Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1969-12-06 / 49. szám

ÉLETÉBŐL

A Bodrog felől, * réven át értem ** a faluba. A kanyargó utca fölé emelkedő ősi földvár köröndje ismerősként fogadott. Sokat látott ez a hatalmas földbástya. Itt állt már a népvándorlás idején s a honfoglalás korában a Bodrog partján, a zempléni várral szemben. Tanúja volt a bolgár seregekkel vívott harcoknak is. A krónika tanúsága szerint, 1220- tól királyi vár volt. IV. Béla országgyűlést is tartott, törvényt ült falai között.

daság dolgozója, Tóth Géza találmánya. Hasznos megoldásnak bizonyult, hogy a legelők mellett zöld takarmányokat vetettünk s a szabad istállók így egész nyáron fokozott eredményeket biztosítanak. Persze, lelkiismeretes állatgondozók nélkül haszontalan lenne minden haladó módszer és újítás. Tóth Ferenc, Szabó István, Sütő Mária, Szalontay Piroska, Markovics Borbála — valamenynyien odeadóan dolgoznak és értenek az állatokihoz.

Sl. Zempléni múlt, jelen és jövő

Néhány évvel ezelőtt pozsonyi archeológusok ásatásokat végeztek a község határában s 1904-ben itt, a Szélmalomtetőn találták meg Álmos fejedelem sírját. Értékes arany és ezüsttel kivert leletek kerültek felszínre, köztük talán a legértékesebb volt Álmos kardja, amelyet 875-ben Kijevben készítettek. A lovas-sír fekvése és a fejedelem maradványainak elhelyezése arra utal, hogy Álmost övéi gyikolták meg. Fejét levágták, hasra fektették, kardjának markolatát a lába felé fordították. A sírban talált maréknyi köles sokáig fennmaradt zempléni hagyomány. Kölest szórtak a koporsóba, hogy a halott ártó szándékkal vissza ne térjen s ne háborgassa az élőket.

Ez a kicsi falu, Zemplén megye névadó községe valaha országos jelentőségű központ volt. Egészen 1754- ig itt tartották a megyegyűléseket, a székhelyet ekkor helyezték csak át Űjhelyre. A régi megyeháza ma is ott áll a falu közepén, előtte csinos kis parkot létesítettek tavaly a helyi lakosok.

A múltat ma már csak ez a kőből emelt, szögletes épület, az ősi földvár, meg a honfoglaláskorig visszavezethető dűlő-nevek képviselik Zemplénben. A régi dicsőség romjain új élet virágzik.

Messze földön Ismert állami gazdaságáról híres most a falu. Alig négy évvel ezelőtt, 1965-ben alakult a gazdaság a lemaradozó földmüvesszövetkezet helyén. Termelését tehéntartásra és növendékmarihák nevelésére szakosította.

Az eredményekről Tuihlnya józsef gazdaságvezető és Zamba Mihály zootechnikus számol be:

— A 150 darabot számláló tehénnek a tehenek a jó minőségű legelőn, a fejés idejére sem hajtjuk be őket az istállókba, hogy a tejveszteség minimális legyen. Traktorral hajtott fejögépen fejnek a tehenészek, kint a legelőn F7 az úiítás a gaz-Megtekintettem a gazdasági udvart. Aszfaltozott utak, az istállókban mosdó, zuhanyozó és ragyogó tisztaság mindenütt. Akármelyik ipari üzemben sincsenek jobb munkafeltételek. A munka neheze gépesítve van.

Az állami gazdaság azonban nemcsak a jó munkafeltételeket biztosítja dolgozóinak, gondoskodik a munka utáni szabad idő kulturált felhasználásáról is. Évente jelentős összeget fordít a kultúrház üzemeltetésére, s 20 ezer koronát adott az épület berendezésének kiegészítésére s. Egyre épül-szépül a falu. Tavaly pormentesítették a községen át vezető útat, jövőre járdákat építenek, s tervbe vették a vízvezeték építését is. A gazdaság irodája mellett piros téglából frissen emelt falak emelkednek:

— Oj óvódét épít a gazdaság — dicsekszik Tuhinya elvtárs. — Harminc gyermeknek biztosít majd egésznapt ellátást.

Kell is itt az ilyen intézmény, hisz az állami gazdaság dolgozóinak nagy részét nők, többnyire asszonyok, anyák képezik.

íme, a régi dicsőséghez viszonyítva talán kevésbé romantikus, de annál emberibb, gazdagabb a zempléni jelen. A régi zempléni halászoknak, csíkászoknak már csak az emléke él. Múzeumi rekvizitás lett a régmúlt idők kenyérkereső szerszáma, a gyalom, sorhorog, emelőháló, meg a kétköz. Az egyre gyarapodó állami gazdaságban az új élet gépesített vívmányai biztosítják a falu lakóinak a f nagyobb darab kenyeret, a még szebb, még gazdagabb jövendőt.

Pihen a komp, kikötötték... Őszi délután a zempléni révnél.

(K. Z. felvétele)

Kovács Zoltán

Méri Imre bácsi, a nyugdíjas csoportvezető.

A szövetkezet Irodájában nehezen indul a beszélgetés. Már úgy látszik, nem akad semmi a toll hegyére, Mikóczy József és Farkas Rozália, a két könyvelő egyre bizonygatja, hogy szövetkezetük nagyon Is átlagos, és nincs olyasmi, ami megérdemelné a nyomdafestéket. Persze, nem adom fel egykönnyen a harcot. Már csak nem távozok innen üres tarsollyal? Tapogatódzom az ökonó mial, termelési mutatók között, majd a szociális kérdésekre térek.

— Hogy élnek a szövetkezet nyugdíjasai?

— Igazán meg lehetnek elégedve mert segítp'lk őket, ahogy lehet — mondja Farkas Rozália.

Ebben az irányban még több kérdést intézek hózzájuk.

— Mennyi háztájit kapnak?

— Ha nem dolgoznak, 25 árat, de azok. akik becsületesen ledolgozzák a 160 napot, tekintet nélkül arra sogy nyugdíjasok, megkapják a fél hektárt.

— Hát ez bizonv nagyon szép — jegyzem meg. — És azok a nyugdí jasok, akik csak a növényápolásban vagy más idénymunkában segítenek, mennyi háztájihoz jutnak?

— Ezek sem panaszkodhatnak mert ha bekapálják azt a parcellát, ami minden tagra jut — ez másfélkét hektár, attól függ, hogy mennyi a kapás — a 25 árihoz még 10 ár földet kapnak.

Félen megbecsülik öregeket

Hát ilyesmivel kevés szövetkezetben találkozunk — mondom a könyvelőnőnek kissé dorgálva, és még azt mondja, hogy nincs itt miről írni. A beszélgetés fonalának további goinbolyítása közben megtudom, hogy a féli szövetkezetnek 60 nyugdíjasa van, és szinte kivétel nélkül segítenek a közös gazdaság munkájában, ha arra szükség mutatkozik. Komoly munkaerő-tartalékot jelentenek. Valahogy nem tudnak búcsút mondani a szövetkezetnek. Persze, ez nem véletlen, hisz lépten-nyomon érzik, hogy a szövetkezet továbbra Is családtagjainak tartja őket és nem feledkezik meg róluk. Amikor szükség volt rá, a szociális alapból kiegészítette nyugdíjaikat is. Akik pedig mostanában mentek nyugdíjba, azok igazán meg lehetnek elégedve. Hogy csak néhány példát említsek. Varga Józsi bácsi 826, Mihalovics Béla 854, Méri Imre 1000, Remény Ádám pedig 1059 korona nyugdíját kap havonta. De ez még nem a végösszeg, mert mindannyian tevékenykednek még a szövetkezetben. Varga Józsi bácsival a szövetkezet virágkertészetében találkoztam. Még tréfálkoztam is vele.

— Nem volt elég még a munkából, Józsi bácsi? Hisz már túlhaladta a en ív évet

— Dolgoztam én világéletemben. Voltam nyomdász, kőműves, majd szövetkezeti tag. Sohasem tétlenkedtem. Örülök, hogy dolgozhatok, hisz a nyugdíjamhoz még további 700— 800 koronát keresek havonta. Jól jön a pénz öreg korban is, mert akkor boldog az ember, ha nincsenek anyagi gondjai.

Méri Imrével, a szövetkezet csoportvezetőjével a gazdasági udvaron találkoztam. Épp a határból jött meg. Napbarnított arcán látszott, hogy sokat van szabad levegőn és jó egészségnek örvend.

— Nem gondolja, hogy abba kellene már hagyni a csoportvezetőséget? — tettem fel neki a kérdést.

— Hát az nem megy csak úgy! Világéletemben csak a határban éreztem jól magam. Talán otthon pusmogjak? Egyelőre eszemben sincs, hogy pihenjek. Meg a szövetkezetnek Is szüksége van rám. Nem mondhatok nemet.

Méri bácsi a falu legjobb gazdái közé tartozott régebben is. Valóságos mintagazdasága volt a 10 hektáron. Nem sajnálta a földtől a műtrágyát sem, és ezért a legmagasabb hektárhozamokat érte el. Tudta a kötelességét magángazda korában is. Nem

«-o -.+0^0++ r\ a? 6iiqrnn,«k cnha «?őt

Kovács István a szövetkezet rendkívül agilis elnöke.

1950-ben 20 mázsa gabonát adott el

terven felül. Rendesen fizette a nyugdíjbiztosítást is. így amikor nyugdíjjogosultságáról volt szó, magas átlag jött ki és ezért kap havi 1000 korona nyugdíjat.

Alig váltunk néhány szót, berobog motorkerékpárján Kovács János, a szövetkezet elnöke. Amikor néhány szóval megemlítem, hogy nehezen indult a riportfelvétel, kicsit mérgelődik, de aztán vidáman felkiált:

— Még hogy rólunk nincs mit írni?! Hisz állandóan többet termelünk. A sertéshús termelést például a múlt évben megkétszereztük és idén még azt is túllépjük egv vagonnal. Az anyakocák számát 00 ról 120 ra emel tűk. A múlt évben 17 malacot választottunk el anyakocánként, idén számításom szerint meglesz a 18. Annyi malacunk lesz. hogy 1970 ben az 1968-as év 6 vagon sertéshúsával szemben már 14 vagonnvit adunk a közellátásnak. — Szólj már te Is valamit! — bíztatja Mózes Ferenc agronómust.

A mezőgazdász végre nekibátorodik.

— Mit tagadjam, jő évünk volt. A gabonafélékből 10 vagonnal többet adtunk a közellátásnak a tervezettnél. A cukorrépa is megadta a 400

mázsát, kukoricából pedig szemesen 54 mázsát gyűjtöttünk be hektáronként.

Amikor az elnök ezeket a szavakat hallja, felcsillan a szeme.

— Lám, van itt miről írni. A túlságos szerénység sem jó. De ha egy év múlva eljönnek, akkor még szebb eredményekről beszélhetünk.

A „vezérkartól“ még olyan terveket tudok meg, amelyek szerint a termelés görbéje a jövőben még merészebben ível felfelé. Ügyes emberek dolgoznak a szövetkezetben. Lelkesedésben sincs hiány, ez pedig azért olyan nagy, mert nemcsak az öregeket becsülik meg ebben a szövetkezetben, hanem minden tagot egyaránt. Például, hogy az ifjúságról Is mondjak néhány szót, a házasulandó vagy a férjhez menő tag 1000 korona egyszeri segítséget kap, ha pedig mindketten szövetkezeti tagok, akkor fejenként 2000 koronát. Nem nagy dolgok ezek, de emberségről, megbecsülésről tanúskodnak, és ez a titka annak, hogy Félen minden tag magáénak tartja a szövetkezetét.

BAÍ.T.A ÍÜ7SFF

Varga júzsi bácsi, aki csak akkor jókedvű, ha dolgozik.

SZABAD FÖLDMŰVES 5 1969. december 6.

Pörsök Irén és Sághy Erzsébel a jövő szövetkezeti tagjait vezetik az óvodai ebédre.

állománynál 10 literen felül van a napi tejihozam. Pedig az állomány java részét az EFSZ-től átvett olyan tehenek képezik, amelyek 4 évvel ezelőtt még csak 1700 liter tejet adtak évente. Csupán az idén vásároltunk

40 darab üszőt a dunaszerdahelyi ÁG ellenőrzött állományából.

— Mi a titka ennek az ugrásszerű javulásnak?

— Korszerű termelési módszereket alkalmazunk. Egész nyáron kint van