Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Losoncról indulva. Interjú Vígh Károllyal
Mi lett a korábbi szervezetekkel, a MAKK-kal vagy a Prohászka Körökkel például? Ezek megszűntek, mert korábban Prágában volt a központjuk, és a szétesés után ott már nem működtek magyar egyetemisták, Szlovákiából már nem mentek oda. Magyarországon pedig volt egy érdekvédelmi szervezetünk, a Rákóczi Szövetség, amit nem véletlen Rákócziról neveztük el, úgyhogy odajártunk, ott találkoztunk, s ez egy nagyon kellemes hely volt itt részünkre. Ki volt a vezetője ennek? Nekem osztálytársam volt Mihályi Bálint, ő prohászkás volt, és Losonczy. Ő is prohászkás volt, úgyhogy, ők tartották kézben a felvidéki egyetemista társaságot, amely nagyobb részt prohászkásokból állt. Jaross Andor személyére, tevékenységére figyeltetek-e? Hát, én csak azt tudom mondani, amit nem csak én, hanem mások is tapasztaltak, Jaross Andor akkor a Felvidéken még más elveket képviselt, mint a későbbiek során. Más politikusnál is előfordul, hogy különböző szakaszai voltak életében. Ezt Jarossról is el lehet mondani. Szóval Jaross nem volt olyan szélsőjobboldali beállítottságú, s nem képviselt olyan álláspontokat, mint amit a későbbiek során mint belügyminiszter itt, Magyarországon, különösképpen az utolsó időszakában művelt. Nem tudok arról, hogy közülünk bárkinek is lett volna vele kapcsolata. Történetesen Szüllő Gézával volt személy szerint nekem is kapcsolatom, amikor a disszertációmat írtam a XIX. század szlovák sajtótörténetéről, mert engem érdekelt, hogy tud-e erről valamit ő, aki már az 1. világháború előtt is képviselő volt, és ezért kerestem föl őt. Jaross-sal nem volt kapcsolatom, de úgy tudom, hogy a mi generációnknak nem voltak a későbbi politikusokkal kapcsolatai. Ez akkor nem dívott. És Esterházy? Nagyon becsültük őt azért a bátorságáért, hogy gyakran bejárt hozzánk, egyetemistákhoz a kollégiumba és őszintén elbeszélgetett velünk. Tudni akarta a gondjainkat, problémáinkat. Nyíltan figyelmeztetett bennünket arra is, hogy ne dőljünk be a divatos ideológiai szólamoknak, propagandának, sem a nácizmusnak, sem a bolsevizmusnak. Arra biztatott minket, hogy legyünk önmagunk, maradjunk hűek a saját értékeinkhez, hitünkhöz és hagyományainkhoz. Ő lényegében egyenrangú partnerekként kezelt bennünket. Mindenkivel kezet fogott, mindnyájunk sorsa érdekelte. Nagyon szerettük és becsültük őt. Ezért is, egyebek között. Hogyan kapták meg az első híreket arról, hogy a háború után milyen sors vár a magyarokra? Énnekem egy különleges helyzetem volt annak következtében, hogy a Teleki Intézetbe kerültem mint szlovák referens. Az Intézet igazgatóhelyettese, Kosáry Domokos kapcsolatban volt Szent-lványi Domokossal, aki ’44-ben a kiugrási irodának volt a vezetője. És az ő révén sok mindent megtudtunk a háborúból való kiugrás kérdéséről, ami akkor is napirendre került, amikor kiment az a küldöttség Moszkvába, méghozzá ugye tudjuk, hogy Besztercebányán keresztül és bizonyos magyar közvetítéssel is. Szóval ez az időszak volt az, amikor példának okáért az intézetnek volt ruszin referense. Sajnos, Harcsar Miklós, aki odaveszett a keleti háborúban. Aztán volt délszláv referens ugye, és román referencia. Voltak olyan hadifoglyaink, akiktől sok mindent megtudtunk. Voltak menekültjeink, nem is hadi-255 VÍGH KÁROLY
