Szabad Földműves, 1959. január-június (10. évfolyam, 1-51. szám)
1959-06-08 / 45. szám
4 y/zalmet Földműves 1959. Június 8. Az írók nemes küldetése: szolgálni a népet Ha igen, miért nem? Lapunk május 31-i számában említést tettünk Hruscsov elvtárs nagy jelentőségű beszédéről, melyet a szovjet írók III. kongresszusán mondott. Most kivonatosan közöljük a beszédet. Drága elvtársak! Országunk íróinak III. kongreszszusa rendkívül örömteljes időszakban ült össze, annak az egész népet felölelő fellendülésnek a korszakában, amelyet szovjet hazánk él át a kommunista társadalom kibontakozó építésének szakába lépve. íróink a nép életét élik, sokat tesznek és olyan olvasóik vannak — szovjet emberek — akik szeretik őket és örvendenek sikereiknek. A szovjet nép tettei azonban olyan nagyszerűek és gyönyörűek, hogyha önök, drága barátaim, mt$ sokkal többet tennének, mint amit eddig tettek, még az is kevés volna ahhoz, hogy a szovjet nép életét, munkás, alkotó lendületének egész gazdagságában ábrázolják. A z író legnemesebb hivatása, hogy a népet szolgálja. Ember számára nem lehet nagyobb boldogság, mint a közösségben élni, a közösséggel együtt dolgozni és megérteni, hogy társadalma, népe javán munkálkodik. Ezért százszázalékosan azok mellett az írók mellett állok, akik megmutatják az életadó erejét mindannak, ami új, megmutatják győzelmét a régi fölött. Azok mellett az írók mellett, akik biztosan támaszkodnak az élet reális, konkrét jelenségeire és folyamataira, szolgálni akarják népünket, olyan műveket akarnak alkotni, amelyek pártunk fegyverei lehetnek. Egyes írók azt állítják, hogy az irodalom fő feladata keresni a különféle hibákat, fogyatékosságokat s emellett semmibe venni a szovjet társadalom nagy vívmányait. Hallják, drága barátaim, ha van olyasvalaki, aki biztos kézzel leleplezi és megmutatja a hibákat és fogyatékosságokat, úgy ez elsősorban a mi pártunk, annak Központi Bizottsága. A párt megtett mindent, hogy felszabadítsa a nép alkotó erejét, hogy utat nyisson az újnak, hogy valóra váltsa azt, amit a nagy Lenin hagyott nekünk örökbe, és hogy az országot a lenini úton tovább vezesse előre a kommunizmus felé. (Hosszantartó taps.) Mi természetesen azoknak az íróknak az oldalán állunk, akik számára az alapot a pozitív jelenségek alkotják és akik e pozitív jelenségek alapján mutatják be a munka pátoszát, lelkesítik az embereket, előrehaladásra ösztönzik őket, megmutatván az új világba vivő utat. Pozitív hőseik alakjában az emberek legjobb jellemvonásait és tulajdonságait ábrázolják, szembeállítván őket a negatív alakokkal, megmutatják az új és a régi harcát, az új elkerülhetetlen győzelmét. Meg kell állapítanunk, hogy az irodalmi kritika és az irodalmi művek mindennapos mélyreható elemzése irodalmunk sikeres fejlődésének legfontosabb előfeltétele. Mit is jelent az irodalmi kritika? Az írói fegyverek köszörülését, a mű mélyreható elemzését, az irodalmi, mesteri tudás tökéletesítését. Oj irodalmi műveket akarunk olvasni, és a nép várja is őket, olyan műveket, amelyek harcra lelkesítenek, a kommunizmus győzelmére buzdítanak. Elvtársak! Büszkék vagyunk az idősebb nemzedék nagyszerű íróira, büszkék vagyunk az életbe lépő fiatalságra. Figyelmet, gondot kell fordítanunk a fiatalok alkotásaira. A kukorica nagy hívének tekintenek engem. Szeretnék megemlíteni egy példát arról, hogy milyen a ku korica termesztése normális körülmények között és melegházban, s ezzel kapcsolatban párhuzamot vonni a fiatal írók neveléséhez. (Derültség, taps.) Akadtak emberek, akik nem sok tapasztalattal rendelkeztek a kukorica termesztésében, de minden vágyuk az volt, hogy minél előbb felnövesszék a kukoricát, és ezért a palántákat üvegházban kezdték termeszteni. Amikor meglátogattam ezt a mezőt, a következő kép tárult elém: a rendesen elültetett kukorica még nem csírázott ki, de az üvegházi palánták már 20 — 30 cm magasak voltak. Végignéztem a táblát és mondtam az agronómusnak: — Tudja maga, hogy ostobaságot^ csinál? — Hogy-hogy? Miért? — értetlenkedett. Megmagyaráztam neki. — A szabadban ültetett kukorica ugyan még nem kelt ki, de kikel, kifejlődik és jó termést hoz, a melegházi kukorica azonban elcsenevészesedik és silány termést hoz. Az ilyen növény nem bírhatja ki mindazokat a megpróbáltatásokat, amik fejlődése során érik. Egyes kezdő íróink bizonyos mértékben ezekre az üvegházi kukoricapalántákra emlékeztetnek engem. Előfordul ez is: az ember megírja első elbeszélését vagy versét és nagy hűhó támad, mert állítólag új csillag született. Ha az ilyen kezdő vidéken él, kész a szentencia, hogy lakást kell kapnia Moszkvában, a köztársaság fővárosában. Elvégre új csillag született, csak nem maradhat vidéken? Helyes dolog e ez? Nem az a fontos, ki hol "lakik, hanem az, hogy mire képes, mit tesz. (Taps.) Elvtársak! Ma széles fronton építjük a kommunizmust. Ha a katonák nyelvén fejeznénk ki magunkat, azt mondhatnánk, hogy társadalmunk csapatokká alakult, amelyek széles fronton indulnak támadásra. Önök közül sokan maguk is részt vettek a harcokban és tudják, hogy tüzérség nélkül a gyalogság számára szinte lehetetlen nagy veszteségek nélkül áttörni az ellenség vonalát. Az" írók tulajdonképpen tüzérek. Szabaddá teszik előrehaladásunk útját, segítik pártunkat a dolgozók kommunista nevelésében. Elvtársak! Ábrázolják műveikben a nép, az egyszerű emberek nagy tetteit. Szükséges, hogy ezekről az emberekről tudjanak, hogy lássák a legjobbakat, hogy például szolgáljanak mindazoknak, akik a Párt vezetésével a kommunista társadalom építéséért harcolnak. Éljenek a Szovjetunió kommunizmust építő dicső nemzetei! Rendben van. Elismerem, isten és ember előtt jogos, méltányos és természetes, hogy a ruhatáros, aki a „Ruhatár díjtalan“ jelzésű tábla alatt fejti ki közhasznú tevékenységét, borravalóban részesüljön. Utóvégre kiszolgál minket. De akkor viszont mért nem jár külön obulus a kalauznak, aki szintén kiszolgál minket, nekünk tartogatja a jegyet a bőrtáskájában, nekünk lyukasztja ki, nekünk tépi le a fülét. Legalábbis még sohasem láttam, hogy valaki néhány tízfillérest csúsztat szemérmes mosollyal az előbb említett bőrtáskába. Ezek szerint a kalauz az öntudat sokkal magasabb fokán áll, mint a ruhatáros, és nem lehet ilyen durván megsérteni. Rendben van, de akkor mért illeti meg borravaló a fodrászt? Csak nem sérthetjük meg a borbélyipar valamennyi tagját, hogy sokkal fejletlenebbek, mint a kalauzok. De fogadjuk el azt az érvelést, hogy a borbély más. Fejünkkel játszunk a kezükben. Remélem azonban, senki sem állítja, hogy a gyomrunk netán kevésbé fontos testrészünk. Akkor meg mért nem kap borravalót a csemegekereskedő-segéd? Viszont, ha nem akarjuk anyagi eszközökkel befolyásolni a segédet, hogy az a tíz deka sonka zsírtalan, mócsingtalan és egyéb talan-telen legyen, akkor mért tesszük ugyanezt a pincérrel? Mert hogy a pincér kap borravalót, az kétségtelen. Utoljára 1859. január 14-én kísérelte meg valaki, hogy kivonja magát e haladó hagyomány alól. A boncolóorvosok szögezték ezt le, amikor megállapították a halál okát. Viszont, ha a pincérnél ilyen aggódva ügyelünk gyomrunk védelmére, mért mulasztjuk el ugyanezt a gyógyA MATESZ játékterve 1959 júniusára 6- án, szombat Búcs 19,30 Bolondos vasárnap Farnad 19,30 Szélvihar 7- én, vasárnap Somorja 19,30 Figaró házassága 10- én, szerda Komárom 19,30 Figaró házassága 11- én, csütörtök Tonkháza 19,30 Figaró házassága 12- én, péntek Csúz 19,30 Figaró házassága 13- án, szombat Dunaszerdahely 19,30 Figaró házassága 16- án, kedd Bély 19,30 Figaró házassága 17- én, szerda Kistárkány 19,50 Figaró házassága 18- án. csütimtök Nagykapos 19,30 Figaró házassága 20- án, szombat Királyhelmec 19,30 Figaró házassága 21- én, vasárnap Bodrogszerdahely 19,30 Figaró házassága 24- én, szerda Komárom 19,30 Figaró házassága 25- én, csütörtök Szene 19,30 Egy pohár víz 26- án, péntek Sókszelőce 19,30 Figaró házassága 27- én, szombat Besenov 19,30 Egy pohár víz 28- án, vasárnap Baracska 19,30 Ármány és szerelem 30-án, kedden Csúz 19,30 Ármány és szerelem szertárban. A gyógyszertáros mért nem kap külön tiszteletdíjat? Legalábbis még sohasem voltam szem- és fültanúja, hogy valaki egy ötvenest csúsztatott volna a recept mellé, azzal: „Aztán, nagyon kérem, jól keverje nekem össze azt a kanalas orvosságot!“ De ha nem helyezünk súlyt egészségünknek anyagilag is megalapozott védelmére, akkor miért jutalmazzuk külön tiszteletdíjjal az orvost? Felnézek a csillagos égre, és arra gondolok, hogy bár az emberi tudomány némiképp fejlődött már, nagyjából felfedeztük a világűr titkait, és közelebb jutottunk az élet megértéséhez, azt, hogy kinek miért jár, illetve nem jár borravaló, illetve tiszteletdíj, mai napig sem tudjuk megfejteni. Kertész Magda Művelődési otthon Galábosrfe Galábos — ez a kevésgyermekes kis falu a kékkői járásban található. Ebben a szegény Galábosban azelőtt csak akkor volt színház, ha a természet színpadja megengedte az előadást. A téli estéket a fiatalok csak kártyázással és ivással töltötték. Május 9-én, _ felszabadulás ünnepén örömteli esemény köszöntött Galábosra. Megnyitották az új művelődési otthont. A falu fiatalja öregje ott szorongott az új épületben. Hálásak pártunknak, hazánknak, hogy hozzájuk is eljuttatja a kultúrát. Gubáni Imre, Galábos Nincs üdítőbb dolog annál, hogy el tudjuk kerülni valamely ostobaság elkövetését. ☆ Vannak szép köntösbe bújtatott ostobaságok, mint ahogy vannak igen jól öltözött ostobák. ☆ Az élet csaknem minden baja abból ered, hogy hamis fogalmaink vannak arról, ami történik velünk. ☆ A zseni és a bolond mindent jobban tud, mint a többi ember. ☆ A betegek soká élnek, mert vigyáznak magukra. ☆ Mindenki álljon meg saját lábán — ennek a jelszórfek mindenütt követőket kellene szerezni. Főként a villamosban. Ezek a gyakori találkák a harmincöt évéből legalább ötöt lecsíptek. Jól érezte magát, senki nem zavarhatta meg a széptevésben, őrt álltam az ablakban. A nyári délutánok különben sem hajtottak vendégeket a söntéshez, legények ugrottak be "néha cigarettáért, meg nagy ritkán öregassszonyok jöttek mélyölű kosarat ringatva a karjukon. De azok sem időztek hosszan, kirakták a tojást a pultra és a kevéske portékával, amit cserében kaptak, sorban elvonultak. S mihelyt távóztak a vásárlók, Sára megint hozzábújt a mesteremhez. Nevetgélés, suttogás kezdődött elölről. Fenyő bácsi estére szerelemtől és italtól lett részeg. A korcsmában még tartotta magát Sára előtt, de az udvaron már elnehezedett a teste s a könnyebbnek kellett tartani a nehezebbet. Az egyik alkonyatba hajló délutánon is egymásba fogózva girbültgörbült az ütünk hazafelé. Olyan porfelhőben botorkáltunk a házak közt, hogy a sivatag hagyján. A legelőről beterelt tehéncsorda verte fel a port. Teljesen bealkonyodott, mire átverekedtük magunkat tehenek, disznók nyáján. Elfáradtam a menésben, mert amennyit előre haladtunk, annyit hátrafelé is. kivert a verejték. Azért szorult helyzetemben sem átallottam Sárára gondolni, égig magasztaltam a mesteremnek eképpen: — Fenyő bácsi igazán kiválasztotta! — Igaz-e, gyerek? — nehezedett jobban a vállamra. — Olyan mint a virág! — Le kell szakítani. — Én nem bántanám azt a virágot, amelyiket szeretem. ' — Hát nem mondasz bolondságot, fiam ... de nem értesz te a politikához! — Odavan magáért. — Tudod is te, miért Van oda. Nagy lány az, tizennyolc esztendős! Lassan s bizonytalanul lépegettünk, betakart bennünket az este. A csillagok álmosan pislákoltak és nagy messzeségek ködében fuldokoltak. A mesterem belekapott olykor egyegy melódiába, nem hallotta senki. Az egész napi fárasztó munka korán ágyba fekteti az embereket. Az öregasszonyok voltak kitartóbbak. Surrogtak előttünk és mögöttünk, mint szárazságban az egerek. Egyik lyukból ki, másikba be ... Egészen a műhelyünkig kísértem a mesteremet, s az ágyára is felsegítettem, azután búcsút mondtam a házának. Igyekeztem haza és abban a hitemben, hogy édesanyámat „otthon találom. No de tévedtem, az erdőre szaladt még ki egy jó hát galyért. A tábla csokoládékat elrejtegettem hát, hogy majd az ő jelenlétében adom oda a testvéreimnek. Gyuri öcsém ügyelt fel a legapróbbakra, a kis szöszke Magdusra és a gömböchöz hasonló Palkóra, fadarabokkal, bab- és kukoricaszemekkel játszottak, miközben ő tanult és olvasott a szünetben is. Én az apám háromlábú székére húzódtam a gondolataimmal és áldogattam azt a napot, amelyiken Fenyő bácsihoz bekopogtam. Naponként pengőkre rúg a borravaló a zsebemben. Néha hármat is elrejthetek a bögre alá. És csak inas vagyok a ’ szakmában, újonc. Édesanyám, szegény, lekoptathatja a lábát fele keresetért. Szerencse kell a boldoguláshoz, ezt hámozgattam ki gondolataim héjából a háromlábú széken. Lám, a csokoládé sem hiányzik a hajlékunkból, ha Sára nem fordít hátat a mesteremnek. Nincs nekem az égvilágon semmi bajom. Megkapom majd a segédlevelet és felemelem a családot. Szövögettem a gondolat szálait és odáig jutottam a képzelődésben, hogy már a műhelyt is berendeztem, amiben a magam mestere leszek. Sétáltam urasan a saját portámon és osztogattam a tanácsokat az inasaimnak. S ebből a bolondos ábrándomból anyám zökkentett ki. Izzadtan dőlt be az ajtón, szétgombolta a blúzát és pihegve ereszkedett le egy székre. Elégedetlenség csendült a hangjában, amint szólt. — Korábban is hazajöhetnél! Egy hát fába nem szakítanád meg magad! Az uraskodásből nem élünk meg! Én se bírok mindent! Elföldelhetnek engemet is apátokhoz, ha még sokáig így csinálom! — Én jöttem volna, de Fenyő bácsi nem engedett... — Miért? — Munkája volt. Ez a jutalom érte. És az asztalra sorakoztattam az eldugott csokoládétáblákat. Ez megnyugtatta anyámat. Megszokott, szerető hangján mondta: — Add a gyerekeknek. — Nekik hoztam, meg édesanyámnak. — Én a részemet nektek adom. Nem szeretem az édességeket. Egyétek meg tik. Más az én gondom, nem a csokoládé! — Mi? — Az aratás. Ha elszegődnék valakihez félkezesnek, meglenne az évi kenyerünk. Ezzel is többre jutnánk. — Elmegyek én édesanyám helyett - ajánlkozott Gyuri az aratásra. — A te* dolgod a pesztonkálás Majd az enyém meg a marékszedés lesz. Csak te tanulj, csak ti tanuljatok. Bálint a mesterségre tegyen szert, mert a jó mester a jég hátán is megél, ha nem iszik. De ha úgy törődik ö is a torkával, mint az apja, akkor hagyja abba a tanulást, úgyse veszi hasznát. — A pálinka felőlem elállhat, ne féljen attól! — jegyeztem meg csendesen. — Tartsd is az eszedben amit mondok. Az anya nem akar rosszat a gyerekének! — Aztán kinek a földjén aratna? — térítettem vissza megkezdett szavaihoz. — A Forgácsén. Nem rosszakarónk az az ember. Rólad is azt találta mondani, hogy kár volt Fenyőhöz menned. Nem tanulsz ott sok jót. Ő elfogadott volna szolgájának és csak névlegesen lettél volna szolgája! — Sok a földje, megölt volna a munkával. — Eh, ne beszélj szamárságot! Az élet nem gyerekjáték. Aki nem dolgozik, az nem is eszik... No de minek beszédünk erről, úgy van már jól, ahogy van. Azt meg ki tudja, hogy még mi lesz. Ettől is, attól is hallom, hogy rossz világ virrad ránk a háborúval. Hogy a nyavalya állna beléjük a marakodással! Ettetek-e valamit? — Nem ettünk semmit. Nyújtózkodott, ásítozott és kezét derekára akasztva kirakta a pléhtányérokat az asztalra. Tegnap főtt bableves maradékát osztotta szét köztünk. Hamar bekanalaztuk a maradékot és míg anyám elmosta az edényeket én feldaraboltam a csokoládét és a testvéreimmel igazságosan megfeleztem. ' Jaj, hogy kaptak az édességen. Mint a tyúk az árpaszemen. Magdus még az orra hegyét is becsokoládézta a tüneményes ajándékkal, annyira mohón ette. Palkó higgadtabban, de szintén átszellemült arccal csámcsogott, mi Gyurival szelídebben fogyasztottuk és nagyvonalúbban, mintha legalább másodnaponként járna ki vacsora után a csokoládé. Anyám egyszer sem nézhetett rá a mohóságunkra, belehajolt a mosogatófazékba és akkorra végzett ő is, mikorra mi az édességgel! Aztán lefektette Magdust és Palkót, s a szobából ruhadarabokkal jött
