Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1973-09-08 / 36. szám
Önzetlenül a közügy szolgálatában A párt XIV. kongresszusa által kidolgozott gazdaságpolitikai irányelvek célja a szocialista termelési viszonyok teljes kihasználása, amit elsősorban a lakosság élelmiszer-szükségletének egyre jobb kielégítése tesz indokolttá. E feladat teljesítéséhez azonban fontos a létező tartalékok széleskörű kihasználása, valamint a mezőgazdasági dolgozók tapasztalatainak felhasználása. A létező, de még ki nem használt tartalékokat két szemszögből kell felmérnünk. Vannak tartalékaink, melyeket a nagyüzemi termelés mellett is lehetkamatoztatni, ellentétben azokhasznosítását a nagyüzemi terkal a tartalékokkal, melyek inelés biztosítja. Szinte hihetetlenül hangzik, de tény, hogy törzsállományunk állandóan csökken. A csökkenést kiváltó tényezőket, a tenyésztők általában a következőképpen magyarázzák: 0 Szövetkezeteinkben a szántóterületek zömét művelik — ezzel párhuzamosan csökken a legelők területe. # Vízszabályozással sok belvíz megszűnt. О Az agrotechnikai eljárások következtében a tarlók élettartama úgyszólván a minimumra csökkent. ф Törzsállományunkban kevés a tojótípus. ф A turisztika fellendülésének következményei: az állomány megcsappant számmal tér haza, sőt megcsonkítva, hegyes botokkal átspékelve. E szempontokat figyelembe véve látogattuk meg a Szlovákiai Kisállattenyésztők Szövet ségének Gabčíkovo-i (bősi) helyi szervezetének egyik tagját, Izsmán Gyulát. A ma már nyugdíjas Gyula bácsi élete úgyszólván összefonódott az állatte nyésztéssel. A helyi állami gazdaságban 20 évig dolgozott, mint állatgondozó s e téren kifejtett eredményes munkáját oklevelek bizonyítják, valamint az, hogy mint nyugdíjas sem tudott elszakadni az állatoktól. A helyi kisállattenyésztők szervezetének 11 éve tagja, s főképpen a lúdtenyésztés terén szerzett húszéves tapasztalatai, tanácsai hasznosíthatók. A lúdtenyésztés feltételei napjainkban is adva vannak, a helyzet mindössze annyiban változott, hogy ezek nem a legoptimálisabbak. A szakszerűen és körültekintéssel végzett lúdtenyésztés nagyon is kifizetődő. Sajnos sok lúdtenyésztő abba a hibába esik, hogy nem gondoskodik megfelelően a törzsállatokról, s gyakorlatban a következő elgondolásokból indul ki: a liba edzett, bírja a hideget, tehát nincs szüksége nagyobb gondozásra, viszont megfelelő világos, tiszta ólra feltétlenül szüksége van. Számtalanszor ebből ered a tojások rossz keltethetősége, mert a tojás megfázik, illetve megfagy. A tojások tárolásánál ügyeljünk arra, hogy a tojást lehetőleg a hegyére állítsuk. Télen az ólat almozzuk, hogy az ivóvíz lehetőleg ne fagyjon be. Mivel a liba tűri a száraz hideget, ezért az ólban a levegő inkább hideg legyen, mint párás, nedves. Fontos a szalmával bélelt tojófészek rendelkezésre bocsájtása. Az eredményes párzás szempontjából fontos követelmény a vízterületről, úsztatásról történő gondoskodás. . , Ivararány szempontjából 3— 4 tojóra számítok egy gúnárt. A törzsállományba történő kiválasztásra legalkalmasabbak mindig a legfejlettebb testalkatúak, a jól tojó típusok, a tiszta fehér tollúak. Ludaimat, melyek tojását keltetni akarom, megkülönböztetett figyelemmel takarmányozom: kukoricából, árpából, esetleg borsóból készült takarmánykeverékkel — de jól bevált a főzött burgonya, répa és a konyhából kikerült élelem hulladék felhasználása is. Egy-egy lúd alá 10—20 tojást helyezek. A fészket saját készítményű vesszőkosárban készítem elő, bélelésként szalmát használok. Nevelés során legeredményesebb a kotlós-nevelés. A kisliba első takarmánya a kukoricadara, melyet az első hét után ízletesebbé tehetünk: apróra vágott fűvel, csalánnal, túróval vagy zöld lucernával. Máspdik héttől kezdve uz etetett zöldeleség mennyiségét fokozhatjuk, s így elérhetjük, hogy a negyedik héten, amikor a tollasodás kezdődik, már a magvas takarmányból is többet fogyasztanak. A második hónaptól kezdődően, a takarmányozást kimondottan a legelő minősége határozza meg. Ekkor a takarmány fele lehet zöldtakarmány, s a keverékbe elégséges egyharmadnyi vegyes darát adagolni. A harmadik hónaptól a liba már legelőn is megél, ha ennek minősége megfelelő. Ajánlatos azonban kevesebb szemestakarmányt használni. Legelőket leginkább az árkokban, erdők alatt, s általában mezőgazdaságilag nem hasznosítható területeken választom k,i. Mindig az édesfüvű legelőket részesítem előnyben. Ügyelek arra, hogy a legelőn — a bélféreg fertőzés elkerülése végett — szarvasmarha vagy idegen idősebb liba ne legyen. Elengedhetetlen követelmény, az úszásra alkalmas víz biztosítása. Azon tenyésztők, akik a víztől távol laknak, a vízhiányt könnyen megoldhatják, ha az udvarban saját készítményű úsztatót létesítenek, melynek vizét főképpen nyáron ajánlatos gyakran cserélni, s aljára lehetőleg finom kavicsból, illetve homokból képzett réteget helyezni. Libáimat a járási felvásárló üzemnél értékesítem. Eljárásom helyességét bizonyítva, hogy állományom 98 százaléka eléri az első minőségi osztályra vonatkozó követelményeket (5 kgnál nehezebbek). Tömésüket ősszel kezdem, s lehetőleg előző évi kukoricát használok. Tömés előtt ajánlatos az úgynevezett begytágító takarmányok alkalmazása. A tömést megelőzően a ludakat szűk ketrecbe zárom, hogy mozgásuk korlátozva legyen. A ketrecekben ajánlatos vastag rétegben almozni, mert az alom gyorsan átnedvesedik. Közismert a hízólibák nagymennyiségű vízigénye, ezért a friss vízzel történő itatás elengedhetetlen. Az itatókat lehetőleg úgy oldjuk meg, hogy a libák ebben a vízben ne tudjanak fürödni. Tenyészetemben legjobban a vályúk váltak be, tetejüket a fürdés megakadályozása céljából dróttal, vagy léccel fedem be. A lúd értékes terméke a toll, melynek minősége elsősorban a takarmányozástól, elhelyezéstől és kezeléstől függ. Tépését június végén és augusztus közepén végzem. Előtte a libákat vízre engedem, hogy fürödjenek. Sajnos,' sok tenyésztő elköveti azt a hibát, hogy a tépést idő előtt végzi. A toll érettségéről a legjobban úgy győződhetünk meg, hogy tépés előtt mintákat veszünk, a mell és a hasi részről. Az érett toll vége kihúzva sohasem véres, az ilyen toll szemölcse már nem táplálja a tollat. Helytelen, ha a toll -mennyiségének növelése érdekében kitépjük a nyak, valamint a szárny tartótollaít. Szánalmas látványt nyújtanak a szárnyukat lógató libák. A kitépett tollat lazán tömött papírzsákokban tárolom, s napon szárítom. Az idő előtti tépést egyrészt a libák nagyon ttíegsínylik, másrészt az éretlen toll hamar romlik. Állományomban kimondottan a fehér tollú magyar libák találhatók. E fajta nagyon jól legel, bár tojáshozama alacsony, 10—12 darab. A körültekintő tenyésztő ezt a tojáshozamot megduplázhatja. Jól bevált módszerem, kisebb tojáshozam esetén, hogy a tojásokat összerakom (1 liba alá átlagban 10— 20-at). A legszebb és legfejlettebb kotlóludakat nem ültetem meg, hanem az apaállat mellé újra az udvarra helyezem. Intenzív takarmányozás és megfelelő bánásmóddal, másodszori tojáshozam is elérhető — átlagban 10 darab. A második kelésből származó libát ugyanúgy lehet értékesíteni, mint az első kelésből származót, sőt tenyésztése előnyösebb is, mivel május közepén kel ki, amikor bőven van zöldtakarmány és legelő, s az időjárás viszontagságainak sincs annyira kitéve. A lúdtenyésztés szerintem az összes baromfifajták közül a legkifizetőbb. Természetesen csak abban az esetben, ha a tenyésztést körültekintéssel, megfelelő gondoskodással végezzük. Felneveléséhez megfelelő mennyiségű szemestakarmány szükséges, melyhez a Szlovákiai Kisállattenyésztők Szövetsége, valamint a felvásárló szervezet az átadott pecsenyelibák arányának megfelelően takarmánytámogatást nyújt. Az első osztályba sorolt pecsenyelibáért a felvásárló üzem, élősúlyban kilogrammonként átlag 20 koronát fizet. A tollat kilogrammonként kb. 100 koronáért lehet értékesíteni (1 libáról kb. 30 dkg toll téphető le). Az elmondottakhoz még anynyit fűzhetünk, hogy egy olyan háztáji lúdtenyésztővel ismerkedtünk meg Izsmán Gyula személyében, aki tevékenységét és ismereteit önzetlenül a közügy szolgálatába állítja. S talán mindennél kifejezőbb az a mondat, melyet búcsúzóul így fogalmazott meg: ,,Addig egész embernek érzem magam, amíg társadalmunk szolgálatában állhatok, s ez végtelenül boldoggá tesz“. CSIBA LÁSZLÓ, Samorín (Somorja) LÚDTEN Y ÉSZTÉSI FELADATAINK jrl lúdtenyésztés fejlesztésének koncepcióját az illetékes szervek 1985-ig bezárólag dolgozták ki. Eközben abból a tényből indultak ki, hogy a hazai igények kielégítése után az eddigi nagyobb libahús mennyiséget exportáljunk, mert ez külkereskedelmi mérlegünket javíthatná, hiszen 40 százalékkal jobb árat fizetnek a libahúsért mint például a pecsenyecsirkéért, nem beszélve a libamájról, amelyért államunk tíz-tizenkét US dollárt kaphat kilónként. Ezen kívül a toll is kitűnő kiviteli cikkünk lehet. A jelenlegi ötéves tervidőszak szlovákiai irányszámai a vágólúd felvásárlását illetően a következők (tonnában): Év 1970 1971 Terv 1300 1400 Valóság 1324 1419 1972 1973 1974 1975 2000 2500 3200 4000 2020 — — — Az eddigi eladás a tervfeladatokkal összhangban áll, ami dicséretre méltó. A nagyméretű állománycsökkenés 1972-ben megállt. A háztáji állományokban bekövetkezett csökkenést ezidáig a szocialista termelési szektor gazdasági egységeinek Év 1966 1970 Együttesen 522 426,6 Ebből a szoc. sektor 16,1 28,8 Meggyőződésünk szerint a közeljövőben a lúdtenyésztés temég nem sikerült behozni, azonban az igyekezet ezen a téren nemcsak reményteljes, de valóban reális. Az állományszámok alakulása a következő (január 1-hez ezer darabban): 1971 1972 1973 417,6 396,8 393,7 23,7 48,9 71,6 rén jelentős javulást várhatunk. (Chov 9/1973 — kivonat) H azánkban talán nincsen olyan ember, aki legalább egyszer ne evett volna libamájat. Aki valaha megízlelte ezt a finom csemegét — az sohasem felejti el annak ízét. A szintetikus műanyagok megjelenésével és mind szélesebb körben való elterjedésével a lúdpehely semmit sem vesztett varázsából, sőt nincsen olyan férjhez menő lány, aki ne igyekezne beszerezni pehelytollat, mely a májat követően a lúd további értékes terméke. Az utóbbi évtizedben mind kevesebb máj és toll jelenik meg üzleteinkben és a piacon. A máj szinte teljesen eltűnt és csak kivételesen a legelőkelőb éttermekben, vagy egy két piaci kofánál kapható borsos áron'. Ezzel összefüggésben fontos rámutatni azokra az okokra és összefüggésekre, amelyek a nagyüzemi lúdtenyésztés megalapozását, annak bővítését fé kezik, valamint bemutatni a dun. stredai (dunaszerdahelyi 1 járás azon szövetkezeteit, ahol kifizetődőnek tekintik a lúdtartást. Mezőgazdaságunk 1948 után lényeges változáson ment ke resztül, megindult a belterjes gazdálkodás A tanyás jellegű gazdálkodás, mely tipikusan külterjes jellegű volt, lényegé ben megszűnt, s ezzel megnehe zültek a lúdtartási viszonyok, ami hazánk lúdállományának erős megcsappanását vonta ma ga után. A lúd tipikusan növényevő, legelő állat. Egy tenyészlúd naponta két-három kg füvet is megeszik. A lúdtenyésztés gaz-Jó úton haladnak daságosságának feltétele a nagykiterjedésű és jó minőségű legelő, tarló. A lúd tavasztól őszig megélt az említett legelőn, illetve tarlón, így póttakarmányozásra csak kisebb menynyiségű abrak kellett. A dunaszerdahelyi járás Csallóköz szívében fekszik, ahol több szövetkezet területét keresztül-kasul szelik a csatornák. Ezek vize és töltéspartja ideális lúdtartási környezet. Ezt a lehetőséget aknázza ki a topoľoveci (nyáradi) szövetkezet is 1969 óta. A lúdtartást 500 tojóval és 100 gúnárral kezdték s ez a létszám azóta sem változott. A Ivanka pri Dunaji-i (Dunaivánkai) Baromfitenyésztési Kutatóintézet javaslatára a rajnaraenti fehér fajta mellett döntöttek. Ez a fajta beváltotta a hozzáfűzött reményeket, aminek következtében továbbra is foglalkozni kívánnak a lúdtenyésztéssel. Ezt a kijelentést Vida Istvántól, a szövetkezet elnökétől hallottuk. A hasznosságról Beringer mérnöktől, a közös zootechnikusától az alábbiakat tudtuk meg: — A rajnaraenti fehér lúdfajtával elégedettek vagyunk, mivel edzett és betegségekkel szemben ellenálló, s a csatorna partján termő füvet jól haszno-Déli etetés a lúdfarmon. (Foto: Windisch József, MMK D.) sítja. Űlazás szempontjából igénytelen. Egyszerű, olcsó „félhajtetős“ épület az istálló. Egy lúd évente 30—35 tojást tojik, amiből 15—18 kislibát nevelünk fel. Évi termelésünk 7600—8000 darab között váltakozik. Az évi tojásmennyiségből kikelt libák száma kevés, de tudnunk kell azt, hogy a gúnár inonogán (egynejű) hajlamú és ezért a tojások harminc százaléka általában terméketlen marad. Kulacs Dezső főkönyvelő elmondta, hogy a libákat napos korban adják el, 29 koronás egységáron, s 15 db eladott kisliba esetén 435 koronát kapnak. Azonkívül évente 25 korona értékű tollat termelt minden lúd és gúnár. Egy lúd évi takarmányfogyasztása 44 kg takarmánykeverék — melynek értéke 79 korona. Egy lúd évi gondozási költsége 18—20 korona, az átlagos évi tartási költsége pedig 105 korona. A szövetkezetnek saját keltetőrészlege vaň. Idén 250 ezer korona tiszta hasznot hozott a közösnek a lúdtenyésztés. Ez év őszén a tojó- és a gúnárállományt teljesen kicserélik. Az utánpótlásról időben gondoskodtak, továbbra is a rajnaraenti fajtát kívánják tenyészteni. A lúdgondozó, Bábics Gáborné jó munkájával szintén jelentős mértékben befolyásolta az elért jó eredményeket. Neki is köszönhető, hogy a lúdtenyésztés a szövetkezet hasznos üzemágává vált. MOLNÁR FERENC, Dun. Streda (Dunaszerdahely) Egy háztáji lúdtenyésztő nézete Ptruksán (Szirénfalván) szinte hagyománnyá vált a háztáji lúdtenyésztés. Főképpen a falut körülövező pázsitok és a patakmenti füves területek alkalmasak lúdtartásra. A legutóbbi statisztikai adatok szerint 18 családban csaknem kétszáz darab libát nevelnek a közellátás céljára A múltévihez viszonyítva valamivel csökkent a lúdtartók száma Ugyanis a zárlat miatt a libákat nem lehetett felvásárolni, s így egyesek kedve elment a lúdtenyésztéstől. A rendkívüli eset azonban nem mindenkit kedvtelenített el. Ma is vannak olyan lúdtenyésztők, akik 20—25 libát nevelnek fel. Ezek közé tartozik Pásztor G. Margit is. — Vajon szükségesnek és hasznosnak látja a lúdtenyésztést? — érdeklődtem tőle. — Falusi szokás, hogy a férjhezmenő lányokkal párnát és dunyhát is adnak, és akinek nincs libája, bizony sok pénzt kell kiadnia a finom pelyhes toliért. Ha korán sikerül a keltetés, háromszor Is meglépem a ludakat, így egy lódról 40—50 dkg tollat lehet gyűjteni, vagyis négy-öt liba tollából egy párnát lehet készíteni. Ha valaki el akarja adni a tollat, egy kilogrammért száz koronát fizetnek. Rendszerint két tojót és egy gúnárt szoktam meghagyni a törzsállományban, a tojók egyenként 10—12 darab tojást tojnak. A felnevelt libák nagyrészét 2—3-szori megtépés után a felvásárló üzemnek szokta eladni, amely terv szerint minden őszön (kivétel a múlt év), megjelennek a községben és a helyszínen megvásárolják az eladásra szánt libákat és ludakat. Az eladott libákért elég jól fizetnek 4—5 kg-os élősúlyban húsz koronát kapott kilónként. Végezetül csak annyit, hogy a lúdtenyésztőknek nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk a legeltetésre. Sok esetben a felügyelet nélkül hagyott lúdcsoportok bosszúságot okoznak azoknak, akik portája előtt bepiszkítják a járdát, sőt a kertekbe is bemerészkednek. E téren is be kellene tartani az egyik találó közmondást, miszerint „amit nem kívánsz magadnak, te se tedd másnak“. Helytelen hogy a felügyelet nélkül hagyott ludak össze vissza sétálgatnak a forgalmas utakon és a járművezetönek bármikor balesetet okozhatnak de egy elgázolt lúd is jelentős veszteség a tulajdonosának. |akab Sándor, Plruksa (Szirénfalva)
