Herman Ottó: A magyarok nagy ősfoglalkozása , Előtanulmányok / Budapest, Hornyánszky, 1909. / Sz.Zs. 1532

IV. A magyar állattartás köztörténete - 6. Összegezés

A MAGYAR ÁLLATTARTÁS KÖZTÖRTÉNETE '268 ezentúl kecskét vagy más apró marhát azokba az erdőkbe, a melyek a beszterczebányai rézkohókhoz vagy más arany- és ezüstbányászatokhoz és olvasztókhoz tartoznak, behajthassák, ott tartsák; sem más müvekhez tartozó földeken és kaszálókon ne rombolhassanak, „mégis alázatos jelentést vettünk, hogy e tilalom, különösen Selmeczbánya körül, nem tartatik meg, hogy ott a juhászok — Wallachen — kecskék és nagyszámú aprómarha behajtásával és számos fának döntésével nagy károkat okoznak stb.".

1 1764. Tanuvallatás a kisztei Nyilaserdő használatáról. Koleszár János vallja: kecskepásztora lévén azon időben a falunak, e fatens, emlékszik jól s tudja is bizonyosan, hogy midőn az helység a deutralis Nyilaserdőt telkekre felosztotta, akkoron Bernát János uram telkére teljességgel semmit sem adtak.

2 1788. Máramaros vármegye szolgabirájának jelentése a hosszúmezei városi erdőkben esett károkról. „A mennyire lehetett, megszámláltuk a lecsonkázott muzsdályfákat, melyeknek száma valóban nem kevesebb, hanem még több tíz-húsz darabbal, mint a dominiális ispán relatiója tartja; de hogy éppen kecskések vágták volna le, az nem bizonyos, nem is lehet kivilágosítani." A kecskepásztorok közül pedig csak kettő találtatott meg, ú. m. Raduly Iván, Bálás Pál kecskése és Argyelán Iván, Pál András pásztora, kik külön-külön kérdésekre vétetvén, a gazdák erősen állították, hogy a kecskéseik nem vágták a tölgyfákat. A nevezett kecskések hasonlóan azt állítják, hogy az ő kecskéjök ott nem járt, különben gazdájoktól szorosan megvolt parancsolva, hogy a muzsdály fáknak békét hagyjanak, azonban ők azt nem tudják, ki vágta le a fákat, mivel ők nem látták.

3 1 Erd. okit. 1. p. 623. 5 U. o. II. p. 224. 3 U. o. II. p. 297.