Szabad Földműves, 1956. január-június (7. évfolyam, 1-25. szám)

1956-05-13 / 19. szám

1956. május 13. ^Idmfives 7 A répa szakszerű egyelése Legtöbb esetben még azon termelők sem egyelik jól répájukat, akik a répa egyéb munkálatait egyébként jól elvégezték. A répa egyelése a legfontosabb ápo­lási munka. Az egyelés döntően be­folyásolja a hektárhozamot. Itt nem­csak a munka időben való elvégzése játszik döntő szerepet, de a munka szakszerű elvégzése is. , Ami az egyelés idejét illeti azt ha­ladék nélkül el kell végezni, ha a répa 2 rendes levele megjelenik. El­késett egyelés terméshozam-csökke­nésben jelentkezik s ezért egyetlen napot sem szabad késni, ha az egye­lés ideje elérkezett. Végtelenül helytelen nézet, ha az egyelést répabogár kártól való félelem miatt halasztják el. Ma már megbíz­ható védőszerek állnak rendelkezé­sünkre a bogár és egyéb rovarkárte­vők elleni harcunkban. A répaegyelést megelőzőleg célsze­rű a sorközöket répasarabolókkal fel­lazítani és így a répákat az egyelést végző dolgozó részére könnyebbé ten­ni. A szakszerűen végrehajtott egye­lés megkívánja, hogy minden répanö­vényt kézbevegyünk, a körülötte lévő földet eltávolítsuk és helyette friss földet húzzunk. Aki az egyelést nem így végzi, sőt egy tövön kettőt, esetleg hármat s meghagy, az ne várjon jó termést. Az úgynevezett villámegyelök viszont rendesen csak a sorközöket vagdalják át és ezzel munkájuk igen tökéletlen. Az egyeléshez a mindenki által is­mert hosszúnyelü gémnyakszerüen hajlított egyelőkapa válik be legjob­ban. Más kapákkal való egyelésnél rendesen a munka gyorsítását céloz­zák, de a minőségre kevés gondot fordítanak. Az egyelés az a munka, amelyre ez ideig tökéletesen dolgozó gépet, illet­ve eszközt nem sikerült előállítani, s ezért ezidőezerint is a legjobb egye­lést kézzel lehet végezni. — A sorok géppel való átvágása és a répacsok­rok meghagyása is csak rendes kiso­rolás mellett lesz ajánlatos, mivel a répa egyenetlen fejlődését okozhatja. Az egyelés célja az, hogy a feles­leges számú nöényegyedek eltávolítá­sával biztosítsa azt a növénylétszá­mot, amely mellett a legmagasabb hektárhozam lesz elérhető. A répaegyelést mindig a tényleges szükséglet szerint végezzük. Az egye­lő munkás mindig legalább 1 méter­rel előre nézzen a sorba és a répákat a kiegyelendő távolságon belül (20— 25 cm) oly távolságra hagyja meg. hogy mindenkor a legegészségesebb, legjobban fejlett répaegyedek marad­janak még akkor is, ha az nem pon­tosan a helyes távolságra esik. A répát kiegyelése után azonnal szórjuk meg salétromnitrogén fejtrá­gyával, hogy annak gyors fejlődését biztosíthassuk. — Sokan egyelés után a kiegyelt répát hengerezik és ezzel biztosítják az esetleges meglazított gyökerek megerősödését. A répa egyelését a legrövidebb időn belül el kell végezni. Ha elkésünk a növény megnyúlik, levelei hosszú szá­­ronülők lesznek és már külsőjük mu­tatja, hogy fejlődési ritmusuk, gyor­saságuk meglassult, visszaesett. Ez fenáll akkor is, ha a répa tövéről a földet nem cseréljük ki, s még rosz­­szabb, ha az eltávolított föld heiyét üresen hagyjuk. Ugyanis a takaratlan répatő zsenge szövetei, melyek eddig a földtakaró védelme alatt állottak, egyszerre a perzselő nap hatása alá kerülnek és könnyen elfonnyadnak, ami fejlődési folyamatot csökkenti, sőt olykor pusztulásukhoz is vezethet. Az időben és helyesen kiegyelt répa kihasználja a tavaszi hónapok kedvező fejlődési feltételeit és megveti alapját a jó termésnek. Sokan az egyeletlen répát nitrogén fejtrágyázásban részesítik. Ez helyte­len eljárás, mert gyors fejlődés elő­idézésével rendesen elkésett egyelést eredményeznek. Az ilyen répa fel­nyurgul és veszít növekedési esélyé­ből. A répa növénytávolsága a sortávol­ság függvénye. Szlovákia déli részén leginkább a 40 x 20 cm-es répasor és növénytávolság felel meg. Erre az agrotechnikai követelmények kénysze­rítenek bennünket. Ott, ahol a répát kombájnnal szedik sajnos a 45 x 20 cm-t kell választanunk, mivel a gép kisebb sortávolságot nem tesz lehe­tővé. — Ilyen répasor és növénytávol­ság nem biztosít elég sűrű és korai talajtakarást és a hektárhozam rová­sára megy. Még csak azt kívánom megjegyez­ni, hogy a répát úgy mind egyelés előtt, mind utána a rovarok ellen megfelelő vegyiszerekkel permetezés­sel, illetve porozással védjük. A vé­delem kérdése szoros tartozéka az egyéb agrotechnikai intézkedésnek, és elmaradása súlyos veszélyt jelenthet. A répatermés legfontosabb agro­technikája van most folyamatban. Tehát az egyelésnél a jelszó az le­gyen „amit ma megtehetsz, ne ha­* Ápoljuk kapásnövényeinket' A kapásnövények sorsát az ápolás dönti el. Még ked­vezőtlen időjárási viszonyok mellett is „ki lehet kapálni" a magasabb termésátlagot a földből. A kapásnövények ápolását az egyes növények igényeinek megfelelően kell elvégezni. désének megfelelően mindig korán és gyorsan kell elvégezni. A későn tör­ténő egyelés káros a növényekre. A sűrűn egymás mellett álló növé­nyek elnyomják egymást. Az egyelés­nél ügyeljünk arra, hogy mindig a legfejlettebb növényt hagyjuk meg. A cukorrépa növény távolsága ne le­gyen több 20 cm-nél, a máké pedig 12—15 cm-nél. A napraforgónál 50— 60 cm, a kukoricánál az egyes faj­táktól eltérően 50—70 cm legyen a növénytávolság. A kapálást általában sekélyen vé­gezzük. A kapálás célja a felsőrészek porhanyítása és a gyomirtás. Ehhez pedig elég 4—6 cm-es mélység. A túlságosan mély kapálással feleslege­sen szellőztetjük a talajt, fokozzuk a párolgást. A megporhanyított föld ugyanis levegővel telítődik, felmeleg­szik, kiszárad és csak az alatta lévő hűvösen maradt réteget védi a párol­gástól. S azonkívül könnyen elvághat­juk a növények oldalgyökereit. Annyiszor kapáljunk, ahányszor a talaj és a növény megkívánja. Polóka Endre A kapások foga­solása felér egy kapálással. Egyes ipari és kapásnövé­­nyeinket a burgo­nyát, napraforgót és kukoricát már kikelésük előtt fo­­gasoljuk. Ha a burgonyát a kívánt 10—12 cm mélységbe vetették el, nem kell attól tartani, hogy a fogas a földben lévő gumókat feltépi. A burgonyához hasonlóan kell fogasolni a kukoricát és a napraforgót is. A kapásnövények sarabolása. A kez­detben gyenge ré­pa, kukorica és mák sorközében az áttelelt és megduz­zadt gyommagvak nagy tömegben törnek elő és a kultúrnövényeknél gyorsabb fejlődésükkel szinte elgyo­­mosítják a talajt. Mihelyt sorol a ré­pa, kukorica és a mák, azonnal vé­gezzük el a sorok közötti sarabolást. Túl nedves, sáros talajt nem szabad sarabolni, mert elősegítjük a rögök és a hantok képződését. A burgonyá­nál és a kukoricánál fagyveszély ese­tén várjunk 1-2 napot, mert a fris­sen fellazított nedves földben foko­zódik az éjszakai lehűlés. Akárcsak a fogasolással, a sarabolással is elő­segítjük a talajbaktériumok elszapo­rodását és a tápanyagok feltárását. A sarabolás mélysége általában 2-3 cm. Csapadékos tavaszon kissé mé­lyebben is lehet végezni. A sarabo­­lást meg kell ismételni, ha erősebb záporeső összetömíti a talajt, vagy a cyomosodás újból megindul. A sara­bolást végezhetjük kézi erővel, sara­­boló tolókapával és fogatos, illetve gépi kapákkal. A tolókapával jó mun­kát végezhetünk, mert a sarabolás mélysége könnyen betartható. A mezőgazdasági nagy üzemekben я növények sortávolságát már a ve­tésnél úgy kell beállítani, hogy a sa­ra bolást gépi erővel végezhessük. A kapás növények egyelése. A sor­ba vetett növényeinket természetük­nek megfelelő távolságokra ki kell ritkítani. Ez éppen olyan fontos mun­ka, mint a sarabolás. Egyelni kell a cukorrépát, takarmányrépát, gyapotot, mákot, ricinust, napraforgót és a ku­koricát. Az egyelést a növény fejlő­laszd holnapra”. Dr. Fridecky A. Védekezzünk a gyümölcsfák kártevői ellen Bogár, lárva, báb, virág. Körülbelül négy milliméter hosszú, feje vékony ormánnyá keskenyedik. Szárnyfedője sötétbarna, szürkésfeke­te sávval. A körtefa és az almafa bimbóit teszi tönkre. A telet a fa­törzsén lévő moha és zuzmó alatt éli át. A bogár tavaszkor hagyja el téli szállását s megtámadja a virágzó al­mafát. Ormányával lukat rág vala­melyik virágbimbóba, hogy aztután petét rakjon le, melyből egy lábatlan lárva kell ki s ott tovább élősködik. A sárgás lárvák elpusztítják a por­zókat s hamarosan begubóznak a vi­rágszirmok közé. Ezért a virágszir­mok nem tudnak fejlődni, megbar­­nulnak, s az egész virágcsoport úgy néz ki, mintha dér támadta volna meg. A rovar májustól egészen őszig a gyümölcsfákon tartózkodik. Ügy vé­dekezhetünk ellene, ha tavasszal le­kaparjuk a fán lévő mohát és zuz­mót s ezenkívül enyvkarikát teszünk a fa törzsére. Drexler Béla SZŐLŐORMÁNYOS 'Aranyoskék színű (néha aranyos zöld) körülbelül 6 milliméter nagy­ságú bogárka. Tavaszkor a szőlőt tá­madja meg, de nem kíméli a körte­fát, juharfát és a hársfát sem. Pe­téit szivar formára levélbe rakja le. Egy-egy levélbe öt—hat petét rak. Lárvája a leveleket eszi s később az összegöngyölödött levéllel a földre esik s ott bebábozza magát. A leghatásosabb védekezés ellene ha többször átvizsgáljuk szőlőnket és ha találunk összegöngyölödött levelet, azt leszedjük .és elégetjük. Az újab­ban végzett kísérletek alapján bebi­zonyult, hogy Dinottal végzett per­metezés is jó eredményeket hoz. — Szőlőormányos Azonban a szőlő virágzásakor nem szabad permetezni. D. B. Vessünk minél több silókukoricát Az állatnevelés és hizlalás legjelen­tősebb takarmánya a kukorica. Gaz­dasági állatoknak bőséges táplálékot, a nyári időszakban nedvdús zöldtakar­mányt, a téli időszakban pedig ízletes silótakarmányt nyújt. A magra termesztett kukoricának a sertéshizlalásban,a silókukoricának pe­dig a tehenek téli időszakban, nedv­dús silótakarmánnyal való ellátásában van a legnagyobb jelentősége. A kukorica az a takarmány, mely mind szemhozamban, mind zöldtakar­­mány-hozamban a legjobb eredménye­ket biztosítja. Könnyen emészthető és tápértéktermelés terén túlszárnyal minden más gabonafélét. A silókukoricát fönövényként ter­messzük, éspedig 40—60 cm-es sor-, távolságra, egy hektáron 40—70 kg vetőmagot számítva. Az ilyen módon termesztett silókukoricát kapálhassuk, ez pedig fontos, mert ezáltal nemcsak a gyomot irtjuk, hanem a talaj párol­gását is korlátozzuk. A vegetációs idő alatt 2—3-szor sarabolunk, és a sorokban 10—12 cm-es növénytávol­ságra egyelünk. A széles sorokba vetett silókukori­ca, helyes agrotechnika mellett, 500— 600 q zöldtakarmányt nyújt hektáron­ként. Az elmúlt évben a somorjai EFSZ dolgozói, 60 hektár területen termesz­tettek széles sorokba vetett silókuko­ricát. Egy hektárról 500 q zöldtakar­mányt nyertek. A silókukorica tér-, mesztése terén más EFSZ-ek is kivá­ló eredményeket értek el, mint pél­dául a tejfalusi, a bláhovai, a légi stb. EFSZ is. A széles sorokba vetett silókukorica termesztésének az a célja, hogy mi­nél nagyobb zöldtakarmány hektárho­zamot és kalászképződést érjenek el. így félig szemestakarmánynak minő­sített takarmányt nyerünk, amiáltal fokozzuk állataink haszonhozamát. En­nek eredményeképpen tekintélyes mennyiségű szemestakarmányt takarí­tunk meg; ez pedig egy kg hús, vagy egy 1 1 tej előállítási költségének csökkentését vonja maga után. Szárazabb vidéken, a sűrűbben ve­tett kukorica, kisebb tömegű zöldta­­karmányt. eredményez, mint a ritkáb­ban vetett. Ezért szükséges, hogy a EFSZ-ek agronómusai a széles sorokba vetett silókukorica mellett döntsenek, mert ezáltal zöldtakarmányból nagyobb lesz a hektárhozamuk és az EFSZ gazda­sági állatai megfelelő mennyiségű téli takarmányhoz jutnak. Šulko Rezső Somorja Készítsük elő az állatokat a zöldtakarmányozásra A természet új színt öltött magára, kizöldült a határ. A szérűkben fogy­tán van a télire készített takarmány. Sok helyen már nincs, vagy alig van lucerna, here és széna, sőt jó, ha takarmányszalma, siló és kukorica­­szár található. Ezeken a helyeken az­zal biztatják magukat, hogy már nö a zöld. pedig a száraztakarmányozásról nagyon óvatosan kell áttérni a zöld­­takarmányozásra. Ennek nem szabad máról-holnapra történnie, mert a két­féle takarmánynak különböző a vegyi összetétele és ezáltal étrendi hatása, emészthetősége is más. Míg a száraz­­takarmány vízben szegény (10—18 %) szárított állapotánál fogva nehezebben emészthető, mert vegyi anyagjai tö­­ményítve vannak. Ezzel szemben a zöldtakarmány lédús, ezáltal lényege­sen terjedelmesebb, hiszen 70—80 % vizet tartalmaz, könnyen emészthető és éppen ezen biológiai, viz- és a benne feloldódott vegyianya^ok hatása következtében hashajtó, purgáló. A hirtelen takarmányváltoztatás hosszú időre kiható bélhurutót okoz­hat, amely rontja az állat erőnlétét és termelőképességét. Heveny felfúvódás is származhatik a könnyen erjedő zöldtakarmány, főleg pillangósok, he­re, lucerna, bükköny szokatlan eteté­sétől. Felvetődik a kérdés, hogyan is térjünk át fokozatosan a takarmány megváltoztatására, hogy szarvasmar­háink egészségileg kárt ne szenved­jenek. A bélhurutok, heveny felfúvó­dások megelőzésére a zöldtakarmány­hoz tanácsos szalmát, vagy gyengébb minőségű szénát keverni. Mivel az ál­latok jobban szeretik a zöldet, a ke­verést jól kell végezni, mert különben a szarvasmarha kiválogatja a zöldet, a szárazát pedig otthagyja s keveré­sünk hiábavaló volt. A keverék töké­letesebb lesz, ha mindkét takarmányt 4—5 cm hosszúságúra szecskázzuk. Célszerű a zöldtakarmány etetésének megkezdésekor az első 3 napon Vi rész zöld, 3/4 rész szalma vagy széna, a következő 3 napon felesbe, az utá­na következő 3 napon % zöld, Vi rész száraztakarmány keverése és csak a 10-ik napon adhatunk teljesen zöld takarmányt, mert ezen idő alatt až állatok szervezete megszokta a zöldet. Az olyan takarmányokat, amelyek gyorsan erjednek, mint pl. a lucerna, vöröshere, még akkor se etessük kor­látlanul, ha már az állatok hozzászok­tak a zöld eleséghez, mert felfúvódást okozhatnak, különösen, ha frissen, ka­szálás után kapják. Etessük tehát in­kább fonnyadt állapotban a zöldet. Ha a zöldtakarmányt egymagába etetjük ajánlatos 10—15 cm-re szecskázzuk, mert ezáltal növeljük a felhasználódás gazdaságosságát. így az állatok elfo­gyasztják a keményebb szárakat is, amik különben megmaradnának. A téli takarmányok után zöldtakarmány magában vagy keverékben kerül ete­tésre, utána jön a zöld futószalagként a többi zöldtakarmány, őszi keverék, lucerna, here, csalamádé, napraforgó­keverék stb. A zöld takarmánynak az az előnye a szárazzal szemben, hogy ízletesebb, nagyobb a vitamintartalma, különösen az A vitamin, amely gyorsan bomlik a szárítás ideje alatt, és az eső is kimossa. Amint tudjuk az A vitamin nélkülözhetetlen tényező a növendék­állatok fejlődésénél és ellenálló kész­ségénél. A zöld takarmányozással kapcsolat­ban a legelőkre is ki kell terjeszteni figyelmünket, mert hiszen a jó legelő a legolcsóbb, legtermészetesebb és legegészségesebb etetési módja a szarvasmarháknak. A zöld takarmány magába foglalja az élethez, növeke­déshez és termelékenységhez szüksé­ges összes szerves és szervetlen ve­gyi anyagokat, vitaminokat, de a le­gelő mindezeken kívül még lehetősé­get nyújt arra, hogy az értékes nap­sugár hatása következtében az állati szervezetben (a bőrben) levő D vita­min előanyaga, az ergosztarin D vita­minná alakul át. Ezt azért említem, mert a vitaminok közül a D vitamin­nak van a legnagyobb jelentősége az állattenyésztésben. Ennek hiánya an­golkórt, csontlágyulást és csonttöré­kenységet idéz elő. Napfényes hóna­pokban, ha a takarmányban megvan a szükséges szénsavas mész, az álla­tok. csontozatával,, annak fejlődésével nincs baj. A legelő további előnye, a mozgási lehetőség, a csontváz, az izmok, inak erősödnek, a mellkas tágul, a szív, a tüdő megerősödik, a vérkeringés és az anyagcsere tökéletesedik. A legel­tetés támogatja a bőr működését, az állatt edzetebbé válik és ezáltal foko­zódik ellenálló képessége a betegsé­gekkel szembe. Az elkorcsosodott, fiatal korukban rosszul táplált álla­toktól legeltetéssel sem várhatunk különös javulást. Ahol nincs legelő, tanácsos kifutókat létesíteni. Legeltetésnél, de a zöldtakarmány etetésénél is előfordulhatnak heveny felfúvódások, főleg a friss here fo­gyasztásánál. A zöldtakarmány ugyanis sok szénhidrátot és vizet tartalmaz, ami a terjedelmes bendőben, _ vagy vastagbelekben a melegség és az ott­levő erjesztőgombák hatására gyors erjedésnek indul. Ekkor széndioxid, metán és egyéb gázok képződnek, amelyek gyors felfúvódást okoznak. Mivel ezen felfúvódások rendszerint igen gyors elfolyásúak, és végzetesek, ajánlatos, hogy az állatok gondozója tisztában legyen a betegség lefolyásá­val és kezelésével. Ha szükséges a rendelkezésére álló trokárral ne a szarvasmarha veséjét vagy tüdejét szúrja meg, mint ahogy már gyakor­latban láttam, hanem a csapolást a bal horpasz közepén, a bendő elödom­­borodásának tetején végezze. Ne hajtsuk az állatokat esőtől ned­ves, harmatos legelőre, különösen ló­here-földre. A here és a lucerna le­geltetése előtt adjuink az állatoknak kevés száraz szálastakarmányt. A zöldtakarmányt ne hagyjuk megfül­ledni. Kerüljük a mocsaras, lapos le­gelőket, mert azok az élősködők (májmétej, tüdöférek stb) lelőhelyei. A fentiek ismertetésével az a cé­lom, hogy az átmeneti etetéssel ös­szefüggő esetleges megbetegedéseket sikeresen megelőzhessük. Dr. Maier Otto járási állatorvos Párkány.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom