Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-04-20 / 16. szám
Bratislava, 1988. április 20. Am 1,— Kfls XIX. évfolyam, 18. izém. Néhány gondolat az országos mezőgazdasági szervezet létrehozásához Tibor Bohdanovskf, ■ földművelés és élelmezésügyi megbízott helyettesének nyilatkozata A szövetkezetek VII. kongresszusát követő időszakban a megújhódási folyamat velejárójaként szükségessé válik azzal is foglalkozni, hogyan nézzen ki, milyen formát öltsön a mezőgazdasági üzemek központi gazdasági képviseleti szerve. Az alábbiakban ebben a kérdésben egyik legilletékesebb elvtárs véleményét közöljük. 9 Miért szükséges a mezőgazdasági Szemek gazdasági érdekvédelmi szervezetének megalakítása? — A feltett kérdés konkrétizálásra szorul. A gazdasági érdekvédelmi szervezet megalakításának szükségességét a mezőgazdasági üzemek képviselői követelték. Le kell szögeznünk, hogy ez egyben a mezőgazdasági dől-' gozók és üzemek társadalmi érdekvédelmi szerve is lehetne. Helyesebben olyan szervezet, mely két egymással szorosan összefüggő, egyrészt gazdasági érdekvédelmi, másrészt társadalmi érdekvédelmi feladatot teljesíthetne. A gazdasági érdekvédelmi szervezet megalakítása társadalmi szempontból fontos, a termelők szempontjából pedig egyenesen kívánatos, melyet az alábbiak is bizonyítanak: a) Az új gazdaságirányítási rendszer mezőgazdasági üzemeink számára tág teret nyújt a termelés progreszsziv fejlesztésére, s ezzel egyidejűleg serkenti a gazdaságokat a szoros együttműködésre egészen a közös üzemek létesítéséig. A kooperációs és az integrációs kapcsolat létrehozását a tudomány és a technika forradalmi vívmányainak egyre szélesebb körű terjedése s a termelőerők rohamos fejlődése eredményezte, de ez a tény egyben megbontja az előzőleg érvényben lévő, mondhatnánk úgy is, begyökeresedett módszereket, s egyenesen kényszeríti a gazdaságokat eszközeik s termelőerőik központosítására. Ez a tevékenység tökéletesebb technológiai, műszaki és ökonómiai fölkészültséget követel. A mezőgazdasági üzemekből fokozatosan „kikapcsolják“ azokat a tevékenységeket, amelyek nem tartoznak a mezőgazdasági termelői munkakörbe. Közös üzemeket, üzemközi feldolgozó vállalatokat hoznak létre, több taggazdaság érdekelnek megfelelően, mely üzemek hivatottak lesznek a taggazdaságok termelésének fellendítésére, valamint bizonyos szolgáltatások nyújtására. Ezzel egyidejűleg szükségessé válik egy olyan szervezet létrehozása, mely a „szabad“ pénzeszközöket egyesítené, s közös beruházásokba fektetné. Az illetékesek továbbá dolgoznak olyan Javaslaton Is, mely szerint a mezőgazdaság számára külön pénzintézet létesítése szükséges, az országos gazdasági érdekvédelmi szerven belül. Ez kizárná az üzemen "belüli csoporttulajdon formáját. b) Az említett gazdasági érdekvédelmi központi szervezet a fentebb említett funkción kívül egyben az országos jellegű kérdésekben is képviselné a mezőgazdasági üzemeket, pl. az árképzésnél, másrészt a mezőgazdaság koncepciójának, valamint a termelés fejlesztésének s a termékek értékesítésének, továbbá a külfölddel való (kivitel-behozatal) kapcsolat s az országos tárgyú ügyek kérdésében. c) Ennek a szervezetnek kellene közvetítenie a járásoktól kezdve egészen a központi mezőgazdasági szervig a mezőgazdasági tervfeladatdkat, s biztosítani az ebből eredő termelési programot, az áru forgalmazását; közvetíteni a mezőgazdasági üzemek felé a termelői folyamat fejlesztését szolgáló eszközöket és tudományos technikai módszereket. d) Itt lehetetlen megnevezni mindent, ami szükségessé teszi az országos gazdasági érdekvédelmi szerv létrehozását, de végeredményben a főcél az, hogy olyan feltételeket teremtsünk, melyek lehetővé teszik a mezőgazdaságban dolgozóik, s vele együtt a mezőgazdasági üzemek ökonómiai helyzetének javítását, egyenlőségét, alsóbb és felsőbb partnereikkel szemben. 0 Eddig mit tettek a fentiek érdekében? A szövetkezetek VII. kongresszusa óta több javaslatot terjesztettek be és véleményt nyilvánítottak a mezőgazdasági szövetkezeti üzemek országos szervezetének létrehozására. A VII. kongresszus bizottsága ezeken tovább dolgozik. Feldolgozza a beérkezett javaslatokat. De kisegítő bizott-Doppant terjedelmes cikkeket ” olvashatni a demokratizációról, az új államjogi rendezésről, egyenlőségről és egyéb országos jelentőségi buzgólkodásról. Nem vitatom én ezek helyességét, nem vitatom, mert fontos és értelmes megnyilatkozás. S azt is látom, hogy szükség van rájuk. Mert valóban izgató és izgalmas kérdéseket érintenek és boncolnak. A jövőről van szó, a holnapról és ez nem kicsiség. Kell róla vitatkozni, mert különben nem mozdul előbbre az ország. Én most még sem erről akarok szólni, mivel a párt akciósprogramja átfogóan értékeli a helyzetet és — ahogy mostani vezetőink politizálnak — a megoldást is megtalálják. A mi privát glóbuszunkon — a szlovákiai magyar ég alatt — azonban olyan jelenségeket vélek felfedezni, amelyek egyre inkább aggasztanak. Megpróbálom kicsit képletesen vázolni. Vannak gyerekkori emlékeim a halászásról. Ha tóban vagy valamelyik patakban halat akartunk fogni, míg tiszta volt a víz alig — vagy csak ritkán — sikerült. Fel kellett ka várni az iszapot, előbb térdig kellett gázolni a fenékre rakódott növényi maradványokra — s utána ha jó helyre álltunk, ha jól igazodtunk, és helyezkedtünk — nagy halat is sikerült fogni.. . A példa úgy hiszem érthető. De ha mégsem, én így értelmezem: ez a húsz egynéhány éves tófenék — ez az ország — most igencsak felkeveredett, s akik felkavarták, tudták miért teszik. S jól tették, ha felkavarták e két évtizedes üledéket. A szlovákiai magyarság vezetői (?) azonban alig-alig nedvesítették be nagy újjukat. (Tisztelet a kivételnek.) Inkább csak a parton álltak. Mert a part biztosabb, nem olyan süppedékes, mint a tófenék. S most, hogy — mások — már elégségesen felkavartak mindent, egyesek bontogatják hálójukat. Egyre szélesebben s egyre — merészebben. Alulról felfelé s felülről lefelé megkezdődött az igazodás. Osztanak és szoroznak. Bólintgatnak és kurjongatnak — ahogy az igazodási taktika megkívánja. Hirtelen mindenkinek van „saját“ véleménye. S ez mégcsak hagvján. De micsoda progresszívek ezek a „saját“ vélemények. Sokszor nem hiszek a fülemnek, ha hallom. Csak csodálkozom. S azt mondom magamban, de csak egészen halkan: „Nézd csak fiam. itt mindenki szent, itt mindenkit hétszer keresztre feszítettek a demokráciáért, a szlovákiai magyarság jogaiért, a bátor pártos kiállásért.“ És azon töprengek, hogy hogyan is nem vettem ezt észre már korábban, mondjuk öt évvel ezelőtt?! S ez az, ami miatt anynyit gondolkodom mostanában. Vagy ennyire félre ismertem volns az embereket? Nem tudom. Nem találom a választ. Csak a kibontott hálókat látom, ahogy lebegnek az áprilisi szélben, ahogy a hálókat tartó kezek várják az alkalmat és a percet — na és a helyet — hogy mikor és hol merüljenek le ... valami búsás zsákmányért. S hogy ne tévedjünk: itt nem mindig arról van szó, hogy a zsákmány a közösség asztalára kerüljön. Itt sokszor éppen az ellenkezőjéről van szó. Illetve nincs szó róla, mert erről nem ildomos beszélni. Mert ha az istenáldotta nép meghallaná, esetleg közbeszólna és erős markéval kettészakítaná az igadozók, zsákmányra éhes hálóját. Akkor pedig néhányan a vízbe pottyannának. Ezért gondolom, hogy a mostani igazodóknak érdemes volna fejüket felemelni s egy kicsit hátratekinteni — a saját érdekükben. Hogy áll e valaki mögöttük?! GÁL SÁNDOR Szakmelléklet: Közöljük: a Csehszlovák és a Magyar Rádió és Televízió jövő heti műsorát Ságokat is létesített, melyekbe bevonta a tudományos intézetek s a kísérleti állomások, továbbá egyes iskolák dolgozóit, valamint a termelési gyakorlat szakembereit, hogy segédkezzenek az új szervezet megformálásában. Ezzel egyidejűleg a javaslóbizottság három vitaindító szervezeti változatot terjesztett a mezőgazdasági nagynyilvánosság elé, s ezekben körvonalazta, hogyan képzelhető el az új országos szerv fölépítése. Természetesen a végleges megformálásnál az alulról jövő javaslatok és a bizottságok javaslatai lesznek a döntők. Előreláthatólag őszön kerül sor a mezőgazdasági szövetkezeti országos szerv formai és tartalmi felépítésének végleges kidolgozására. Végérvényesen abban a kérdésben, hogy milyen legyen az új szerv, a mezőgazdasági termelőüzemek döntenek majd az erre a célra ez év végén összehívásra kerülő országos konferencián vagy kongresszuson, hogy az új szerv jövő év elejétől akcióba léphessen. • Az állam föderációs alapon történő átszervezésénél milyen szervezettel számolhatnak a magyar mezőgazdasági dolgozók? — A Szlovákiában élő magyar nemzetiségi kisebbség jogos igényeinek gyakorlati megvalósítása attól függ majd, hogy a szlovák nemzet milyen mértékben és milyen színvonalon éri el nemzeti törekvéseit. A magyar nemzetiség jogainak kérdésében terméseztesen s minden eshetőség szerint a lenini aiapelvekből kellene kiindulni. Államunkban, ahol két egyenjogú nemzet s több nemzetiségi kisebbség él, a magyar nemzetiségű kisebbség jogainak kérdésében minden esetben a lenini nemzetiségi politika alapelveiből kellene kiindulni. Szerintem ezt kifejezhetné a nemzetiségek számára a teljes politikai és kulturális autonómia a speciális nemzeti érdekekkel összhangban. A jelenleg általánosan érvényes elvek a szocialista államban lehetővé teszik több nemzetiség békés együttélését. Persze ezt ma konkrétabban még nem formálhatjuk meg, de úgy gondolom, ebben a kérdésben az említett elvekből kellene kiindulni. Az ország legnagyobb madara a túzok, főleg a Csallóközben tanyázik. Nyílt levél! Tisztelt TÓTH GYÖRGY! Dlhá pri Sale Érdeklődéssel olvastam nyilatkozatát a „Práca" című napilap 1968. április 9. számában. Őszintén szólva, nem lepődtem meg rajta különösképpen. Gyerekfejjel lettem újságíró s az évek folyamán módomban állt megismerkedni azokkal a „húzásokkal", ha úgy tetszik „szakmai fogásokkal", amelyeknek az eredményei az Önéhez hasonló nyilatkozatok formájábtn láttak napvilágot. Különben nagyon egyszerű trükkön alapszik az egész — a feltett kérdés egyúttal a ,Jcért" választ is tartalmazza, csak éppen rá kell bólintani. Persze az anyagfelvételnek ez a módszere távol áll mindattól, amit általában újságírói etikának szoktak nevezni, mert ilyesmi is létezik ugyebár!... S most mégsem a cikk szerzőjével szállók perbe, inkább az Ön lelkiismeretére, széles látókörére", „fürge logikájára" apellálok. Tekintsünk el a tárgyi tévedésektől, ne firtassuk annak az okát vajon az Ön fülébe mindmáig mtért nem •jutott el általános műveltséget nyújtó középiskoláink átszervezésének a híre, miért beszél még ma is tizenegyéves iskolákról? ... Az első baklövést ugyanis akkor követte el, amikor olyasmiről nyilatkozott a nagyközönség előtt, amihez valószínűleg csak keveset ért. Igaz, nyilatkozni lehet, bármiről, ugyanakkor viszont érdemes a nyilatkozathoz azt is hozzámondani, hogy ... bocsápat, ez nem az én szakterületem. Ügy vélem felesleges lenne most hosszas fejtegetésbe kezdenem, s megmagyarázni az anyanyelvi oktatás jelentőségét Önnek. Ezzel kapcsolatban, ha már ennyire foglalkoztatja ez a probléma, bőséges szakirodalom áll a rendelkezésére mind magyar, mind szlovák nyelven. Általában közérthető és egyértelmű tanulmányokról van szó, olyan tudományos munkákról, amelyek mindenki számára hozzáférhetőek. Sajnos, nem állt módomban Önt Vághosszúfalun meglátogatni. Nem tudom vajon nevel-e gyerekeket, s ami a legjobban érdekelne — hogy milyen iskolába járatja őket — arról sincsen megbízható információm. Ha valóban komolyan gondolta a szóban forgó napilapnak adott nyilatkozatát, nyilván az anyanyelvi oktatás mellett döntött, legalább a kilencedik évfolyamig. De mi lesz azután? Vagy talán nem lenne a gyerekek számára lényegesen könnyebb, jövendőbeli hivatásuk szempontjából határozottan hasznosabb, ha teszem azt a szakiskolákat is az anyanyelvükön végezhetnék? Kérdezze meg talán a gyerekeket, néha nem árt ha az ő „széles látókörükre", „fürge logikájukra" is támaszkodunk egy keveset. Es kérdezze meg a magyar középiskolások ezreit, vajon milyen nyelvű szakiskolán szeretnék folytatni tanulmányaikat? Vagy őket ne kérdezzük meg inkább? Es még valami... Bántja a fülem az a kijelentése, illetve szerény magyarázkodása, hogy ugyanis nem titkolja magyar nemzetiségét... De miért titkolná? Egyáltalán honnan veszi, hogy azt titkolni is lehetne? ... Nem hiszem, hogy bármely művelt társadalomban vita tárgyát alkothatná bárkinek is a nemzetisége. Hogy egyszerűen csak azért mert valaki magyarnak, szlováknak, csehnek vagy németnek született ebből bármiféle hátránya származhatna. Az ember nem vetkőzhet ki nemzetiségéből, nem tagadhatja meg önmagát, emberségét! ... Bízom benne, hogy egyetért velem, s nem veszi zokon soraimat. Végezetül csak annyit, ha falujában a barátai, ismerősei szemére vetik, hogy „Gyurka, te nem ts vagy magyar?" szigorúan utasítsa vissza. Öntől a magyarságát senki se veheti el, még egy ilyen nyilatkozat sem, esetleg csorbát ejthet rajta!.,, Tisztelettel: Balogh P. Imre Vadász és Halász Az igazodás órái