is minden mindegy lesz a számukra. Végül csak az a kérdés, nem az ä szempontjukból, hanem a miénkből, hogy mekkora az a csuka. Nekik már akkor igazán mindegy lesz, hogy a fél kilós, vagy az öt kilós rabló gyomrába kerülnek-e. Nekünk viszont nem mindegy, hogy mi akad a horogra. Nem a hűs szempontjából nézve, hanem inkább a dicsőség miatt. Mert hiszen, ha akad két horgásznak egy-egy fogás, ügy is az az első, hogy összemérjék melyiké a nagyobb.

Dehát egyelőre az még a jövő titka. Az is lehetséges, hogy semmi sem akad, akkor aztán nincs mit méregetni, a semmi az egyformán semmi mindkettő számára. Különben aki szerencsésebb, az fogja a nagyobbat. De azért őszintén szólva itt-ott bántja az embert, hogy az övé a kisebb.

így elmélkedtem magamban, ahogy ballagtunk kifelé-, megmeg csúszva a deres füvön. Elég hideg volt, de tiszta reggel Ígérkezett, s mi szentül meg voltunk győződve a fogás sikeréről. így van az ember mindig, ha kifelé ballag. Csak akkor veszti reményét a sikerben, amikor az utolsó horog is kikerült a vízből és még csak kapás se volt. De most még előttünk volt a délelőtt s talán a délután is, ha addig meg nem unjuk.

Kint aztán amikor elhelyeztük felcsalizott horgainkat, száraz r'ózse után néztem. Amikor felSzabó bácsi élményei

csapott a láng, élvezettel melengettük gémberedett ujjainkat. Az, hogy a légáramlat néha a szemünkbe csapta a kesernyés füstöt, nem okozott nagyobb gondot. A halacskák szépen dolgoztak a horgokon, mi pedig a tűz mellett beszélgettünk. Hiszen a horgászoknak téma akad mindig, s az már természetes, hogy csakis a halak képezik a témát.

Szó ami szó, az „öregnek" van miről beszélni azt meg kell hagyni. Szép eredményeket mondhat magáénak, ha nem is éppen napjainkból, habár idei eredményeiért sem kell szégyenkeznie. Itt a pattogó tűz melengejése közben ismertem meg néhány érdekes horgászélményét. Volt amelyik régebben, talán húsz éve történt, de mint mondta, akkor sem mindenkinek sikerült.

Hogy a nagyján kezdjem — ami talán minden horgász álma, habár úgy hiszem ez sok horgásznak egész pályafutása alatt sem teljesül — egy harminc kilós harcsa. Annyi év után, még most is tűzbe jött, amint mesélte az esetet. Elmondotta,

Minden horgász megörülne az ilyen csukának.

hogy leste vágyakozva a harcsa Jiömpölygését". Meddig figyelte tartózkodását, járását. Hány átvirrasztott éjszakájába került, amíg végre sikerült horogra kapnia. Ezt azonban nem részletezem.

De volt érdekes fogásélménye több is. Egy másik szép fogása öt kilós úgynevezett vadponty volt. Amint mesélte, rendes horgászhoz illően kora reggel kiült a Vág partjára, csak úgy, egykét órára. Azon a napon más elfoglaltsága lévén csak azért ült ki, hogy megnyugtassa magát, s ha keveset is, de hódoljon szenvedélyének, hiszen jól tudjuk, milyenek a horgászok. A parton egyedül volt. A közelben, de még a környéken egy teremtett lélek sem volt. Két horgát elhelyezte, melyeket ,speciális" kovásszal csalizott fel, ezt a víz nem könnyen sodorta le a horogról. Egyszer csak ott a kapás, de milyen kapás? Hát még a fárasztás. Valóban szép élmény lehetett. Amikor a ponty már a partnál volt, akkor kezdődött még csak az izgalom. A merítőszák jó pár méterrel arrébb, még szét se volt szerelve. Segítségre nem számíthatott. A ponty már fáradt volt, így'hát fogta a horognyelet és beszúrta egy bokorba, hogy a hal el ne vigye. S lesz ami lesz, dörmögéssel igyekezett a merítőszAkért. Izgalmában kétszer is kiesett a kezéből, amíg sikerült összerakni. Közben a bokorba szúrt horognyél is vészesen mozogni kezdett. A ponty már kissé kipihente magát, új erőt gyűjtött és igyekezett szabadulni. Újra engedni, fárasztani kellett. Csak amikor a parthoz kényszerítette, akkor sikerült szákolni. Alig hogy a szákba került a ponty, kiesett a szájából a horog, de akkor már a szákban volt. Bizony elég lett volna, ha csak egy pillanatra lazul meg a szíton. Szerencsés reggel volt ez. Eleinte hetekig várta a pontyokat, nem jött egy sem. Akkor pedig alig fél óra kellett ahhoz, hogy megfogja élete eddigi legnagyobb pontyát.

Volt egy csukás kalandja is, amelyre szintén szívesen emlékszik vissza, de azért nem ajánlja senkinek, hogy úgy csukázzon. Hogy mi is történt var lójában. Amint mondta, saját magának sem akarta elhinni, hogy sikerült, de a tények meggyőzték, mert a parton ott volt a négy és fél kilós csuka. A nyáron kint járt a Vágón. Régi szokása szerint ha nem is horgászik, sétál egyet a szabadban. Akkor is csak a séta kedvéért ment ki. Ott találkozott egyik ismerősével, aki horgászott. Mivel az illető úgymond „pontyszakos“ volt, a rabló halakkal nem nagyon törődött. A felszerelés, nem is csukázásra készült. Mivel az illető ismerős volt, barátunkon pedig elhatalmasodott a szenvedély, kölcsön kérte az egyik horgot. Fogott egy öklét, ami elég nehezen sikerült, mert mint mondta, a közelben valami állandóan zavarta a kishalakat. Csak úgy drót-előke nélkül, köröm nagyságú egyes horogra, amely körülbelül ötös lehetett, tette a kis halat. Nagyobb horog nem volt kéznél. A vicc kedvéért meg is jegyezte: ,JNo, várj csak majd én ...“ S a sors valóban mit nem tesz. így ő volt az, aki megfogta a mai viszonyokhoz mérten nagyon szép csukapéldányt. Meg is izzasztotta őt, ha nem is az erőkifejtés, inkább az izgalom. Nagyon szégyellté volna, ha meglép. De szerencsésen a parira hozta. A kollega örült nagyon, mert neki adta a halat. Örömében megköszönni is elfelejtette. ■

Idén sem panaszkodhat. Kilenc süllőt, két harcsát, három pontyot, két csukát és jó néhány keszeget írt már a naplójába. A csukák még csak most jönnek — mondotta reménykedve. De bizony azon a napon nem főttek, hiába vártuk őket. Dél felé megváltozott az idS, beborult, később megeredt az ég csatornája. A kellemetlen őszi eső hazazavart bennünket. Bármilyen szenvedélyes horgászok vagyunk is, az egészségei azért nem érdemes kockdztatnt AD AMCSIK FERENC, Sala (Vágsellye)

A nitrát (nyitrai) járásban tíz olyan tavat halásztak le, ame-7 1yek különböző efsz-ek ás állami gazdaságok tulajdonában vannak. Összesen ezer métermázsa hal került hálóba, amelyek

nagyobb hányada továbbtenyésztésre kerül a nyugat-szlovákiai és a közép-szlovákiai kerületben. Egyharmadnk azonban a karácsonyi asztal választékát hivatott bővíteni.

(Foto: Mátis Fa vélj