Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
2. Szöveges folklór
308 Szöveges folklór- Szóljál, szóljál, szóljál, kedves feleségem, Mikor elbúcsúzék Kedves jó urától, Szoptatós fiától, Én tettem a törvényt, fejem es történt. Kedves jó urától, Megfogá szép gyengén.- Arany papucsomat adjátok lábomra, Szoptatós fiától, Megfogá szép gyengén Tizenegy kőmíves, Selyemszőrü szoknyám adjátok faromra. Tizenegy kőmíves, A tizenkettedik, A tizenkettedik Kelemen kőműves, Rengő bölcsücskémet tegyétek elémbe, Kelemen kőmives, -Gyenge piros vérét Az én gyermekemet tegyétek beléje. Gyenge piros vérit Vékába ereszték, Vékába ereszté. lesznek gyenge esők, kik megferesztgessék, A kulimász közé A kulimász közé tették, Lesznek gyenge szellők, kik elrengesgessék. Belé is keverték, Belé is keverték, S amit nappal raktak Az ő piros vérét Öljetek, öljetek, tizenkét kőmives, Éjjel megmarada, Tizenkettő közül Kőmives Kelemen!... Amit éjjel raktak, Amit nappal raktak, Megmaradt nappalra.Éjjel megmarada. Az ő piros vérét mész közé keverték, Fölrakták, fölrakták Amit éjjel raktak, Magos Déva várát vele megépíték. Magas Dévavárát, Megmarad nappalra. Oly magosra vitték ők a várnak falát, Aj belé is rakták Kelemen jó kedvit Fölrakták, fölrakták, Hogy az angyaloknak tengésit hallották. Földi boldogságát. Magas Déva várát, Házból se megyen ki, Haj belé is rakták Még sincs nyugovása,Kelemen jó kedvét. (Csanádi-Vargyas 1954, 72-74) Éjjel is fölveri Gyermeke sírása. Földi boldogságát. (Ozorai 1954, 22-23) Házból se megyen ki, Még sincs nyugovása, Éjjel is fölveri. (Ág 2001, 93-96) Láthatjuk, hogy az első oszlopban közölt változat jelentősen eltér a másik kettőtől, főleg a leduvadt kifejezés használata miatt mégis úgy vélem, hogy Ozorai Ferenc számára ez a variáns volt a kiindulási alap. Ezt aztán részben átköltötte, részben más variánsokból vett sorokkal egészítette ki. Mindaközben azt a magyarázatot sem tartom kizártnak, hogy Ozorai esetleg egy, számomra egyelőre ismeretlen, harmadik forrásból merített. A korabeli tankönyvek és egyéb nyomtatott források (sajtó, kalendáriumok, daloskönyvek stb.) további módszeres vizsgálatával a fentebb bemutatott variánsok nyilván egyéb nyomtatott előképei is kimutathatóak lesznek, de - véleményem szerint - már ennyi is bőven bizonyítja, hogy a Kőműves Kelemenné balladájának a Zoborvidéken rögzített változatai nem a helyi, több száz éves szájhagyományban gyökereznek, hanem másodlagosan váltak (még abban sem vagyok biztos, hogy a szóbeliség, hanem inkább úgy fogalmaznék, hogy) a helyi tudás részévé. Hogy szüksége volt még az archaikus kultúrájúnak tartott helyi szóbeliségnek is az írásos támaszra, azt a század elejének gyűjtői mind sejtetni engedik. Egybehangzóan a népköltészeti tudás felejtéséről, szövegromlásáról, elkopásáról adnak hírt. Csak néhány példa. Manga János ezzel kapcsolatban az alábbiakat írja: Szövegüket már rosszul, hiányosan tudják, legtöbbször az érthetetlenségig csonkán. Dallamuk egészen egyszerű, a díszítéseknek minden nyoma nélkül. Pedig ennek a hiánynak nem a régi előadóstílus eltűnése az oka, mert például a lakodalmas dallamok ma is őrzik ezt, annyira, hogy a fiatalok, a 20-30 évesek is pontosan ugyanazokkal a melizmákkal éneklik, mint a 60-80 évesek. (Manga 1938, 48)
