Szabad Földműves, 1959. július-december (10. évfolyam, 52-104. szám)
1959-09-20 / 75. szám
Jzabad Földműves 4 1959. szeptember 20. r En megszakítom...- LEVÉL EGY ISMERETLENHEZ -TISZTELT ISMERETLEN! Hála a posta világszerte elismert pontosságának, megkaptam helyesírási hibáktól nyüzsgő levelét, melyben fe szólít, hogy másoljam le és tíz napon át megszakítás nélkül küldjem el különböző rászorulóknak. Ez esetben Szint Antal segítségét Ígéri - ha vi zont nem tenném meg, különböző ré nségeket helyez kilátásba. Naponta tö ib levelet kapok és viszonylag kévéire válaszolok, így ezt is szemétkosárba dobtam volna, ha meg nem cs ip a levélből valami - úgy látszik er -e az alkalomra készített - szellemi sö-étség-esszencia, mely a legegysz •rübb disznópásztort is fejbekólinto ta volna, mint ökröt a tagló. Szinte hihetetlennek tartottam, hogy a butaságnak, a kenetességnek, a vallási tébolynak ilyen — már-már közveszélyes — foka és keveréke letelik, és csodálkozom a béketürő posta ódán, hogy nem hányta ki az ön le elét. Am úgy látszik, tévedtem. Hiszen igaz: ez a Szent Antal-lánc, m iynek egyik láncszeméül engem kivé '.asztott, már harminc évvel ezelőtt is divatozott, amikor engem a gólya m g ki sem költött. Hiszen voltak fii om leküietü leányok, akik az apícazárda unalmában néha „megeresztettek" egy-egy ilyen levélsoro tatot, de én ezt megértem, mert vasrács választotta el őket az utcán sé álgató fiatalemberektől. És voltak te ■mészetesen serkedó szakállú aggsz ízek is, akik hasonlóképpen cseleke dtek. Azóta, úgylátszik, romlott a világ, m irt ezt a láncot (amit én most ezennel megszakítok) egy Amerikában élő Peter nevezetű egyén indította el. Meg kell mondanom őszintén, én erről a Péterről nem vagyok jó véleménnyel. Sít, kifejezetten rossz véleményem ven róla. Sót, nem mernék ezzel a Péteréi egy szobában aludni,, mert elei telné azt a tizenöt koronát, ami éppi n zsebemben csörög. Erre kizárólag az említett levélből következtetek. Ön utyanis megírja, hogy egy asszony a Szent Antal-lánc következtében tizenhe romezer koronát nyert, vagyis e levelek pénzszerzési célokból íródtak. V< geredményben azt kell hinnem, hogy ei nek a Péternek egyáltalán nincs pinze, amin fölöttébb csodálkozom, hí ízen Amerikában mindenkinek autója, bankbetétje és gyára van, mint erről több ízben értesültem. De ha mégis előfordulna az a lehetetlenség, akkor sem szép dolog Pétertől, hogy pénzszerzési iizelmeibe Szent Antalt vonja be. Bátor vagyok mellesleg megemlíteni, hogy százával vannak olyan asszonyok, akik nem folyamodtak Szent Antalhoz, mégis nyertek, többet, mint tizenháromezer koronát, mert levélírás helyett inkább sportka-szelvényt töltöttek ki. Saját indítóokaimon kívül (melyeket nem Szükséges részleteznem) azért sem írok senkinek, mert ismerőseim köre kivétel nélkül fizikai vagy szellemi dolgozókból tevődik össze, akik - hála Szent Antalnak - meglehetősen jól éldegélnek mennyei pártfogó nélkül is. Szeptember második vasárnapja volt, délután. A sétányt, mely a pozsonypüspöki parkba vezet, idegen arcok tarkították. A vendégek és a püspökiek siettek a CSEMADOK-napra, melyről egyesek azt mondták, hogy Pozsonypüspökin „kis Zselíz" jött össze. Kovács Antal, a CSEMADOK járási vezetőségének tagja, nyitotta meg az ünnepséget, kinek üdvözlő beszéde után Alföldi Vilma, a Bratislavai Pedagógiai Iskola tanulója jelentette be az első műsorszámot; a Felső-Csallóközi Táncegyüttes a Vágai leánytán-HÍR ADÁS egy aratási ünnepről Kissé megkésve tartották ez idén Szepsiben az aratási ünnepélyt. De a járás szövetkezeteseit annál nagyobb öröm érte. Ugyanis ez alkalomból kedves vendégek látogatták meg a járási székhelyet. A szovjet delegáción kívül magyarországi, podébradi és prágai vendégek is részt vettek az aratási ünnepélyen. A kedves vendégeket a szepsiek a szívükbe zárták. Itadácsi László, Szepsi Nem akarom kedvét szegni, de úgy érzem, nem én vagyok az egyetlen, aki ezt a gyönyörű, amerikai Péter által elindított láncot megszakította. Ügy van az, hogy mi nem nagyon /keretjük a láncot — elszoktunk tóle, lassan tizenöt éve ennek —, bármily e- j nek is azok. És mi most már a világ- \ iír meghódítására készülünk, s nem \ akarjuk földhöz láncolni magunkat — még kevésbé egy kiszáradásnak indult | büdös pocsolya fenekére. Azért ne veszítse el kedvét egy j pillanatra sem, küldözgesse továbbra 1 is a leveleket. Mi a postaköltségre i befolyó pénzmagot is hasznosítjuk va- j lahogy. Például ezen a pénzen fogjuk ; (többek között) úgy nevelni gyerekeit vagy unokáit, hogy amikor hírét veszik ennek a levelézgetésnek, annyira nevetve vagy szemrehányóan néznek önre, hogy orcája elpirul szégyenletében. GYŐRÉ IMRE cot adja elő. Tánccal kezdődött tehát a műsor, s a sarkantyúk pengése végigvonult az egész délutánon. A Felső-Csallóközi Táncegyüttesen kívül, amely kétségtelenül a legjobb számokat nyújtotta, (Füleki mulatság, Háromugrós, Cigánytánc) jól szerepelt a CSEMADOK oroszvári táncegyüttese a Kosaras-tánccal és a ligetfalusi CSISZ tánccsoportja. A műsort énekszámok és rövid jelenetek tarkították. Az énekesek közül kitűnt Orbán Gi- i zella tiszta hangjával, Kosa Margit, j Mészáros Erzsébet és Horváth Ilona, j A közönség meleg üdvözléssel fogadta M. Somos Erzsébet írónőt, aki Fídler | Franciska közreműködésével a Gyere ! haza, édesanyám c. rövid jelenettel kedveskedett a közönségnek. Jó volt még Horváth Anna és Czakó Mihály ligetfalusiak Székely csúfolkodója. A műsort a Felső-Csallóközi Táncegyüttes zárta le, Striézsenec Rudolf „Népek barátsága“ című tánckompozíciójával. Az idei járási CSEMADOK-nap színvonala magasabb volt, mint az eddi- | gieké, s reméljük, jövőre még szebb, | jobb műsort láthatunk a pozsonypüspöki CSEMADOK-napon. MÉSZÁROS GYÖRGY, Pozsonypüspöki Járási CSEMADOK-nap Pozsonypüspökin Egy könyvtárosról A búcsi szövetkezeti klub könyvtárosának, Varga Mihálynak van egy kedvenc szava: „bogarászni“. Miska bácsi - már csak így írom, mert a falu apraja-nagyja e néven tiszteli — a könyvek között „bogarászva“ beszél a falu kulturális életéről, a könyvtárról, s a könyvtárosságról a maga — munkájáról. Megjegyzem, nem csupán ez a foglalkozása. „Civilben“ a szövetkezet traktorosa. — Több mint kétezer könyvünk és közel kétszáz állandó kölcsönzőnk van. Az első félévben 900 könyvet adtam ki, — mondja. — Milyen könyveket visznek a leginkább? — — A magyar szerzők közül a legolvasottabbak Jókai, Mikszáth és Móricz. A világirodalomból Mauppassant, Gorkij, Tolsztoj, Solochov és még jó egynéhány. — Gyarapítják-e a könyvállo-. mányt? — Ez év tavaszán 350-et vettünk. A szövetkezet a kulturális alapból évente 5500 koronát fordít a szövetkezeti könyvtár bővítésére. Természetesen szépirodalmi műveken kívül szakkönyveket is veszünk, hogy a dolgozók az új és haladó módszerekkel megismerkedhessenek, s a szaktudásukat bővíthessék. A szakirodalom egyébként a szövetkezeti munkaiskolát látogató tagoknak is nagy segítséget nyújt. A kulturális alapból vásárolt könyveken kívül havonta 15 — 20 könyvet kapunk a Magyar Könyvbarátok Körétől. Ahogy a számokat hallom, és nézem a könyvtárat, arra gondolok, hogy, ha ez így megy, jövőre már új könyvtárat kell berendezni, mert a mostaniban nem férnek a könyvek. Az emberek jönnek-mennek. Hónuk alatt egy-két, néha öt könyv is van. Ki-ki erejéhez mérten viszi; öregek, fiatalok, régi és új olvasók. Vannak, akik már nagyon megválogatják, hogy mit olvassanak, vannak, akik most kezdik kóstolgatni az írott szót. — így vasárnap délután még nyáron is elvisznek 20 — 25 könyvet. A téli hónapokban,. mikor az emberek jobban ráérnek olvasni, kétszázat, sőt annál többet is kiadok egy délután — mondja Miska bácsi. Idáig a számok, adatok a könyvtárról és az olvasókról. Ha ezeknek az eredményeknek (mert hogy eredmények, még hozzá nem is kicsik, ahhoz kétség nem férhet) a titkát keressük, nem kell messzire menni. Itt van. Egy ember munkája. Egy emberé, aki szereti a könyvet, s aki azt akarja, hogy a falu minden lakója szeresse. Felületesen vizsgálva nem is tűnik nagy dolognak. De ha azt nézzük, hogy mit jelent egy falu fejlődésének tükrében az, hogy a tegnapok embere eljutott Gorkijig, Tolsztojig és Solochovig, akkor rájövünk, hogy ez maga a kulturális forradalom, amely a falusi embert gondolkodásában, világnézetében, és erkölcsi felfogásában újjáformálja, maivá neveli. S emögött egy ember áll, egy közösségi, haladó gondolkodású ember. Szinte észre s'e venni az élet forgatagában. De munkája, jíönyvszeretete másokat is a szép szil szeretetére nevelt, és nevel. Mert nem kis dolog, ha egy faluban a könyvtárnak kétszáz állandó olvasója van. Hanem van egy kis panasz is. Nincs elég ifjúsági könyv, pedig azok iránt a legnagyobb az érdeklődés. Hozzávetőlegesen ennyi volna a mondanivaló. Ám ez korántsem jelenti azt, hogy mindent elmondottunk. De mindenesetre ízelítőül szolgálhat sok más falusi könyvtárosnak. G. S. ★ ★ ★ Közkedvelt színészek Királyhelmecen Királyhelmecen is fellépett a Budapesti Rádió színészeinek, énekeseinek, a Kincses Kalendáriumból jól ismert, vendégszereplésre hazánkba érkezett csoportja. Autóbuszok, motorkerékpárok karavánjai szállították Helmecre a környező falvak földműveseit, dolgozóit, akik három órán át gyönyörködtek a Szécsi Ferenc rendezésében színrekerülö: „Fütyül a vonat, indul a bakterház“ című vidám műsorban. A mintegy 9—10 ezer főnyi közönség tapssal, ■ virággal köszöntötte Völcsei Rózsit, Balázs Jánost, Máthé Jolánt, Béres Ferencet, Pécsi Józsefet és zenekarát. Annak reményében indultak hazafelé, hojgy még sokszor gyönyörködhetnek majd kedvenceik, játékában. ÄDÄM ATTILA, Nagytárkány XIX. Érdekelt mindenkit az öltözékem, k véve a nagyobb gazdákat. Azok nem ti rődtek a jobb sorsommal. Ha olyk >r-olykor meg is tapogattak a tek ntetükkel, csak irigységet olvash ittam ki a szemükből. Csupán Forg ics gazda tett megjegyzést a r diámra a korcsma mellett egy hétv :gi estén. — Egészen elurasodsz már, Bálint - mondta. — Mit tehet a szegény, ha az Isten is úgy akarja? — Csak osztán rosszabbra ne fóréi aljon! — Mért fordulna rosszabbra? — Nem való neked az erdő. Par isztnak születtél. — Nincs földünk, nem születhettem annak. — Másoknak sincs, oszt azok is úgy lezdik, hogy elszegődnek olyanokhoz, akiknek földjük van. — Északról fúj! — vetettem be i avaszul. ■ — Ezt meg mért mondod nekem? Hogy lássa, tudom, honnan fúj! S ezzel otthagytam Forgács gazdát. Sokszor töprengtem azután azon, hogy miért nem tetszik egyeseknek a jobb sorsunk. Hiszen a hajuk szá'a sem görbül meg a gyarapodásunktól. Gondolatban többször sorba mentem a falu lakóin és megállapítottam, hogy nagyon sok nálunk a szegény. Szélen a cselédek zsúfolódtak rakáson, az uraság cselédviskóiban laktak és a földbirtokosnak dolgoztak valamennyien. Szanaszét meg a telkes napszámosok nyomorogtak, helybéli gazdáknak arattak s kapáltak harmadában. A gazdagoknak tehát az a jó, ha a rájuk dolgozó szegény emberek megmaradnak a nyomorúságban. Amelyik gyarapodik valamilyen úton-módon, arra már nem jó szemmel néznek, az már kiesik hatókörükből! Nem is tollaskodott senki a nincstelenek közül, a háború katasztrofális helyzetét teremtett, a szegények verekedtek egymás közt az aratásért, napszám-munkáért... És ez az áldatlan állapot csak elmélyítette az ellentétet szegények és gazdagok között, mindenki gyűlölt mindenkit, mindenki magának élt és a másikat egy kanál vízben megfojtotta volna! . Nem csodálkoztam az irigységükön, fütyültem rájuk. Ha letelt a munkaidőm, belevetettem magam a faluba és lányok, menyecskék nézegetésével töltöttem a hosszú őszi estéket. Józsi velem együtt vált kitartóvá a lányok hajtásában. És leesett úgy november közepén az első hó. Hegyek, sziklák, erdők kerültek egy végehossza nincs hótakaró alá. Hangfogót kapott a világ, puhán süppedt a láb a hóba, csak az erdőről hallatszott erősebben a favágók kopácsolása. Fejsze csattogott, fűrész jajjongott és fatörzs zuhant. S a hegyekről lesikló gyerekek lármája zuhogott be a faluba! A kis szúrós szemű csitri meg is mozdította a szívem, talán bele is szerettem volna halálos szerelemmel, ha nem veszem észre, hogy a leánykát más nagyobb legények is tapogatják. De így elment tőle a kedvem, tizenötéves sem volt még és állta a fogdosást! Mellőztem Verebes Esztit, a szánkómra sem engedtem többé, mert Józsi barátom már a bábánkra hívta fel a figyelmemet. Megnéztem jól a bábát, harmincéves lehetett, talán annyi se. Szép hullámos fekete hajára ezüst szint lobbantott a hold, a szeme talán feketébb és tüzesebb volt az éjszakánál. A mosolyt nem kellett tőle pénzért venni, incselkedett a legényekkel, és játszogatott velünk, suhancokkal is. nánk a szemébe, pofon verne vagy kinevetne minket, mi meg pirulhatnánk a szégyenben. Sok mindent ellestem én Fenyő bácsitól, milyen óvatosan közelítette meg Sárát, nekünk is úgy kell kezdenünk. A farkas sem rontott be mindjárt Piroskához a mesében, előbb szerényen azt követelte csak, hogy a mellső lábát melegíthesse meg az ajtó nyílásában. Azt mondtam hát a bábánknak: — A mi bérünk lehetne egy kis felmelegedés a konyhájában.- Jól van, holnaptól jöhettek — helyeselte ajánlatomat a bába és mi hasogatni kezdtük a fáját délutánonként és estig melegedtünk a konyhájában. És ez így ment napokig. Napközben fellobbantottuk egymásA veszélyesen suhanó lovasszánra nem ült szívesen, az én szánkómra kívánkozott inkább, s mi Józsival egyszer sem felejtettük el jól közrefogni. Lefelé száguldva aztán én hátulról markolásztam a derekát, de csak a döccenőkön, hogy ne tűnjön fel neki a tapogatásom, Józsi meg a combjába kapaszkodott. Hát ez jó dolog volt, nem ütött a kezünkre soha, kacagott és visított a lányokkal s célba érvén pedig mindig ránk nézett azzal a tapadó fekete szemével és azt mondta: — Gyerekek! — Vágnánk mi magának fát Bálinttal, ha megengedné? — Gyertek gyerekeim — felelte ő huncutul és ránk kacagott a szeme. - De sokat ne kérjetek a munkátokért! — Nem kérünk semmit. — Azt nem jól teszitek. A bolond dolgozik ingyen ... Hiszen mi sem ingyen gondoltuk Józsival, de hogyan adjuk elő a munkánk díját? Ha egyenesen mondában a vért az erdőn és vakmerőbbnél vakmerőbb terveket eszeltünk ki Józsival a bábánk elejtésére. S bizony a heves nekibuzdulásokból nem maradt más szégyenlős s zavart pislogásnál és az asztalterítő gyűrögetésénél a konyhájában. Halomba vágtuk a fáját semmiért! Vajas kenyeret meg egy-egy bögre tejet adott a munkánkért, pedig más kellett volna a mi nagy éhességünkre! S hogyan adta a tejet, milyen rava-Megcsináltam én is a nagy hosszú szánkát, ráfértünk vagy tizenketten s holdvilágos estéken kivonultunk a hegyekbe s élveztük a lesiklást. A gazdagyerekek lovasszánkót toltak fel a meredekre és süvitettek lefelé; a lányok csakúgy visítottak félelmükben. Az én szánkómra is felültek a foncsikosok és az egyik kisebb gazda lánya, Verebes Eszti csak az én ölemben érezte jól magát. Meg is fogdosgattam míg siklottunk le a lejtőn, s nem szólt az semmit, hagyta, jól esett neki a makarászásom. Meg is szenvedtem azokat az éjszakákat! Ha éjfélkor lefeküdtem, rettenetesen kínzott a vágy s epekedtem a bábánk után és azzal aludtam el rendszerint, hogy másnap este történjék bármi, de tudomására adom, mért nem tudok aludni éjszaka. Persze, ha az ölembe fészkelte magát a szánkán, mertem-e csak a számra venni is a dolgot? Egyszer Józsi bátorkodott annyit mondani neki: És ügyelt arra, hogy a megjegyzését ne lehessen sértésnek venni, s velünk madarat fogathatott volna, annyira megszerettük. Estéről-estére a szánkómra édesgettük azután és bálványoztuk, mint az istent a pogányok.
