Simon Attila: Az elfeledett aktivisták. Kormánypárti magyar politika az első Csehszlovák Köztársaságban - Nostra Tempora 19. (Somorja-Komárom, 2013)
7. A magyar aktivizmus zsákutcája
A neoaktivizmus 149 Csehszlovákiai Magyar Kisebbségi Társaság sorsa is jelezte, a közben egyesülő magyar ellenzéki párt támogatása vagy legalábbis jóindulatú semlegessége hiányában ezek a népfrontos kísérletek halálra voltak ítélve.620 1936 nyarán bekövetkezett az Országos Keresztényszocialista Párt és a Magyar Nemzeti Párt régóta várt, de a belső kohézió hiányában inkább Budapest sürgetésének engedő egyesülése. A nemzeti eszmét programjának alappillérévé emelő Egyesült Magyar Párt (EMP) várható aktív ellenzékiségének vitorlájából az aktivista erők azzal igyekeztek kifogni a szelet, hogy ők is az addiginál nyíltabban kezdték emlegetni Prágának a nemzetiségekkel szembeni adósságait, miközben ismét nyilatkozatháború kezdődött, hogy ki is képviseli a szlovenszkói magyar lakosság többségét. így miután Szent-Ivány József egyik felszólalásában arról is szót ejtett, hogy az ellenzéki magyar pártok az 1935-ös választások alkalmából a Csehszlovákiában élő magyarság 65%-ának a támogatását bírták és ezért ők jogosultak a magyarok nevében beszélni, Csomorék Magyarság c. lapja egy olyan írást jelentetett meg,621 amelyben nyakatekert számításokkal bizonyították ennek ellenkezőjét: vagyis hogy az államalkotó aktivista listákra több magyar adta szavazatát, mint az ellenzéki magyar pártokéra. Igaz, ahhoz, hogy ez az eredmény kijöjjön, még a kommunista pártra esett magyar szavazatokat is az aktivista oldalhoz számolták. Az ellenzékiek és az aktivisták a két tábor közötti versengés jegyében 1936 őszén szinte azonos időben nyújtották be memorandumukat a kormányfőhöz, a sajtóban pedig valóságos nyilatkozatháború kezdődött azt illetően, hogy melyik tábor lopta el a másik ötleteit és javaslatait.622 Az aktivisták követeléseinek átadására az alkalmat Hodža kormányfőnek az első köztársaság legnagyobb hadgyakorlata alkalmából megtartott 1936. szeptember 6-i pöstyéni látogatása nyújtotta, amely során a Csömör István, Schulcz Ignác, Békefi Sándor, Farkas Zoltán, Fehér Ferenc, Váradi Aladár vezette népes magyar küldöttség a kötelező udvariassági formulák és ünnepi beszédek után átnyújtotta neki a két aktivista csoportosulás memorandumait. Noha a két aktivista szekció közös látogatáson vett részt a miniszterelnöknél, a magyarság sérelmeit és elintézendő ügyeit tartalmazó memorandumukat külön-külön fogalmazták meg, ami önmagában is jelezte a köztük lévő különbségeket. De még inkább láthatóvá tette azt a memorandumok tartalma. Csomorék négy kérdéskör (közigazgatás, kulturális-nyelvi ügyek, szociális kérdések és gazdasági kérdések) köré csoportosították a meglehetősen általános megfogalmazásokat tartalmazó dokumentumot,623 624 amely csak nagyon óvatosan nevezte meg a magyarság sérelmeit. így a közigazgatást taglaló részben a konkrét sérelmek felsorolása helyett csupán olyan homályos megállapításokig merészkedtek, mint az, hogy „a közigazgatás - bár a tisztviselői kar jóhiszeműségéről meg vagyunk győződve - módszereiben legtöbbször nem a legszerencsésebb”. A kulturális ügyek közül - ismét csak konkrétumok nélkül - a katolikus és református egyház, valamint a magyar iskolák problémáit jelölték meg. Valamivel pontosabban fogalmaztak viszont a nyelvi sérelmek kapcsán, ahol nehezményezték a magyar községek kizárólagos szlovák megnevezését, valamint azt, hogy a közigazgatásban és a bíráskodásban nem teljesülnek teljes mértékben a nyelvi előírások. 620 A Tavaszi Parlamenttel kapcsolatban lásd Vadász Ferenc: Magyar kulturális népfrontszervezési kísérletek Csehszlovákiában. 1936-1938. Múltunk, 1997, 3. sz. 105-135. 621 Magyarság, 1936. február 16., 3. 622 Az EMP memorandumának tartalmával és annak fogadtatásával kapcsolatban lásd Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban. Somorja, Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2010, 62-63. 624 Magyarság, 1936. szeptember 13., 1.
