Makay Béla: Hegyen-völgyön, Természeti és vadászképek a szerző tollrajzaival / Budapest, Franklin, 1911. / Sz.Zs. 1428

A medvebőr

A MEDVEBŐR ioi seper az égbenyúló fenyvesen és megborzolja, megsuhogtatja a zizegő tűleveleket. A szürkederekú, mohos fenyőszálfákból mindmegannyi ezüstdrót hárfah úrból zengő-bongó hangok búgnak végig a visszhangos boltozat alatt. A nagy természet szent miséjéhez ez az orgonakiséret. A fenyőerdő magasztos zenéje kisér ki az irtásra. Templomból a temetőbe. — Az erdőszélben a lilaszín harangvirágú csengettyűke most fog bele a csendítésbe. Hatalmas fenyőtönkök fehérlenek a csillagmohos, hepe-hupás talajon, melyet gidres-gödrössé tett az immár humussá vált temérdek elkorhadt ág és el nem szállított faderék. Dús haraszt fészkel a fenyőtönkök tövében, mint a sírhant fejfája mellett a szomorúfűz. Zamatos gyümölcsű málna és fényes, sötétzöldlevelű, fekete áfonya-bokrok borítják a talajt. Háznagyságú, gömbölyített gránit sziklatömbök hevernek szerteszét ezer apróbb között, mint valami kővé vált óriási, fehér birkanyáj. Ezek a görgeteg kövek: a Morenák. Talán nem is a jégkorszakbeli gletserek hozták le ide őket a Bástya, Osztri vagy Kriván csúcsáról, hanem az egetvívó Titánok dobálództak ilyen fiókhegy parittyakövekkel, melyeket a Csorbacsúcs gerinczéről tördeltek le, úgy hogy az csorba azóta lett. Fenséges Tátrabérczek, kik oly méltóságosan néztek le reám, a homokos Alföld porszemére, meghatottan állok alattatok és szerelmesen tekintek fel reátok, mint valami elérhetetlen ideál után! A nagyság, óriási méretek, hatalmas tömegek ez országában oly parányinak érzem magamat. Ember! a teremtés remeke, a föld ura, mi vagy te a Tátra egetvívó bérczei mellett? Sárgöröngy, melyet egy