Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
Palócföld 307 nyugati részének földművelése gyorsabban modernizálódott, míg keletebbre bizonyos archaikus formák tovább megőrződtek (a lepedőből való vetés elhagyása például az Alsó- Ipoly mentén és a Medvesalján vagy a gömöri Rudnán, valamint a Bódva alsó folyása mentén több évtizedes fáziseltolódásokat mutat). A térség egyik legnyugatibb falvában, Leléden a két világháború közti időszakban a hármas vetésforgót alkalmazták az alábbi sorrendben: búza-»kukorica—»árpa, répa—>búza A 19-20. század fordulóján még félfaekét (patyingos eke) használtak és ezt a 20-as évektől fokozatosan váltotta föl a vaseke. Ezt Csehországból hozták (Backer eke, Bakkör eke) és jóval könnyebb volt vele a munka, miközben a szántás minősége is javult. Ezt az ekefajtát gyakorlatilag a szövetkezetesítésig, tehát az 1950-es évek elejéig használták. Az első vetőgépek szintén a csehek alatt, az 1920- as évektől jelentek meg, és gyorsan kiszorították a kézzel (lepedőből vagy zsákból) történő vetést. 1938 után, a magyarok alatt sokan vásároltak kedvezményes áron ONCSA-vetőgépeket. A gabona aratására a 20. század folyamán már kaszát használtak. A század elején a kasza pengéjét még Bécsből hozatták, majd az első Csehszlovák Köztársaság ideje alatt már vaskereskedésekben vásárolták, elsősorban Párkányban. A nyelet minden gazda maga készítette el, bár voltak, akik még a Börzsönybe is elmentek jó kaszanyélért. A kasza egykocsos, csapóval (kaszapáca, velia, gajmó) ellátott változatát használták. A homokos földben az árpa már Péter-Pálra (június 29.) beérett, s ekkor általában meg is kezdték az aratást. Ezt követően került sor a búza aratására, amiről azt tartották, hogy töve Sarlós Boldogasszony napján (július 2.) megszakad, ezután már csak érik. A településen a rozsot mindig csépelték, míg a búzát és árpát az 1910-es évekig még lovakkal nyomtatták. Mindezekkel párhuzamosan, már a 19. század végén megjelentek a faluban a kézi cséplőgépek, a 20. század első éveiben pedig a lóval hajtott járgányok. 1916-ban az első gőzgép (tüzes gíp), majd a 20-as években a benzinmotorral hajtott cséplőgépek jelentek meg a faluban. A kicsépelt gabonát a 19. század végéig vermekben tárolták, majd később inkább a kamrában vagy a padláson szétterítve. A 19. század 70-80-as éveiben [...] a gabonát vermekben tárolták, a falu végén. A verem teteje, a »nyaka« szűk, lenn öblös, nagy gödröt ástak, amit zsúppal kipörzsöltek. Cséplés után megtöltötték, a tetején levő lyukat eső ellen szalmával jól betömték. A verem oldalát itt zsúppal nem bélelték ki. Egy verembe 500-600 kg, de volt, amelybe 10 q termény is belefért. Minden gabonafajtát külön vermeltek. A terméshez a verem nyakán keresztül jutottak, ami olyan szélességű volt, hogy csak egy vékonyabb ember és egy »nyakas szakajtó« fért át rajta. A lent levő ember megrakta a »nyakas szakajtót«, egy másik pedig kötéllel felhúzta. A valamikori gabonásvermek helyét már régen beépítették, de ezt a falurészt máig »Vermeknek« hívják. (Leléd: Gudmon 1994, 105) A továbbiakban nézzük egy másik, alapvetően más természeti és gazdasági körülmények között élő falu népének, Rudnának a szántóföldi földművelését. A háromnyomásos határhasználat itt egészen a szövetkezetesítésig gyakorlat volt. Elsősorban rozsot, árpát, zabot és burgonyát termesztettek. Kísérleteztek kukoricatermesztéssel is, ám nem sok sikerrel. Mivel a talaj rossz minőségű volt, nagy súlyt fektettek a trágyázásra. A félfaekét itt is az első világháború után váltották fel a gyári készítésű vasekék. A gabona vetésére egészen a 30-as évekig vetőabroszt használtak. 1930 körül került az első, tizenhárom soros vetőgép a faluba. Nagyobbat később sem vásároltak, mivel a dombos földekre az alkalmatlan lett volna. A gabonát a 20. században már egykocsos kaszával aratták. A kaszanyelet a szomszédos Kőrösből szerezték be. A kaszát a gabona aratásakor mogyorófából készített csapóval is ellátták. A szemnyerés egyetlen módja a kézi cséplés volt, amit az első világháború előtti években a kézzel hajtott
