Szabad Földműves, 1956. július-december (7. évfolyam, 26-52. szám)
1956-09-09 / 36. szám
i Földműves 8 1956. szeptember 9 * ISMERD*MEG*HAZÁDAT* . ARANYLAG KEVESET hallunk ' és olvasunk Selmecbányáról. Ez a város Szlovákia egyik legrégibb bányavárosa. Már a rómaiak is aranyat varázsoltak elő a töld méhéből — azóta pedig a tárnák a város alá húzódtak egészen ki a Garam völgyéig. Ostromolta e várost a tatár, hét évig urai voltak a bátor husziták, megfordult falai alatt a török, gyakori vendége volt Bercsényi, sőt 1708-ban itt kötötték meg a kurucok és a labancok afféle béke-egyezkedésüket, melyet a történelem most is „selmeci trakta" néven ismer. Részt Vett az 1848-as szabadságharcban; tóttá annak kötelét, majd összerogyott és meghalt. A város, terén Andrej Kmet szobra mögött az egyik házon ma is ép állapotban álló tábla, mely azt hirdeti, hogy 1840-1849 között itt lakott Erdősi Imre, a branyiszkói hős szerzetes, aki innen ment a „szabadság védelmére". A régi időkről mesél a „klopacska" tornya is, mely ma teljés épségben megtalálható, sőt itt-ott hallatja tompa hangját a klopacska is, mely valaha minden hajnalban megszólalt, hogy jelentse a bányászoknak: megkezdődött a munka. Ma csak rendkívüli alkalA képen a XV. században épült Szt. Katalin templom látható így tehát Selmec múltja valóban „tarka“ volt, s érthető, miért rejt itt csaknem minden ház valamilyen emléket a múltból és a történelemből. A város egyik fő utcáján ma is ott áll a bányaigazgatóság, a „Kämmen-, hjf“ épülete. A város közepén ma is ott áll a megerősített templom, az óvár. A város mögött karcsú alakú másik vár áll, melyet a selmeciek újvárnak, vagy leányvárnak neveznek. A dúsgazdag Rössel Borbála építtette, aki háromszor is férjhez ment és olyan szertelen, tékozló életet folytatott, hogy a végén, mint koldúsasszony tengette életét A monda szerint, mikor halála közelgését érezte, elment a lélekharang alá, megránmakkor, bányásznapon, bányásztemetéskor hallani a kalapáccsal ütött deszka jellegzetesen selmeci hangját. Kultúremlékei is vetekednek a város történelmi emlékeivel. Utcái valaha visszhangozták Petőfi lépteitől, aki itt tanult az evangélikus líceumban. Mikszáth is itt járt iskolába, műveiben nem egyszer tér ki a városkára és környékére. SELMECET- VALAHA alig lehetett megközelíteni, A fővonal Dubraváig, Garamberzencéig visz, onnan indult ki a „Selmecbányái expressz“. A hegyeken át Selmecre a szárnyvonalat Ancsának nevezte el a szlovák jőkedély. Aki ma elvetődik Selmecre, a múltnak már csak kevés emlékét találja. Meg van az „Ancsa“ pályateste, de már alig lehet rátalálni. Dúbravától pompás vasútvonal vezet Selmecig; a „fiatalok vasútja“, Korszerű motoros robog velünk a szép tájakon, belefut egy sötét alagútba, s mögötte máris új épület mosolyog felénk: Selmec új vasútállomása. A mai Selmecbánya festőién szép város, de a mi a vándort elsőnek meglepi, az a város kettősége. Mintha múlt és jelen folyt volna issze egy bizarr kedves képbe. A zeg-zúgos utcákon még ott érezzük a régi bányavárosok és a jókedvű főiskolások hangulatát, de a dohánygyár épülete már a jelent képviseli és helyet foglalhatna bál mely nagyobb városban, akárcsak az új tizenegyéves iskola épülete. — Bányászati szakiskola és erdészeti iskola működik itt, az utóbbi előtt pompás füvészkert áll. A selmeci talaj magába fogadta és meghonosította a távoli égövek növényzetét. Selmechez ma hozzátartozik Hodrusbányátó! Bélabányáig sok más előtelep és külváros is. Közelében áll a szlovák regék legendás hegye: a Szltno. Selmeci barátaim: Peti és Jojo elmesélték, hogy a tetejéről ellátni egész Budapestig. Néhány kilométerre fekszik innen a festői Poéuvadlo-tó, melye, annyi kiránduló e^ fel, s amely Szlovákia egyik legszebb és legnagyobb tava. Állandóan hangos a csőnakázók és fürdőzök víg kiáltozásától. A Klinger-tó még közelebb fekszik Selmechez. Ez a selmeciek „strandja". Amikor itt jártunk éppen „velencei éjszakát“ tartottak rajta. Színes lampiónokat himbált a csónakokon az esti szellő, a parton afféle „vízienberek“, hasztrmanok táncoltak, a másik részén pedig színes ruhákba öltözve, mint vízi tündér táncolt sok selmeci és selmeckörnyéki kislány. A „Kammarhoff“ épülete ma is áll, de azt, hogy ez a bányabárók székháza volt, már csak a tábla hirdeti. A föld kincse, mely'“ ott szorgosan bányásznak a selmeci dolgozók, — ma már a népé. Selmec ma már nem elmaradott fészek, melynek utcáin hangzott: „.. . ballag már a vén diák, tovább, tovább“. A régi ásító tárnák ugyan a múltat idézik, de az új, szélesen kiterjedt bánya már a mát hirdeti. Dolgozói nagyon jól tudják, hogy munkájukkal azt a hazát építik, amely egyszersmindenkorra az övék. Mártonvölgyi László 1аяяввааяаявваявяяяяаявявяяяаяяаяваяв вавявввавааав A LUSTA FICKÓ — Indiai népmese — Volt egyszer egy igen lusta ember. Sohasem dolgozott, mindig csak koldult. Egy alkalommal megszánta valaki és nagy fazék rizst adott neki. Megörült a fickó a váratlan ajándéknak, leült a folyó partjára és ekkép gondolkozott: — Bár elpusztulna most minden rizsvetés és csak az én rizsem maradna meg! Drága pénzen eladnám, az árán kecskét vennék, a kecske megkölykezne, egész kecskenyájam lenne. Ezekért aztán már tehenet is kapnék. A tehén megellene, eladnám borjastöl, bivalyt vennék érte. A bivalyt elcserélném lóra, a lovat csikóstól egy szép házikóra. Ha már házam lesz, gazdagon megnősülök, kisfiúnk születik. A gyerek szépen fejlődik, napról napra nő, én ott ülök a pálmafa alatt. Egyszer a gyerek hozzám akar futni, útközben megbotlik, elesik szegényke.., Ekkor én rákiáltok a feleségemre: — Asszony! Nem látod, hogy elesett a gyerek? Emeld fel azonnal. — De az asszony nem hallja, mit parancsolok neki, ezért én dühbe gur tlok, felugróm és felérúgok. így, ni! A lusta fickó most az egyszer nem volt rest, csakugyan felugrott és nagyot rúgott, de — a rizzsel telt fazékba, amely ott állt előtte. A fazék a folyóba pottyant és nyomban elmerült. Azóta mondják Indiában, hogy a lusta ember tervezgetése annyit ér, mint a vízbe pottyant fazék. V i D á M Tűrhetetlen állapot Egyik barátom fia, úgyszólván minden héten hallat magáról. Nemrég rászólt az apja: — Gyurka fiam! Miért nem csinálod meg a házi feladatodat ? — Édesapám, ez aztán már igazságtalanság — feleli Gyurka. — Én dolgozzam és a tanító elvtárs húzza a fizetést? * * * — Hallom Szabó elvtárs, hogy maga csaknem hónaponként utazik a Lomnici csúcsra. Mondja, mi húzza magát annyira oda ? — Hát nem is tudja ? .. a drót kötélpálya! Fő, hogy símán menjen Nyurga legény állított be minap a községházára, fiatal lánnyal a karján. — Na, mi újság Karcsi? — kérdi tőle a HNB elnöke. — Házasodni szeretnék! — No, és hányéves a Panna? — Tizenöt múlt, aratáskor. Az ' elnök megmagyarázta Karcsinak, hogy ehhez a házassághoz miniszteri engedély kell, mert a tör-S a R о К vény csak 18 évüket betöltött lányokat enged férjhezmenni. Karcsi elballag a piszeorrúval, de másnap újra beállít a községházára, diadallttas arccal, oldalán egy nagy darab szőke lánnyal. Kihívóan odaszól az elnökhöz: — No, elnök elvtárs . .. adhatja az iratokat. Ez már elmúlt tizennyolc éves ... Családi karambol János szövetkezeti tag munkából hazamenet megkérdezte fiatal feleségétől: — Sajt van vacsorára... és semmi egyéb ? Mi történt ? ... — A rántott hús meggyulladt és beleesett ■ a palacsintába. — No, és a leves? — érdeklőd'-'t tovább a férj izgatottan. — Azzal oltottam el a tüzet. Gyerekek — Misi, te szoktál bömbölni, mikor az apád elnadrágol ? — Nem volna semmi értelme. — Süket szegény. Beküldte: Rieczky S. A köztársasági elnök fogadta a francia küldöttséget Antonín Zápotocký, köztársasági elnök hétfőn fogadta a francia küldöttséget, mely a Szlovák Nemzeti Felkelés 12. évfordulójának ünnepségeire érkezett hazánkba. A küldöttségben részt vettek- Francois Tanguy-Prigent miniszter, a felkelésben résztvett francia partizánok, az elesett harcosok özvegyei, valamint a francia ellenállási szervezetek képviselői. A fogadáson jelen voltak: Václav David külügyminiszter, Ladislav Növik az elnöki iroda vezetője, dr. G. Sekaninova-Cakrtová külügyminiszterhelyettes és Oldrich Kaisr a külügyminisztérium osztályvezetője. — A fogadtatás szívélyes hangulatban folyt le. |вввввввавввввввввввввввввавававвввввввваавввавввв 8, A megosztott kombájnaratás második menete Egy júliusi napon Metaszovval ellenőrző útja során a Bulganyin-kolhoz földjére kocsiztunk. Amint a GAZ-69 felkapaszkodott a dombtetőre, elénktárult az egész óriási tábla. Lent az árokszélén kombájn cammogott. Már sehol sem állt a rozs. A tábla egyik fele teljesen tiszta volt, készen a tarlóhántásra. Négyszögletes kupacokban sorakozott rajta a kombájn által kicsépelt és összegyűjtött szalma. A vasúti vagonformájú szalmakupacok messziről szinte szerelvénynek látszottak, amely elöl éppen csak a mozdony hiányzik, hogy elinduljon. A tábla másik felén ritka rendekben feküdt a levágott rozs. A távolban dohogó kombájn éppen az egyik rendet szedte fel a földről, és cséplőberendezésével, mint egy telhetetlen óriás, mindent maradéktalanul megemésztett. Közelebbről szemügyre vettem ezt a kombájnt. Furcsa jószág, ilyet még nem láttam: a kombájn fele hiányzott! Valóban, a kombájnról leszerelték az aratóberendezést, s a motolát. — Csupán a rendet gyűjtő henger és a cséplőberendezés működött, no meg a szalmagyűjtő, amelyet két lány kezelt. Amikor a kombájn a szalmakupac mellé ért, a szalmagyüjtö egy szempillantás alatt kiürült ésmáregv vagonnal szaporodott a mozdony nélküli szalmaszerelvény. Most végezték a kombájnnal való „kettéosztott aratás“ második munkafolyamatát — kombájn felszedte a levágott rendet, és kicsépelte. Metaszov megadta a felvilágosítást: — Ezen a táblán a kombájn három nappal ezelőtt levágta a rozsot és egymástól négy méterre lerakta a rendet. A földön beérett, és most kombájnnal csépeljük. Ha nem vágták volna le, akkor ma még nem lehetne csépelni, illetve kombájnnal aratni. Nézd meg, egy szem veszteség sincs! Megtapogattam з kicsépelt kalászokat, majd körülnéztem a földön — sehol egy tele kalász, sehol egy szem. A kombájn tiszta munkát végzet . Az aratás itt teljesen szemveszteség nélkül történt. Ez megéri a dupla munkát! — ... Ha a gabona a földeken teljesen beérik — folytatta Metaszov, — és megindulhat a rendes kombájnarátás, a kombájnt ismét összeszereljük, és egyidűleg aratunk — csépelünk vele tovább... \J ilágos drapp ZIM jelent meg TMa dombtetőm Megállt a tábla szélén, és egymás után öten szálltak ki belőle. — Itt van maga Jefremov is, — mondta Metaszov. Intett a kocsi utasainak, és elindultunk feléjük. Metaszov bemutatott neki. Jefremov, akit rangjelzés nélküli katonai st bású zubbonya és sapkája miatt a tájékozatlan ember szovjet tisztnek nézne, nagyon barátságosan kezet fogott velem. A fekete bajszú, deresedö kolhozelnök színes beszéde elárulja temperamentumát. Nem minden büszkeség nélkül mutatta meg a kolhoz gazdaságát. A nap már lenyugodott, amikor húsz perces autózás után — most az elnök ZIM-jén — megérkeztünk a kolhoz másik táblájára. Ugyancsak a déli domboldalon terült el. Itt azonban régi módon, kaszával vágták az aratók a viaszérésben levő rozsot. A learatott területen katonásan sorakoztak a keresztek. Az aratók éppen befejezték a munkanapot, és többen a kocsihoz jöttek, kezet szorítottak az elnökkel. A marokszedőkkel es a gereblyézökkel együtt lehettek vagy harmincötén. — Két és fél nap alatt végeznek ezzel a huszonöt hektáros táblával — mondta Metaszov, — az a tábla, ahol a kombájn dolgozik, kettővel nagyobb, huszonhét hektár, és rendes körülmények között a négytagú kombájnbrigád egy és negyed nap alatt learatja és kicsépeli. Kombájnnal húszszor olyan gyorsan megy az aratás, mint kézierővel, és még csak el sem fáradnak az emberek. Aztán ezt még csépelni kell. Az is munka! — Most aztán igazán nem értem — fordultam a kolhozelnökhöz, — miért nem aratnak itt is kombájnnal ? Jefremov elvtárs mosolyából valami olyasfélét olvastam ki: „Ezeknek a tudatlan városi embereknek még a legelemibb dolgokat is meg kell magyarázni“. De lehet, hogy ez a gondolat csak saját képzelődésemnek szüleménye volt. — Látja, ez a rozs másfél méteres, és még csak viaszérésben van. Nagyon sűrű, és még meg is dőlt. Az önjáró kombájn nem tudna ezzel megbirkózni. A termés itt legalább 25 mázsa lesz hektáronként. Aztán, ha itt van az aratás ideje, minthogy még mindig nincs elég kombájnunk, akkor minden más eszközt is. fogatos aratógépet és kaszát is Igénybe kell vennünk, hogy gyorsan és a legkisebb veszteséggel végezzük a betakarítást. A mi kolhozparasztjaink ezt megértik és nem félnek a kemény munkától! — a körülötte álló aratókra nézett, akik helyeslőén bólogattak. Miért szereti a kolhoz népe az elnököt? ]Vfiért szereti a kolhoz népe olyan nagyon Jefremovot ? Egy egyszerű kolhoztag ezt így magyarázta nekem: „Jevgenyíj Valér - janovics nem mindennapi ember. Nem azt nézi, hogy önmagának vagy családjának minél több jövedelme legyen, neki csak az a fontos, hogy a kolhoztagok jól éljenek. Más szóval, Jefremov kommunista a szó igazi értelmében, szereti a népet és a népnek él. Ez az érzelem kézzel fogható anyagiakban is megnyilatkozik, és a kolhoztagok ezeken az anyagi megnyilvánulásokon keresztül közvetlenül is érzik, hogy elnökük szereti őket, érettük él. A kolhozban 700 porta van. Amikor Jefremovot elnökké választották, első dolga volt gondoskodni arról, hogy minden kolhozcsaládnak legyen tehene. Két és fél év óta, mióta Jefremov a kolhoz elnöke, a munkaegységre egyre több pénzt kapnak a kolhoztagok. 1952-ig, Jefremov elnöksége előtt, az egy munkaegységre kifizetett pénzösszeg az egy rubelt sem érte el. (Persze gabonát, zöldségféléket is adtak természetben a munkaegységre). 1953-ban két rubelt fizettek. 1954- ben — az aszály ellenére — 3,90 rubelt, és ebben az évben előreláthatólag kb. 5 rubelt fizet ki a kolhoz készpénzben egy munkaegységre. — Hasonló arányban emelkedett a természetbeni járandóság is. Mit jelent ez az összeg a kolhozparasztnak? Az egész növénytermesztési szezonban dolgozó’ mintegy 400 munkaegységet keresnek, az egész évben dolgozók — a sztahanovista fejőnök például — fejési terv túlteljesítése esetén könnyen megkeresik ennek kétszeresét is. Van olyan család is, ahol hárman—négyen is doloozi.ak (hétszáz család, 1700 tag vah a kolhozban), így együtt megkeresnek közel 2000 munkaegységet, ami csak készpénzben 1954-ben 8000 rubel körül volt, ebben az esztendőben pedig el fogja érni a 10 000 rubelt. A család ezenkívül jelentős mennyiségű kenyérgabonát, burgonyát, káposztát és egyéb terményeket kap természetben a munkaegységre. Vegyük ehhez hozzá, hogy a kolhozparasztnak a háztáji gazdasága bőségesen fedezi szükségletét zöldségfélékben, tejben, húsban (mindenkinek van baromfija és disznaja). Megjegyzendő, hogy az új kolhoztagok (új házasok, vagy a kolhozba a városból visszatérők) háztáji gazdasága kisebb, mint a régieké. A múltban 0,45 hektár földet adott a kolhoz családonként a háztáji gazdaság céljára (közel háromnegyed hold), most 0,25 hektárt ad (félholdnál kevesebbet) az új tagoknak. — A régi kolhoztagok háztáji gazdaságának nagysága nem változott. Nem kell külön magyarázni, hogy az a család, amelynek kisebb a háztáji gazdasága, több munkaegységet teljesíthet a kolhozban, — hiszen kevesebb a dolga a ház körül, — s így a kolhozból kapott nagyobb jövedelem jóval felülmúlja azt a különbséget, ami a 0,45 és a 0,25 hektáros háztáji gazdaságok terméseredménye között lehet. \ kolhozparasztok nemcsak, hogy nem vásárolnak pénzért élelmiszert, hanem általában sok árút juttatnak a városba a piacra a sajátjukból. Ily módon az a készpénz, amelyet a kolhoztag a munkaegységre kap, majdnem tel lesen a ruházkodásra és egyéb kulturális szükségletek fedezésére fordítható. (Folytatása kivetkezik).
