Hardi Tamás et al. (szerk.): Magyar-szlovák agglomeráció Pozsony környékén (Győr-Somorja, 2010)
Gabriel Zubriczky: Pozsony szuburbanizációja
54 Gabriel Zubriczký ség esetében. A központi intézmények minden igyekezete ellenére azonban Szlovákia lakossága lélekben sokkal inkább vidéki maradt, mintsem városi. A szuburbanizációs tevékenységek nem mutatkoztak meg azonnal, még az 1989-es rendszerváltást követően sem. A kilencvenes évek eleje a gazdasági sokk, a kezdődő privatizáció, a visszaeső építőipar jegyében telt. A családok beruházásai a minimumra csökkentek, az emberek nagy gazdasági bizonytalanságban éltek. A kilencvenes évek eleje azonban mégiscsak jelzett némi változást Pozsony közvetlen környékén a családiház-építési folyamatokban, főként északnyugati irányban. Az emberek biztos befektetési formaként keresni kezdték a régebbi, lakatlan házakat is a közeli vidéki körzetekben. Pozsony szuburbanizációja a kilencvenes évek második felében fokozatosan, mind a négy lehetséges irányban kibontakozott: északkeleti, illetve keleti, délkeleti, északnyugati és délnyugati irányban egyaránt. Az északkeleti zóna Bazin (Pezinok) és Szene (Senec) irányában terül el, a délkeleti Somorja (Šamorín), az északnyugati Malacka (Malacky), a délnyugati pedig külföldre is átnyúlik, Ausztria és Magyarország területére, főként Köpcsény (Kittsee), Berg, Wolfstahl, Magyarországon pedig Rajka és Bezenye irányába. Az 1996-os évet követően javultak a lakásépítési és -vásárlási feltételek, meghonosodtak a jelzáloghitelek, az építkezési takarék, létrejött az állami lakásfejlesztési alap. A lakosság egyes csoportjai a privatizációs tevékenységeknek köszönhetően jelentős pénzösszeghez jutottak. Fokozatosan elkezdődött a gazdasági fellendülés. A szuburbanizációs folyamatok másrészt annak következtében is teret nyertek, hogy sok fiatal család pénzhiánnyal küszködött. A nem elégséges családi tőke kiváltotta a vidéki, olcsóbb építkezés iránti érdeklődést, mivel a város és a vidék között ebben az időben rendkívül nagy volt az árkülönbség. A pozsonyi szuburbanizáció első fázisa a tehetősebb réteg nagy telkeken, a községek belterületének peremén lévő szabad parcellákon történő családiház-építésében nyilvánult meg, mint például Limpak (Limbách), Máriavölgy (Marianka), Pozsonybeszterce (Záhorská Bystrica) esetében. A második fázist a nagyberuházók általi, kereskedelmi célú építés, új lakókörzetek kialakítása jellemzi, amelyek térben gyakran elválasztódnak a községek eredeti belterületétől. 6. Pozsony lakóhelyi szuburbanizációja az 1991-2001 közötti IDŐSZAKBAN Elemeztük a Bezák (1990) tanulmánya alapján behatárolt funkcionális városi térséget (fvt), melyben Pozsony mellett 108 község, ebből 101 vidéki és 7 városi rangú település található. A községek a 6 eredeti járás, sőt 2 kerület térségében terülnek el, ami egyszersmind Szlovákia közigazgatási rendszeréről is kiállít egyfajta bizonyítványt. A legészakibb község Kukló (Kuklov), eredetileg a Szenici (Senica) járáshoz tartozott, a legdélebbi fekvésű Bodak (Bodíky), az egykori Dunaszerdahelyi járásban, a legkeletibb Pusztafödémes (Pusté Uľany) az egykori Galántai járásban van. Valamennyi a Nagyszombati (Trnava) kerület része. Pozsony valós nodális (csomóponti) térsége tehát minden községet magában foglal a Pozsonyi kerületen belüli, eredeti Pozsonyi (Bratislava), Malackai (Malacky), Szenei (Senec), Bazini (Pezinok) járásból, továbbá néhány községet a Nagyszombati kerülethez sorolt korábbi Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) (29 község), Galántai (Galanta) (3 község) és Szenici (Senica) (7 község) járásból. A tartósan lakott lakások számának alakulása összehasonlítható a két legutóbbi népszámlálás közti időszakra vonatkozóan. A szocializmus időszakának utolsó tíz évében leginkább a
