Sportkiadás, 1929

1929-10-20

Borús őszi időben folytatódtak a Magyar Poló Club lovas- * póló* mérkőzései a Magyar Bajnoki Kupa és a Budapesti Székesfőváros Vándor­dijáért . Első mérkőzés Magyar Bajnoki Kupamérkőzés volt. A dij döntőjébe került kék csapat /Szentpaly Imre főhadnagy , dr. Rakovszky Iván. Oapt, John. Pearce és Major Graham, összhandicap 1 7/ játszott a 2 1/2 gél elöny­nyel induló sárga csapat ellen /ifj. vitéz Horthy István, báré Parnegg Colonel Railston, Mr.S. Tuck, összhandicap 1 3/ és főzött a sárga csapat 5 és 1/2: 1 arányban. A mérkőzés rendkivül változatos játékkal kezdődött de félperc után a sárga csapat Colonel Railston ütésével már 3 1/2: 0 arány­ban vezet. A második chukkerben a sárga csapat határozott fölénybe kerül és a 6.p.-ben ismét Colonel'Railston a gólütő szép egyéni akció után. 4 és 1/2: 0. 13. chukker 4.p.-ben nagyszerű ossz játék után ismét a sárga csapat kerül, gólhoz Colonel Railston révén. 5 és 1/2: 0. A 4. chukkerben mindinkább kibontakozik a kék csapat fölénye is, azonban minden erőlkö­désük hiába való, mert mindössze a nagyszerű Major Graham révén csak be­csületgőlhoz jutnak. Nagyszerű mérkőzésben kivál ót nyújtott a sárga csa­pat Colonel Railston, ifj. vitéz Horthy István és bráó Parnegg, mind a kot csapatból Major Eraham és Capt.Pearce érdemel meg minden dicséretet. Ezután került sorra á Budapest Székesfőváros által adományozott Vándor­díj döntőmérközése, a fehér honvéd tiszti csapat /Depóid Miklós, Sorg Jenő, Major W.D. Morgan, Kovács Dezső, összhandicap 13/ es az 1 és 1/2 gól előnnyel induló vörös csapat között./ ifj. vitéz Horthy Miklós, gróf ífenckheim József a Mecklenburgi herceg, Pürst Georg Pugger, összhandicap 10./ Az első chukkerben változatos játék folyik, azonban egyik csapatnak sem sikerül gólt ütni. A 2. chukkerben a fehér csapat mindent elsöprő lendülettel veti magát a küzdelembe és a 4.p.-ben Sorg Jenő, a 6.p.-ber, . Morgan őrnagy és a 8,p-b.en Depóid Miklós eredményes, úgyhogy a chukker ve&en az eredmény 3:1 1/2. A 3. chukkerben folytatódott a fehér csapat foienye ós Morgan őrnagy az 5.p,-ben szép gólt üt. 4:1 1/2. A 4. chukker­ben végleg megpecsételődik a vörös csapat sorsa és a 3.p.-ben Depóid Miklós igen szép kitörése beállítja a végeredményt. 5:1 1/2. Rendkivül szép mér­kőzés volt, amelyben a fiatal honvédtiszti csapat jól játszott <^s a fö­lenyes győzelmet teljes mértékben kiérdemelte. Kiemelni talán 3 csapat­ból senkit sem lehet, mert mindenki tudásának legjavát adta és ez okozta a szép győzelmet. A vörös csapatból ifj. vitáz Horthy Miklós, a Mecklen­burgi herceg^és gróf Wenckheima József. A napot egy nagyon szép nivós gya­korló játék.fejezte be. A mérkőzéseket nagyszámú es előkelő közönség nézte végig 1 és minden szép akciót tapssal honorált • A következő mérkőzés folyó ho 22.-ón,kedden délután 1/2 3 órakor kezdődik. A Magyar Altalános Hitelbank Tisz-tiise lőinck Sport Egylete vasárnap délután a Rudas-fürdőben rendezte bankközi vándordijas úszóver­senyét, amelynek részletes eredményei a következők: 80 m.-es kizárásos gyorsúszás: 1. Nirschy Ernő Hitelbank 58 mp.2. Nóvák István Hitelbank 58.4 mp. 3; Török Eleik Tisztv. Takarék 59mp. - 40 m. mellúszás hölgyek részére:" 1. Szigethy Manci M0KTAR 39.2 mp. 2. Bartók Iby 41.2 mp. - 100 m;­es gyorsúszás hölgyeknek: meghívásos verseny: 1. Sipos Manci NSC 1:17.6 p. 2, Mállás Gitta PTC 1:1912 p. 3. Linczer Magda III.ker.TVE.- 40 m.-es ju­nior mellúszás: 1. Nirschy Ernő Hitelbank 31.4 mp. 2. Dittl Ede Pénzint.Kp. 32.6 mp. Geller .Imre Hitelbank 32.8 mp.-'80 m.-es kizárásos hátúszás £L.' ' Zentay László Tisztv. Takp. 1:08.6 mp, 2. Halász Jenő Ker.Bank 1:11.2 p.3, Zollner István H.Bank : • 1:12.4 p. - 3X40 m.-es old boy staféta: 1. Hi­tel Bank A/ csapata.1:24 p. 2.-Ker.Bank 1:31.8 p. 3. Hitelbank B/Í1:37Í8 p.­400 m.-es junior gyorsúszás: l.Tanninger K. Emil Hit<afc»fc .2:22.4.^,2^% Maertens Ede 9:38:6 p. - 40 m.-es junior gyorsúszás: "' folyt. köv.

Next

/
Oldalképek
Tartalom