Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1967-04-01 / 13. szám
KMECZKÖ Mihály Béklyóban Őseink bűnei abroncsként feszülnek józanságomon, jármokat raknak gondolataimra. Időnként titkos figyelmeztetések jelennek meg töprengésem lapjain: — Míg magadat föl nem oldozod, az elhatározások fetrengeni fognak körötted véresen, rabszíjon! Térdig érő tengerek Az öregek bölcsességfolyamának aranyömlését ismerem. Képzeletemet téli estéken melegségébe lengettem. Ma zátonyként állok a bölcselet-tengerben. — Fogalmaim albatroszokként egyensúlyoznak a hullámok feletti ködökben. js NGÉLA VÉGZETÉNEK egyetlen hogy sohase Jött ki a lépés. Lehet, háttere volt. Mindig késett. Az hogy nem volt bátorsága hozzá. Mert előadásokra húsz perccel később ér- Angéla különben istentelen nőszekezett meg, nem szólva a szemlná- mély. Üres bőkokkal egyszerűen nem riumokről, a moziba rendszerint a lehet elcsavarni a fejét. Inkább a filmhíradó után robogott be, ■ a szín- diáktársaival szórakozott, semhogy ház szűk széksorai között, magától bedőlt volna holmi kis tanársegédértetődően akkor furakodott a helyé- nek. Persze, most megint ez a kére, amikor már Javában folyt az elő- sésl... Pont tíz perccel az előadás adás. Egyszóval, Angéla a késései vége előtt Jelent meg, teljes szépsémiatt bukott el. Az ifjúsági szervezet gében. Acélszürke kosztümjében úgy vezetősége rábólintott a dekanátus döntésére... mi mást tehetett volna. Am nem hiszem, hogy nem hunytak volna szemet kilengései felett, ha Angéla valaha is pontosabb lett volna. Sőt, talán még túlkönnyed életmódja se okozott volna galibát, hisz kevés Jóakarattal a legsúlyosabb helyzetek is megoldhatók. Az évfolyamtársnői két ízben is rajtacsípték a szobán valami idegen férfival. Elfelejtették rázárni az ajtót... Angéla a gyűlésen lehajtotta a fejét, nem szólt egy árva mukkot se. Hiába gyóntatták, megmakacsolta magát. Mert Angéla Jellem, mondjon bárki bármit. Egyszerűen Jellem. Az tűnt mint egy légikisasszony a Brüsza bizonyos férfi nős, állítólag egészen szel—Lisszabon vonalon. Tekintetünk rendezett családi életet él, és valami végigsiklott rajta, fehér kalapkájátől fejes. Angéla úgy véli, ha már egy- lefelé, egészen mintás selyemharisszer ö elrontotta az életét, legalább nyájáig, és fejünkbe szökött a vér. mások éljenek békességben. Bár az is Talán még ennek az idomtalan Olgálehetséges, hogy az ipse pénzes fickó nak is, aki legszívesebben letépte és hát... szóval hozott bizonyos ál- volna Angéláról a ruhát és ormótlan dozatokat. Ez az, ki tudja, lehet, hogy idomaira aggatta volna. És Bobák?... valóban nagy fejes, mint ahogy azt Felizgultságában nem jutott szóhoz. Olga, a beavatottság látszatát keltve Angéla nyugodtan helyet foglalt, mindenkinek bizalmasan a fülébe súg- mintjia mi sem történt volna. A tata. Persze, Olga szájára vigyázni kell, nársegéd befejezte az órát. „Elmefőleg ha kolléganői csépléséről van hetnek, Krehák elvtársnő itt maradi“ szó. Ez a hülye Kubovics a folyosón el-És lehet, hogy a palinak van vala- üvöltötte magát: „Angéla be van zármi szava, és akkor bizonyára keres va, most kell majd gyakorlatoznia.“ egy rendes állást Angéla számára. Bobák természetesen meghallotta... Hat szemeszter elvégzése után egy háromszor vágta ki Kubovicsot a bemérnökjelölt már lehet építésvezető, számítóról. vagy egy mérnök asszisztense, vagy mi Angéla várta a letolást. „Hasonlóaz ördög... Biztos, hogy az ipse nem an látogatja a többi előadást is, vagy hagyja Angélát a kásában. Emlék- csak az én óráimra specializálja maszem, egyszer tíz perccel az előadás gát,“ próbált vele szigorúan beszélni befejezése előtt érkezett meg sztati- a tanársegéd, de pár pillanaton belül kára. Ez aztán mindennek a teteje megpuhult és úgy állt a lány előtt, volt. Amikor még Bobák adott nekünk mint valami szerencsétlen flótás, aki elő. Az Járta róla, hogy még egyetlen egy filmcsillag kegyeiért esedezik, nő sem siklott ki a keze közül. Azt „Nekem mindig ilyen pechem van,“ meg mindenki tudta, hogy Angélára csicseregte Angéla. „Most is összemér régen kivetette a hálót. Csak- vesztem a fiúmmal, mert nem akarta megérteni, hogy nem az a fontos, lett az ő ártatlan kislányukból, hovajon mikor megy az ember a talál- gyan nevelik őket a főiskolán, kára, hanem az, hogy egyáltalán el- Angéla csak nagyrikán emelte fel megy-e. Ha tudná a tanár úr, milyen tekintetét, szeme el-el révedezett kolátkozott nehézségei vannak az em- légéi arcán. Olga és Marika Idegesen bernek...“ fészkelődtek a helyükön, szerették Bobák már teljesen megfeledkezett volna hallani a végső szót: kizárjuk arról, hogy tulajdonképpen le kelle- a szervezetből, az iskolából. Mi pene szidnia a lányt, szeme megakadt dig hallgattuk az Angéla kilengéseia keblére tűzött brosson, melyen ez ről, lezülléséről szóló beszámolót, a három betű díszelgett: Age. Lencsík az orrában turkált és egy pillanatra se vette le a szemét Angéláról. ö pedig szebb, elbájolőbb volt e szitokáradat kellős közepén, mint bármikor máskor. Hallgatott, minden szót jól megrágott. Időnként hazaröppentek gondolatai. A szüleit öt évvel ezelőtt vesztette el... panaszkodni úgy sem lesz kinek! Az apja szilikózisban halt meg. Fél évre rá bátyját halálra gázolta egy teherautó. Amikor az anyja tudomást szerzett a tragédiáról, összeesett. Aztán... igen, amikor magához tért, felcsimpaszkodott az ajtóra, mint valami kisgyerek és ordítozott, mintha valaki kergetné. Egy héten belül az ideggyógyászaton kötött ki, észrevették, hogy konyhakéssel kerülgette a teherautókat ... Csak egy süket nagymamája maradt, ö gondoskodott róla, s ütravalóul mást nem adhatott neki, mint finom túrósbuktát, egy-egy üveg bort, kolbászt, na meg az isten kegyelmébe ajánlotta. Hű micsoda eszem-iszom volt a diákszállóban, ha Sok minden függött tehát a mai megérkezett hazulról Angéla. Baran gyűléstől. És ha nem lettünk volna is ott zabáit, aki éppen most áll fel annyira maflák, Angéla befejezhette és pimaszul kérdi, vajon hogyan volna tanulmányait. Mert ezen a gyű- süllyedhetett Angéla ilyen mélyre, lésen dőlt el tulajdonképpen minden. Azt hittem megpukkadok a méregtől. Mondhattuk volna, hogy vállaljuk A legszívesebben hozzávágtam volna érte a felelősséget, hogy őrködünk valamit. Méreg, düh, szánalom, gyűfelette, nehogy a Jövőben is meg- lölet tombolt bennem. Lehajoltam, kesé'rtse a szocialista erkölcsiség nor- restem valamit a táskámban, leesett máit. Tehettünk volna valami köte- a szemüvegem, eltörött. Míg összeszedlezettségvállalást, megígérhettük vol- ted az üvegdarabokat, Baran befejezna, hogy megvizsgáljuk családi vi- te. Emlékszem utolsó szavaira: szonyait stb. stb. Olga és Marika tud- „ ... szégyelld magad, Angéla, többé ták, hogy ettől függ minden, hisz nem ismerlek, egy közönséges rinjobban ismerték az ifjúsági szervezet gyó vagy... bocsánat kedves kolléalapszabályzatát mint bárki más, bár gák ... úgy gondoltam, prostituált...“ igaz, hogy nemrég még a Miatyánkot Angéla nem akart hinni a fülének, fújták. Néha felötlik bennem, hogy Pár pillanatig révetegen hallgatott, otthon, fatornyos falujukban, még aztán hangosan feltört belőle a zokomindig összekeverik az imádságot gás. Most először az egész gyűlésen, különböző párthatározatokkal, s a Olga és Magda felszabadultan sóhajszüléik csak tördelik a kezüket, mi tottak: „Bűnös Magdolna...“ "I „Nézze Age, hagyjuk az egészet, elege van belőle az embernek. Üljünk inkább be valamilyen presszóba egy feketére. Legalább elbeszélgetünk egy kicsit.“ A folyosón magabiztosan toppantak Angéla körömcipői. Mi éppen a következő órára mentünk be. FARKAS JENŐ: A megyeri bíró Mátyás királynál Az ötszázadik évfordulón szép ünnepséget rendezett a város, sőt azt mondják, az ünnepség után nagy mulatságot is rendeztek, csupán az ökörsütés hiányzott, pedig ezelőtt ötszáz évvel egy ökör árával is több lehetett a kiadása Megyernek. Ügy gondolom, 1466-ban még nem nevezték Nagymegyernek a helységet, hiszen akkor Csallóközben nem igen hivalkodhattak az ősök Nagy nevekkel. Évtizedek, évszázadok peregtek. István óhajára, vagy inkább parancsára templomot építettek, később Iskolát, s mulatóhelyet a dombos tisztáson. A templomban német papok hadarták a latin imákat, az iskolában legyeket fogdostak a kis magyarok, de a mulatóhelyen pengett a cimbalom, a tambora s a síposok sípja sikongva emlegette az elhagyott, tágas mezőket, az Ural lankáit, ahonnént a szarvas idáig csalogatta a hét vezért. Lassan tünedezni kezdtek a zsombékok, a faragó emberek faekéket készítettek, a bencés atyák hátukra vetették a skapulárénak nevezett bőrkötényüket, szántottak, vetettek, csak a vizeknek nem tudtak parancsolni, de hiszen a víz, a föld s a fű volt már akkor is Csallóköz népének éltetője. Elérkezett 1450. Megyer népe bírót választott. Ki lehetett volna alkalmasabb a bírói fövegre, mint Zsomboki Osvát uram. Hatalmas ember volt, nem afféle hálnijárbeléalélek-ember. Zsomboki Osvát királypárti ember volt. Mert ugyebár akkor is voltak nem-királypártiak, teszem azt a Garák, Cilleiek, Újlakiak, no meg legyünk őszinték, Vitéz János, az esztergomi érsek. Zsomboki urani szerette királyát. Lehet, hogy ott fagyoskodott a Duna Jegén is Buda vára alatt, mikor az öreg Szilágyi Mihály a királyválasztási viták alatt kitárva Buda várának őlomkarikás ablakát, öblös hangon kiáltotta a türelmetlen tömeg felé: Éljen Mátyás király! Egyszóval, Zsomboki uram lett Megyer bírója. Nemcsak hatalmas erejű, de végtelen engedelmes ember is lehetett. Különösen akkor, ha hites párja, Borbála asszony megszólalt. Előtte még darutollas fövegét is hóna a'á csapta, szegre akasztotta farkasbőrprémes £ SZABAD FÖLDMŰVES ~~ mentéjét, ügyelve arra, hogy a prém ne érjen a falhoz, mert a nyirkosság nagyon árt a prémnek. Ha otthon ült, letelepedett a kemence padkájára, s nagy fejével bólogatott Borbála beszédére. A győri káptalan atyái ekkor már az 1466-ik évet Jegyezgették pergamenjeikre. Hullott a hó, s kutyahideg telet hozott a december. Borbála egyik este kipirult arccal perdült be a konyhába. Először rözsét vetett a parázsra, aztán ráncba szedte rokolyáját, megigazgatta hímzett főkötőjét, s végre csípőre tett kézzel odaállt ura elé. — Kend aztán a bírói Osvát felállt. — Üljön csak le, kend. Mert amit én most mondok kendnek, azt állva úgysem hallgatja végig. Mért kell nekem Komáromba, Szerdahelyre vagy Somorjába szekereznem egy-egy rongyos vásárra? No-no! Csak hallgasson! Mért nem lehet Megyeren is évente legalább három országos vásár? Mert nem vagyunk város? Ki itt a bíró? Zsomboki Osvát? Ki issza a győri káptalan borát, ki szopogatja most is a legszebb libám combját? Ide jár minden német a nyakamra: bitte-tange ... a sok bitangja ... Kend meg csak a bírói föveget igazgatja azon az okos nagy fején! — Jó, jó, Borbálám ... — De nem jó! Mert kend még feleséget is olyat keresett, kinek nevében megtalálja a bort! Borbála. Ilyen asszony kellett kendnek. Zsomboki uramnak éppen tele volt a szája, így aztán nem felelhetett mindjárt a mennydörgésre. Félre törölte kezefejével a bajszát, s elhaló hangon kérlelte Borbála asszonyt, hozzon be valamelyik kasból egy csipetnyi viaszt, hadd kenje ki hegyesre a bajszát. — Mert ma este összehívom a céheket, az atyamestert, s holnap fellovagolok Nagyszombat városába, Mátyás királyhoz, s ha nem Megyer város bírójaként térek meg, ne legyen Zsomboki Osvát a nevem! Punktum. Borbála asszonynak megcsillant a szeme. Lehet, hogy könnyezett is. Igaz, az asszony! könnyekre nem sokat adott m, r akkor sem a férfinép, hiszen az asszonynépnél nem nagy dolog a pityergés, különösen akkor, ha fegyvernek használja. Nyelv és könny. Mégis erős fegyver mind a kettő. De Borbála szaladt a viaszért, s mire estére kongott a harang, Osvát bíró bajsza olyan hegyesen állott, mintha legalábbis a török ellen akarta volna használni kopja helyett. Mátyás király Nagyszombaton mulatatta magát. A barátok klastromában szállott meg. Fácán, vadmalac s ízes, áfonyával traktált őzpecsenyék ... Az ebédlő falán Jámbor szentek komor képei sápadoznak. Fejüket szinte félrebillentik, mikor a gvárdián fellép a refektórium emelvényére, s felolvassa a mártírok életrajzát a nem éppen vértanúságra készülő pátereknek. S ekkor a portánál, a tölgyfaajtón megzörren a bronzból öntött angyalfejű jelzőkalapács. A gvárdián elhallgat, Mátyás feláll. A kapusfráter csoszogva lép be a refektőriumba: — Itt a megyeri bíró. Mátyás a gvárdián helyére lép. Két barát mögé tolja a faragott széket. — Lépjen be. S belép Zsomboki Osvát kíséretével. — Uram, királyom, fejedelmem, mindenem ... Mátyás mosolyog. — Halljam szavadat, Zsomboki Osvát, Nagymegyer bírója! — Nagymegyer? — Úgy van. Mit kívántok? — Pallosjogért, évi három országos vásártartásért és Megyer várossáalapításáért esedezünk. — Megadom. A forma kedvéért előlép, kezében pallossal a hóhér, s pergamennel a diák. Zsomboki uram homlokával ütögeti a refektórium márványpadlatát. Mátyás int. — Állj fel. Megértettünk. A boszorkányégetést megtiltjuk. Ti pedig, céhek mesterei, tudomásul vegyétek, hogy mától kezdve Megyert Nagymegyernek nevezem, szóval és írásban. Nagymegyert városnak nevezzétek. Minden kérésieket teljesítek hüségtekért és bizalmatokért... A deák kezében sercegett a toll s mikor befejezte írását, Mátyás a lágy viaszpecsétre nyomta őnbélyegzőjét, s a pecsétes írás alá odaírta: Rex Mathias. S ekkor a bíróhoz fordult: — Borbála asszonynak ne merészeld elmondani, hogy a boszorkányégetést megtiltottam. Talán így lett város Nagymegyer. Az asszonyi szó nagy hatalom. Szent Dávid Uriás feleségét rabolta el, öreg korában bűnbánó zsoltárokat írt és szent lett. Mátyás királyról többet mond a krónika. Igazságos volt. — EZ NEKED a tudomány ás technika kora?! Engedd meg, hogy röhöglek. Ha-hal — Parancsolj. Bár röhögni csak nekem lenne okom: a maradiságodon. Mondd, tulajdonképpen hol élsz te? Honnan veszed, hogy nem fejlődik a világ? — Hol élek? Egy bolygón, haha-ha! ... Amint látom, te nagyon keveset tudsz erről a bolygóról. Ha akarod, mesélhetek róla .., — Mii érek vele, ha nekem továbbra is koszos vonaton kell utaznőm? Jutnánk el inkább négy-öt évvel később a Holdra, de ne lenne ... Mondd, mi történne akkor, ha öt évvel később jutnánk fel a Holdra?! Gondolkoztál már valaha ezen? — Mi történne? Hogy mi történne? Hát ízé ... szóval... Mindenesetre inkább hamarabb jussunk fel, mint később ... Amit megte-Irány a Hold Nos, ezen a bolygón lassan, nagyon lassan fejlődik a tudomány. Itt még mindig fél napra van szükséged, ha negyven-ötven kilométert akarsz utazni. Ha benn dolgozol a városban, kora reggel elmész hazulról és csak este érsz haza. A vonatban persze leggyakrabban állni kell — néha fél lábon is. Aki meg ülőhelyhez jut, odaragad a kosztól... Vannak ugyan autóink is, meg repülőgépeink, meg mit tudom én mi mindenünk van, de én vonaton utazom, számomra ez a fontos. Nem is tudom, miért éppen a közlekedéssel kezdtem. De hát bármivel kezdem, mindebből az derül ki, hogy a tudomány és technika koráról szó sem lehet. Legalábbis a Földön nem. Mert így hívják ezt a bolygót. Ha-ha-ha-ha!... és te hol élsz? Igazán kíváncsi vagyok arra a világra, amelynek a tudományáról ilyen dicshimnuszokat zengedezel. — Te azt akarod állítani, hogy a Földön élsz? Hiszen ha így lenne, tudnod kellene, mi játszódik le körülötted. De neked erről sejtelmed sincsl A közlekedést mered bírálni ma, amikor a legkisebb falucskában is autóbuszjárat van?! Ma amikor a gőzmozdony már elavult ... Ne felejtsd el, hogy nagyapáink még lóvasúton közlekedtek! — Az régen volt. — Arról persze mit sem tudsz, hogy a mai repülőgépek gyorsabban haladnak a hang sebességénél. S ez még mind semmi, hiszen már űrhajók is vannak!... Tudod hova készül az ember? — Tudom, a Holdra. — Utána pedig a többi égitestre. Néhány évvel ezelőtt ez még plöm-plöm gondolatnak számított, ma pedig senki sem kételkedik a megvalósulásában. Kidévé téged. hetsz ma, ne halaszd holnapra! — Talán versenyben állunk valamilyen idegen bolygó lakóival a Hold meghódításában? Csak nem akarod azt mondani, hogy más bolygón is élnek emberek? • — Nincs kizárva. — Bravó, akkor mégis van értelme az űrkutatásnak! Különösen, ha kőművesek is akadnak köztük. Lehozunk egypár ezret, hogy oldják meg a lakásproblémákat... Te, ennek a fele se tréfa ... — Végre kezded megérteni, tally en nagy lehetőségek várják az embert odafenn. S ez csak egy a rengeteg lehetőség közül. — Most látom, milyen hülye voltam, amikor csak legyintettem, ha a mai fejlett tudományról hallottam ... Lehet, hogy üzleteket is kötünk majd az űr lakóival. Talán bizony még a kágéestébe is beszervezzük őket... Valóban csodás lehetőségek! Igazán örülök, hogy találkoztunk. Köszönöm, kedves barátom, hogy kinyitottad a szemem. Megértettem a tudomány és techi nika korának szavát... Éljen a tudmány! Miénk lesz a világmindenségl... — Én már érzem is, amint repülünk a magasba ... Mintha mindegyikünk a saját pályáján keringene ... Nemsokára elérjük a Hol-, dat!... De te miért bőgsz?! — Sajnos, én nem repülhetek veled. Valami folyton visszahúz. Mintha megsokszorozódott volna a Föld vonzóereje. — Sebaj, ennek az ellenszerét már régen megismerte a tudomány: töltök még egy pohárral. — faj, ez jó volt! De a fejemre még mindig hat a gravitáció. Ogy látszik, még eqy litert kell rendelnünk, hogy a teljes súlytalanság állapotába kerüljünk. FÜLÖP IMRE 1967, április 1, itt
