A Svédországi Magyarok Országos Hiradója, 1988 (8. évfolyam, 29-31. szám)
1988-12-01 / 31. szám
CSERES TIBOR sm AZ ÜT MÖGÖTTÜNK... Sára Sándor négyrétté*, nyolcórás dokument um filmic a Sír az út előttem — bafladás, katartikus magyar ügy, de nem magyar belügy, mert román, jugoszláv s német vonatkozásai miatt három-négy ország belügyének is mondhatjuk. Néhány száz ember sorsa, akik a X Vili. századi sáculiddiumból. Made falviból s Bukovinából ránk maradtak Kik a lelket rázó filmben megszólalnak csak halványan emlékeznek az osztrák, hetenkénti kétórányi német oktatásos világra — iskolás korunkra, annál inkább arra a két évtizedre, amikor a románok kézhez vették volt Bukovinát Csak szűkös-ttomon! emlékezetük tudja, hogyan váh tűrhetetlenné létük falvaikban a szorongatta tisuk utolsó éveiben 1941 -ig. de mi feltárhatjuk, miféle elvek bánásmódja eróaódött meg számukra azokban az esztendőkben. A székelység és a moldvai-bukovinai magyarság ügyének megszigorodásáról Creju vezértanfelu gyeid 1937-es Csíkszeredái tanévnyitó beszédéből értesülhetünk: Cretu elmagyarázta: „a k ült úrzónát azért létesítette a román közoktatás, bogy áldozatok árán is, erőteljesebben haladjon a románosftás folyamata. Nagy feladat vár az állami tanítói karra. A székely gyermekek leikébe már az óvoda padjaiban bele kell csepegtetni azt a történelmi tényt, hogy »nem az vagy akinek ismered magad«, hanem egy vitéz, de sokáig idegen iga alatt nyögő más nép elidegenített gyermeke. Annak a tanerőnek, románnak is akár, akit ezzel a dicső feladattal tüntettek ki, de nem felel meg a célnak, azonnal el kell hagynia álláaáL" Crepmak a székelységről (bukovinaiakról is), de méginkább a moldvai csángó-magyarokról a kővetkező elmélete volt: „A székely és a magyar népben az a tudat rögződött, hogy országunkban több mint kettő millióan laknak. Ez szándékos ferdítés. A magyarok száma egymillió, székelyek pedig nincsenek. A túlzó önbizalom tehát indokolatlan. A román állam nem engedi magától elidegeníteni a székelyeket, a román nép testvérének tekinti őket és minden eszközzel kitart mellettük. Ez a fold a székelyek által lakott, őseink szentelt földje. Folyó», hegyei, völgyd között éltek őseink, akiknek leszármazottai a székelyek. Az Oh és a Maros folyó zúgó habjaival üzenjük: lankadatlan munkával nem fogjuk működésünket abbahagyni mindaddig. amíg meg nem valósul a székelység beolvasztása, visszatérítése a román anyanép kebelébe." Ez i vélekedés, ez a nagy pénzekkel támogatott állami igyekezet természetesen nem Crept vezérfelúgyelő fejéből eredt A „k ült úrzóna " elnevezés alatt létesült, különlegesen jutalmazott, s a magyar nyelvet a közoktatásból kiiktandó módszer és intézmény legfelső állami döntés következménye volt. Amikor • bukovinai székelyek szorongat tatása már-már elviselhetetlenné vált, a világpolitikában s a közelebbi területeken nagy változások mentek végbe. A Szovjetunió Besszarábiával egyidejűleg el- s visszafoglalta Bukovina ukránlakta éoaki részét, s egyidejűleg Észak-Erdély Magyarországhoz csatolása révén a bukovinai székely falvak karnyújtásnyi közelségbe kerültek az Anyaországhoz. A „honvágy " és a menekülés vágya először a fiatalabbakat fogta el, ám az idősebbek maradni akartak a másfél száz éve immár „ősi" szülőföldön. A román hatóságok eleinte akadékoskodtak, de amikor belátták, el kell engedniők a menni akarókat, azt mondták: „Ha távozik a virágja, takarodjon a kórója is!" Ezt a filmen egy mára idős asszony szájából halljuk, aki annak idején fiatal volt, de a mondásba rejtett sérelmet mostani korára is bántónak éra. A régi és közelmúlt története zajlik Sára Sándor film-tetralógiájának első részében, a Hazátlanokban, de csak a negyedik, záró-tétel címéül adhatja a rendező: Hazatértek. Holott azt várhatnék, bogy ők már a határ átlépése után, az akkori magyar felségterületen azt gondolhatták, itthon vannak. Tévedtek azonban, ha első lelkesedésükben az itthon (otthon) melegében véltek lubickolni: sérelmek, bántódások sorozata várt reájuk. Mindjárt a vetttegzárszerű fertőtlenítő, kollektív megaláztatás a határállomáson, ahol is vasúti szeretvén yenkint nemek és koronkinti szétválogatás nélkül, mezítelenre vetkőztetve vezették tetüvizsgáló, nyilvános fecskendező füroszlés büntetése alá a boldogan érkezőket a gyarmatosító lelkű katonai és egészségügyi hivatalos szervek, akik oly idegenül várakoztak a határon, mintha afrikai ragályt hozó bordákat kellett volna fogadniok, nem a haza keblére boruló testvéreket. A korabeli híradó s a mostani rendező próbál átsiklani ezen a (kezdeti, mondhatnék első) botrányon, amit egy idős asszony, pirulva, így idéz emlékezetünkbe: „Vaj legalább a katrincát hagyták vón rajtam, bogy ne lássák a gyermekeim, honnan jöttek a világra." így kezdődik a Hadak útján, az óriási me mentó második fejezete. Majd a hatalmasakat botló tele-18 HITEL» 1988. I uárn pftési kormányzat közel egy esztendeig hadi körülmények között, bizonytalanságban tartva roltatja a bukovinai ezreket Majd amikora juj szláv összeomlás után Bácska visszakerül, a voljácok helyére telepítik őket végre. D$ nem véj leg. (A dobrovoljácok, afféle szerb-vitézek, akik« a bácskai délszláv elem erősítésére telepített a jugoszláv kormányzat a húszas években a magyar és sváb falvak közé.) Nos, ezeket a szerb-vitéz családokat a Bárdossykormányzat elűzte otthonaikból, visszakűldve valamennyieket Szerbiába. A maradék szerb állam azonban nem fogadu be őket, a német megszállók, támogatása ellenére sem. Utóbb még az is lehetsé-, gesnek látszik, hogy a nácik maliciózusan mintha, inkább szaporítani igyekeztek volna a magyar kormány gondját így történhetett, hogy teljes három éven keresztül, az otthonukból elűzött, s a közeli tanyákban családostul meghúzódd dobrovoljácok rettegésben tartották a félelemnek áldozatul odavetett székelyeket, akiknek semmilyen fegyveres testület nem tudott védelmet biztosítani. Elérkezvén 1944 ősze, a menekülés hetei, amikor az arcvonal (harcvonal) átgördül Bácska fölött — most a délről beérkező partizánokkal megerősödött szerb-vitézek őket, a székelyeket űzik d a „közös" otthonból Úton-útfélen, Kér esz rút on találják magukat a bukovinai ezrek. Ebben a keserves menekülésben, a legnagyobb keserűség arra emlékezni, ahogyan Szabadkán bántak a „visszatérők", a trianoni határig előrenyomuló szerb partizánok a negyvenkét székely férfiemberrel. Elvitték őket s még csak hírük sem jött soha. Özvegyeik, családjuk máig sírva emlékeznek rájuk. Ezek a fájó emlékezések órányi időnél tovább peregnek a néző elé, mint szakadatlan könnyezés, könnyhullatás. Emiatt a hosszú-bosszú jelenetsor miatt késett évekig a négyrészes film nyilvános bemutatása. Nem tudom, milyen érzékeny észrevételek és neheztelések érkeztek déli szomszédunk s talán az ottani partizánszövetség részéről Tény, hogy a mi illetékeseink bdyet adtak a megtörtént, vagy várható tiltakozásnak. Igaz is, mi ez* negyvenkét emberi son az elpusztított ezrekkel tízezrekkel százezrekkd szembeni Újvidéken, Bácskában, Csurogod két évvel annak előtte 3309 embert végeztek ki magyar katonák és csendőrök — parancsnokaik utasítására. Honnan a pontos szám? A magyar vezérkari főnők rendelkezésére számolták meg. s tették lajstromba az áldozatokat, midőn a szörnyűségek miatt eljárást, pórt indítottak a főbűnösök ellen még 1943-ban. Mi az a 42 a háromezres beismert gyilkossághoz képest? Érdemes volt-e filmet csinálni róluk, s számba venni őket a jugoszláv érzékenység ingerlésére? Én azt hiszem, érdemes volt, sőt szükséges, s ez a kicsiny és tetten éti halott-létszám modell-értékű, mert mögötte földerítetlen, soha nem lajstromozón ezrek sőt tízezrek sejtenek. És érdemes volt előszámlálni azt a negyvenkét eltűnt bukovinai székelyt a gyászoló nők leikéből, mert belőlük, tőlük, a holtakból elindulva talán kollektív lelkiismeret-vizsgálatra lehet azokat a vétlen szerb százezreket serkenteni, akiknek nevében a bosszűállás éjszakáin magyar népirtás történt Bácskában. Regényemben, a Hideg /tápokban, miután számot adtam a magyar bűnökről, egyik szereplőm megkérdi maradék társát: mi lesz, ha fordul a szerencse? ő még nem tudta azt (börtönbe zárva), amit én, a tények fdtárőja már tudtam, bizony a szerencse fordultán — tízszeresen, talán hússzorosan megbosszulták a visszatérők az Újvidék körül kiontott vért. Vártam s reméltem, hogy az övéik gaztetteiről a jugoszláv írók valamelyike ad őszinte vallomást. Hiába vártam, hiába reméltem vagy tíz esztendeig. Akkor magam vállalkoztam rá, hogy egyetlen bácskai falu, Bezdán, 1944 novemberének néhány napjáról beszámoljak. Ott száztizennyolc ártatlan, büntetlen magyar férfi kivégzéséről adtak nekem hírt a hátramaradottak. Emiatt megnehezteltek, akiket vádoltam, a Bezdánt elfoglaló szerb partizánok. Egyéb oldalról aztán vizsgálat indult meg igazmondásom, vagy esetleges hamis állításom igazolására, vagy cáfolatára. De a hivatalos vizsgálat hamar abbamaradt, mert az dtűnt férfiak száma meghaladta az én szomorú számvetésemet — megközelítvén a másfélszázaL S ez így ment, így mehetett volna faluról falura. A sportpályákra terelt vagy legelőkre kivezényelt magyar férfiak százai s ezrei nem tértek soha vissza övéikhez. Akár a 42 bukovinai székely. S hogy nem volt sehol fegyveres ellenállás, amely a közvetlen megtorlásra ok lett volna. Azt beszélik, hatvanezerre megy a 44 őszén kivéreztetett bácskai magyar emberek száma. Ebben én kételkedem. A meggyilkoltak létszámát harmincezer körül kell keresnünk, s megállapítanunk. Valamivel talán többen, vagy valamivel kevesebben lehettek az áldozati magyarok. Bezdán határában még közel ötszáz oszkS hullára kitek kutakban, trágyadombokban — de azok nagyrészt máshonnan valók voltak. Falvankint, városonkint még élnek azok az idős emberek és hátramaradottak, akik a veszteségek ósszeszámlálásában segíteni tudnának. Mert meg kellene számlálni az áldozatokat, ahogy annak idején Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a magyar vezérkar főnöke az újvidéki és -környéki emberveszteségét megszáraláhatta. Akár avégett is meg kellene ejteni az utólagos számlálást, hogy az ártatlanok nevét itt is, ott is márványtáblákra véssék örök emlékeztei ésül s elrettentésül, tiltásul. Van s kell, hogy legyen reményünk erre, anélkül, hogy a szerb nép becsületét a legkevésbé is bántani, •érteni akamók. Van hírem már egy márvány emléktábláról s éppen Bezdánból, ahonnan folyamatosan kapom a híreket. Annak a háznak falára tették a márvány emléket, amelyben azok a partizánok (vagy magukat partizánnak nevezők csoportja tanyázott), akik heteken át a tömeges kivégzést végezték. Szavaimból talán kihámozható, hogy én nem ilyenféle emléktáblát sürgetek. Nem tudom, hogy a magyar kormányok valamelyike is nyomozni próbált volna akár jegyzékváhás formájában, akár titokban a Bácska 44-es cMl magyar áldozatai után. Azt sem tudhatom, vajon utána nyúlt-e Szombathelyi Ferenc egykori vezérkari főnöknek, akit a magyar hatóságok életfogytig* szóló ítélettel adtak át a jugoszláv igazságügyi szerveknek, azzal a meghagyással, hogy az ő ítéletük sem lehet súlyosabb a mienknél minthogy bűneit mi ismerhetjük legtökéletesebben. A jugoszláv gyorsan meghozott ítélet mégis halálos volt. És sebtében végre is hajtották Szombathelyin — ha a karóba húzást sebtében elvégezhető kivégzésnek mondhatjuk. Nem tudok róla, hogy akkori hatóságaink ez eljárás miatt nehezteltek volna. Mindezekhez képest Sára tetralógiájának zárófejezete, a Hazatértek már idilli hangulatot áraszt, midőn megismételtetik a bukovinaiakkal Tolnában-Baranyában, amit Bácskában már egyszer rájuk kényszerítettek. Letelepítést — el üldözöttek helyére! Csak hát most a győztes hatalmak által kilakoltatásba ft éh svábok hagyatékába kellett beköltözniök. Itt is akadnak visszamaradott s üzengető svábok, de az idillt még ők sem, a termelőszövetkezetet vaskézzel megszervezek sem képesek most már megbontani S évtizedek múltán, midőn a harag emlékeit tovább örökíteni nem hajlandó fiatalok már megbékélte« házasságba viszik egymást, az egykori ellenség ivadékai — az aztán igazán, s csakugyan idill már a javából Ennek a (talán-talán) boldog végű kálváriának az utobó órában történő megragadása, megörökítése hatalmas cselekedete volt Sára Sándornak. S történelmi tett, amely úgy emlékeztet a múltra, hogy fájdalmas intése eleven jelenbe és borzongató jövőbe nyilallik. 1989 1SIENT ISZÍELET Í NAPTrfR 1989 JANUAR 7 szombat B 0 R .A S ifc.oo HSssleholms förs.hem VáglHngdsgatan 3 8 vasárnap GÖTEBORG 16.oo ürv. Jakobs kyrka 14 szombat VASTERAS 16.00 Kyrkbacksgärden 15 vasárnap STOCKHOLM 16.oo ürv. Oscars förs.hem 22 vasárnap VITTSJÖ 15.oo Trobeck hotel 1 menekültszálláshely 28 szombat HELSINGBORG 16.oo ürv. EFS kyrka, Bruksg. 29 vasárnap MALMO-LUND 16.oo ürv. Helgeandskyrka FEBRUAR 4 szombat SOLVESBORG 15.oo Nikolaus kyrka 4 szombat OSLO 16.3o Majorstue kirke 11 szombat BORAS 16.oo HSssleholms förs.hem 12 vasárnap GOTEBORG 16.oo Jakobs kyrka, Parkg 4 18 szombat VASTERAS 16.oo Kyrkbacksgárden 19 vasárnap STOCKHOLM ~ 16.oo Oscars förs.hem 25 szombat HELSINGBORG 16.oo EFS kyrka, Bruksg 27 26 vasárnap MALMO-LUND 16.oo Helgeandskyrka MÁRCIUS 4 szombat SOLVESBORG 15.oo ürv. Nikolaus kyrka 4 szombat OSLO 16.3o ürv. Majorstue kirke 11 szombat TANGAGARDE 16.oo ürv. Gyülekezeti otthon 12 vasárnap GOTEBORG 16.oo ürv. Jakobs kyrka 18 szombat VASTERAS 16.oo ürv. Kyrkbacksgärden 19 vasárnap STOCKHOLM 16.oo ürv. Oscars förs.hem 26 Hüsvét v MALMO-LUND 16.oo ürv. Helgeandskyrka 27 HüSvét h HELSINGBORG 16.oo ürv. EFS kyrka,Bruksg. ' március EURÓPAI MAGYAR EVANGÉLIUMI 1FJ0SAGI ig-26 KONFERENCIA 3Q.naevhetl találkozója
