Szabad Földműves, 1954. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1954-08-01 / 31. szám

1954. augusztus 1. fzatma FSIdlhíivM Vörös Csillag В Bratislava A barátságos mérkőzés eredménye futballcsapatunk ezévi legnagyob sike­rének számít. A hazai csapat három tartalékkal állt ki erre a találkozóra. Bobkő sérülése miatt a második félidőt már nem játszhatta végig, az elért eredmény mégis kitűnőnek mondható. Ezenkívül a csapat fáradt is volt, mert játékosai aktívan vesznek részt az ara­tási és cséplési munkákban, megmu­tatva, hogy nemcsak a sportban, ha­nem a munka frontján is derekasan megállják helyüket. Az első félidőben igen szépen, ötle­tesen játszott a hazai csapat. Igen so­kat támadott, de hibájának róható fel, hogy nem fordított elég gondot a vé­- Szelőre 4:2 (2:l) dekezésre. A kezdés után nem sokka. Bobkó góljával csapatunk sokáig ve­zetett. de a második félidőben nem fu­totta ereje a csapatnak. Egyik csapat sem játszotta megszokott formáját, ami a nagy melegnek tulajdonítható. Ez is sok erőt kivett a játékosokból. Szelőce ezzel a mérkőzéssel bizonyí­totta be legjobban, hogy a kerületi versenyben elért szép helyezése nem véletlen és hogy méltán képviseli a já­rás falusi sportját. Ha a csapat ereje teljében van, valószínűleg hatalmas meglepetés születhetett vofne. Az ered­ménnyel azonban így is elégedettek le­hetünk. HampI József Egy mérkőzés marj; ójára Ä nyitrai járás fogyasztási szövetke­zetei az elmúlt vasárnap nagyszabású szövetkezeti napot rendeztek. Az ün­nepélyt Nyitrától nem messze, Tormo­­son tartották meg. A járásból sok száz látogató volt jelen a szövetkezeti na­pon. E nagy nap eseményeihez tarto­zott a hazai sport egyesület által meg­rendezett futball-tome. ahol Emőke. Nagylapás. Nyitragerencsér és a haza! csapat vett részt. A torna győztese a hazai csapat lett. Az elsőséget ugyan a nagylapásiakke: siemben csupán sorsolással döntötték el, mert a meghosszabbított játék után sem változott az eredmény. E torna legnagyobb meglepetésének gerencsé­­riek veresége számított. Ez a csapat egyébként a járási bajnokság során egyre szebb eredményeket ért el és a többi erős csapatokat maga után hagyva, ч járási lista élére került. Az emőkeiektől 3:2 arányban szenvedett vereséget. A harmadik helyért Emőké­vel kellett volna megküzdeniök, de et­től eltekintve a lepásiekkal kerültek szembe. Ezen a mérkőzésen pedig 12:3 arányban, kapott ki a lelkesen játszó csapattól. Mindenesetre meg kell állapítanunk, hogy a torna részvevői mind sport­szerűen küzdöttek és tudásuk legjavát adták. No. de mindez nem mondható el a gerencsért csapatról, amely a má­sodik mérkőzésre nagyszámú tartalék­kal és fejveszetten állt ki. Reméljük, levonják a súlyos vereség tanulságait és j jövőben nagy goíidot fordítanak majd a csapat felállítására. A r.agy nap eseményeihez hozzá tar­tozik még, hogy a szövetkezetek sza­badtéri elárusító helyein nagymennyi­ségű ruhát, élelmet, ipari cikket adtak el. A megjelentek igen jól érezték ma­gukat, amit a frissítő italok és az élelmiszerek fogyasztási aránya is hű­en bizonyít. Dinamó Moszkva—Ausztria Becs 1:1 (1:0) A bécsi Práter-stadionban 55.000 nézi! előtt magas színvonalon álló mérkőzést vívott a két együttes. A játék elején a moszkvai vendégek bi­zonyultak jobbaknak, egymás után ve­szélyes támadásokat vezettek és a bé. csiek védelme csak nehezen hárította a Dinamó gyors akcióit. A 17. percben újból a moszkvaiak rohamoznak. A labda Iljinhez kerül, aki Schweda mellett a hálóba bombáz, 1:0. Szünet után az Ausztria már a 2. percben egyenlít. Stojaspal szöktetését Huber a jobb helyzetben lévő Kominekhez továbbítja, aki habozás nélkül a ka­puba vágja a labdát. 1:1. A továbbiak­ban ismét a Dinamó kerül fölénybe de gól már nem esik. A Csehszlovák Néphadsereg sztrahov-i stadionjában rendezték meg az elmúlt héten, szombaton a nyári Spartekiádát. Ez az ünnepség néphadseregünk egész­évi versenyének értékelése is volt a legjobb versenyző címéért. Képünk az ünnepélyes felvonulást szemlélteti a verseny megkezdése előtt. Főiskolai világbajnokság hírei A csehszlovák főiskolás sportolók szerdán társasgépkocsin érkeztek Bu­dapestre. A csehszlovák sportküldött­­ség tagjai között számos nemzetközi­leg ismert sportoló Is van. Az atléták között ott van a női diszkoszvető Vrabelová, Mandlik és Brozs váloga­tott gyorsfutók, továbbá a magas­ugró Kovar, valamint a hármasugró Rehák. A kiváló képességű tornász­­együttesből Bosaková a legismertebb, aki a római tornász-világbajnokságon a női egyéni összetettben a második helyen végzett. — A kosárlabda-csa­pat tagjai között van a többszörös válogatott Mrázek, Sip, Pokorný és Baumruk is. A labdarúgó-egvüttesben helvet kapott Kraus, Hlaváček, Paz­­dera és Kacsánvi — valamennyi szin­tén többszörös válogatott. A sport­küldöttséggel egvütt érkezett 3 sport­újságíró. 4 fotó- és 3 rádióriporter is. Terv szerint a Csehszlovák Rádió na­ponta két alkalommal ad hosszabb­­rövidebb közvetítést az FVB küzdel­meiről. Verebély—Vágsellye 4:3 A múlt vasárnap a verebélyi járás válogatott labdarúgói a vágsellvei já­rás válogatott csapatát látta vendé­gül. A mérkőzés igen jó és barátságos légkörben folvt le. A hazai csapat játékfelfogásban ugyan alul maradt a vendégek játékától, de mindezt határ­talan lelkesedés pótolta. A mérkőzés mindvégig izgalmas volt és az ered­mény meglepetésszerűen a ' verebé­­lyiek javára dőlt el. Jó lenne, ha a többi járások is követnék ezt a pél­dát és hasonló mérkőzések megszer­vezésével elmélyítenék a járások kö­zötti sportkapcsolatokat, ami a tapasz­talatcsere nagv iskolájául szolgáljon. Kik kerülnek tovább? Sokan biztak az ógvallaiak szívós játékában, sokan pedig a naszvadiak ió csatársorában, de ugyanakkor erre a mérkőzésre technikai okokból nem került sor. Naszvad sem ifivel, sem az I. csapattal nem jelent meg. El­képzelhető a közönség elégedetlen­sége. így Ógvalla mindkét csapatával könnven került tovább a szépszámú közönség szórakoztatására. Az EFSz heténvi csapata Úi-gvallával barátsá­gos mérkőzést játszott, melvet a heté­nvi csapat biztos fölénnyel. 2:0 arány, ban megnyert. Szabó kiemelkedő já­tékot mutatott. A heténviek kapuját gvönvörü kiugrásaival védte és sok esetben a 16-oson kívül tette ártal­matlanná az ellenfél labdáját. Az if­---------Készülünk a Nagy előkészületek folynak az ó­­gyallai járásban a Szokol Spartakiá­­dára. Ezt a sportversenyt községünk­ben, Hetényben rendezik meg. Ehhez a versenyhez azonban az egész járás EFSz-einek segítsége szükséges, másképpen nem biztosíthatjuk a Spartakiáda sikerét. A hetényi Szokol e nagy nap tuda­tában, no meg azért, hogy közsé­günket szemelték ki e verseny meg­rendezésére, hozzálátott ч munkához, hogy a versenyek megrendezését biz­tosíthassa. Egyébként úgy döntöt­tünk, hogy a villanyvilágítást kive­zetjük a nályára, sőt a hangszórókat is felszereljük erre az alkalomra. Nálunk igen sok és jó sportoló van és nagyszámban jelentkeztek a ver­senyekbe. Leányaink például ’ röp­júsági csapatból bekerült játékosok minden dicséretet megérdemelnek. A hetényiek gólját Csintalan értékesí­tette. Zachar bíró a mérkőzést }ól vezette. A két csapat mérkőzése után került sor a marcelkeszi — komáromi szent. Péteri selejtezőre. A szentpéteriek többet támadtak, de a marcelkesziek védelme biztosan mentett és szép egyenrangú mérkőzés után 2:2-es eredménnyel végződött, amely ered­mény a meghosszabbított játék után sem változott. Végül is a marcelke­sziek sorsolással továbbjutottak. — Messinger bíró a mérkőzést nagy oda. adóssal és igazságosan vezette. Sz. G. Spartakiádára---------­labdacsapatukat állítják a versenybe. Az idei Spartakiádára a múlt ta­pasztalataival felvértezve készülünk Tavaly Naszvadon tartották meg a versenyeket és' mi is szép eredmé­nyeket értünk el. Ez a szereplésünk tefiát sikerült és elért eredményeink arra köteleznek bennünket, hogy az elsőséget, amelyet járási méretben vívtunk ki, megtartsuk. Igen nagy érdeklődést váltott ki a faluban a verseny díjainak, serlegei­nek kiállítása is, amelyet mindenki megtekint. Az elsőségért járó serle­get az EFSz irodahelyiségében he­lyezték el és példás sporteredmé­­nyeinkért büszkén hirdeti falunk di­csőségét. Bízunk sportolóinkban a sorrakerülő versenjben is. SZABÓ GÄBOR — Hetény Állandó műsorszámok: BRATISLAVA: 5.00 Hírek. 5.10: Ze­nével a munkábe. 6.00: Hírek. 7.00 Hírek. 9.55' Viza ásjelentés. 12.30 Hírek. tanác6 földműveseinknek. 14.00 Közlemények. Időjárás jelentés 14.05 Vízállásjelentés. 10.00: Hírek — szov­jet sajtószemle. 18.00: Moszkva beszél. 19.00: Rádióújsá.q. 22.00- Hírek. BESZTERCEBÁNYA: Minden nap 6.20 hírek, sajtószemle. 14.00: Hírek. 17.20 Dolgozóinknak: Minden szombaton. 16.10: Ottörő előadás. Vasárnep 6.40 Hírek. 14.00—15.00: Dolgozóinknak. MOSZKVA: Mnden nap 7.00—7.30-ig a 25, 31 ée 41 méteren. 18.C0—18.30-ig a 49 méteren. — Ezenkívül hétfőn és pénteken 16.00—16 30-tg: 49 méteren UŽHOROD: 9.00 és 17.30 a 337.1 méteren. KOSSUTH-RADIO: 4.30-tól reggeli zenés műsor. 6.00: A Szabad Nép ma vezércikke. 6.59 Időjelzés. 7.00: Hírek, idójárásjelenté 7.30 Naptár. 8.20 Műsorismertetés. 10.00: Hírek, ídőjá­­rásjelentés. 12.00: Hírek, lapszemle, idójárásjelentés. 13.59: Időjelzés 14.00 Hírek. 14.10: Időjárás- és vízállásjelen­tés. 17.00: Hírek 18.30 Hangos Újság 19.59: Időjelzés. 20 00 Hírek 22.00 Hírek, sport. 24.00 Hírek időjárásje­lentés. 0.10: Vlzjelzőszolgálat. 0.15; Músor zárás. Hétfő BRATISLAVA — 6.40 Szórakoztató zene. 7.15 Közkedvelt muzsika. 11.00 Ifjúsági együttesek. 11.15 Hviezdoslav múveiböl. 12.00 Déli hangverseny. 12.50 Vígan énekeljünk. 13.15 Operazene. 14.00 Kórusmüvek. 14.40 Szlovák zene­szerzők müveiből. 15.00 Kivánsághang­­verseny. 16.15 Szólistáink műsorából 17.00 Operezene. 17.20 Szovjet szólis­ták. 18.30 Táncolj és énekelj velünk. 19.30 Élmunkásaink kívánságé. 20.2C Moyzes müveiből. 20.30 Szimfonikus zene. 21.30 Kisjelenet. 21.45 Népdal­­feldolgozások. 22.50 Éji zene. KOSSUTH-RÄD1Ö — 10.10 Muzs;ká-Ä D I Ô 1954. augusztus 2-tól 8-ig ról mindenkinek. 11.00 Hangszeres mu­zsika. 11.30 Irodalmi műsor. 12.10 Szov­jet filmzene. 13.00 Mi történt a nagy­világban. 13.05 Az MR népi zenekara. 13.30 Részletek Smetana operáiból. 14.50 Zenés kalendárium. 15.40 Fúvószene. 16.00 Most légy okos Domokos. 16.40 Énekszámok. 17.10 Ismeretterjesztő e­­lőadás. 18.10 Tánczene. 19.00 Szórakoz­tató műsor. 20.10 Jó munkáért szép muzsikát. 22.10 Tíz perc külpolitika 22.20 Hazánk zenei életéből. 23.30 Bé­csi operettzene. Kedd BRATISLAVA — 6.40 Szórakoztató zene. 10.35 Némnese. 10.45 Szórakoz­tató műsor. 11.00 Asszonyok félórája. 11.30 Operazene. 1400 A brünni rádió zenekara 14.40 Operarészletek. 15.00 Kívánsághangverseny. 16.15 Tréfás nép­dalok. 16.30 Kisjelenet. 17.00 Könyvis­mertetés. 17.20 Kívánsághangverseny. 18.30 Katonai együttes műsora. 19.30 Élmunkásainknak. 20.30 Tánczene. 21.00 Szlovák operettekből. 21.30 A szemlélő sportoló. 21.50 A BR gordonkaműsora. 22.50 A Szlovák Filharmónia zenekara. KOSSUTH-RÁDIÓ — 10.10 Szórakoz­tató zene. 10.40 Ismeretterjesztő elő­adás. 11.00 Vidám fúvószene. 11.30 Re­­gónyismertetés. 12.15 Könnyű zene. 14.25 Hangverseny gyermekeknek. 14.55 Népdalok. 15.15 Francia operarészletek. 16.00 Ifjúsági műsor. 17.10 Szív küldi szívnek ... 17.40 Enes anyanyelvűnk. 18.00 Tánczene 19.00 Ajándékmüsor. 20.20 Vígjátékközvetltés 23.20 Mi tör-, tént e nagyvilágban? 23.25 Éji zene. Szerda BRATISLAVA — 6.00 Énekeljünk 7.15 Operazene. 7.50 Az NB-nak. 10.00 Gyönyörű a hazank. 10.35 Tátrai dalok. 11.15 A legjobbak példája nyomán. .11.30 A kassai rádió zenekara. 12.00 Néptáncok. 14.00 Üzemi együttesek. 14.40 Operazene. 15.20 Kívánsághang­verseny. 16.15 Táncok. 17.00 Az orvos beszél. 17.20 Tárttá műsor. 18.30 Éne­keljetek velünk. 19.30 Élmunkásamk­­nek. 20.00 Hviezdoslav versek. 20.20 Operettdalok. 21.00 Földművesnegyed­óra. 21.15 Táncritmusok. 22.00 Szlovák népdalok. 22.50 Szimfonikus zene. KOSSUTH-RADIO — 10.10 Dalok 11.0b Zenekari hangverseny. 11.30 Az MR énekkarának műsora. 12.40 Ma: operettekből. 13.30 Fúvőszene. 14.50 Csehszlovák népi együttesek. 15.10 Az épülő ,:omunizmu6 nagy országában. 15.40 Könnyű zene. 16.00 A gyermek­­rádió műsora. 17.10 Szív küldi szívnek szívesen. 18 00 Ifjú figyelő. 18.30 Tánc­zene. 19.00 .ló munkáért szép muzsikát 19.30 A virágzó mezőgazdaság útján. 20.10 Vidám népi muzsika. 20.25 Iro­dalmi műsor. 22.10 Tíz perc külpoliti­ka. 23.00 Tánczene. Csütörtök BRATISLAVA — 6.40 Szórakoztató zene. 10.35 Román gyermekdalok. 11.IC Versek. 12.50 Fúvószene. 14.00 A BR zenekara. 14.40 Magyar dalok. 15.01. Kívánsághangverseny. 16.15 Operarész letek. 16.45 A határmenti vidékről. 17.20 Fúvőszene. 18.30 Juháezok dalai. 19.30 Élmunkáseinknek 20.00 A naladó ifjú­ság dalai. 20.30 Színmű. 22.25 Zene. KOSSUTH-RADIO — 10.10 Népi ze­nekarok műsora. 10.30 Ismeretterjesztő előadás. 11,10 Népművelési híradó 11.30 Magyar fúvószene. 12.15 Déli hangver­seny. 13.00 Kó^usmüvek. 13.30 Nép zenekarok műsorából. 14.25 Gyermek­újság. 15J0 Ismeretterjesztő előadás. 16.00 Versek. 16.20 Az MR népi zene­kara. 17.10 Nagy mesterek müvei. 17.45 Külpolitikai kérdések. 18.00 Szív küld: szívnek ... 19.00 Ajándékmüsor. 20.10 Irodalmi folyóirat. 21.10 A varsói rádió műsorából. 22.20 Az MR szimfonikus zenekara. 23.30 Éji zene. Péntek BRATISLAVA — 6,00 Zenével a munkábe. 7.15 Reggeli muzsika. 7.50 Az NB-nak. 10.00 A gyermekek szövet­sége. 10.35 Egy kis zene. 11.00 A fia­talság boldogan lépdel. 12.00 Szvittek 14.00 Operarészletek. 14.40 Klasszikus zene 15.00 Kívánsághangverseny, 16.15 Népszólistáink. 17.00 Egy pillantás a kultúrába. A BR kedvelt műsora. 18.30 Énekeljetek velünk. 19.30 Élmunká­sainknak. 20.00 Operarészletek. 21.50 Földműves negyedóra 22.05 Táncmeló­diák. 22.50 Könnyű zene. KOSSUTH-RADIO — 10.10 Délelőtti hangverseny. 11.00 Fiy népi zenekar műsora. 11.30 Elbeszélés. 12.35 Indulók és táncok. 13.00 Operettekből. 13.30 Külföldi népzene. 15.15 Palió Imre mű­sora. 16.00 Orosz nyelvlecke. 16.40 Klasszikus zene. 17.10 Ifjabb Megyeri Imre és zenekara. 17.40 Pártoktetás 18.00 Az MR énekkara. 18.35 Tánczene. 18.45 Előadás. 19.00 Jó munkáért szét) muzsikát. 20.10 Esti krónika. 21.00 Az MR szimfonikus zenekara. 22.10 Tíz perc külpolitika. 22.20 Magyar muzsika 22.50 Elbeszélés. 23.10 Éji zene. Szombat BRATISLAVA — 6.40 Énekeljünk. 10.00 Közvetítő* Selmecbányáról. 10.15 Orosz ás ukrán dalok. 10 30 Hangszer­­szóló. 11 00 Lengyel zene. 11.15 Elbe­szélés. 11.30 Operarészletek. 12.00 Nép­dalfeldolgozások. 14.00 Egy űj dallam. 14.40 Ifjúságunknak. 16.10 Közkedvelt zene. 16.30 Táncmelődiák. 17.00 Dallal a békéért és szabadságért. 17.20 Szó­rakoztató zene. 18.30- Rádióegyütesek. 19 30 Ezt készítjük számotokra. 20.00 Vidám aratási műsor. 22.00 Zenés este. 22.50 Táncoljunk. KOSSUTH-RÄDIÖ — 10.40 Táncok nagyzenekarra. 11.30 Előadás. 11.40 Né­piegyüttes műsora. 12.15 Déli hang­verseny. 13.00 Tíz perc külpolitika. 13.10 Román dalok. 13.30 Fúvőszene. 11.25 Szív küldi szívnek ... 16.20 Ope­rettkettősök. 17.10 Népi muzsika. 18.00 Ajándékmüsor. 18.30 Az épülő kommu­nizmus nagy országában. 19.00 Szom- Ibotestl muzsika. 20.10 Zenés műsor. 22.20 Tánc éjfélig. Vasárnap BRATISLAVA — 6.00 Vidám vaeár­­nijrpť;,7.15 Reggeli zene. 8.30 Földmű­­vessnösor. 9.30 A bratislavai rádió ze­nekarának műsora. 10.15 Szórakoztató zene. 11.00 Közkedvelt muzsika. 11.30 A csehszlovák rádió zenekara Osztra­­váben. 12.05 Tarka műsor. 12.30 A hét eseményei. 12.50 Népünk dalai. 13.30 Beszélgetés földműveseinkkel. 14.00 Táncritmus. 14.30 Operanyitányok. 15.30 Fúvószene. 16.00 Sztrázsnicel ünnepség. 17.30 Táncolj, táncol, 18.30 Kellemes dellamok. 19.30 Élmunkásainknek. 20.20 Századunk költője. 20.30 Tánczene. 21.00 Francia klasszikus operettekből. 22.00 Mikrofonnal a sportpályákon. 22.40 Szimfonikus zenekar. KOSSUTH-RÄDIÖ — 6.00 Reggeli zene. 8.15 Ajándékműsor. 10.00 Vasár­napi levél. 11.00 Épülő szép hazánk. 12.15 Jó ebédhez szó! a nóta. 12.45 Az MR szimfonikus zenekara. 14.15 Jó munkáért szép muzsikát. 14.45 Egy héi e külpolitikában. 15.00 Szív küldi szív­nek ... 16 35 Tánczene. 17.40 Kincses kalendárium. 18.40 Ismeretterjesztő műsor. 19.10 Vidám muzsika. 19 30 Az épülő kommunizmus nagy országában. 2C.10 Opereuközveiítés. 21.42 A vasár­nap sportja.’2$.10 Baiettrészletek. 22.50 Daljátékrészletek. 23.45 Magyar nóták. * ti-

Next

/
Oldalképek
Tartalom