Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Gyűlölet helyett megértéssel. Interjú Dobossy Lászlóval
a kommunisták azt remélték vagy várták, hogy a baloldali Jócsik Lajos belép a pártba, és nem hozzájuk lépett be, hanem a parasztpártba. Na, elég az hozzá, hogy ezt követően természetesen azon nyomban eltávolították őt az államtitkári állásból, és mivel nős ember volt, és el kellett tartania családját, ezért elvállalta a szervestrágya-vállalat igazgatói posztját. A szerves trágya, az magyarul - elnézést kérek a kifejezésért - állati és emberi ürüléket jelent. Azonban Jócsik olyan szellem volt, amely igenis magával hozta nemzedékünknek ezt a bizonyos vonását, hogy minden körülmények között helyt kell állni. Tehát elvállalta ezt a beosztást, ezt a szerves trágya posztot, amiből ő egy nagyon jelentős intézményt formált, sőt, komoly környezettanulmányi könyveket írt és íratott a környezetvédelem témakörében, ami akkor még teljességgel újszerű volt. És itt, az úgynevezett szervestrágya-vá lia latnál foglalkoztatta azokat a volt sarlós társakat, akik másutt nem tudtak elhelyezkedni, például egyebek között Boross Zoltánt is. Na, hát szóval ezt csak azért mondtam el, hogy illusztráljam a mi nemzedékünk sorsát. Jócsik alkalmas lett volna bármilyen valóban állami szintű intézmény vezetésére (jogot végzett, közgazdasági tanulmányokat is folytatott), de ehelyett a szervestrágya-vállalatnak lett az irányítója. Ami hát - ha úgy tetszik -, akkor valóban törés. De, ennek a mi nemzedékünknek az volt az alaptulajdonsága, hogy minden helyzetből lehet valami pozitívat alkotni a nemzet számára. Például ő ekkor ismerte föl azt, hogy az emberi környezet kulturált művelése, szervezése és rendezése, elsőrendű nemzetgazdasági feladat. De hadd mondjak még egy jellemző nemzedéki példát. Legutóbb kezembe került Balogh Edgárnak a még mindig kéziratban lévő emlékirata, melyben élete utolsó korszakáról, tehát már a Ceausescu-rendszer összeomlásáról is ír. Ennek hangneme - nézetem szerint - ugyanezt a szemléletet mutatja, vagyis hogy minden körülmények között meg kell próbálni a nemzet javára tevékenykedni. És hát ő, aki annak idején a baloldali kommunista vonalat a legkövetkezetesebben képviselte, vagyis hogy a nemzeti és a nemzetiségi sorsot ezen az úgynevezett baloldali szocialista vonalon kell kibontakoztatni, élete végén eljutott odáig, mert ezt írja a kéziratban lévő könyvében, hogy mindez összeomlott és tévedés volt, és most az emberiség egyedüli pozitív és teljes értékű szolgálata az, amit a római pápa a különféle enciklikáiban javasol. Úgyhogy élete végén ez a summázat, hogy a római pápa tanítása a helyes út. Megjegyzem, hogy amikor elhunyt, akkor a házsongárdi temetőben az unitárius egyház szertartása szerint temették el őt, bár ő maga katolikus volt. (A felesége meg a gyermekei az unitárius egyházhoz tartoztak.) Na, most az ő életében a törés 1935-ben következett be, amikor is őt kiutasították Csehszlovákiából, mivel rendezetlen volt az állampolgársága, ugyanis Brassóban, tehát Erdélyben született, így kiutasították. Bőven lett volna lehetőség elintézni, hogy maradhasson. De az emberi következetesség és tisztesség azt kívánta, hogy inkább elmenjen Erdélybe, és nézetem szerint, ez az ő életében törés volt, mert ő is sokkal többre lett volna hivatott, mint amit Erdélyben csinálhatott. Én nem azt mondom, amit Makkai Sándor erdélyi püspök mondott, amikor átjött és Debrecenben lett püspök, hogy „nem lehet", s azt sem, amit Márai Sándor írt le, hogy „a kisebbségi sors lehetetlenség, embertelenség”, hanem azt mondom, hogy az embernek mindig minden helyzetben meg kell találnia a módját annak, hogy a közösséget szolgálja. Ez az elsődleges és legfontosabb emberi kötelességünk. Ha nekem módom lett volna, akkor én legszívesebben visszamentem volna Szlovákiába, a magyar kisebbség körébe. Nagyon boldogan vállaltam volna oktatói munkát mondjuk akkor, amikor a párizsi egyetemről hazajöttem és itt a magyar fel-119 DOBOSSY LÁSZLÓ
