L. Juhász Ilona: "Fába róva, földbe ütve…"A kopjafák/emlékoszlopok mint a szimbolikus térfoglalás eszközei a szlovákiai magyaroknál - Interethnica 8. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)

13. Kitekintés. Kopjafák Európában és a nagyvilágban

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hľdvégardón 2005 októberében Trianon-em­­lékműként kopjafát állítottak, amelynek alkotói szlovákiai magyar fafaragók, mégpedig a Szepsiben élő id. és ifj. Pekár József.201 Talán az egyik legfigyelemreméltóbb adat a Mátra északi oldalán fekvő Szuha községgel kapcsolatos. Itt a templom mellett egy kopjafákból álló kálvária talál­ható. A stációkat egy-egy kopjafa jelöli, ezekre erősítették a Krisztus kínszenve­déseivel kapcsolatos színes festett képeket. Ezek fölött különféle kopjafába vé­sett jelképek láthatók, mint pl. a nap, a hold stb.202 Ez utóbbiak a keresztény szimbolikában is helyet kaptak ugyan, ebben az esetben az állíttatok szándéka egyértelműen valamiféle „ősire" való hivatkozás volt. Ugyancsak említésre méltó az a kopjafa, amelyet egy ablakból gyanús körül­mények között kiesett prostituált emlékére állítottak Budapesten a türelmi zó­nában, a lány egykori állandó helyén.203 204 Törteién az Aradi vértanúk kivégzésének 156. évfordulójára20/1, Rudolftelepen az ottani bányákban „bányaszerencsétlenségben elhunyt hős bányászok emléké­re” állítottak kopjafát205. A Soproni Erdélyi Kör és a Nyugat Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kara Brennbergbánya Kovácsvágás nevű erdőrészén „az 1944. már­cius 30-án a visszavonuló SS-katonák által itt ártatlanul kivégzett 4 erdélyi mártír” emlékére,206 a „Rétság 31. Hunyadi János Harckocsidandár Baráti Kör” Halottak napján a helyi temetőben avatta fel a „Rétsági Laktanyában szolgálatot teljesített és elhunyt katonák emlékére" állított kopjafát.207 Az ózdi 22. számú „Vas” Cser­készcsapat 2003-ban az elhunyt ózdi és az Ózd környéki cserkészek emlékére,208 Budapesten a 9. kerületben az unitárius egyházközség templomában Bartók Bé­la emlékére209, a balatonfüredi Széchényi Ferenc Kertészeti Szakképző Iskola a 2005-ben szervezett szakmai napok keretében állította fel az iskola elhunyt dol­gozóinak és tanulóinak emlékét őrző kopjafát.210 A Gödöllői Premontrei Szent Nor­bert Gimnázium 2000-ben a magyar millennium alkalmából kopjafát és emléktáb­lát állított a rend egykori támogatója, Kálmán herceg emlékére, aki a muhi csatá­ban a tatárok ellen vívott harcban kapott halálos sebet. A kopjafát és az emlék­táblát is a Premontrei Gimnázium aulájában egy nagyszabású ünnepség kereté­ben szentelték fel. Érdekességnek számit az is, hogy a kopjafát egy egyetemi ma­gántanár, tiszteletbeli premontrei öregdiák faragta.211 Karcagon - Magyarországon elsőként - 2002-ben kopjafát állítottak a kommunizmus parasztáldozatainak 201 Saját gyűjtés 2005 202 http://tarjanikepek.uw.hu/nolblog2/1073.jpg 203 http://.online.rtlklub.hu/hirek/hatter/?id=0512213100 204 http://www.hetihirek.hu/t0rtel/05101lirn/ 205 http://www.menet.hu/rudolftelep/turizmus.html 206 Unitárius Élet 2005. május-június, 18—19. p. 207 http://www.retsag.hu/hangado/c041209.htm 208 http://www.lutheran.hU/z/ujsagok/evelet/archivum/2003/48/55 209 http://www.unitarius.hu/magyar/emlektablak.htm 210 http://, szfkszi.sulinet.hu/sznap2'"5.html 211 http://www.prem.hu/adatok/kalmanherceg/html 160

Next

/
Oldalképek
Tartalom