L. Juhász Ilona: "Fába róva, földbe ütve…"A kopjafák/emlékoszlopok mint a szimbolikus térfoglalás eszközei a szlovákiai magyaroknál - Interethnica 8. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)

14. A kopjafa, mint a szimbolikus térfoglalás eszköze és az etnikai határ kijelölője. Összegzés

juk vésett magyar nemzeti szimbólumok, valamint hazafias feliratok, a székely rovásfrás csak még jobban hangsúlyozták magyar voltukat. Bizonyos időrendre törekedve az állfttatási alkalmakkal, az akkor megrende­zett ünnepségekkel is foglalkozom. Általában kisebbségi szerveződések, politi­kai pártok, illetve magyarlakta települések helyi, továbbá regionális rendezvé­nyeiről van szó. A magyar történelmi és politikai események emlékére állított kopjafák csak a rendszerváltás után tűnnek fel, és terjednek el nagyobb mér­tékben. Ugyancsak ekkor jelennek meg a különféle jeles személyiségek emléké­re állított kopjafák, s ekkor kezdődik el temetői sírjelként való térhódításuk is, valamint a 21. század első éveiben már út menti balesetek színhelyén, haláljel­ként is megjelennek. Fokozatosan más összefüggésben is teret hódítanak: szín­padi háttérként, díszítésként, kötetek (sőt CD!) borítóján, s a témával kapcso­latban versek is születnek. 1. számú diagramm: Állfttatási alkalmak A szlovákiai magyar nyelvterületen található kopjafák további állfttatási alkalmai: a kitelepítés emlékezete (9), iskolaalapítás, a magyar oktatás újraindulása (9); a Csemadok megalakulásának 50. évfordulója (8); Hídverő Napok (6), képzőművé­szeti tábor (5), a Rákóczi-szabadságharc (5), a reformáció (4), az aradi vértanúk emlékezete (3), a romániai forradalom (3), a kerékpártúra (3), egyházi tábor (2), a Csemadok megalakulásának 55. évfordulója (2), templomfelújítás (2), az ún. „alternatív oktatási rendszer" elleni tiltakozás (1), csallóközi árvíz (1), erdőtele­pítés (1), a Független Magyar Kezdeményezés megalakulásának 15. évfordulója (1), a Roma Holocaust (1), iskolai névadó ünnepség (1), Kossuth Lajos emléke­zete (1), Lármafa-találkozó (1), málenykij robot (1), nemzetközi építőtábor (1), 175

Next

/
Oldalképek
Tartalom