Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1970-11-14 / 46. szám

10 SZABAD FÖLDMŰVES 197Ö. november 14. E nnél a városkánál különösen las­san, méltóságteljesen hömpöly­gőit a folyó. A kórház ősi park közepén állt, a magas part felett. Ablakából a folyó vize teljesen moz­dulatlannak látszott. Ezerkllencszáznegyvennégy tava­szán történt. A szovjet csapatok táma­­, jflásban voltak, és ahogy Ilyenkor lenni Szokott, nagyon sok volt a sebesült. Marja Sztyepanovna ápolónővér tu­datában valahogyan összekeveredett minden: a közeli győzelem előérzete, az alighogy lezajlott tavaszi áradás a folyón; érzékeinek eltompultsága, az emberi szenvedés — a fájdalomtól el­torzult arcok láttán; a derű ritka pil­lanatai, az öröm, melyet az orosz ta­vasz csendes szépsége, az első levelek gyöngéd finomsága okoz; az a külö­nös benyomás, melyet a kastély kel­tett, ahol évszázados tölgyek árnyé­kában, mohával borított régi szobrok között a kórházat elhelyezték; a lei­kébe maródott szüntelen rettegés a férjéért, aztán álmai — hol nyugodt, felhőtlen, derűs álmok a háborü előtti Időkből, miikor Vologya mosolyogva állott ágya mellett, s ő hirtelen fel­riadt a tűrhetetlen, kínzó vágytól, hogy vele lehessen — hol meg ször­nyű álomképek: Vologya mély sebbel a koponyáján hátrahanyatlik, s köz­ben sehol sincs egy egészségügyi ka­tona, az orvosegészségügyi zászlóalj érthetetelenül messze van, Vologya rángatózó és egyre szürkülő arc­cal fekszik, egyedül, akár a holdban. Vologya matematikatanár volt. Mint közkatona vonult be Leningrádból a népfelkelőkhöz, még a háború legele­jén. Most egy utászszakasz parancs­nokaként harcolt. Kétszer könnyebben megsebesült: Gatcsina alatt és Pinszk felszabadításánál. Férje levelei azzal ejtették csodá­latba Marija Sztyepanovnát, hogy hiányzott belőlük minden, ami a front­ra emlékeztetett, szó sem esett ben­nük a háborúról. Vologya a múltról írt, első találkozásaikról, a békés élet megszokott, köznapi apróságairól. De minden ilyen apróság alkalmat adott arra, hogy egy-egy, látszatra rég is­mert, mégis váratlan és mély, ugyan­akkor egészen egyszerű gondolatot ébresszen Marija Sztyepanovnában. Amiatt azonban, hogy Vologya most nem tanított, és hogy levelét valahol a lövészárokban kiszerelt tankelhárító aknákon ülve, ütközet előtt vagy után Irta, gondolatai az abszolút igazság különös erejével hatottak. „Mása — írta Vologya —, most értettem meg, hogy mindent és mindenkor a vég­telenség együtthatójára kell hozni, mivel maga a világ végtelen; és akkor a bonyolult egyszerűvé válik, és meg­látod, hogy mi a lényeges. És azt kell tenned, ami a lényeges, mindenáron! És akkor ne is gondolj már semmi másra.“ Marija Sztyepanovna úgy érezte, hogy az ő Vologyája egyáltalán nem fél a haláltól. О Juljával, egy másik ápolónővérrel lakott együtt egy falusi házikóban, mely a falu végén, közvetlenül a sza­­kadékos part mellett állt. Ablakából látni lehetett a szakadék oldalán nőtt fák csúcsait, s a fák csúcsai közt ki­tárult a messzenyúló túlpart! térség, az ártéri rét, mely most, tavasz ide­jén valami határozatlan mustárszínbe öltözött. A szabad térségről sok fény áramlott a szobába, amely nappal, még az őszi esőzések ideién is min­dig derűs volt és világos. Marija és Julja jó barátságban vol­tak, bár a két nő egymástól minden tekintetben különbözött. Julja. akinek a vőlegényét megölték még a határon, szülei elpusztultak a megszállás alatt, és ő maga is súlyosan megsebesült, fájdalmát ősi orosz módszerrel gyó­gyította: kicsapongó, szabad élet­módot folytatott. Minden elveszítette számára az értékét, s ezért nem saj­nálta és nem kímélte — hiszen nem Volt kinek őriznie magát. Alig akadt a lábadozó fiatal tisztek között olyan, akinek ne lett volna dolga vele. Dolgozni azonban ügyesen és jól dolgozott, sokszor valósággal holtra fárasztotta magát. A haldoklók őt kí­vánták magukhoz. Mellette, úgy lát­szik, könnyebb volt meghalni Is, mert sok volt Juljában az érzékiség, de mögötte érző lélek rejtőzött; igaz ugyan, hogy ezt csak sejteni lehetett, mivel külsőre Julja magatartása dur­va volt. Képes volt arra, hogy miután letakarta a holttestet az ágyon, rá­zendítsen egy kupiéra: „Ha tudta vol­na Murcl, a clcuska, hogy milyen hun­cut Laci, a kandúr...“ Szabad estéin Julja megítta az alko­holt a rendelőből, aztán elment sé­tálni a Kikötőbe, a városka egyetlen utcájára. Hangosan nevetgélt, és isme­retlen férfiakkal beszélgetett nagy hangon, és nagyon meg volt elégedve, ha a helybeli asszonyok, ezek a hát­országi nők, felháborodtak miatta. Dühödt bosszút érzett Julja azok iránt az emberek iránt, akik a háborút nem ismerték közvetlen közelből, nem lát­ták saját szemükkel az égő Szmo­­lenszket, nem tudták, mi az elsötétí-Esténként mindenki a kikötőben sé­tált, várták, hogy mikor érkezik a menetrendi gőzhajó, mely a postát és az újságokat hozza; nézegették az ér­kezőket, találgatták, hogy kik lehet­nek, és napraforgómagot ropogtattak közben. Azután az egykori templom­ban, melyet klubbá alakítottak, meg­kezdődött a mozi. A régi filmszalagok gyakran szakadtak, s akkor a temp­lomban tompa fény gyulladt ki, mely­ben furcsán bánatosnak és élőnek hatott a szentek arca a falon. Ö Marija Sztyepanovna nem sokkal a háború előtt ment férjhez. Neki is, Vologyának is ez volt az első komoly érzés életében; mindkettőjüknél vi­szonylag későn jelentkezett: Vologya harmincéves volt, ő pedig huszonhat. Mindketten vártak erre az érzésre és megőrizték magukat számára. Lehet­séges, hogy talán ezért nem volt ne­héz Marija Sztyepanovnának végig hű maradni férjéhez a háború súlyos évein át. Három év azonban nagy idő. És éppen csak röviddel ezelőtt meg­jelent életében egy sebesült őrnagy, akivel hamarosan nagyon bonyolulttá vált a kapcsolata. A szombati nap a kórházban min­dig különösen kimerítő volt. Ilyenkor húztak tiszta ágyneműt, a piszkosat mosásba adták, elkészítették a gyógy­szerrendelést. Leginkább szombatra estek az ismételt műtétek Is. A sebe­sülteik nyugtalankodni kezdtek a nő­vérek hajszájától, kapkodásától. A fáj­dalomcsillapító kevésnek bizonyult, emiatt a kórtermekben botrány tőrt ki, késő éjszakáig nem csendesült a nyögés és a szitok ... Április első szombatján Marija Sztyepanovna a szokottnál korábban jött haza: vasárnapra virradóra ugyan, is ügyeletet kellett tartania. Négy óra körül lefeküdt aludni, de csaknem rögtön felköltötte Darja Szavisna, a hullaház őre, aki hozta a tejet. Vala­mivel később pedig megjött Julja, hangosan becsapta az ajtót, lehúzta a csizmáját, aztán így szólt: — Máska, ne tettesd magad, hogy alszol! Azt mondják, Konyev már a Prutnál van. Este bemondják a paran­csot: „... hazánk fővárosa, a Haza nevében ...“ Máska, hallod? Marija Sztyepanovna a párna alá dugta a fejét, és nem válaszolt. — Makszímovék befütötték a fürdőt — folytatta Julja. — Az őrnagy meg azzal fenyegetőzik, hogy eljön ma hozzánk vendégségbe, van nála egy üveg portói is, becsszavamra! — Hagyd már abba! — mondta Ma­rija Sztyepanovna abban a biztos tu­datban, hogy Julja nem fogja úgysem abbahagyni. És valóban, Julja lerán­totta Marija fejéről a párnát, az ágya szélére ült, ránehezedett teljes súlyá­val, és a fülébe súgta: — Holnapután elutazik! Máska, az Istenért, hát ez komolyan beléd van esve!... — Mondd meg neki, hogy eszébe ne jusson idemerészkedni — jelentette íd szigorúan Marija Sztyepanovna. — Ostobaság az egész. — Ez igaz — egyezett bele várat­lanul Julja, leszállva az ágyról. — Olyan ez, akár egy ma született bá­rány, én mondom ... Lehet, hogy ka­tonának hős, de csak egy göndörszőrű bárány máskülönben. Ismertem én ilyent egy egész zászlóaljra valót... — Ö, te kis butus! — mondta neki Marija Sztyepanovna. Csaknem egyidősek voltak, de Ma­rija Sztyepanovna idősebbnek és érettebbnek tudta magát Jolijánál. És Julja, bármilyen különös, nem tilta­kozott ellene. Engedelmesen játszotta a gyereket, szót fogadott Marija Sztye­panovnának, mint az anyjának, akit becsaphat az ember, ahányszor akar­ja, de fájdalmat okozni nem szabad neki. — Akarod, hogy énekeljek? — kér­dezte Julja. Lehúzta magáról a katonazubbonyt, és úgy, ahogyan volt, atlétatrikóban, elővette a gitárját, az ajtóhoz ment, nekidőlt és azzal a váratlan, kedves mosollyal nézett a hangszerre, ame­lyért Marija Sztyepanovna sok min­dent meg tudott neki bocsátani. Julja bal vállán jól látszott a sebhely. Állát hozzászorította, a mosoly eltűnt arcá­ról, pofacsontján megfeszült a bőr, fogát kellemetlenül, baljósán csikor­gatta, mint néha álmában szokta az ember, aztán belecsapott az első ak­kordba. Énekelt a fehér fényű német rakétáról, a megfagyott orgonáról, a lövészárok mellvédjén szétszóródott mahorkáról, melyet épp a támadás előtt pillant meg váratlanul a katona. Minden benne kavargott ebben a rög­tönzött dalban, bánat és bátorság, a háború mélységes ismerete, olthatat­­lan, örök vágy az igazság után, ízet­lenség és igazi művészet, amilyen csak meleg emberi szívben születhe­­tik. Megmozdult valami Marija Sztye­panovnában ettől a daltól. Felbuzgott benne a szeretet az emberek iránt, nemcsak anyja, Vologya vagy Julja, hanem az egész nép, a leggyávább, ostoba, fiatal kis katona iránt is. Vad­idegen asszonyok, éhező gyermekeik és a kiaszott föld, az első útjába eső zelnicemegy iránt, mely virágait a hátországi folyó csendesen hömpölygő vizébe hullatja, a hajlékony ágakon életre kelt fanyar, fekete bogyók és az öreg Szavisna néni, a hullaház őre iránt. Minden és mindenki iránt sze­retet buzgott fel ettől a daltól Marija Sztyepanovna szívében. — No nézd csak, hogy elhomályo­sodott a szemed, te kis Murci-cicuska — mondta Julja diadalmasan, miköz­ben az ágyra dobta a gitárt. — Men­jünk el a fürdőbe, jó? Aztán meg lemegyünk a kikötőhöz, felveheted a barna ruhámat, eljön az őrnagy, búcsúestet rendezünk, és énekelek nektek, jó? — Nyisd ki, légy szíves, az ablakot — kérte Marija Sztyepanovna. — Kérlek szépen — mondta Julja, és mint valami csintalan gyerek, a padló egy szál deszkáján lépkedett végig, egyik válláról a másikra dobva kibontott, hosszú haját. — Ha kérik az embert, hát megteszi... Megkér­nek, hogy nyissam ki az ablakot, ám legyen, tessék, kinyitom!... Kitárta az ablakot, kihajolt rajta és elhallgatott. A szakadék meredek falán nőtt fák csendes zúgása vissza­zengett a gitárban. Kora tavaszi est szállt le a folyón túlra. — Hogy van Novikov az ötösből? — kérdezte Marija Sztyepanovna. — Meghalt. — Mikor? — Ma délkörül. — Hívott téged? — Igen... Hányingere volt, egy mocsok lett az ágyneműje is. Aztán elkocsizott Darja Szavisnához, s most ott fekszik nála a fal mögött, és már semmire sincs gondja... Hát te még mindig nem kaptál hírt Vologykádtól? — Nem látod rajtam? — Látom, azért türtőztettem maga­mat ... A fürdőbe akarok menni, az­tán kvászt akarok inni, a fürdőben meg venyigét akarok, valódi nyírfa­vesszőket ... lefekszünk a priccsre és neked, becsszavamra, jó alaposan megdörzsölöm a hátadat — Finom tiszták leszünk utána, jó? — Én ügyeletes vagyok — mondta erre Marija Sztyepanovna. — Az őrnagyod akkor is eljön. El­megy az hozzád a kórházba is. Egé­szen megvadult, ahogy megtudta, hogy elutazik holnapután. Julja az ablaküveg előtt bontogatta a haját. — Jaj, istenem, csak utazna már el minél előbbi ... — sóhajtotta Marija Sztyepanovna. (Folytatjuk.) tés. Viktor Konyeckij azok közé a szovjet írók közé tartozik, akik megele­venedett szenvedéllyel hódítják meg az ábrázolás új területét: az emberi lélek bonyolult világában mélyebbre hatolnak és a kor erkölcsi kérdéseit még nagyobb felelősséggel, szenvedéllyel ábrázolják. A jeles írónak a má­sodik világháborúról írt elbeszélését közöljük folytatásokban. GAZDAG LESZ A BARÁTSÁGI HÓNAP Ebben az évben több kiemelkedő eseményt ünnepeltünk. A legjelentősebb köztük Lenin születése 100 éves évfordulójának emlékünnepségei, valamint Csehszlovákiának a szovjet hadsereg általi felszabadítása negyed évszáza­dos évfordulója volt. Az említett évfordulók alkalmával sok politikai és kulturális akciót szerveztek. Az utóbbi években mellőzött Csehszlovák—Szovjet Barátsági Hónap szin­tén gazdagnak ígérkezik. Természetesen ahhoz, hogy a tervezett akciók sokoldalúak, sikeresek legyenek, a CSSZBSZ járási bizottságainak legfon­tosabb feladatai közé tartozott a szervezet aktivizálása, hogy a, párt, az állami szervek, a Nemzeti Frontba tömörült nemzetiségekkel karöltve mi­nél sikeresebben oldják meg a feladatokat. I. Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) a Csehszlovák—Szovjet Barátsági Szövetség járási bizottsága időben megkapta a szükséges intézkedéseket, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 53. évfordulójának meg­ünneplése utáni időszak eseményekben gazdag legyen. Elsősorban is megállapították, hogy húsz községben eléggé passzív a szervezet (Nagymegyer, Ekecs, Felsőpatony, Alistál, Várkony, Nyárasd stb.). Ezekben a községekben intézkedések történtek a szervezetek megerősíté­sére. Az üzemekben a helyzet kielégítőbb. A meglevő szervezetek kisebb­­nagyobb' hiányosságok ellenére tevékenykednek és sokoldalúan készülőd­nek a hónap akcióira. Valójában a járásban alig akadt község, üzem, ahol ne emlékeztek volna meg ünnepélyes keretek között az emberiség sorsát megváltoztató jelentős évfordulóról. Különben az egész búnap akciójának fő célja a marxizmus-leninizmus eszméinek elmélyítése. Ebből a célból egész sor előadást tartanak, s köztük a legtöbb a konszolidációs folyamatban nagy jelentőséggel bír. A témák közül a. legfontosabbak: 1. A proletár nemzetköziség jelentősége a mi viszonylatainkra vonatkoz­tatva. \ 2. Csehszlovákia Kommunista Pártjának megszilárdítása, harc a szovjet­ellenes jobboldali opportunisták ellen. 3. A szovjet külpolitika küldetése. 4. A Szovjetunió jelentősége a szocializmus építésében. 5. A csehszlovák—szovjet barátság hagyományai 6. A Szovjetunióval megkötött barátsági és együttműködési szerződés jelentősége. 7. A legjobb szovjet művészeti és irodalmi előadások. 8. A csehszlovák—szovjet tudományos együttműködés. A szovjet írók műveiből is könyvkiállításokat szerveznek Dunaszerda­helyen, Nagymegyereo, Somorján, Nyárasdon, Nagymagyaron, Ekecsen, Diós­­patonyban. Ezenkívül 25 iskolában és üzemben árusítanak szovjet szerzők­től könyveket. Természetesen egész sor könyvismertető előadást is szer­veznek. A szovjet filmek fesztiválját hat községben, illetve városban rendezik meg. Emellett november 12. és 22, között a filmszínházakban bemutatják a legjobb szovjet filmalkotásokat. Az érdekességek közé tartozik a kereszt­rejtvény-verseny sorozat, a szovjet népek kultúrájáról. A helyes megfejtő­ket értékes tárgyakkal jutalmazzák. A barátsági hőnap kiemelkedő akciója lesz a Csallóközi Kulturális Napok megrendezése, amelyre november 25-e és 29-e között kerül sor. Ebből az alkalomból a járás három legjobb felnőtt színjátszó együttese szerepel, továbbá négy énekkar, köztük a vendég Komáromi Munkásdalárda vetél­kedik majd a dal szárnyán. Szavalóversenyt is rendeznek a 15 éven felü­lieknek. Ezúttal először rendezik meg a gyerekek részére a népdalversenyt, amelyre három elődöntőben válogatják ki a legjobbakat. A járási művész­­klub szintén nagyszabású kiállítást szervez a műkedvelők legjobb alkotásai­ból. A kulturális napok keretében szemináriumot is terveznek, ahol a köz­ismert budapesti karnagy, Vass Lajos tart előadást a járás pedagógusainak a zenei nevelés jelentőségéről. II. Mint ahogy már a cikk elején jeleztem, a párt- és társadalmi szerveze­tek, a Népművelődési Ház közösen szervezik a barátsági hónap akcióit. De Fél Miklós, a CSEMADOK járási titkára információi szerint más akciók is voltak e napokban. A Matica Slovenská és a CSEMADOK dunaszerdahelyi városi vezetőségei közös előadást terveztek a szlovák—magyar történelmi kapcsolatokról. Dr. Csanda Sándor előadása minden bizonnyal sokakat meg­győzött a két nép évszázados szoros kapcsolatairól. A CSEMADOK járási bizottsága különben a barátsági hónapban nyolc községben szervez előadást a Szovjetunióval megkötött barátsági és együtt­működési szerződésről. Ezenkívül aktivan közreműködnek a Csallóközi Kul. turális Napok megszervezésében. Négy szerzői est megtartását is tervezik. A legközelebbi szovjet helyőrségtől tiszteket akarnak meghívni, akikkel elbeszélgetnek a Szovjetunióról és a katonaságról. A Fáklya című lapra szintén több előfizetőt nyerítek meg a CSEMADOK tagsága közül. A CSEMADOK helyi szervezetek a barátsági hónap alatt tartják az évzáró közgyűléseket. Ezt a fórumot mindenütt kihasználják a szocialista hazafi­­ság elmélyítésére és a szocialista országok politikájának megismerésére. III. Bakán a helyi hangszórón keresztül hívták az asszonyokat és lányokat a művelődési otthon takarítására. Először azért akarták széppé, kellemessé teúni, mert ott emlékeznek meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójáról. Igaz, utána búcsú is lesz a faluban és nem szeretnék, ha „szó érné a ház elejét“. Sidó Imre már másfél évtizede elnöke a Csehszlovák—Szovjet Barátsági Szövetségnek. Jelenleg a szervezetnek 72 tagja van. Bakán még az 1968— 69-es rendkívüli években is megfizették a tagdíjakat és ez jó bizonyítvány a szervezethez való viszonyhoz. A csallóközi faluban egyelőre még csak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom megünneplésére gondoltak. A helyi szervezet titkára és elnöke viszont már elhatározta, hogy a napokban összehívják a vezetőséget és milyen akciókat szerveznek a járási irányelvek alapján. Persze, ezt össz­hangba kell hozni a párt-, a nemzeti bizottság, a CSEMADOK és más szer­vezetek terveivel, mert csak közös erővel tudnak eredményes munkát végezni. IV. A dunaszerdahelyi járásban gazdag politikai és kulturális műsorral ké­szülnek a barátsági hónapra. Az eredmény nem maradhat el, mert a járási pártbizottság irányításával, a társadalmi szervezetek, a művelődési otthonok és természetesen a hozzáértő pedagógusok, értelmiségiek mindent meg­tesznek a betervezett rendezvények sikeréért, Tóth Dezső A művelődési otthonban egész sor rendezvény lesz a barátsági hónapban

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom