Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
2. Szöveges folklór
A populáris irodalom és a népköltészet határán...317 (vö. Endrődi 1901,217-219). Kőmíves különben megemlíti, hogy Endrődi „nagy buzgalommal foglalkozott Heine költészetével. A nagy német lírikus hatása ezen a legendán is erősen érezhető” (Kőmives 1932, 225). Csakugyan van Heinének egy költeménye, amely ugyan nem tartalmazza a most tárgyalt motívumot, de hangulatában mégis nagyon emlékeztet rá (Die Wallfahrt nach Kewlaar).58 Időközben több dél-szlovákiai magyar adat is birtokomba került, amelyekből tudható, hogy magát a történetet, általában csodatörténetként, viszonylag széles körben ismerik, de magát a verses balladaszöveget, pláne énekelve nem (vö. Liszka 2013, 149-150). A ballada ponyvaelőzménye viszont, mind a szlovák, mind a magyar nyelvű ismert, fentebb bemutatott variáns stílusa alapján feltételezhető. És valóban: viszonylag kevés keresgélés után rá lehetett bukkanni a nyomtatott és ponyván terjesztett előképekre! A továbbiakban nézzük ezeket a forrásokat, az ugyanennek a balladának nyomtatott formában, ponyván megjelent altípusait, illetve variánsait! Annak ellenére, hogy legalábbis feltételezhető, az ősszöveg valamilyen német nyelvű forrásban keresendő, egyelőre a ballada német nyelvű variánsait nem sikerült felderítenem, így az alábbiakban rendelkezésre álló néhány szlovák (cseh) és magyar előképet mutatok be. 3.1. Iva Bydžovská egy, Nagyszombatban, vélhetően a 19. század közepe táján nyomtatott, a prágai Nemzeti Múzeum Könyvtárában (Knihovna národního muzea) őrzött ponyvában59 megjelent szöveg töredékét közli (Bydžovská 2010, 47-48). Maga a textus az Agnus Dei60 segedelmével megvalósult isteni segítség megének-58 A Heine-költemény magyar fordítása különben ponyvái úton is terjedt. Vélhetően egy, Tüzér Károly által összeállított négyoldalas gyűjteményben is szerepel: A kevlári búcsú. Heine Henriktől (3-4. p.). A kiadvány címoldalán az első írásmű (Bormegissza Gergő és Szájas Kata nyájaskodásai) címe szerepel. Nyomatott és kapható Bartalits Imrénél, é.n. [1900 körül], OSZK-BP: Pny 2.654 59 Píseň k Panné Marii, která se zjevila v hlavním mésté Vídni. Tiskom Žigmunda Wintera v Trnave. Signatúra KNM KP P 311/2. 60 Bydžovská az Agnus Dei (Isten Báránya) imára gondol, de ebben az esetben vélhetően a második értelmezésnek a továbbértelmezéséről lehet szó: „Agnus Dei: A húsvéti gyertya maradékából öntött, kerek, v. ovális viasztáblácska, rajta Isten Bárányának domborműves képe. A pápa uralkodásának első és minden hetedik évében áldja meg és osztják szét a hívek között." (Diós 1993). Vö. Agnus Dei ist „ein Andachtszwecken dienender Gegenstand in Gestalt einer einem Siegel ähnlichen, mit einem Relief bild des Lammes Gottes versehenen geweihten Scheibe Wachs. Von der Herstellung der A. und ihrer Weihe als einem zu Rom bestehenden Brauch hören wir bereits im 9. Jh. in einem die Feier der Kartage regelnden Libellus [...] und beiAmalar [...]. Wieweit derselbe überdas 9. Jh. zurückreicht, läßt sich nicht feststellen. Wie es scheint, leitet ersieh von der Gepflogenheit her, die Reste der geweihten Osterkerze an die Gläubigen auszuteilen. Die Weihe nahm ursprünglich der Archidiakon vor, und so verhielt es sich noch im 12. Jh. [...]. Im 14. Jh. vollzog sie der päpstliche Sakristan [...], seit dem 15. aber der Papst selbst, der sie jedoch feierlich nur im 1. und dann wieder in jedem 7. Jahr seiner Regierung weiht. Weihetag war noch im 12. Jh. der Karsamstag, dann der Gründonnerstag, seitdem frühen 15. Jh. aber der Donnerstag in der Osterwoche. Ausgeteilt wurden die A. am Samstag in albis.
