László Béla et al. (szerk.): Magyarok szlovákiában IV. Oktatásügy (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 4. (Somorja, 2006)

Ádám Zita: Pedagógus-továbbképzések 1992 - 2006

Tanári emlékkonferenciák 259 A legsikeresebb kultürprogram azonban Csörsz Rumen István és Szabó András zenés irodalmi estje volt. A konferencia résztvevői Balassi-emlékfát ültettek a helyi magyar óvoda udvarán. A jelenlévő pedagógusok a harmadik napon tanulmányúton vettek részt, melynek fő állo­másai a Balassi-család valamikori birtokai, Kékkő, Divény és Zólyom várai voltak. Összegzésül: A konferencia céljaiban, tar­talmában és kivitelezésében is a minőség je­gyeit viselte. Egy tartalmas és lélekemelő nem­zeti évforduló keretén belül szakmai találkozást biztosított a szlovákiai magyar és az anyaorszá­gi történelem és magyar szakos pedagógusai számára Szakmai kapcsolatok és barátságok szövődtek a három nap alatt. A konferencia résztvevői magukkal viszik iskolájukban a kon­ferencián szerzett tapasztalatokat és segítenek diákjaiknak nemzeti identitásuk fejlesztésében, a nem hivalkodó, másokat is megbecsülő nem­zeti büszkeség kialakításában és megélésében, a hagyományok és a kultúra megőrzésében és továbbadásában. 2004. október 16- 17-én Komáromban, a Selye János Gimnázium dísztermében került sor a Jókai Mór emlékkonferenciára, melynek fővédnöke Czimbalmosné Molnár Éva, az MK pozsonyi Kulturális Intézetének az igazgatója volt. A tanári konferencia Jókai Mór halálának 100. évfordulójára emlékezett Komáromban, az író szülőhelyén. A támogatók: NKÖM, OM, MK KI és az Illyés Közalapítvány voltak. A 100 résztvevő a református templombeli emlékező istentisztelet után a következő prog­ramot hallgatta meg: Jókai és Komárom - Gáspár Tibor A Jókai-emlékszoba megtekintése Kmety Erzsébet vezetésével Jókai helye a magyar regényirodalomban, írói fejlődése - Kustyán Ilona Jókai pápai diákkora - Verss Zsuzsanna Szalon - Garnitúra. Az epreskerti Jókai­­szalon és Feszti-szalon - Császtvay Tünde Jókai-müvek hermeneutikai elemzése — Szé­­plaky György Miért érdemes Jókait olvasni? - Fábri Anna Jókai füredi évei — Ács Anna A konferencia a füredi Jókai-villa megte­kintésével és a füredi villa kertjében megrende­zett rózsafaültetéssel ért véget. Az írásban rögzített gondolatok hosszabb életűek, mint a szavak, amelyek „elszállnak”, mint a költöző madár, hamar elfelejtődnek, mint a nyári emlékek. Ezért kell számot adni egy-egy jelentős tör­ténésről, mely formálja a közvéleményt, ese­tünkben a József Attiláról kialakult képünket, tudásunkat. Az eltelt „nehéz” 100 év alatt az ideológiák kisajátító, a költő életét és halála kö­rülményeit megítélő kortársak, szakemberek megbélyegző ítélete alapján a költőről kialakí­tott és továbbadott képünk nagyon egyoldalú, kisajátító és stigmatizáló. Ideje volt megrendezni egy József Attila­­konferenciát is, nemcsak születésének centená­riuma, hanem a pártideológiáktól mentes szem­lélet sarától való megtisztítás kapcsán is. Értékmérő és szemléletalakító mérföldkö­vek azok a találkozások, amelyek a szellemi élet nagyságának életét és munkásságát vannak hivatott alakítani az utókor számára. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövet­sége hagyományaihoz híven tanári konferenci­ákkal emlékezik nemzeti évfordulóinkra. Jó­zsef Attila születésének 100. évfordulója tiszte­letére "...a múltat be kell vallani” címmel szer­vezett tanári konferenciát a Szövetség. 2005. szeptember 30-október 2. között Komáromban József Attila életműve megítélé­sének átformálása volt a cél. Az, hogy a kutatás (hiszen Illyés Gyuláné csak a nyolcvanas évek­ben tette közzé József Attilával kapcsolatos visszaemlékezéseit) és a gyakorlat szembesül­jön egymással, hogy a kutatók találkozzanak a személyiséget formáló pedagógusokkal, első kézből értesüljenek az eredményekről, azt azonnal tolmácsolják a tanítványoknak, s em­berközelbe hozzák József Attilát. Továbbá az volt a cél, hogy a közvéleménybe sulykolt egy­oldalú pártideológiai besorolás és kisajátítás megszűnjék. A költő halálával és művészetével, személyiségével, kapcsolataival összefonódó tévhitek rendezése a kutatók munkája által, az életmű és maga az élet együttes szemléletének

Next

/
Oldalképek
Tartalom