Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1966-08-27 / 34. szám
Í Szakmelléklet: |; „VADÁSZ ÉS HALÁSZ“ j; • • • Közöljük: !• a Csehszlovák és a Magyar Rádió || és Televízió jövő heti műsorát || A tanévnyitó előtt Hamarosan végeszakad gyermekeink nyári szabadságának. A legtöbb gyermek — szellemileg felfrissülve, testileg megerősödve — türelmetlenül várja már, mikor nyílik meg számára ismét az iskolai élet meghitt, soksok élményt nyújtó világa. Az iskolábajárás kezdete határozottan új élményt jelent gyermekeink életében, mellyel kell, hogy foglalkozzunk. Legtöbb esetben a gyermekek a hatodik év körül mind testi, mind szellemi téren magukra tudják vállalni azokat a kötelezettségeket, amelyeket az iskola, mint társadalmi intézmény a gyermektől megkövetel. De már több esetben előfordult, hogy a gyermek nehezen illeszkedett be az új és hirtelen változásba, és nehezen viselte el a játékvilágból a kötelesség és a munka világába való átmenet változásait. Ezért vezették be az előkészítő osztályt, amelynek feladata, hogy a gyermekeket fokozatosan segítse át a játékból a munkába. Az előkészítő osztály bevezetése pszhichológiailag is indokolt. A hirtelen változás a gyermeknek gyakran nehézséget okoz, nehezen alkalmazkodik az új környezethez, de általában, ha a tanító helyes nevelési módszert használ, a gyermek már hatéves korában alkalmas arra, hogy iskolába járjon. Az iskolábajárás kezdete a gyermek életében nagyjelentőségű esemény. Ekkor a gyermek az egyik életmódból egy olyan másikba megy át, amely részére teljesen új és szokatlan. Ez a változás a gyermeken meg is látszik. Főként azokon a gyermekeken, akik csak a család körében nőttek fel és nem jártak óvodába. Az iskola elsősorban úgy hat, mint kötelesség, a gyermek ezért nehezen szokja meg az új életmódot. Eddig a saját akarata szerint játszhatott, most pedig alkalmazkodnia kell a kitűzött napirendhez; időben kell kelnie, iskolába menni, a rendet be kell tartania, mely pontosan meghatározza, hogy a gyermek mikor beszélhet, játszhat, mikor kell figyelemmel kísérnie a tárgyat vagy jelenséget, amelyet a tanító magyaráz. A gyermek az iskolában találkozik először a hivatalos beszédmóddal, a beszédből és a megszólításból hiányzik a családi jelleg. Az iskolás fiú vagy leány nem Gyuszika vagy Katika, hanem Nagy Gyula és Gergely Katalin. Az iskolás fiúk és lányok megnevezése teljes névvel történik és ők is a tanítót hivatalos elnevezéssel szólítják meg: „tanító elvtárs“. Ezek a tények mind erős benyomást gyakorolnak a gyermekre, és eddigi életmódjának megváltoztatására kényszerítik. Az iskola hatása a gyermekre szociális téren is jelentős. Az iskola „újonca“ összekerül új osztálytársaival, akiket eddig nem ismert, akikkel ezután már minden nap együtt lesz. A gyermeket új gyermekközösségbe sorozzák, s ezzel gyakran ellentétbe kerül. Főként abban az esetben, ha az előző nevelés a gyermeket nem készítette elő, és ha kollektívellenes állásfoglalás nyilvánul meg a gyermekben, pl. ha egoizmusra, közösségeilenességre és ehhez hasonló jellemvonásokra nevelték. A gyermekben ki kell fejleszteni az osztálytársaihoz való helyes viszonyt. A mi jelenlegi valóságunkban a gyermekek kétféleképpen reagálnak az iskolára: a gyermek az iskolának vagy örül, vagy pedig fél tőle. Mitől függ ez? Ez attól függ, hogy a szülők otthon hogyan készítették elő gyermeküket az iskolára. Ha a szülők vagy más nevelők a gyermeknek helyesen magyarázták meg az iskola célját és feladatát, akkor örömmel gondol az iskolára, és szívesen fog oda járni. De ha a szülők az iskolát úgy tűntették fel a gyermek előtt, mint valami szabadságát korlátozó intézményt, akkor a gyermek félni fog az iskolától. Ez a viszony még rosszabbodhat, ha a tanító mindjárt az első napokban nem bizonyította be az ellenkezőjét, és nem nyeri meg a gyermeket. Rossz viszony fejlődik ki a gyermekben, ha a szülők a gyermeket kisebb-nagyobb csínytetteikért az iskolával fenyegetik (na megállj, ha majd iskolába fogsz járni, ad neked a tanítói Majd ellátja a bajodat! Majd meglátod, mi lesz! stb.j. Ebből tehát látható, hogy egyes gyermekek rossz viszonya az iskolához nem olyan valami, amit születési adottságnak neveznek. Ha rossz viszonyt veszünk észre az iskola iránt, a tanítónak az a kötelessége, hogy meleg szeretettel, szeretetteljes megértéssel oszlassa el a gyermek helytelen érzéseit. Legyen ünnep az egész család számára szeptember elseje s az a nap, amikor gyermekünk iskolába megy. jelenjenek meg a tanévnyitó ünnepségen a szülők is, hogy ezáltal az iskolábajárás fontosságát a gyermek előtt még jobban kihangsúlyozzák. Erezze minden iskolás ennek a napnak nagy jelentőségét, fontosságát, mert pedagógiai szempontból nagyon fontos, hogy a gyermek az iskolát nagy jelentőségűnek, szépnek, sokat ígérőnek lássa. Veress Vilmos, Nírovce A Emlékmű a Szlovák Nemzeti Felkelés bölcsölében, Besztercebányán . (Foto: Kruzslnszky) U ÜSZŐNKÉT ÉVVEL EZELŐTT ** forróbbak voltak a napok a mostaniaknál. Nemcsak az augusztusi napfény, hanem valami láthatatlan parázs fűtötte a levegőt, s az emberi szíveket. A lappangó parázs addig izott a hamu alatt, míg végül augusztus 29-én lángra lobbant. Kipörzsölte a fasiszta csizmát az ország szívéből, s ezzel megadta a jelt a szlovák és más szabadságszerető népek elszánt küzdelmére. A Besztercebányán történtek az éter hullámain villámgyorsan eljutottak az ország legeldugottabb sarkába is, s a hadsereg jó része idejét látta, hogy a partizánok oldalán harcoljon a fasiszta betolakodók ellen. A Bardejov közelében levő Cigelkán egy szakasznyi katona tétlenkedett már jó ideje. A langyos nyári estén alváshoz készülődtek a fiúk a tágas tűzoltószertárban. Ketten, a berencséri Szőllősi László és a vícsapapáti Buda Vendel a szállás előtt sétált, őrizték bajtársaik éjjeli nyugalmát. A két magyar fiú talán gondolatban a Nyitra partján járt, amikor a szlovák hadsereg néhány tisztje rájuk köszöntött. Az őrök vigyázzba meredve, puskával tisztelegve üdvözölték feljebbvalójukat. — Hagyjuk a parádét — intette le őket a főhadnagy. — Mától kezdve nem vagyunk a hadsereg kötelékében. — Mi történt? — szaladt ki egyszerre a két tartalékos száján. — Jöjjenek a tűzoltószertárba. Ott majd megbeszéljük. Egyesek már az igazak álmát aludták, amikor beléptek a petróleumlámpa sárgás fényétől gyéren megvilágított helyiségbe. A még fentlévők gyorsan felugráltak. — Maradjanak csak nyugodtan — kezdte a tiszt, és mindent elmondott, amit a történtekről tudott. — Most mi lesz? — kérdezték többen, s erre vártak feleletet a kíváncsi lázban égő szemek. — Két lehetőség van — folytatta a főhadnagy. Átállni a partizánokhoz, vagy megvárni a németeket, amíg leszerelnek és kényük-kedvük szerint bánnak velünk ... *— Vigye el az ördög őket! Csakis a partizánokhoz!... A fegyvert nem hagyjuk!... — Ilyen és hasonló köz bekiáltások szakították félbe a főhadnagy szavait. Vállvetve harcoltak — Akkor gyorsan kell cseleked- fegyver és lőszer volt felhalmozva, nünk, mert a németek holnap reggel Az első akcióban résztvettek Szőlmár itt lehetnek. A többi szakasz- lősiék is. Bár haláltmegvető bátorbeliek velünk együtt szintén úgy Sággal támadtak, mégsem sikerült a döntöttek, hogy a partizánokhoz me- németeket kiverni az ősi városból, gyünk. Természetesen, mindenki sa- ahová Románia kapitulációja után ját maga határozott sorsáról... Tudniuk kell, hogy nehéz napok várnak ránk. — Tette hozzá elkomorodó hangon. Hirtelenében zsibogó méhkashoz hasonlított a fecskendők raktára. Egymást túlkiabálták az ingbengatyában csoportosuló férfiak. Amikor csillapult a hangulat, valaki megjegyezte. — Magyarok is vannak köztünk, lehet, hogy ők a leszerelés mellett döntenek. — Ezt meg honnan veszed? — hangzott Szőllősi egy kissé sértődött válasza. — Eddig is jól megfértünk együtt, s a bajban sem hagyjuk el egymást. Alig pirkadt, máris lázasan készülődtek a fiúk. A tisztek tanácsára csak a legszükségesebb holmit vitték magukkal, inkáb lőszert cipeltek. A kis falu hajnalban ébredő lakói észrevették a lázas készülődést. Sírvafakadtak, amikor megtudták, hogy elmennek. — Mi lesz velünk — jajveszékelték az asszonyok. Keresztülvágtak a hegyeknek, míg végül Krizen község mellett össze ölelkezhettek a partizánokkal. Az odasereglett katonaság körében nagy volt a harci kedv, amit a partizánvezetők már harmincadikén este kihasználtak. Elhatározták, hogy megtámadják a Bardejovban tartózkodó német egységeket. Ott volt az ezredraktár, ahol nagymennyiségű sebb csoportokban igyekeztek átvergődni a németek gyűrűjén. Szőllősinek és néhány társának sikerült is átjutnia. Éjjel meneteltek, s nappal meghúzódtak az erdörengetegben. így lassan haladtak előre. Persze, közben többször tüzet zúdítottak a kisebb német csoportokra, s odafagyasztották a nótaszóval menetelők ajkára a hangot. Beszterce környékére mégsem sikerült eljutniok, mert Kézsmárk mellett egy nagyobb német egységbe ütköztek és fogságba kerültek. Az elfogottak egy részét az igazoltatás után kivégezték és a többit — köztük Szőllősi Lászlót is — Németországba internálták, ott egy Drezda melletti gyárban dolgozott és tanúja volt a kultúr-történelmi város porig bombázásának. A hadiüzemben kegyetlen körülmények között éltek és kétszázuk közül már csak nyolcvanan lézengtek, amikor 1945. május 9-én végre fehér zászlót lengetett a tavaszi szél. * # * Szőllősi László az ötvenes évek határán járó, megnyerő külsejű férfi. Míg gondolatban a múltban kutatott, homloka borús volt, és csak akkor enyhültek meg kissé a vonásai, amikor azt említette, hogy május 21-én keblére ölelhette feleségét és hároméves szösz! kisfiát. Beszélgetés közben azt is bevallotta, hogy nem szereti a múltat emlegetni. Még azt sem venné szívesen, ha újból húszévesként élhetne az akkori körülmények között. Csak harminc éves korától beszél emberibb életről. Még a felszabadulás utáni időre sem szívesen gondol vissza, ahol őt is, aki vállvetve harcolt, megkülönböztették. Aztán enyhült a helyzet és a földosztásnál elismerésként két hektár földhöz juttatták. így három hektáron gazdálkodott 1952-ig, amikor kíszélesült a közös. Fiatalkori nehéz sorsában fogadalmat tett, hogy csak egy gyereket nevel, ök hatan voltak testvérek, s bizony sokszor nem volt elegendő a mindennapiból sem. Jó tanuló is hiába volt annak idején, a gimnáziumról szó sem lehetett. Pedig már fiatalabb korában is hozzá fordultak a faluban, ha valami beadványt vagy. hasonlót kellett írni. Amikor megalakult a gépszövetkezet, ő lett a könyvelője és az EFSZ-be való belépése óta pedig bérelszámolóként tevékenykedett. Akkoriban sokszor akadozott a szövetkezet kereke. Ma már olajozott gépezetként működik, és évről évre gyorsabban gördül előre. Kitűnő az állattenyésztésük és a hektárhozamok is emelkednek. Szakemberekben is egyre erősebbek, és a közeljövőben már két mérnök lesz az ezer és néhány hektáros gazdaságon. A tisztalátású férfi annak örül a legjobban, hogy a tagok már nem őt és a bankot okolják. Tudják, hogy elsősorban tőlük függ a nagyobb darab kenyér. Szőllősi az elmúlt években sokat töprengett a nemzetiségi kérdésen. Habár az utolsó időben Jelentős a változás, mégsem arany még mindig, ami fénylik. Mennyivel másképp volt, amikor egy csatasorban álltak. Ott testvérként harcoltak, eszükbe sem jutott, ki a szlovák, ki a magyar. Az ő falujukból vagy húszán álltak oda, ahova a haladás szólította őket. Hogy akkoriban mennyire egymáshoz nőttek, sokminden közül az alábbiak is igazolják. Szóba került, járt-e már azóta Bardejov vidékén. Nemmel válaszolt. De főleg azért szeretne eljutni oda, hogy megkeresné azt a helyet, ahol barátja utolsó jajkíáltását hallotta. Ott esett el Kazincka Tornáé, a szomszédfalusi szlovák fiú. Huszonhat évvel ezelőtt, bár felesége és csöppnyi fia szívrepesve várták, ő a harcot választotta. Most is ott áll az első sorokban a nyílt szívű férfi. Tagja a pártbizottságnak, tanácsnak és a fasisztaellenes szövetség vezetőségének. Sokat vállal magára, de mégis úgy érzi, nem lehet eleget tenni azért, amit az új élet adott neki és családjának. Fia, Laci megbecsült szakmunkás és gügyögő kis unokája már tejben-vajban fürödve cseperedik. Három Laci, három generáció, ugyanannyi sors. Nagyapának a robot, a nélkülözés jutott osztályrészül. Az apa már emberséges körülmények között nevelkedett, a jövő reménysége pedig úgy él, mint hajdanában az irigyelt úrfiak. Jól látja ezt Szőllősi László, aki fegyverrel a kezében harcolt azok ellen, akik akadályozni akarták az emberibb élet kibontakozását. TÖTH DEZSŐ A MEZŐGA Z D ASÁGI DOLGOZÓK HETILAPJA Bratislava, 1988. augusztua 27. Ara 1,— Kús XVII. évfolyam, 34. szám. i ------------------ -Laci bácsi hibát talált. Ezt vizsgálják a könyvelésben dolgozó asszonyok jelentős erő gyűlt össze. Két nap múlva szervezettebben próbálkoztak. A tüzérségi előkészítés azonban nem sikerült jól, s így a támadást újból visszaverték a német egységek és ellentámadásba mentek át. Boglárka mellett tankokkal támadtak a németek. Szőllősiéknek sikerült ott egy ellenséges tankot kilőni. Később azonban a túlerő ellen fel kellett adniuk a kilátástalan harcot, és a Cerhov hegységbe húzódtak fel, ahol a legjelentőseb partizánegységek táboroztak. A Cerhov hegységben lévő partizánokat erős náci egységek támadták szüntelenül. Bármennyire is elszántak voltak a védők, sokáig nem állhatták ellen. Ezért a hadvezetés úgy döntött, egyesülniük kell a Besztercebánya környéki egységekkel. Ki
