Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Kőrös Zoltán: Előszó
kat is, akik be voltak sütve. Aztán kaptuk az elbocsájtó levelet és mehettünk haza. (Horesnyi Antal) Odajutottunk Pozsonyba, ott aztán be a várba, ott átvizsgáltak, kikérdeztek bennünket: hogy hogyan, miképp kerültünk ki, akarták tudni, hogy nem-e voltunk Hitlerjugendok, meg ilyesfélék. Ott voltunk körülbelül egy jó hétig, aztán már volt, aki üzent haza is, és jöttek oda meglátogatni ötét. (Dibusz János, 1946 áprilisa) Pozsonyban kötöttünk ki, ott aztán be a várba, kísértek a szlovák katonák. Mink magyarul beszéltünk, az egyik szlovák katona azt mondta, na Slovensku po slovensky.120 Várban voltunk talán két nap, de ott nem volt semmi kivizsgálás se. Aztán lehoztak bennünket a Téglamezőre, ott volt ilyen táborféle, de ott már drótok mögött voltunk, hogy meg ne szökhessünk. Ott voltunk olyan kétszázan, az egész szerelvény. Beszállásoltak bennünket egy épületbe, aztán mondták, hogy majd hazajöhetünk, de először kivizsgálják, hogy mik voltunk. Aztán körülbelül harmadik napjára elengedtek bennünket. (Vörös Sándor, 1946 februárja) Pozsonyban nagyon rendesen vártak bennünket, mindenki kapott egy papírlapot, amin engedélyezték, hogy bármelyik vendéglőbe bemehettünk étkezni, ingyen, és bármilyen járműre, vonatra és autóbuszra rászállhatunk. Somorjába kerültem, problémamentesen jöttünk, annak ellenére, hogy mindenki német ruhában volt, mert másunk nem volt. A legkisebb beszólás nem volt, a lakosság nagyon rendesen fogadott. (Strasser Ferenc, 1946 februárja) Januárban kaptunk vagonokat Bocholtban, de csak azok, akik megfeleltek ennek a szlovák vizsgának. Azokat mind bevagonírozták, és aztán jöttünk haza. Valami tizenöt vagon lehetett. Pozsonyban egy nagy táborban voltunk, a felvidéki magyar gyerekek, vagy katonák, ott kellett jelentkeznünk egy irodában, hogy ide tartozunk, nem Magyarországhoz. A cseh tiszt azt mondta nekünk, magyarul beszélt, hogy tudok-e magyarul? Mindegyiktől sorban megkérdezte, mondjam meg a nevem szlovákul, hát aztán megmondtuk. Egyik a másiknak megmondta, hogyan is kell mondani szlovákul. Volt ott egy királyfai gyerek, és az meg azt mondja, hogy én nem tudok szlovákul. Nem baj, fiam, és ki van otthon? Csak az anyám él. No jól van, akkor majd átmentek Magyarországra. Nagyot néztünk, hogy mit beszél ez a katonatiszt. (Varga Gyula) El lehet mondani, hogy a visszaemlékezőim számára a déli útvonal volt a kevésbé problémás, bár itt is találkoztak nehézségekkel. Ahogyan már jeleztük, ezen az útvonalon azok jöttek, akik Magyarországot jelölték meg hazájuknak. Köztük felvidékiek is, illetve sok egyéni hazautazó is erre jött. A magyar diplomácia 1946 áprilisában a Szövetséges Hatalmakhoz intézett emlékiratban annak a biztosítását kérte, hogy minden olyan személy, aki nem anyaországi, büntetlenül és hátrány nélkül térhessen vissza arra a területre, ahol elhurcolása vagy elindulása előtt tartózkodott, függetlenül attól, melyik állam szállítmányával szállíttatott vissza (kivéve a németeket). A magyar békeküldöttség 1946. szeptember 30-án javasolta, hogy a foglyokat hat hónapon belül szállítsák haza, beleértve a nem anyaországiakat is, senkit sem érhet hátrány amiatt, hogy a Magyarországhoz csatolt országrészből származó, magyar törvények szerint magyar hadseregbe sorozták be, vagy a hadi események során menekülni kényszerült. A magyar állam felhívta a figyelmet arra, hogy a szomszédos államok akadályozzák a Magyarországon keresztül hazautazó 120 Szlovákiában szlovákul.
