Szabad Földműves, 1971. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)
1971-12-04 / 48. szám
a SZABAD FÜLDMOVES 1971. december i. hogy a sült galamb a szájába repüljön? Ennyire naivak volnának? Nem hiszem. Büszke vagyok, ha a falumról valami jót hallhatok, olvashatok. Amikor a fiatalok büszkélkedéséről olvastam, sajnos mi derült ki? Büszkék lehetnek a „Meteor“ zenekar tagjai, név szerint: Lakatos Lajos, Ruzsík József, Tóth Gyula, Tóth László, Varga Tibor és Ruzsík Júlia, hogy a 7000 koronából — ezt az efsz adta — eljutottak odáig, hogy a Meteor ma a környék legjobban felszerelt együttese, s a technikai felszerelés értéke 40 000 Kčs. Igen, ők büszkék lehetnek, büszke lehet a szövetkezet is, de a fiatalság nem. Az ő energiájuk kimerül egy a téli hónapok alatt betanult színdarabbal, s a következő télig semmi. Ezen kellene a közeljövőben változtatni, s ha bebizonyítanák, hogy a szervezésben és a tettrekészségben is olyan ügyesek, mint a vádaskodásban, akkor elmondhatnánk róluk, hogy: büszkék, mert van mire. Polák István Uj utca Košice terjeszkedik, növekszik. A város olyan, mint a kamasz fiú, kinövi a ruháját. Ezért mindenütt szorgalmasan folyik az építkezés, az utcák rendezése. így került sor a Moyzes utca újjáépítésére. Négy évvel ezelőtt kezdődött a munka. Teljesen felásták az utcát, itt helyezték el az új gőzvezetéket, a kanálist, vízvezetéket, gázvezetéket és a telefonvezetéket. Erre betonréteg került, majd 10 centiméteres aszfaltréteg. Az aszfaltozás nagyon jól halad, egy nap alatt 1200 m2 aszfaltburkolatot helyeznek el. Ha így folyik a munka továbbra is, akkor hamarosan átadják a forgalomnak a teljesen újjáépített utcát. Az építés költsége több mint 10 millió korona. Füge _ A minap történt Bratislavában. Át akartam menni az úttesten. Már a kijelölt átkelőhely harmadrészén voltam, amikor a közeli kanyarban feltűnt egy krémszínű, hozzávetőlegesen hatvan kilométeres sebességgel száguldó személyautó. Egy szemvillanásnyi idő alatt rádöbbentem, semmi esélyem sincs, hogy idejében átjussak a túlsó oldalra. Jogaimat és előnyömet feladva, két lépéssel visszatértem a járdára, közben bosszankodó fefcsóválással adtam tudtára az autó vezetőjének, hogy cseppet sincs ínyemre az ő és a hozzá hasonló közúti kalózok viselkedése. Az autós nem csökkentette a sebességet. Fejcsóválásomra válaszolva fügét mutatott a jobb kezével, majd [nem szegy ette magát nő létére) kiöltötte rám a nyelvét, — mindezt olyan gesztussal, mintha pár évvel ezelőtt együtt őriztük volna a dédnagymamája libáit. S hogy fölényének kellő hangsúlyt adjon, ha lehet még jobban beletaposott a gázba és aranyszőke fürtjeit megrázva, elrobogott a drága. Igazuk van, ilyesmi naponta százszor is megtörténik a fővárosban, sőt nemcsak ott. A csattanó azonban most következik. Két utcával tovább haladva rendőrsípra, fékcsikorgásra lettem figyelmes. Tilosba hajtott egy személyautó, s nemis akármilyen gyorsasággal, mert fékezés közben szinte megfordult az útkereszteződésben. És mit látnak szemeim? A kocsiból az én „jólnevelt" szöszim kecmergett ki, reszkető térdekkel. Hirtelen fura ötletem támadt. Előkaptam a jegyzetfüzetemet, és hevenyészett vonalakkal egy fügét mutaló kezet rajzoltam az első üres lapra, majd egy kisfiú kezébe nyomtam a papírt és a szőkeségre mutattam. — Add oda ezt annak a néninek. Örülni jog neki. Tévedtem. Nem örült, nem mutatott fügét és nem öltötte ki a nyelvét. Lángbaborüló arccal ült be a kocsiba. Nagyot csattant az autó ajtaja, de a kocsi szép lassan indult el. Azóta kétszer láttam a szőke tüneményt. Lassan, óvatosan vezetett, és uram fia, megállt a gyalogátkelőhely előtt. Használt volna a büntetés? Vagy talán a „fügeváltás“ tette meg a kellő hatást? Meglehet. -bor-Egymilliő 800 ezer korona ráfordítással épül a közel háromezer hektáron gazdálkodó gemeri (Rimavská Sobota-i járás) egyesült földművesszövetkezet új székhaza. -bor-*■ ’ " " " ” ”TT . N.*,4-*' \r*«(r-5ÍFT” • ?• .. . Zlaté Klasyn (Aranykalász) 1969-ben kezdték építeni az új áruházát. A munkálatok jó ütemben folynak, így az ötmillió korona beruházással épülő bevásárló központ a jövő év júliusában került átadásra. Dömötör Zoltán Az életszínvonal állandó emelkedését falvainkon elsősorban a gyorsütemű építkezés, a lakáskultúra bizonyítja. Felvételünkön Nitrianske Hrnčiarovce (Nyitragerencsér) egyik most épülő utcája látható. TIZENHÁROM ÉVES A DUSLO Ebben az évben ünnepelte a salai (Sellye) DUSLO üzem tizenharmadik évfordulóját. Ebből az alkalomból 50 munkás kapott elismerő oklevelet. Munkájukkal példát mutattak munkahelyükön. Az ünnepélyes összejövetelen Urban mérnök tartott beszámolót, melyben értékelte az üzemet, majd a diplomák kiosztása mellett pénzbeli jutalmakat nyújtott át az ünnepelt dolgozóknak. Beszámolójában köszönetét fejezte ki munkájukért. Az ünnepélyes összejövetel után következett a kultúrműsor az ismert bratislavai énekesek jelenlétében. Nem feledkeztek meg a sporttevékenységről sem. Kerékpárversenyt szerveztek a gyerekek és a felnőttek között. < Gaál Miklós Urban Štefan mérnök, a Salai DUSLO igazgatója, a diplomák átadása közben. штшттштшттш^тшятяшшяттттшттшштяшяттттттшi i m.,,. FALURÓL Szocialista Iskolarendszerünk célja szilárd alapokra fektetni a tanulók politikai nevelését, s egyúttal növelni felkészültségüket az életre a szocialista társadalomban. Ezt elsősorban megfelelő neveléssel érhetjük el. Az elmúlt hetek a választásokra való előkészületek jegyében zajlottak. Ez tett bennünket kíváncsivá, hogy iskoláink miképpen kamatoztatják ezen időszak eszmei, politikai nevelő hatását. E célból kerestük fel a šamoríni (Somorja) magyar AKI iskolát, ahol Kiss Ernő igazgató elvtárs tájékoztatott. — Az ifjúság politikai nevelő hatásának nélkülözhetetlen része a politikai agitáció. Ez azon a követelményen alapszik, hogy a lehető leggyorsabban kell .tanulóinknak reagálni az államunkban és társadalmunkban végbemenő politikai folyamatokra. Ez természetesen csak akkor válik gyümölcsözővé, ha a tanulóifjúság ezen folyamatok aktív' részesévé válik. Ezt a célt szolgálja az a kiállítás is, melyet iskolánk rendezett. — A kiállítás anyagát tanulóink úgy válogatták össze, hogy az megfelelően szemlélteti városunk fejlődésének egyes szakaszát. A régi fényképek gyűjtése, új épületek . fényképezése, a szövegfogalmazás tevékenysége közben tanulóink nagyon értékes Ismeretekre tettek szert. Megismerték többek között népünk építő igyekezetét abban a környezetben, ahol élnek, s egyúttal tudatosították, hogy ebben az építésben ők milyen módon vehetnek majd részt* Tájékoztatást nyertek a hnb tevékenységéről, a város távlati fejlődéséről, továbbá arról, hogy dolgozóink miképpen vesznek részt a város igazgatásában. Az anyaggyűjtés kapcsán megismerkedtek a helyi üzemek és a szövetke'zet sikereivel és termelő munkájával is. A šamoríni iskola a választás előtti időszakban jól szervezte tanulói tevékenységét. Azt a módszert választotta, mely a politikai nevelőmunka terén a legeredményesebb. Csiba László Csak így tovább! Lassan már három éve annak, hogy Šahyn (Ipolyság) az MMKI mellett megalakult egy 28 tagú tánccsoport. Noha a kezdet nem volt zökkenőmentes, a csoport a későbbiek folyamán több sikert ért el. Šahyn a járási versenyen kétszer is győztek és több alka lommal meghívást kaptak a közeli környék falvaiba is, ahol ugyan csak sikert arattak. Legutóbb Ma gyarországről kaptak meghívást A magyar közönség nagy szeretet tel fogadta a fiatal vendégeket. Ä tánccsoport rendezője, Molnár Károly és vezetője Bodzsár Béla szorgalmasan dolgoznak a további sikerek eléréséért. Borik Margit A holnapot falura nak, késztetett arra, hogy ezúttal az iskola labdarúgó csapatát mutassam be. A Samoríni (Somorja) AKI labdarúgócsapata a Járási bajnokság egyik körzeti csoportjában szerepel. Az őszi idényt veretlenül 11:2- es gólaránnyal fejezte be. A nagyszerűen sikerült bajnoki szereplésre a közelmúltban egy barátságos jellegű mérkőzés tette fel a koronát. A Samoríni diákok ezen a mérkőzésen meglepő győzelmet arattak a „Pajtás kupa“ döntőt játszó Duna utcai (Bratislava) diákok ellen. Játékuk természetesen a győzelem ellenére még sok kívánnivalót hagy maga után. A futball-labda sokszor nem „ragad“ megfelelően a cipő orrára, vagy nem jön be az a bizonyos csel. Éttől eltekintve sok tehetséges gyerkőc lót-fut közöttük, s néhány már most alaposan kapura tudja suhintani a labdát. Ez megnyugtató! Egyrészt a város labdarúgó sportjának szempontjából, másrészt hogy az embert emberré a család, az iskola és a sport teszi. Cső keressük Az iskola olyan intézmény, mely erős szálakkal köt! magához az embert: az iskolában átélt emlékek, az itt szerzett élmények, és nem utolsósorban a sport Is. A fenti tényezők vagy talán a kíváncsiság, hogy a jelen iskolája a sport terén mit nyújt a fiatalokA Szabad Fölműves 1971. október 23-1 száma „Kvetnái kérdőjelek“ címmel cikket közölt a község fiataljairól, Dávid Nándor tollából. Nos,, röviden ehhez szeretnék hozzászólni, illetve az adatok néhány homályos részét kellően megvilágítani. A cikk írója bevezetőben megjegyezte, hogy Kvetnán 1970-ben a Szocialista Ifjúsági Szervezetnek 56 tagja volt, ezzel szemben 71-ben a számuk 32-re csökkent. Meg kell jegyezni, hogy az előbbi szám pontos, az utóbbi nem. A továbbiakban a lap hasábjain szó volt egy magárahagyott lakásról is. Abban én is egyetértek, hogy a SZISZ-nek akkor 56 tagja volt, de az igazsághoz szervesen hozzátartozik, hogy az 500 brigádórát csak 8—10 személy dolgozta le. Sajnos az egyre-másra keresett kibúvók belülről bomlasztották a fiatalokból alkotott kis közösséget" Ide kívánkozik még, hogy a szövetkezet látva az áldatlan helyzetet, egy jelentős értéket képviselő meszelőgépet bocsátott a fiatalok rendelkezésére. Az 1250 Kčs értékű gép azonban néhány nap múlva az „ablakon“ szőrén-szálán eltűnt (az ajtókat dupla lakat védte). Azt már az olvasóra bízom, hogy eldöntse, vajon furcsa-e, hogy az efsz ilyen kis epizód után megváltoztatta álláspontját... de minek folytassam, a történet végét már ismerik. Felszínre került a mozi problémája is. A szerző felteszi a: de mért? kérdést is. Frázisnak tűnik, és már agyonkoptatott szöveg: az a helyzet, hogy a nagyteremnek (itt van a vetítőgép is) — a lehető legrosszabb az akusztikája. A hang alig hallatszik benne, vagy ha igen, akkor pedig túl hangos és torzít. Ennek következtében évről-évre csökkent a mozilátogatók száma, s négy évvel ezelőtt elérkezett a pillanat, amikor a kassza negatív irányban eltolódást mutatott. Ezért szünetel a mozivetítés. Az efsz ígéretet tett rá, hogy rövidesen felújítják ezt az igen kedves szórakozást — természetesen jobb körülmények között. 1955 után a kultúrház társadalmi munkával épült, és ha ezt a szövetkezeti tag 4 napra igényli (nem pedig 2 hétre), az időveszteséget a fiataloknak jó szervezéssel behozhatják. Többek között említés esett még a falu könyvtáráról is. A cikkből csak az derül ki. hogy három éve elhagyott. A legfontosabbról, a fiatalok tettrekészségéről egy fia szó sem látott napvilágot. Vagy talán a kvetnái fiatalság azt várja, Egy kiállítás margójára Kvetnái kérdőjelek