Szabad Földműves, 1959. július-december (10. évfolyam, 52-104. szám)
1959-08-19 / 66. szám
262 VIRÄGZÖ MEZÖGAZDASÄG 1959. augusztus 19. Vádekezzüik az aioiaüsztharmat ellen Somorja környékének szárazabb, könynyű talaján ez évben nagyobb mértékben fellépett az almafalisztharmat, amely főleg a Jonathán, Francia szürke renet. Sárga Bellefleur stb. almafajtákon mutatkozik. Ezen a vidéken az utóbbi években sok Jonathán almafát telepítettek, mert a Kaliforniai paizstetünek meglehetősen ellenáll. A Jonathán esetében a lisztharmat nemcsak szépséghiba, mint más fajtáknál, hanem súlyos romboló betegség. Termelésének jövedelmezősége ennek a gombabetegségnek leküzdésével függ össze. Tavasszal az alig kifeslett levelek felületén fehér lisztszerű bevonat alakjában jelentkezik. A fiatal hajtások fejlődésével azokat is ellepi a lisztszerű bevonat. A gyümölcstermés fejlődése megakad és a fa olyan képet mutat, mintha le volna forrázva. A lisztharmat a fa minden zöld részét megtámadja, sőt a virágot és termést is. Ahol a védekezés nem kielégítő, vagy teljesen hiányzik, lassan az ágak felkopaszodnak és így a termőfelület megfogyatkozik. A sorvadás oka az, hogy az ágakon elhelyezett termőszerveket és lombozatot a lisztharmat elpusztítja. A táplálószervek nélkül maradt fás részek leszáradnak, az ágak kopaszak lesznek. Ez okozza a terméshozamok folytonosságának évekre szóló megakasztását is. A lisztes bevonatú, száradó lombozat kévés kész táplálékot raktározhat el a következő évi termőrügyek kifejlesztésére. A védekezés ma még nem tökéletes a lisztharmat ellen. Ezt a gombabetegséget nincs módunkban kémiai permetezéssel megakadályozni, csak szívós, céltudatos, rendszeres munkával lehet eredményt elérni. A védekezés munkái részint mechanikaiak, másrészt kémiaiak. A mechanikai védekezés abból áll, hogy télen a fák koronájában mutatkozó minden hamvasszürke, fonnyadtvégü lisztharmatos vesszőt eltávolítunk kertiollóval úgy, hogy egy darabot az egészséges farészből is hozzávágunk. A levágott vesszőket összeszedjük és elégetjük. Tavasztól őszig, a vegetációs időben, a fertőzött zöldhajtásokat le kell szedni. A levágott hajtásokat óvatosan bádogvederbe szedjük, nehogy a szétrajzó nyári spórákat magunk terjesszük el a gyümölcsösben. A fertőző anyagot tartalmazó ágvégeket azonnal elégetjük. A kémiai védekezés kénpornak, vagy kénvegyületnek a porzásával, illetve a permetezésével történik. Legalkalmasabb permetezőszer a mészkőn főzet, amit gyáriparunk Sulka néven hoz forgalomba. A fák minden szerve most tele van lisztharmatspórákkal. A rügypikkelyek nyitva vannak, tehát a rügypikkelyek belső részén is sok a fertőző spóra. Ha levélhullás után a rügypikkelyek bezárulnak, magukba zárják a lisztharmat spóráit és onnan csak tavasszal tudnak kiszabadulni, amikor ismét fertözöképesek lesznek. A rügypikkelyekbe zárt spórákhoz a téli permetezéssel hozzájutni nem tudunk. így a téli permetezés meddő lenne. Célszerűbb a téli permetezés helyett egy őszi permetezést alkalmazni, mégpedig ősszel, a levélhullás előtt két héttel, amikor még a rügypikkelyek nincsenek bezáródva, Sulkás permetlének lemosásszerű alkalmazásával, így a fa teljes felületét, a leveleket és a rügypikkelyek belső részét fertőtleníteni tudjuk. Ezzel nem viszünk át a következő évre fertőző anyagot, ha a permetezést lelkiismeretesen teljesítettük. A Sulkából készült erős oldattal levélhullás előtt két héttel permetezünk. Az előírt téli hígításnak feleerősségű oldatát használjuk. A permetezés a faállományában nem tesz kárt, de a leveleket megsárgítja, leperzseli és korábbi levélhullást okoz, de ez növényélettanilag hátrányt nem jelent, mivel a levelek már bevégezték életfunkciójukat. A lisztharmat elleni védekezést tavasszal folytatni kell, mivel a rügypikkelyek mélyén még maradnak életképes spórák, amiket meg kell semmisíteni. A rügyek felpattanásakor ismét Sulkával permetezünk, azonban gyengébb oldattal, mint ősszel, de erősebben, mint ami nyári hígításnak van az utasításon megjelölve. Ez a permetezés a rügyeknél okozhat egy kis perzselést is. Ez a tavaszi permetezés pontos időhöz van kötve, tehát jól meg kell figyelni a rügyek felpattanásának idejét. A permetezés itt is lemosásszerü. Kilombosodás után már ne permetezőt használjunk az almafák lisztharmata ellen, hanem kén porozást. A kénporozást mindig reggeli, szélmentes időben végezzük, amikor még harmat van. Az egy hektárra adagolandó kénpormennyiség 40 kilogramm körül legyen, vagyis középidős faegységenként 30 — 40 dekagramm. A kénpor akkor fejti ki hatását, ha az gázzá alakul át, s ez 18 — 20 felett következik be. A porzógépek megszerzése vagy kikölcsönzése a traktorállomások útján biztosítva van. Kisebb kertekben a kénport zsákból készült kis zacskóba tesszük és rázogatással osztjuk el a fa felületére. Magasabb fáknál a zacskót megfelelő hosszúságú rúdra kötjük, és a fa magasabb részeit ezzel porozzuk be. A lisztharmatot csak akkor tudjuk leküzdeni, ha a szomszédok is hasonló lelkiismeretességgel védekeznek. • A lisztharmat fejlődése és kártétele évenként változó. Vannak évek, amikor 10—15 naponként újabb és újabb spóratömegekkel kell a fáknak megküzdeniök, de vannak enyhébb esztendők is. Az erősen fertőzött fűkről még az őszi permetezés előtt levágunk kerti-ollóval minden fertőzött ágat és elégetjük. Őszig legalább kétszer kell kénporozni a reggeli órákban a lisztharmattól megtámadott almafákat. Az almafalisztharmat makacs, nehezen leküzdhető, ellene csakis szorgalmas, céltudatos munkával rünk el eredményt. Ruttkay Béla A talaj vízkészletének megőrzése a gyümölcsösben Szárazságra hajló klímánk alatt a gyümölcstermesztésben rendkívül nagy jelentőségű a talaj jő vízgazdálkodása. A talaj vízgazdálkodását vízvezető- és víztartóképessége jellemzi. A gyümölcsfák általában vízigényes növények, különösen az alma, körte, szilva és a kajszi vízfogyasztása jelentős. A gyümölcsfák egyenletes fejlődése, növekedése a szerves- és műtrágyák érvényesülése, tehát a trágyázások hatásossága nagyrészt attól függ, hogy a gyümölcsfáknak kellő időben elegendő vízkészlet áll-e a rendelkezésükre. A korszerű házikert és háztáji gazdaság gyümölcsösébe nem a sok helyet foglaló és későn termőre forduló, vadra oltott alma- és körtefákat ültetjük, hanem a törpealanyra oltott gúlafákat és termőíves orsókat. A törpealanyok gyökérzetének zöme viszont a talaj felső, könnyen és gyakran kiszáradó rétegében helyezkedik el. Könnyű homoktalajon álló kajszifák gutaütésszerű pusztulását sok esetben nem valami betegség, hanem csupán a vízhiány okozza. Kézenfekvő ezek szerint, hogy a talaj és a lombozat elpárologtatott vízkészletét pótolnunk kell. Annál nagyobb mértékben, mmél sekélyebben gyökerező gyümölcsnemről vagy gyümölcsfa-alanyról van szó. A vízveszteség aszályos időben olyan nagy lehet, hogy a fák gyors vagy későbbre kitolódó pusztulását okozhatja. Az öntözést azonban kitűnően pótolhatjuk a talaj befedésével, az ún. talajárnyékolással. Ezzel csaknem hiánytalanul biztosíthatjuk a fák rendes életfolyamához szükséges vízmennyiséget. A kisebb gyümölcsök ezáltal csaknem teljes mértékben függetleníthetők tenyészidőben a csapadékviszonyoktól, s így jelentős mértékben emelkedhet terméshozamuk és termelési biztonságuk. A talaj befedése következtében a felső rétegében levő gyökérzet tavasztól őszig állandóan nyirkos környezetben él, s így megszakítás nélkül vízzel és tápanyaggal látja el a fák föld feletti részeit. A talaj befedése kedvezőn befolyásolhatja a talaj hőmérsékletét. Különösen az erősen felmelegedő homoktalajok káros, maga? hőmérsékletét hűti le kedvező hőfokra. A talaj befedésére minden olyan növényi _ eredetű szervesanyag alkalmas, amely a talaj légzését nem akadályozza, fertőző anyagokat nem tartalmaz, s elbomolva a talaj televény- és tápanyagkészletét gazdagítja. Ilyenek a szalmás istállótrágya, a kisállatok trágyája, a szalma, törek, rőzse, lomb, nádtörmelék, kenderpozdorja, gyaluforgács, silózott venyige, tépett kukoricaszár, rostos tőzeg stb. A fűrészport szálas növényi anyaggal keverjük, mert nedvesen egymagában összetapad és gátolja a talaj szellőzését. Éppen emiatt nem ajánlható a kéregpapír- vagy a kátránypapírlemezek használata sem. A takaróanyag, a talaj szerkezetétől függően, 4 — 5 cm vastag legyen, hogy annak kiszáradását megakadályozza, ezenkívül a takaróanyag fajtája is befolyásolja a takarás vastagságát. Kora tavasszal még nem szoktuk betakarni a talajt, várunk addig, amíg a gyomnövények javarésze kikel, vagyis megvárjuk a talaj felmelegedését. Az ősszel felszántott vagy felásott talajt nagyobb esők után, amikor már jól átnedvesedett, szórjuk be kapálás előtt hektáronként 120 — 150 kg osztravai salétrommal. Csak ezután következzék a talaj befedése. A salétrom adagolásával elsősorban az a célunk, hogy elősegítsük a takaróanyag könnyebb felbomlását, s megakadályozzuk a talaj nitrogénkészletének csökkenését. Fenyves Pál
