Szabad Földműves, 1951. július-december (2. évfolyam, 26-52. szám)

1951-10-21 / 42. szám

6

GiükdßUmi&ts

1951. október 2í.

Az állattenyésztés színvonalának emelése

Mezőgazdaságunkra 1952-ben fokozott feladatok várnak. Egységes Földműves Szövetkezeteink és az állami birtokok eddigi gyakorlata, de főleg a szovjet kolhozok és szovhozok tapasztalatai igazolják, hogy ezeket a fokozott feladatokat meg lehet oldani. Л fel adatok megoldhatók, ha a régimódi egyéni kistermelésről a szövetkezeti nagytermelésre térünk át s ugyanakkor a mezőgazdasági tudomány eredményeit következetesen érvényre juttatjuk. Megbirkózhatunk a fokozott feladatokkal; sőt túl is teljesíthetjük azokat, ha mezőgazdaságunkban a szovjet agrotechnika és zootechnika vívmányait intézményesen alkalmazzuk. A szovjet kolhozküldöttség látogatása alkalmával a magasterméshozamok és a gazdasági állatok magas hasznosításának mesterei sok értékes tapasztalattal és tanulsággal gazdagítottak bennünket, most már csak rajtunk múlik, hogy ezeket a tapasztalatokat és tanácsokat fölhasználva, biztosítsuk a bőséges termést és állatállományunk fokozott hasznosítását.

Ma, amikor már ismerjük a világ legtökéletesebb mezőgadaságát, a Szovjetunió mezőgazdaságát, lát juk, hogy ezen a téren mennyire elmaradtunk. Nálunk még igen kis mértékben fordítunk figyelmet a borjak fölnevelésére, de nem foglalkozunk olyan nagy gondossággal a növendékállatok és malacok ápolásává! sem, mint ahogyan ezt a Szovjetun óban teszik. Nálunk túlnyomórészt „erőszakkal" választják el a borjakat, ahelyett, hogy azonnal születésük után tejjel itatnak meg, mégpedig élősúlyuk szerint; a továbbiakban is fokozatosan darára és sz'nára kellene szoktatnunk a fiatal állatokat, hogy így gyomruk lépésről lépésre alkalmazkodjék és hozzászokjék a szilárd takarmányok földolgozásához.

Ugyancsak kevés esetben szentelünk figyelmet a növendékállatok nevelésének, amelyek pedig állatállományunk magas hasznosításának alapját képezik, így pl. nem törődnek azzal, hogy a növendékállat jól fejlett mellkassal rendelkezzék, ami pedig az állat egészségének alapja, nem teszünk lehetővé a legelőköri történő tenyésztést, ahol az állat szabadon mozoghat és szervezete erősödhet

A takarmányozásnál is el kell sajátítanunk olyan technikát, mint amiben a Szovjetunióban van. Nálunk ritkán takarmányozzák az állatot aszerint, hogy milyen termelési irányban várunk eredményeket tőle. Ez azt jelenti, hogy annak a tehénnek, amely 20 literes tejhozamra képes, aránylag több élelmet kell biztosítanunk, mint annak, amely csupán napi 10 liter termelésre alkalmas, hiszen az előbb említett tehén képtelen 20 liter tejet termelni, ha nem látjuk el ennek megfelelő takarmánnyal.

Gondoljuk csak meg, milyen nagy károk származnak ebből. Ha a szarvasmarhánál vagy sértésnél csak 10 kg-mal emeljük a darabonkénti és naponkénti gyarapodást, ezzel 1,000 állat esetén egy hónap alatt 5.000 kg hússal többhöz jutunk. Ha a tehenenkénti tejtermelést naponta csupán egy literrel emeljük, 1.000 tehénnél havonta 50.000 literrel magasabb tejhozamot kapunk, erlnyivel javulhatna a dolgozók közellátása és ilyen arányban emelkednék a dolgozó parasztság bevétele. S az ilyen magasabb termeléshez a legjobb előfeltételekkel rendelkezünk. Korlátlan lehetőségeink vannak, hogy a szovjet mezőgazdaság gazdag tapasztalataiból merítsünk, mivel a szovjet emberek nem csinálnak titkot sikereikből és tapasztalataikat, valamint »ikerre vezető módszereiket két kézzel nyújtják mindazok felé, akik őket követni akarják,

Nem vitás, hogy az állatállomány hasznosítására irányuló tapasztalatokat sokkal könnyebb értékesíteni, ha a közös állattenyésztés útjára térünk, mivel az egyes zootechnika! vívmányoknak az egyénileg gazdálkodó paraszt képtelen érvényt szerezni. A haladószellemű parasztok mindezt helyesen értelmezik, tehát közösen, szövetkezetbe tömörülve gazdálkodnak és így az említett tapasztalatok teljes érvényesítésére megteremtik a föltételeket. Amikor az emberiség ki akarta használni a gőzmozdonyt, erre a célra síneket fektetett le; éppen így a szövetkezetesek is, ha ki akarják használni az agregátokat, ehhez is síneket, vagyis egységes vetésforgós rendszert kell lerakniok. Ha egészséges, magasan termelékeny állatállományt akarunk tenyészteni, állataink részére mozgást kell biztosítanunk a nagy legelőkön stb.

Gondolkozzanak az elmondottak fölött mindazok a kis- és középparasztok, akik még nem gazdálkodnak közösen. Senki a világon nem állíthatja, hogy az állatállomány hasznosítását nem lehet fokozni. Azok a szövetkezetek, amelyek közösen istállózzák állataikat, eredményeikkel bizonyítják, hogy még azok az állatok is emelik hozamukat, amelyeknél erre egyáltalán nem számítottak. Azok a kis- és középparasztok, akik még egyénileg gazdálkodnak, világosan láthatják, hogy elaprózott gazdaságaikon nem fokozhatják állattenyésztési termelésüket és állatállományuk hozamát. Aki munkáját maga kénytelen végezni, tulajdonképpen semminek se szentelheti magát. A szövetkezetben viszont a dolgozók elosztják a munkafeladatokat, ügyességre tesznek szert, áttekinthetik munkaszakaszukat és helyes időben elégíthetik ki a gondjukra bízott állatok minden szükségletét. így válnak a szövetkezetesek szakemberré, aki minden legújabb ismeretet kihasznál a hasznosítás állandó növelésére. Tudjuk, hogy a fejőstehenek tőgymasszírozása és szakszerű takarmányozása, a borjak itatása, a malacok helves ápolása, a takarmányozás és fejés rendszeressége mind olyan tényezők, amelyek a hozamok fokozását segítik elő.

A kis- és középparasztok ragadják meg az alkalmat, hogy a szövetkezetekben istállózzák állataikat, és amennyiben még egyénileg gazdálkodnak, lépjenek a közös gazdálkodás útjára. Nemcsak azért, mert így megszabadulnak az állatállomány körüli vesződsegtől, de elsősorban azért, mert így sokkal jobban kihasználhatják az idei bőséges takarmánytermést, állataik tehát nagyobb hasznot hajtanak és ezzel emelhetik háztartásuk bevételeit. Ha mint jó gazdálkodók az új életet választják, le kell dönteniük a régi termelési módokat. Ha ledöntik gazdálkodásuk régi módszerét és a közös állattenyésztés útjára lepnek, ezzel nemcsak saját jövedelmüket fokozzák, de a haza gazdasági megerősödésének részeseivé és igazi hazafiakká válnak, s ezzel járulnak hozzá a világbéke megszilárdításához. (S. Z.)

A legelők és rétek fölszántása emeli a termékenységet

A kapitalista módszerekkel folytatott égazdálkodás idején a legelők és rétek jelentőségét alábecsülték. Egyedüli értékes talajnak csupán a szántóföldet tartották, amely gyors készkénzszerzési lehetőséget jelentett. Abban az időben senki sem törődött a föld termékenységének fokozásával és a gazdálkodás jobb módszereinek bevezetésével. Nem csoda tehát, ha a nagybirtokosok és kulákok fölszántották a legelőket és réteket, hogy ezeket szántóföldekké változtassák. A még megmaradt legelőket és léteket elhanyagolták, úgyhogy ezek termékenysége nagyon alacsony volt. De földműveseink már régóta tudják, hogy a fölszántott rétek és legelők talaja trágyázás nélkül is kitűnő termést ad,

A fölszántott «4»gelők és rétek jelentősege

V i 1 j a m s z szovjet tudós és akadémikus fölismerései alapján torsijuk, hogy az évelő pázsitfüvekkel benőtt talajnak értékes tulajdonsága van, mégpedig a rögtartós szerkezet. Az ilyen talaj jól fogadja be a nedvességet és azt meg is tartja, úgyhogy a jzáráz időszak nem jelent veszedelmet a termesztett növényzet számára. Ezenkívül a humusz sok tápanyagot tartalmaz, amely a termesztett növények buja növését támogatja, Népiesen az ilyen fafajt ,.pihent" talajnak nevezik, megkülönböztetésül az állandó szántóföldek „kimerült" talajától, És éppen ezen alapszik a gazdálkodás új, u. n. füves vetésforgórendszeie, amelynek segítségével minden eddig „kimerült talajt" „pihenť’-té akarunk változtatni mégpedig azzal a módszerrel, hogy néhány esztendőn keresztül ezeken a talajokon here- vagy lucernafélék és évelő pázsitfüvek keverékeit termesztjük. Lényegében arról van tehát szó, hogy az eddig kevésbé termékeny állandó legelőket magas termékenységi], • átmenetileg legeltetésre nem használt rétekké változtatjuk, Azt mondjuk ilyenkor, hogy ezekem a területeken takarmányforgós rendszert vezetünk be. Azok az eredmények és tapasztalatok, amelyeket úgy szereztünk, hogy legelőinken és réteinken bevezettük a gazdálkodásnak ezt a rendszerét. mindenben igazolják ennek a rendszernek a helyességét- tqv nyilatkoznak például Negyed Dioszeg. Guta. Lelesz, Csorba, Vázsec, valamint más községek szövetkezete sei és dolgozó parasztul, akik maguk qyőződtek „meg a gazdálkodás eme új módszerének helyességéről.

Nem arról van tehát szó, hogy megfontolás nélkül fölszántsunk minden természetes legelőt és rétet, s így megfosszuk állatállományunkat táplálékának természetes forrásaitól, hanem arról, hogy legelőink és réteink termékenységét intézményesen fokozzuk. Éppen azt akarjuk tehát, hogy megszilárdítsuk a - takarmánya la pót, valamint azt, hogy az új, ideiglenes füves területek fű- vagy szénatermését az eredetűhez viszonyítva három-négy szeresre emeljük.

Ha kiemelkedő sikereket akarunk elérni, a talaj helyes megműveléséről nem szabad megfeledkezni. Sokhelyütt a talaj megművelésekor olyan hibák fordulnak elő, amelyek a termésen bosszulják meg magukat, akár a szántóföldi növényzet, akár az új fű termésére gondolunk is. A kevésbé örvendetes eredmények viszont, amelyeket tulajdonképen a helytelen talajművelés idéz elő, elkedvetlenítik szövetkezeteseinket és dolgozó parasztjainkat a további kísérletektől. Tudomásul kell azonban vennünk, hogy ott, ahol a szántást helyesen hajtják végre, az elért eredmények is mindig kielégítők.

A helyes szántás

A szántással kapcsolatos egyik legfőbb követelmény, hogy a régi bemövést elpusztítsuk és a termékeny talaj felületén porhanyó^ szerkezetet érjünk el. A közönséges ekékkel végrehajtott szántás elavult' módszerével ezek a követelmények nem teljesültek 100%-ban. Az ekevas úgynevezett „szalag"ot szelt le' a szántóföldből, amely mint összefüggő földszalag körülbelül 135(,-o>s szögben füves felével lefelé átbillent Gyakran megtörtént, hogy a szántóföldnek ez a részé saját súlyánál fogva több méteren keresztül nem megfelő módon fordult át, a füves felület fönnmaradt, s ezáltal a szántóföld minősége romlott. Ezenkívül az is előfordult, hogy a barázda-ormok közötti mélyedésekben, még a szántóföldnek tárcsás boronákkal történt többszöri pnrhtjyósítása ellenére is, újból áttört a beszántott régi fű.

Szántás előhántós ekével

A füves területek fölszántásának egyetlen helyes módja, ha azt előhántós ekével végezzük Az ilyen szántás jelentősége abban áll, hoqy tulajdonképpen kettős szántás történik: ennél a szántásnál a kisebb, első eketest (előhán.tó), amelyet az eketengelyen a

nagy ekevas előtt mintegy 60 cm-rel helyezünk el, körülbelül 10 cm vastagságú földréteget tör föl átlagban kc'-tharmados barázdaszélességben s ezt a földréteget a szomszédos barázda fenekére fordítja. A tulajdonképpeni ekevas azután tovább: $0—12, sőt 15 cm vastag réteget vesz föl a j>orhanyós szerkezetű talajból, amely az előhámtó által lemetszett réteget úgy betemeti, hogy ez teljesen elhal. Az ilyen szántást ősszel a legjobb elvégezni, mégpedig a legeltetési időszak vége és a fagyok beállta közölt. A szántóföldet télen át ormos barázdában hagyjuk, tavasszal pedig a simítás el végeztével olyan szántóföldi terményekkel vetjük be, amelyek az ilyen talajra alkalmasak, ilyenek például a zab, a hűvelyesgabonakeverékek, a silónövények, kender, len, zöldségfélék stb.

Az Egységes Földműves Szövetkezetek és állami

traktorállomások előkészületei a legelők és rétek fölszántására

Azok az Egységes Földműves Szövetkezetek, amelyek már ebben az esztendőben tervezik a rétek és legelők elöregedett fűállományának beszántását. már most alaposan készüljenek föl ennek a feladatiak a teljesítésére.

Mindenekelőtt sürgősen kössenek szerződést а г állami traktorállomással és beszéljék meg a szántás időpontját, valamint gondoskodni kell azokról az őkékről, amelyekkel a szántást el kell végezni. Az ekéket, főleg ha azok előhántósak, hernyótalpas traktorok vontassák. Ezek a munkálatok megkövetelik a szoros együttműködést a traktorosokkal, akiket megtanítunk a helyes szántásra, munkájukat intézményesen figyelemmel kísérjük, az esetleges hibákra pedig rámutatunk.

Egységes Földműves Szövetkezeteink további gazdálkodása szempontjából nagy jelentősége van, ha a kevésbé termékeny legelőket és réteket, amelyek megfelően mély talajjal rendelkeznek, szintén besorozzuk a takarmány forgós rendszerbe, vagyi* ha fokozatosan ezeket is fölszántjuk. Fokozódik a talaj termékenysége, megszilárdul a takarmány alap, nagyobb lesz a termelés, és kézenfekvő, hogy ezzel emelkedik a munkaegységek értéke is. A legelők és rétek fölszántása ezévi tervének sikeres teljesítéséről tehát a legnagyobb mértékben kell gondoskodnunk.

Elessünk silótakarmányt sertéseinkkel is

Helytelen az a felfogás, hogy a s'lóz»tt kukoricaszár — ha a szárt közvetlenül a csőtörés után levágjuk és besavanyítjuk — kizárólag csak a szarvasmarha téli szükségtakarmányának felelne meg.

Az időben levágott és azonnal jól besilózott kukoricaszár, komoly tápértékű és kiváló étrendi hatású takarmány

Nálunk a sertések takarmányozása terén az a vélemény uralkodik, hogy a tápanyagszükségletet kizárólag abraktakarmányban kell biztosítanunk és legfeljebb az étrendi hatás kedvéért etethető emellett némi nedvdús takarmány, répafélék, esetleg még lucerimliszt. A helyes takarékosság, de főleg a sertések természetszerű takarmányozása feltétlenül megkövetelik, hogy ezt a maradi felfogást a legsürgősebben vessük eb Tartsuk szem előtt állandóan, hogy a sertés mindenevő állat és természeténél fogva megkívánja nyáron a zöld télen pedig a szálas, gyökgumós és lédús takarmányok fogyasztását is az abraktakarmányok mellett.

Az élenjáró szovjet tapasztalatok azt mutatják, hogy a silótakarmány etetése igen kedvezően hat a sertésekre is. Szovjet takarmányozási irodalom szerint a sertések napi silótakarmány adagja a következő szerint alakul:

1. rideg és 1—3 hónapos vemhes kocáknak fejenként és naponta 4 kg-ig,

2. a negyedik hónapos vemhes kocáknak fejenként és naponként 2 kg-ig,

3. szoptatós kocáknak fejenként és naponként 2 kg-ig,

4. hízósüldőknek fejenként és naponként 3 kg-ig,

5. utánpótlást szolgáló növendékeknek 5 hónapos korig fejenként és naponként 1 kg-ig,

6. utánpótlást szolgáló növendékeknek 5 hónapon túl, fejenként és naponként 1.5 kg-ig,

7. javakorabeli hízó sertéseknek 4 kg-ig,

8. kanoknak búgatási időn túl 4 kg-ig,

9. kanoknak a búgatási időszak alatt 2 kg-ig,

10. silózott burgonya hízósertéseknek 10 kg-ig.

Példának felhozzuk, hogy egy hizósüldő falka 100 kg átlag élősúlyú egyedei napi 60—65 dkg súlygyarapodást értek el a következő takarmányok etetésénél:

szénaliszt

45%

silótakarmány

13%

burgonya

22%

abrak

20%

Erre a következőket javasoljuk. A d'arakeveréket forró vízzel keverjük össze és ennek a 30—40 cm vastagságú darakeveréknek a tetejére rétegezzük rá a finomra szecskázott silótakarmányt és így hagyjuk 3—4 órán át állni, (1 kg darakeverékre 1.5—2 liter 90 C°-os vizet használjunk fel.) A 3—4 órai állás alatt a darakeverék malátásodik, tehát cukrosodási folyamat megy végbe, a

hőmérséklet leszáll kb. 60 C°-ra. Ezután a keverék tetejére rétegezett, szecskázott silótakarmányt keverjük össze a malátásított darakeverékfcel és fél, vagy egy órai várakozás után etessük. A darakeverék malátásításának nagy előnye, hogy ezáltal feltárul, könnyebben emészthetővé válik a takarmány tápanyag tartalma. Természetesen a daraszázalék, a takarmány értékesülése jelentősen megjavul. A silótakarmány etetésével hizlalásnál, vagy a teljes korú tenyészsertéseknél fél év alatt legalább 10Ó—120 kg abrakot takaríthatunk meg. Ez a megtakarítás nemcsak a nagyüzemi sertéstartás és hizlalás mellett eredményez komoly önköltségcsökkentést, hanem a háztáji gazdaságban is.

Az ismertetett példák is bizonyítják, hogy a sertéseknél is érdemes rátérni a sílótakarmány etetésre. Ezért becsüljük meg a kukoricaszárat és időben, közvetlenül a csőtörés után vágjuk le és silózzuk be.

A jó silótakarmány etetése mindenkor, de különösen télen, felbecsülhetetlen eredményt mutat a szoptatós kocáknál a bőséges tejtermelésben. A silótakarmánnyal etetett koca teje vitaminban gazdag lesz. A bőtejű koca malacai egészségesek, a betegséggel szemben ellenállók lesznek. A silótakarmány jó étrendi hatása a fejlődő és már kifejlett sertéseknél is feltétlenül javítani fogja a gyenge állategészségügyi állapotot.

A téli gyümölcs osztályozása, csomagolása és szállítása

A gyümölcs betakarítási és szállításra előkészítési munkáinak jó vagy rossz megszervezése nagymértékben kihatással van egész évi munkánk eredményére, ezért szükséges, hogy ezekkel úgy szakmai, mint szervezési vonatkozásban részleteiben foglalkozzunk.

A betakarítás munkája,

amely valamennyi gyümölcsfajnál a legtöbb kézi munkabefektetést igényli, a következő főbb munkamozzanatokra oszlik;

l. A szedés munkájának előkészítése, 2. szedés, 3. összehordás, 4. durva válogatás, 5. átmeneti tárolás (utóérelés), 6. osztályozás szín. nagyság és minőség szeriqt. 7. csomagolás, 8 szállítás.

A téli alma és körte a termelő helyről történő elszállításig 4—5 szőr kerül kézbe, ezért a gyümölcscsel történő minden munkafázisnál nagy gondot fordítsunk az óvatos bánásmódra. Az egyes mozgatások alka'maval ejtett legkisebb sérülések ugyanis végül teljesen értéktelenné teszik a gyümölcsöt. A törődés, sérülés elkerülése végett úgy a szedőedényeket, mint a ládákat faqynpottal béleljük és ügyeljünk arra, hogy з dolgozók rövidre vágott körömmel végezzék a slálugatás munkáját.

A gyümólcsszfdés tárgyalásakor megállapítottuk, hogy a szedést 4 főből álló munkacsoport végzi, amelyeknek egy tagja a leszedett gyümölcsöt a válogatóhelyre hordja. A válogatóhelyen a szedőedényebbe szedett gyümölcs kirakását a ládákba fellétleoül már kapcsoljuk össze egy válogatással. Ajánlatos ekkor az erősen sérült, férges, pajzstetves és a 2 colion aluli gyümölcsöt különválasztani azoktól, amelyek exportra, vagy belföldi tárolásra 'alkalmasak. A pajzstetves és férges gyümölcsnek az egészséges gyümölcstől való különválasztása azért fontos, hogy a tárolás ideje alatt megakadályozzuk az egészséges gyümölcs fertőzését. A durva válogatást legcélszerűbb kigt a gyümölcsösben a szedőhely közelében felállított válogatóhelyeken végezni úgy, hogy a tárolószínbe a gyümölcs már egészségi állapotának megfelelő csoportokban kerülhessen. A szedő edény bői történő válogatásnak a tá rolószínbe való behórdás utáni válogatással szemben még az az előnye van, hogy ezáltal a gyümölcs egyszeri átrakását megtakarítjuk.

Az úgynevezett durva válogatás után következik a gyümölcs utóérlelése

(átmeneti tárolása), a hűtőházi tárolásra alkalmas beszíneződés elérése céljából, továbbá ekkor elvégezhető romló, hibás gyümölcs értékesítése is. A csomago'lószínbe a ládában behordott gyümölcsöt hézagosán helyezzük el, hogy levegő járhassa. A gyümölcs a szedés utáni napokban ugyanis igen

erősen párologtat, nagy tömegben a helyiség levegőjét párássá teszi és ha nincs meg a kellő légjárat, megizzad és gyorsan romlik. Az utóérlelés a betárolt gyümölcs érettségi fokától függően 10—-12 napig tart, vagyis addigi amíg azok alapszíne világos sárga, vagy zoldossárga árnyalatot vesz fel. Az említett kiforrás! idő elegendő ahhoz is, hogy a gyümölcsön a rejtett hibák (nyomódások) megmutatkozzanak.

Fülleszto melegben az utóérés gyors, tehát ilyen időben azt állandóan kísérjük figyelemmel, nehogy a betárolt gyümölcs túl érésbe menjen át. A lehetőséghez mérten akadályozzuk meg, hogy a tárolóban nagy meleg fejlődhessék. Ajánlatos a tároló környéket naponta többször vízzel meglocsolni és az épület napsütéses oldalait beárnyékolni. • Ha nem elég levegős, huzatos, a tároló, a frissein szedett és a napsütéstől fej melegedett gyümölcsöt ne vigyük azonnal a tárolóba, hanem éjszakára helyezzük el a szabadban és csak a lehűlés után, a korareggeli órákban helyezzük oda be.

Ha nem egyforma érettségű gyümölcsöt tettünk a tárolóba, természetesen az utóérés folyamata sem egyidőben megy végbe. Ilyen esetiben szükséges a gyümölcsöt szín szerint átválogatni. Helyesebben járunk el azonban akkor, ha a termést a fáról nem egyidőben szedjük le, hanem szükség esetén kéthárom előszedést is végzünk.

*