Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)

1964-06-06 / 46. szám

3>éhtai~m€xp€>h ISfäfe Komáromot tűzhányó fölé építették ez öslakók, de ma már a földrengések egyre ritkábbak és egyre gyengébbek. A tűzhányó lassan lecsitul, megnyug­szik, békét köt a felette magasodó várossal és a városban élőkkel; de kilenc év óta minden májusban egy­­egy földrengés, egy-egy tűzhányó­kitörés borzong át Komáromon, s a borzongás ereje Dunaszerdahelytől Királyhelmecig végigremeg Dél-Szlo­­vákia falvain, városain. A komáromi májusi ünnepségek szellemi életünk vulkánkitörései. Egész évi készülődés után ez a fel­mérés, az összegezés és az értékelés. Az eddigiek csupán az ország szava­iéit állították a köztudat fókuszába. De ennek ellenére nevük valahogy szürkén állt az emberek előtt: orszá­gos szavalóverseny. Verseny! Annyit hallották ezt a szót mindenféle vi­szonylatban, hogy az érdeklődést alig­­alig ébresztette fel. A tavalyi országos szavalóverseny vitáin vetődött fel, hogy a szavaló­verseny jellegét kell megváltoztatni. Igazabbá, ünnepibbé tenni, és hogy nevet kell adni neki. Ahogy van Hviezdoslavov Kubín, ahogy van Vol­­krúv Prostéjov, úgy legyenek komá­romi Jókai-napok is. És mindenki nagy örömére valóra vált ez az elképzelés. Jókai halálának 60. évfordulójára a nagy mesemondó emlékéhez méltón ünnepelt Komárom! A kilencedik országos szavalós ver­seny, most már Jókai-napok, szétfe­szítette az eddigi kereteket és tel­jességében feltárta azt a nagyszerű alkotóerőt, amely a többet és jobbat akarás jegyében él és dolgozik nem­zetünkben. A több mint egy hétig tartó Jókai­napok hatalmas tömeget mozdítottak meg. Itt nem gondolunk a nézőkö­zönségre, — bár azok létszáma is nagy jelentőséggel bír — hanem azok­ra, akik aktívan részt vettek a ver­senyben vagy a fesztiválon. A selej­tezők után több mint száz szavaló és prózamondó jutott el Komáromba, hogy képviseljenek egy-egy iskolát, egy-egy járást. S ki tudja hány száz fiatal vett részt a selejtezőben. Az irodalmi szín­padok fesztiválja sikeréért 110-nél több szavaló, ren­dező, díszlettérve­­ző, technikus stb. dolgozott. Öt iro­dalmi színpad és hét műkedvelő színjátszó-csoport előadásában gyö­nyörködhettek Ko­márom és a kör­nyékbeli falvak dolgozói. Ezek csupán szá­mok, de ezek a szá­mok többet jelen­tenek egyszerű adatközlésnél. A szavalóversenyeket minden kategóriában sajnos nem hall­gathattuk meg a műsor zsúfoltsága miatt. (Egyazon napon zajlott le a szavalók, prózai előadók és az irodal­mi színpadok műsora.) A látottak és a hallottak alapján — ez a második és a harmadik kategó­riára vonatkozik —, a tavalyihoz vi­szonyítva az előadások színvonala esett. Általánosítani azonban nem le­het, mert voltak egészen magas szín­vonalú szavalatok és újszerű kezde­ményezések is, a második kategóriá­ban. A versanyag kiválasztása azon­ban véletlenszerű volt s ebből adó­dóan a versenyekre is jellemző volt a véletlenszerű lebonyolítás. A má­sodik kategóriában kizárólag a har­madfokú iskolák hallgatói szerepeltek, annál elgondolkodtatóbb ez a vélet­lenszerűség a versek kiválasztásában. Ezzel kapcsolatban meg kell említeni az irodalomtanárok felelősségét és felhívni a figyelmüket a jelenségre, amelyet elsősorban ők hivatottak a tudatosság és az igényesség felé te­relni. A harmadik kategória versanyagára viszont már a nagyon is tudatosnak tűnő kiválasztás a jellemző. Helyet kapott benne a klasszikus és az élő magyar irodalom, a világirodalom je­lesei és a hazai magyar irodalom is. Viszont Itt a versek átélése, gondolati visszadása maradt el a versek szín­vonalától és nagyobbára az előadók megfeledkeztek a vers zeneiségéről. Ezek a tényezők aránylag megne­hezítették a bírálóbizottság munkáját. De ettől eltérően valószínű szervezési hibának tudható be az, hogy például a második kategória bírálóbizottságá­ban csak komáromiak voltak. Nem ké­telkedünk döntésük objektivitásában, inkább a rendezők számára említjük, mert — s ismételjük, hogy nem von­juk kétségbe döntésük helyességét — ez a résztvevők szemében helytelen és lehetőséget ad különböző szükségte­len vitákra. A Jókai-napok szavalőversenyének győztesei: első kategória Kossá Zsuzsa (Komárom), második kategória Har­­sányi Gizella (Komárom), harmadik kategória Bajkrics Mária (Bél, tere­­besi járás), negyedik kategória (pró­za) Raj Margit (Zsellz). Az irodalmi színpadok seregszem­léje új színfolttal gazdagította a Jó­kai-napokat. Különböző elképzelések, ötletek, koncepciók felvonultatása jel­lemezte ezt a még csak formálódó és A Jókai-napok résztvevői elhelye­zik koszorújukat a koszorúzési ünnepség kezdetén Jókai Mór szobránál. (Foto: Prandl S. és —gs) bonyolultságában szinte áttekinthetet­len színpadi formát, vagy műfajt, bár ez utóbbi erősen vitatható és a vita homlokterébe kívánkozó fogalom, * » Levelekből röviden e # Űj művelődési otthon Taksonyban A közelmúltban adták át rendelteté­sének a több mint 1 millió 130 ezer koronás költséggel felépített új műve­lődési otthont Taksonyban. A falu la­kói több mint 66 ezer brigádórát dol­goztak le a művelődési otthon építé­sénél. A különböző szervezetek tagjai, amelyek részt vettek a művelődési ott­hon építésében, dicsérő oklevelet kap­tak Horváth Ferenctöl, a járási iskola­ügyi osztály vezetőjétől. Mécses János, Taksony Dallal, tánccal Jól sikerült bemutatót rendezett a kassai CSEMADOK, a járás legjobb szólistáinak tánc és énekkarainak közreműködésével Somodiban, A mű­sor két részből állt. Az első részben a népművészeti csoportok szerepeltek, a második részben operett- és tánc­­dalénekesek szórakoztatták a közönsé­get. A műsorban fellépett az Oj Nem­zedék énekkara és tánccsoportja is. Hemerková Olga (Kassa) Járási dal- és táncünnepély a Krasznahorka alatt A CSEMADOK rozsnyói járási bizott­sága ebben az évben is megtartja a járási dal- és táncünnepélyt a Kraszna­horka alatt. A dal- és táncünnepély közvetlenül a választások előtt, az SZNF 20. évfordulójának, valamint a CSEMADOK fennállásának 15. évfordu­lója időszakában valósul meg. A járási dal- és táncünnepély kere­tén belül június 6-án 10 órai kezdettel a gömörhorkai színjátszócsoport Husz­­ka-Hályi: Szabadság szerelem című három felvonásos operettjét mutatja be. Az előadást reggelig tartó tánc­­mulatság követi. A dal- és táncünne­pély második napján 15 órai kezdettel „Ki mit tud" címen vetélkedőt ren­deznek, amelyen 300-an vesznek részt. 0 Füleken a Városi Nemzeti Bi­zottság szolgálatában álló borbély és fodrászműhelyek teljesen új felszere­lést kaptak. A higiénikus, korszerű berendezés és a pontos kiszolgálás a közönség igényeit minden tekintet­ben kielégíti. A füleki borbély-üzemek korszerűsítése a városi nemzeti bi­zottság jó munkáját bizonyítja. Kossá Zsuzsa, az A harmadik kate­első kategória gória győztese győztese. Majkrics Mária mint maga az „irodalmi színpad“ is. A hat irodalmi összeállítás hat kü­lönböző ötletre épült, hát különböző törekvést és elképzelést próbált meg­valósítani hol több, hol kevesebb si­kerrel. Kettő a lévai és a kassai egy­­egy életművet próbált — az előbbi Juhász Gyula költészetét, az utóbbi József Attiláét — színpadra vinni. Ha ezt a két irodalmi színpadot hason­lítjuk össze, akkor a kassaiak felfogá­sát és koncepcióját tartjuk felfigyel­­tetőnek, amely a maga egyszerűségé­ben érvényre juttatta József Attila verseit, mintegy aláhúzva a .költő gondolatait, művészi egyszerűségét és elvi hűségét. Egyetlen hibája, hogy kerek két óráig tartott, s a hallgatók ilyen hosszú idő alatt elfáradtak, kép­telenek voltak követni a verseket, az egymást követő gondolatokat, a hatás csökkent s a versek nem válhattak élménnyé. Mégis, ha ezt a koncepciót nézzük — egy költő életművének fel­dolgozását — mindenképpen a kas­saiak példáját kell követni. De leg­feljebb egyórás összeállításban. A Nyitrai Pedagógiai Intézet Szót kérünk című összeállításáról is kell szólni pár szót. A kizárólag „házi szerzők“ verséire, épült összeállítás érdekes volt még annak ellenére is, hogy a versek egy. része alig ér^e el azt a követelményt, ahonnan a verset versnek lehet nevezni. De nem is ez a lényeg, hisz ők szót kértek csupán, hogy ez megadatott, már maga is eredmény. Viszont a technikai meg­oldásaik bármilyen jók is voltak, na­turalista hatást idéztek elő a szín­padon, nem játszottak alárendelt sze­repet, hanem sokszor a verset tették másodrendűvé. Pedig az irodalmi szín­pad első és legkézenfekvőbb törvény­szerűsége, hqgy benne minden eszköz a verset, a költészetet szolgálja, an­nak alárendeltjeként szerepeljen. Ez elkerülte a nyitraiak figyelmét. Szín­vonalas előadást láttunk a rimaszom­batiaktól is. Híd című műsoruk iga­zolta, hogy csak a rendszeres munka s a tudatos útkeresés hozhat ered­ményeket. A MATESZ' Emberbotanika című összeállítása is a kísérletezés sokirányú lehetősége közül az egyik, de ezt a formát csak ott és olyan gár­dával lehet sikerre vinni, ahol a le­hetőségek megegyeznek legalább a MATESZ lehetőségeivel. Ellenkező esetben semmit érő, unalmas vers­­mondássá degradálódna. Szerencsére Beke Sándor összeállítása nem jutott erre a sorsra. Érdekes volt, különös, újszerű és gondolatokat ébresztő. A műkedvelő színjátszó csoportok fesztiválja örvendetes minőségi vál­tozáson ment keresztül tavaly óta. Ügy látszik a tavalyi viták, amelyek néha úgy tűntek, hogy a kívántnál élesebben vetik fel a problémákat, nem hullták a semmibe. Már maga a színművek kiválasztása sokszínű és sokatígérő volt. A műsoron Peter Karvas, Gáspár Margit, Gyárfás Miklós, Dunai Ferenc, Mesterházy Lajos és Jókai Mór müvei szerepeltek. A meg­hívott csoportoknál csupán azt hiá­nyoljuk, hogy a falusi műkedvelő színjátszást egy csoport sem képvi­selte. A rendezőbizottság a tizedik, jubileumi Jókai-napokra ezt a csor­bát valószínűleg kiköszörüli. Kétségtelen, hogy az idei Jókal­­napokat néhány szervezési hibától el­tekintve, komoly jelentőségű ese­ményként kell lekönyvelni kulturális életünk fejlődésében. S ez a színvonal kötelez bennünket; a jövőben csak többet adhatunk és többet is kell adni, kevesebbet semmiesetre sem. Az 1965-ös évben a Jókai-napokon egy évtized munkáját kell összegeznünk, s hogy az ne sikkadjon el, ott kell folytatnunk, ahol a mostani Jókai­­napokat bezártuk. Még körültekintőbb és alaposabb szervezőmunkát kell vé­gezni — nagyon hiányzott egy könyv­­kiállítás, ahol vásárolni is lehetett volna. A szavalók, prózai előadók, iro­dalmi színpadok, színjátszó csoportok kiválasztásánál az idei tapasztalato­kat legteljesebb mértékben fel kell használni. Ezt a munkát már ma el kell kez­denünk, hogy a folytonosság törvé­nye szerint készüljenek a résztvevők a rendezőbizottság és a közönség a következőre. Gál Sándor Egy év után Húszévesek, mai fiatalok. Egy éve, hogy elhagyták az iskola padjait, per­sze többségük nem is végképp. Szét­széledtek a szélrózsa minden irányá­ban. Cadca és Érsekújvár környékére, a Duna tájaira és az Ipoly kanyargós völgye felé. Huszonnyolcán keltek útra, de mind más irányba, ám gon­dolatban még mindig együvé tartoz­nak, az iskola szelleme továbbra is él bennük. Tudnak egymásról, sűrűn vál­togatják a leveleket és időnként meg­látogatják egymást. Akad köztük, aki első beosztásában töltötte el a közel egy évet, ők a szerencsésebbek, má­sok nemcsak munkabeosztásukat vál­toztatták meg, de a munkahelyüket is. Az ő helyzetük ugyan nem irigylésre méltó, de annál több megbecsülést érdemelnek. Továbbra Is kitartanak eredeti céljuk mellett; a mezőgazda­ságban maradni. Hogy miért? Bizo­nyára nem választották véletlenül a gyümölcsészeti és a kertészeti szakot. Nem a toborzás eredményeként ke­rültek az éberhardi gyümölcsészeti és kertészeti szakis­kolába és ami bizo­nyos, nem is akár­milyen oktatásban, tanításban része­sültek. A 28 fiatal — többségében lány —, megállja a helyét, pedig nem ismeretlen előttük a hozzájuk hasonló fiatalok helyzete. Nem mindig talál­nak megértésre, az idősebbek, de sok esetben a szövet­kezet vezetőségei részéről sem. Amo­­lyen gyermekként kezelik őket szá­mos esetben, más­kor viszont korukhoz és gyakorlatuk­hoz képest túl is terhelik őket. A töb­bi ilyenkor egyéniségükön, akaratukon és kitartásukon múlik. Egynéhányan közülük még korainak tartják a to­vábbtanulást főiskolai szinten, mások viszont úgy érzik, hogy az' egyéves gyakorlat elég ahhoz, hogy nekivág­janak az öt esztendőnek. De ismerjünk meg közülük legalább egyet közelebbről. Hogyan is látja az elmúlt évet ő maga. mi a véleménye egykori iskolájáról, volt osztálytár­sairól, munkájáról és céljairól, de nem utolsósorban arról, hogy jól tet­­te-e, amikor évekkel ezelőtt Éberhar­­dot választotta? Nos, lássuk! Lydia Topl'anská csinos, jó megjele­nésű, és amit a fiúk leginkább kifo­gásolnak, kissé jobban felvágták a nyelvét.... de valószínűleg az utóbbi nagyon is szükséges egy olyan mun­kahelyen, különösen EFSZ-ben, ahoi legalább 30 hozzá hasonló nő dolgozik. Persze mindennek akkor van csak igazi hatása, ha a szókimondás egye­nességgel, őszinteséggel és nem utol­sósorban szaktudással párosul. — Megszoktuk és ami a legfonto­sabb, még is értjük egymást — mond­ja beszélgetés közben. — Igaz, hogy nem ment ez olyan könnyen. A gya­korlati munkán kívül számos egyéb gondom is akadt. Alig hittem, hogy egyszerre megbirkózhatom valameny­­nyivel. Ügy vélem — és ez már az iskolának szól — a heti egynapos gya­korlati munka kevésnek bizonyult, nem is beszélve arról, hogy a tanulási évek alatt alig sikerült a gyakorlati munkára előírt foglalkozást végez­nünk. Ahol égett a munka, ott dol­goztunk. Munkánknak így inkább tár­sadalmi jellege volt, semmint gya­korlati. Ez azonban nemcsak Lydka véle­ménye. Sajnos, hasonló a helyzet a más jellegű mezőgazdasági szakisko­lákban is, ismert dolog ez, csak éppen nehezen orvosolható. Majd újból az elmúlt hónapokra fordítja a szót. — A gyakorló kertész, Mikóczi Alojz mellett általában pó­toltam a gyakorlat hiányát, igaz, hogy mindez további tanulást követel. — Szakkönyvek és szaklapok egész sorát ismerteti közben. — Sajnos, sok időt igényel az utazás, közel két órát na­ponta. — Mert Lydka Bratislavából utazik naponta a pozsonypüspöki EFSZ kertészetébe. És itt mindjárt egy újabb kérdésre kaphatunk választ. Városi létére megszokta az új kör-Lydia Topfanská, a pozsonypüspöki EFSZ segédkertésze (Foto: Major Á.) nyezetet, ami egyébként nem is ment oly könnyen, mindjárt az első napok­ban, de ma már mégis otthonosan érzi magát a szövetkezet kertészetében. Persze nehéz napjai neki is voltak, mint más számos hozzá hasonlónak. — Barátnőim számára kezdetben érthetetlen volt magatartásom — em­lékezik vissza az első munkanapokra. — Igaz, hogy nekem sem volt mind­egy. Közös szórakozásainknak más időpontot kellett szabnunk. Megszok­tuk. Sőt. mindjárt más volt a helyze­tem az első, második fizetés után. Kezdőként 950 korona fizetés igazán nem megvetendő. Ezek után barát­nőim is megváltoztatták véleményü­ket munkámról. Megértették maga­tartásomat is. Igaz, hogy mindehhez hozzájárult környezetem is. Volt osz­tálytársaim sem panaszkodhatnak kü­lönösképp. Ezt talán abból ítélhetem meg legjobban, hogy mind megma­radtak eredeti tervüknél a szakmá­ban. Mindennek ellenére Lydka sem kü­lönbözik a hozzá hasonlóktól. Szereti a színházat, a filmet, szívesen táncol, szereti a szép ruhát és örömmel ki­rándul, mint mások. Persze 20 évének nemcsak ez a tartozéka. Biológiát és kémiát szeretne tanulni. A siker iga­zán csak rajta múlik, Sárkány Árpád Elhunyt Tóth Tibor Negyvenharmadik életévében az érett férfikor és az alkotó időszak derekán ragadta el a halál Tóth Tibort, a hazai magyar irodalom egyik vezető alakját a fiatal író­nemzedék példamutató nevelőjét. Az elhunyt író az elsők közt volt, akik az ötvenes - ------------­szó újjáéledése­kor irodalmi és főleg nyelvi igé­nyességgel az utat és távlatot felmérve álltak a foghíjas sorok élére, hogy az első köztársaság magyar irodal­mának haladó hagyományain felépítsék az új csehszlovákiai magyar irodal­mat. Európai műveltsége, szé­leskörű ismere­tei talán a poé­ta doctusok sorába emelhették volna (ezt néhány gondolatban gazdag, formailag tökéletes verse bizonyítja), de jól megsejtette hogy egy nagyon fontos feladatot kell elvégeznie, a hídverést, a cseh­szlovák költészet és próza művészi fokú tolmácsolását a magyar olva­sóknak. Mint verseiben és publicisztikai tevékenységében, a műfordítói al­kotásban is a szigorú gondolati és formai igényesség vezette. Azt vitás, hogy az Ű hozzájárulása volt a legjelen­tékenyebb a szlovák és cseh irodalmi alkotás tolmácsolásá­hoz nemcsak fordításainak mennyiségével, hanem főként azok színvona­lával. Nemcsak a fordítói mun­kásság, de az irodalmi kritika is nagy, érzé­keny vesztesé­get szenvedett Tóth Tibor el­hunytéval. A hazai magyar kultúra dolgozói, hálás olvasói és külföldi íróbarátai őszintén gyászolják Tóth Tibort, mert magasra érté­kelték alkotó munkáját, szerették személyének közvetlenségét, 1964. június 6.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom