Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-11-30 / 48. szám
Az alvás egymagában nem pihenés Korunk embere keresi, de általánosságban még nem találta meg a modern idők követelményeinek megfelelő életmódot. Nem mindig tudja azt sem, hogyan töltse helyesen szabad idejét. Tévedés azt hinni, hogy a pihenés egyetlen és legfontosabb formája az alvás. Habár alvás nélkül nem lehet élni, egymagában mégsem azonosítható a pihenéssel. Az esti iskolákban tanulók, az egyetemisták stb. vizsgák előtt nagyon keveset alszanak, s ez kihat teljesítményükre, gyakran kimerülést, idegrendszeri zavarokat okoz. Nem egyszer a túlzásba vitt, éjszakába nyúló szórakozás okoz kimerültséget. Vannak, akik hétköznapi nem alvásukat a hét végén pótolják. Ez persze nemcsak a biológiai ritmus megzavarásával jár, hanem azzal is, hogy az ilyen „vikend-alvők“ elesnek a hét végi tevékeny pihenés lehetőségeitől. Pihenni sokféleképpen lehet. Nyilvánvaló, hogy nem egyformán pihen a serdülő ifjú és a nyugdíjas. De van a helyes pihenésnek néhány olyan alapszabálya, amely mindenkire egyaránt érvényes. Ezek közé tartozik a munka és pihenés már említett szabályos ritmusa, a minden élőlény számára nélkülözhetetlen tétlen (paszszfv) pihenés alvás formájában, és a nélkülözhetetlen, úgynevezett tevékeny (aktív) pihenés. Tevékeny pihenés lehet a testmozgás vagy a szellemi tevékenység. Mindkettő egyaránt ajánlatos fizikai és szellemi dolgozóknak, mert téves az a nézet, hogy a fizikai munkát végzőknek nincs szükségük további, sport jellegű testmozgásra, s a szellemi dolgozókat nem pihenteti a szellemi pihenés. Az egyoldalú munkából származó fáradtságot a más irányú Feledésbemenő szájhagyomány ? Sárgalábú kiskakas, Kifutott a rétre, Patyolatos töröknek Gyönge felesége. Miért főttél, mit akarsz? Nem a miénk vagy te, Mert a miénk nem ilyen Titye-totya, mtnt te! Tekeregnek a girbe-görbe mondatok, s az, akire az utolsó szóval rámutatnak, az veszi üldözőbe a többieket. Szétrebben a sok gyerek, hogy pár perc múlva új kiszámoló, új játék következzék. így játszanak, vidáman, arra nem is gondolva, hogy emberöltőkkel, sőt évszázadokkal ezelőtt ugyanígy játszottak őseik, dalolva ezeket a kristálytiszta szépségű szavakat... ... Az évtizedek, évszázadok köde azonban sokmindent belepett, s belep. Sírba szálltak azok, mind-mind, akik hajdanában először játszották ezeket a játékokat, s költötték hozzá a versikéket. Lehet, hogy a fenti vers szerzőjével valamely néppusztító járvány végzett, ma már nem tudhatja senki. Az is meglehet, hogy számtalan más egyébbel is gazdagított bennünket, de azok már a feledés homályába vesztek. Elgondolkoztató dolgok! Munkára tehát! Bizonyára minden faluban akadnak olyan egyének, főleg az idősebbek soraiból, akik emlékeznek még saját gyermekkorukból származó. le nem jegyzett versikékre. A falu toliforgatói jegyezzék fel őseinknek ezeket az örökbecsű hagyatékait az utókor — fiaink, lányaink, uno-1. „Ez alatt a föld alatt, Tarka tikok* nyargalnak Mondtam neki, félnyakú Csak istennek kovácsa: Ördög lovát patkolom, Sárga szeggel szegelem, Vaspálcával kongatom, King-kong, Péter Pál, Sátorbéli boszorkány." '(*tík = tyúk) 2. Egyszer egy erdőben Szarkák verekedtek. Szarka papné meghallotta, Szúnyog lábát kirántotta. A, bé, kú — nagy torkú, Szegény lázár leesett a padlásrú. (szőtag-torzítás, csallőkőziesen) 3. Egyszer a nagy szénagyüftőn Kis egeret fogtak. Hová tegyék, hogy büntessék, Azon tanakodtak. •, Egyik mondta: ■„Tűzbe vele!" Másik mondta: „Vízbe vele!" A harmadik nagy bölcsen mondd: Tegyük a nagy boglya alá! Némethné, Ollós Márta A Szerk. megjegyzése: Követésre méltó levelezőnk, Némethné kezdeményezése. Csak dicsérhetjük igyekezetét. Jó lenne, ha — főleg a falvak óvónői, tanítói és mások is — körülnéznének saját községükben, s összegyűjtenék ezt az Íratlan irodalmat, s csokorba kötve szerkesztőségünk asztalára helyeznék, hogy közkinccsé tehessük a lap hasábjain. A közölt versikékét honoráljuk. tevékenység gyorsabban és eredményesebben szünteti meg, mint az egyszerű heverés, alvás. Mint testedzés, mindenkinek — de különösen az ülő foglalkozású, görnyedt testtartásban dolgozók számára — ajánlatos a szabadtorna: az egyszerű, nem fárasztó szabadgyakorlatok. Reggel, este 5—10 perc, és ha lehetőség van rá, munka közben is tornázzunk néhány percet. Hasonlóképpen ajánlhatjuk a turisztikát is. Az életkortól függetlenül mindenki foglalkozhat vele, csupán helyesen kell beosztani a megteendő utat. A nem versenyszerűen folytatott úszás nemcsak az általános erőnlét megtartásának, hanem a mozgásszervi betegségek megelőzésének és részben gyógyításának is kitűnő eszköze. Néhány további példa foglalkozások szerint: A túlfeszített testtartással dolgozók (pl. fűrósok, hegesztők, bányászok) számára könnyűatlétika, nem túl hideg vízben való úszás (lazító sport) ajánlatos. A sok állással, járkálással egybekötött foglalkozási körökben (kézbesítő, kalauz stb.) kiegyenlítő sportként az úszáson kívül a talajtorna is ajánlható. Ülőfoglalkozásúak, szellemi munkát végzők, monotőn (pl. szalagmunka) jellegű munkakörben foglalkoztatottak helyesen teszik, ha a serkentő sportokat gyakorolják (röplabda, tenisz, vívás, szertorna stb.). Tekintetbe kell még venni az egyes idegrendszeri sajátosságokat is. A feszült idegzetű, izgulékony embereknek nem az említett versengő jellegű sportokat, hanem az úszást, a horgászást ajánljuk. Ezzel szemben a petyhüdt testi-lelki alkatú embereknek éppen a serkentő, versengő jellegű sportokat javasoljuk. A sportág megválasztása előtt mindenki kérje ki kezelőorvosa tanácsát. Az utca gyermeke Benyíki Pál felvétele Iskolásdi Negyedikes kislányomat nem sikerült rávennem a lecke felmondására. — Gyere — mondtam neki — játsszunk iskolásdit. Te leszel a tanítónéni, én meg a diák. Tetszett neki az ajánlat, munkához láttunk. Először számtan- és mértan órát tartottunk. — Jóska fiam — ez én voltam —', vedd elő a füzetedet és a ceruzádl Jól figyelj, mert nehéz példákat diktálok. Remélem, meg tudsz birkózni velük! Kissé bizonytalanul mondtam: m'e g, s nyomban hozzá is fogtam a megoldáshoz, mert az időt is megszabta az én tanítónénim. — Mi az, csak nem akadtál meg? Gondold át még egyszer, s figyeld meg, hol kell egyezni az összegeknek! — szólt rám. A nyelvtani példamondatokaf is körültekintéssel válogatta ki számomra: jó nehezeket. A mondatok tele voltak összetett szavakkal, amiket legszívesebben megnéztem volna a helyesírási szótárban — ha engedélyt kaptam volna rá. De nem engedélyezte, mondván, ez nem szokás az iskolában. Nem akartam felsülni a helyesírási készségemmel; magyartanár vagyok. — Lehetett volna szebb is az írásod — mondta. — Túl gyors volt a tempó — mentegetőztem, de leintett. Azt bízzam csak őrá. Ehhez hozzá kell szokni, ha ötödikben lépést akarok tartani a tempóval. Olvasás következett — tartalomfelmondással. Nem győztem csodálni éberségét, de titokban ugyancsak örültem, hogy ilyen jó megfigyelőképessége van a gyereknek. Majd játszunk máskor is, állapodtunk meg, mire végigtanultuk az aznapi leckét. S nekem az jutott eszembe, hogy ugyan miért nem találunk ki valamit az iskolában is, hogy játékosabban, könnyebben menjen a leckefelmondás. Mert hogy így eredményesebben ment, mint unszolásra, az biztos. HETEI JÓZSEF „Kesztyűt dobott...“ Veszélyes játék Bállá felv. GALLAY SÁNDOR: 0 Életmentő Egyszer egy halászlegény apfa mellé telepedve a vízparton, dühösen csapdosta az arcára, kezére felfutkározö hangyákat: — Ördögadta fajzatat! — szitkozódott. — Hát nem lehet tőletek az ember békében? Tegnap egy beste pók csípett meg, ma meg ti zavartok! Ha tőlem függene, én bizony kiirtanálak benneteket, mind egy száltg! — Hadd el, fiam, élni akarnak azok is, akárcsak te — szólt rá á legényre az apia. — Fel se vedd azt a kis bizsergést. — De mtkor nem haftanak semmi hasznot, csak kárt tesznek bennünk ezek a kis mthaszndk! — berzenkedett tovább a fiú. — Nono, gyerek, ne túlozz! Kárt tesznek bennünk a gonosz emberek, de nem ezek az apró állatkák. Azt meg éppen sose lehet tudni, mtkor cselekszenek jót az emberrel. Olykor az életünket is megmenthetik, úgy lehet. — Ezek a pöttöm rovarok? — hitetlenkedett a fiatal halász. — No, azt már kötve hiszem, édesapám! Másnap a ftú hosszú útra Indult. Apfa azzal bízta meg, hogy vigye el a régi tartozását egy barátidnak, akt kerek három nap fáróföldre lakott tőlük. Lelkére kötötte, hogy úgy vigyázzon a pénzre, mint a szeme fényére, mert abban a rengeteg erdőben, amelyen át kell haladnia, zsiványok tanyáznak. Vigyázott is a fiú minden lépésére, s éjszakára egy fa tövében húzta meg magát. Alig hajtotta le a fejét, menten elnyomta az álom a fáradtságtól, hisz egész álló nap talpalt, pihenés nélkül. Egyszer csak kellemetlen viszketésre riadt fel: egy csapat hangya futkározott a homlokán. Hát ahogy bosszankodva el akarja hessegetni őket, látja dm, hogy a fák mögé rejtőzve egy álllg felfegyverzett martalóc lopakodik feléje. Nosza, nem volt rest, előrántotta a pisztolyát, s olyan vitézül rontott a leselkedöre, hogy az jobbnak látta gyáván kereket oldani. — Lám, mégis csak igaza volt az apámnak — gondolta a fiú. — Ha ezek a kis rovarok nem ébresztenek fel idejében, aligha eszem több halat! Másnap éjjel a halászlegény óvatosabb volt. Egy elhagyott sziklabarlangban húzódott meg éjjelre, melynek nyílására bemenetele után egy pók feszítette kt hálóját. Egyszer csak fegyvercsörgésre és zavaros hangokra lett figyelmes. A tegnap megfutamodott pipogyü martalóc most már cimboráival együtt indult a keresésére, s mikor szemébe ötlött a búvóhelynek kínálkozó barlang, örömmel hívta oda társait: — Gyertek csak, kelepcében az egér! Fejemet teszem rá, hogy ott benn lapul. — Ugyan már, hogy lapulna ott — intette le a banda vezére. — Hát nem látod, hogy pókháló feszül a barlang bejáratán? Ha bement volna valaki, a háló át lenne szakítva. Gyertek tovább! A martalócok elvonultak. A halászlegény pedig restelkedve állapította meg, hogy életét ismét egy olyan apró állatkának köszönheti, amelyet eddig csak haszontalannak, sőt károsnak ítélt. ■ ,v. i Zsákbamacska (BRAZIL JÁTÉK) Csaknem minden latin-amerikai országban ismerik. Kell hozzá egy széles zsák, amelybe a játékosok számára különféle „ajándékokat“ helyeznek. Legyen ebből annyi, hogy mindenkinek jusson. Különböző mulatságos tárgyak szerepelnek: súrolókefék, rongydarabok, színes kavicsok, mosogatőszivacsok, ráncos krumplik vagy öreg madzagok, rossz cipők vagy csorba bögrék. A játékosok sorban a zsák elé járulnak, és kivesznek belőle egy ajándékot. A feladat mármost az, hogy ezt az ajándékot szellemesen megköszönjék, és elmondják, hogy mire használják majd fel. A legsikerültebb és legvidámabb megoldást valódi ajándékkal díjazzák. Olykor ajándékok helyett jelmondatokat vagy tréfás jóslatokat, esetleg verssorokat is lehet borítékba helyezve a zsákba tenni. Akihez Ilyen került, az felolvassa azt, és tréfásan kommentálja a társaság örömére. Szerepelhetnek az ajándékok között papírdarabra írt tréfás utasítások is, amelyek bizonyos mutatványok elvégzésére köteleznek. Ki amilyen utasítást kapott, annak megfelelően kell a mutatványt — a legjobb tudása szerint — végrehajtania. En.vec sámánkesztyíí A műkedveléstörténet gazdag lapjaihoz tartozik a kesztyű története is. Az első kesztyűk durva bőrből a hideg és a visszapattanó nyilhúr ellen készültek. Habár már Tutanch-Amon (i. e. 1350) sírjában is találtak, napjaink kesztyűjéhez hasonló vászon ujjas kesztyűt, — valójában mégis csak az i. e. VIII., VII. században vált a vezetőrétegek ruhadarabjává. Laertes, Odüsszeus apja az Odyssea szerint gyomlálásnál durva kesztyűt viselt. Az uralkodók, a főpapok a kesztyűt mint hivatali jelvényt viselték. A X. század óta a püspöki jelvényekhez tartozik, mint ünnepi szertartások keretében nyújtanak át neki. Valószínű, hogy ez a szokás a kézbetakarásnak abból az ősi szertartásából keletkezett, amellyel a szertartást végző védekezni akart az áldozati ajándék érintéséből származó ismeretien mágikus hatásoktól. Az „ártó szellemet távoltartó“ szerepe lehetett a mellékelt rajzon látható, az Ízületeket és ereket jelölő kivarrással díszített enyac sámánkesztyűnek is. A kesztyű a hatalom átadásánál, például az eladásnál, lemondásnál, eljegyzésnél, ajándékozásnál a tulajdon jelképe volt. A legenda szerint Konrandin király kivégzésekor (1268) eldobta kesztyűjét s ezzel jelezte, hogy örökségét az őt legyőző aragóniai királyra, Anjou Károlyra ruházza. A középkorban a kesztyű átadásával a császár elveszítette városalapítási, vásártartási és pénzverési jogát. A jogszokás azt is előírta, hogy aki magasállású személyhez ment látogatásra vagy kihallgatásra, kardját, kését, sarkantyúját, kalapját, kesztyűjét, kabátját, fegyverét tegye le. A középkorban a kesztyűnek jogi jellege volt a párbajnál is. Kesztyűt dobni annyit jelentett, mint valakit párbajra kihívni. A „viszály“ kesztyűjének átnyújtásával az ellenfelek párbajra kötelezték magukat. A középkori költők a kesztyűt mint harci zálogot említik. A „kesztyűt dobott“ kifejezés lassanként átvitt értelmet kapott, és az ellenfélnek vitára, versenyre kihívását jelenti. A kesztyűnek a nép szokás- és hitvilágában is sokféle jelentősége volt: sok babonás vélekedés és cselekmény fűződött hozzá. Esküvőkor például a menyasszony a vőlegény kalapjába dobta a kesztyűjét. Az antik világban, mint amulettet „füge“ formájában az ajtó fölé akasztották a „boszorkányok és ördögök ellen“. Esküvő alkalmával a házaspár kesztyűjének elszakadása szerencsétlenséget jelentett. A középkori felfogás szerint a halott sem nélkülözhette a kesztyűt a másvilágon, ezért melléje tették a koporsóba. Székely László tam m m ■ rm káink — számára. El ne enyéssze az idő, a papír legyen a néma ajkak tolmácsa. Most pedig néhány általam lejegyzett csallóközi népköltést idézek: A tágas udvaron gyermeksereg ját' szadozik. Nevetnek, viháncolnak. majd körbefogódznak, s egy pöttömnyi emberkének az ajkán felhangzik az alábbi strófa:
