Lampl Zsuzsanna: Magyarnak lenni. A szlovákiai magyarok értékrendje - Nostra Tempora 14. (Somorja, 2007)

Diploma előtt és után. Egyetemet végzett szlovákiai magyar fiatalok választási és lehetőségei

2006-os helyzetkép 121

nak volt-e alacsonyabb, illetve magasabb iskolai végzettsége, de ennek bővebb taglalása a jelen tanulmány szempontjából nem igazán érdekes.

b) Középiskolai végzettségűek.

c) Felsőfokú végzettségűek - azaz értelmiségi szülők.

A szülők iskolai végzettsége szempontjából hat megkérdezett volt értelmiségi szülők gyermeke, a többiek - leszámítva a két munkás-, illetve az egy parasztcsaládból származót, ahol nem derült ki a szülők iskolai végzettsége - nagyjából azonos arányban vegyes és középiskolai végzettségű szülők gyermekei voltak. Az interjúalanyok háromnegyede tehát első generációs értelmiségi volt.

3.1.2. Az oktatás nyelve

A beszélgetések során felmerült a kérdés, hogy milyen tannyelvű oktatási intézményeket látogattak az interjúalanyok, konkrétan külön-külön milyen nyelvű óvodába, alapiskolába, középiskolába és egyetemre jártak. A megkérdezettek a vizsgált szempontból három eltérő nagyságú csoportot alkottak:

Az elejétől a végéig, azaz a bölcsődétől/óvodától az egyetemig szlovák tannyelvű intézményeket látogatók csoportját, amelybe két interjúalany tartozott. Az egyiknek szlovák az édesanyja, s ő maga később Prágában járt egyetemre. Szavai azonban elárulják, hogy hivatalos elnevezését és besorolását leszámítva a szlovák tannyelvű óvoda és alapiskola igazából nem is volt szlovák. De valójában magyar sem.

„ Volt egy szlovák alsó tagozat és egy magyar alsó tagozat. Sajnos, az történt, hogy mivel a cigányság magyar iskolába adta a gyerekét, a magyarság szlovák tagozatra, sajnos. Az óvoda is kétnyelvű volt, de mivel magyar falu volt, a gyerekek magyarul beszéltek egymással a szünetben, só't még az órán is. A tanító nénik is olyan szinten voltak szlovákból, hogy a gyerekek sokszor jobb szinten voltak, tehát ilyen szempontból nem veszélyeztetett az asszimiláció, viszont a magyarságtudatot gyöngítette, hogy nem volt külön megerősítve, hogy mi magyarok vagyunk. ”

A szlovák óvodát illetően egy másik interjúalany is hasonló tapasztalatról számolt be (ő viszont iskolai tanulmányait már magyar nyelven folytatta):

„Krasznahorkán, ahol gyerekkoromban laktunk, nem volt magyar óvoda, csak szlovák. Ezért szlovák nyelvű óvodába jártam, de az óvónők magyar anyanyelvűek voltak, voltak kedvenc óvó nénik, de ők sem bírták az államnyelvet. "

A második csoport elejétől a végéig magyar oktatási nyelvű intézményeket látogatott. Ide ugyancsak két interjúalany sorolható.

A harmadik csoport, amelybe a többség tartozott, iskoláztatása során egyszer váltott oktatási nyelvű intézményt, mégpedig akkor, amikor bekerült az egyetemre. Az iskolai életút és az oktatási nyelv kombinációja szempontjából tehát az érettségiig tartó magyar nyelven tanulás, majd a szlovák tannyelvű egyetem elvégezése volt a legjellemzőbb minta.

„Nem merülhetett fel szlovák alapiskola. Annak mi értelme, a gyerek még hülyébb lesz. Aki a saját anyanyelvén sem képes tanulni, arról miért gondolják, hogy egy másik nyelven még jobban meg fog tanulni. [...] Ha akarsz valamit tanulni az életben, azt úgyis megtanulod. ”