Hardi Tamás (szerk.): Terek és tér-képzetek. Elképzelt és formalizált terek, régiók a Kárpát-medencében, Közép-Európában - Nostra Tempora 23. (Somorja-Győr, 2015)
III. A szomszéd államok régiói, elképzelt és formalizált földrajzi terei
186 Hardi Tamás - Mezei István állam volt Európában. Mivel a cseh-morva területek határai változatlanok voltak, a szlovákok lakta országrész elfoglalása volt a nehezebb feladat. Erőszakkal kellett kikényszeríteni az elfoglalt területeken a cseh fennhatóságot. Át kellett alakítani a hatalmi gépezetet, ami először pusztán a korábbi politikai-közigazgatási szereplők lecserélését jelentette. A közigazgatás átalakítása (Mezei 2010) 1920-ban kezdődött, amikor a megszerzett 8 teljes és 12 töredék vármegyéből 16 megyét képeztek. Ez még csak ideiglenes kiigazítás volt, az államélet megszervezésének szükséges lépése. 1923-ban került sor először arra, hogy az ezer év óta meglévő politikai földrajzi terek áttörését megkezdjék. Ez a tevékenység több évtizedig, mondhatni napjainkig tartó folyamat. Ezt szolgálta a 6 nagymegye, majd az 1928-ban kialakított tartományi rendszer. Ezzel Prágának alárendelt országrésszé süllyedt a korabeli Csehszlovákia keleti fele. Az 1939-1945 közötti évek közigazgatása fontos szakasza a szlovák történelemnek, mert akkor jött létre először önálló szlovák állam. A hatmegyés beosztás a csökkent államterületen a szlovák középosztály érdekeit szolgálta, sok szlovák kapott rendszeres fizetéssel járó irodai („úri") állást. A kommunizmus évtizedeiben a közigazgatás a központosítás eszköze lett. 1960-ban a közigazgatási reform keretében a kerületek számát lecsökkentették háromra (központjaik: Pozsony, Kassa és Besztercebánya), és a járások számát is csökkentették 32-re. Ez a végletesen lecsupaszított, a központi akarat végrehajtására kitalált rendszer működött egészen 1991-ig. 1969-ben annyi változás történt, hogy maga Pozsony is önálló kerület lett, így a kerületek száma 4-re nőtt, valamint a két nagyváros, Pozsony és Kassa közigazgatási határán belül több kerületet hoztak létre, ami a 32 járás darabszámát növelte. Nem feledhető, hogy az igazi központ Prága volt, a többi kerületi központ csak a végrehajtója, közvetítője volt a központi akaratnak. A kerületi központok szolgáltató egységeinek száma nőtt, ami kétségtelen előnyöket jelentett a többi várossal szemben. Politikai értelemben pedig kiegyensúlyozottabb lett az irányítás, mert a három nagy terület, Nyugat-, Közép- és Kelet-Szlovákia három évtizeden át rendelkezett saját központtal. Ugyanez érvényes szerényebb mértékben a 32, illetve néhány év múlva a 38 körzeti központra is, hiszen az 1961-1991 közötti évek településeket érintő fejlesztéseiben a kisebb hatalmi centrumoknak is csurrant-cseppent valami a felülről jövő fejlesztési forrásokból. Az 1968-as csehszlovák válság hatására 1969-től Csehszlovákiát szövetségi állammá alakították át és Szlovákia korlátozott autonómiát kapott, Pozsony központtal. A rendszerváltás hatására az addigi központi utasításos, merev hierarchiájú tanácsrendszert fölváltotta az önkormányzati rendszer. 1991-ben újból szétvált az államigazgatás és az önkormányzás. A települési önkormányzatok mellett létrehoztak 121 körzetet az államigazgatási feladatok ellátására. A helyi identitások felmorzsolására szolgált, hogy a 32-re csökkentett járások számát hirtelen 121-re emelték. A körzeti hivatalok lettek a járások településeinek igazgató-ellenőrző szerve. Az 1996-os új kerületi beosztás nyolc államigazgatási kerületet jelölt ki. Újból megindult a járások számának csökkentése. Az 1996-ban kijelölt 79 járás (okres) számát 2004-ben tovább csökkentették, jelenleg 50 körzet (obvod) látja el az államigazgatás különféle feladatait. A nyolc kerületi központ kijelölésével tovább erősödött a főváros, Pozsony, valamint a többi kerületi székhely: Nagyszombat, Nyitra, Trencsén, Zsolna, Besztercebánya, Eperjes és Kassa pozíciója. A kerületi határok megvonásának fontos szempontja volt a Duna menti sáv kettévágása, a magyarok kétfelé osztása Nyitra és
